Reaktor

Karácsonyi vásár körkép itthon, és Európában

31a360ad-cc2e-47f3-abff-2af84798c2c9.jpeg

(Fotó: Mohai Balázs/MTI)

Az elmúlt másfél év sok-sok lemondással járt az élet minden területén, és a jelenlegi járvány statisztikák sem arról árulkodnak, hogy közeledne az alagút vége. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy - a tavalyival ellentétben - az idei téli szezonban nem kell lemondanunk a karácsonyi vásárok varázslatos hangulatáról. Lássuk tehát, hogy melyik vásárok látogathatók idén hazánkban, milyen feltételekkel, és mi a helyzet Európa nagyvárosaiban?

Talán a legtöbben a budapesti karácsonyi vásárok miatt “izgultak”, hiszen itt található az ország leglátogatottabb rendezvénysorozata. Sokan utaznak ide vidéki városokból, vagy akár külföldről egy-egy napra, hétvégére, hogy részesei legyenek az ünnepnek. A karácsonyi lázban égő olvasók megnyugodhatnak: idén biztosan meg lesz tartva mind a Vörösmarty téri, mind a Bazilika előtti karácsonyi vásár. A nagy megnyitóra ma, azaz november 19.-én, pénteken délután kerül sor, és ezzel hivatalosan is beköszönt a karácsonyi hangulat Budapest utcáira. 

A következő héten több kisebb-nagyobb vásár is megnyílik majd országszerte, így a főváros több kerületében, és vidéken is szeretettel várják az árusok a látogatókat. Fontos azonban, hogy indulás előtt mindenképp tájékozódjunk a vásárok nyitvatartási rendjéről és a látogatás feltételeiről, ugyanis idén először, bizonyos helyeken korlátozva lesz a beléptetés.

A Vörösmarty térnél például egészen biztosan szükség lesz a védettségi igazolványok felmutatására, hiszen a vásárban csak a beoltottak, vagy a betegségen már bizonyítottan  átesők tartózkodhatnak. Bár ez okozhat némi sorbanállást a beléptetésnél, a hangulat, a fények, a különleges programok, és a karácsonyi finomságok azonban talán kárpótolni tudják a várakozókat. 

További változás, ami a Vörösmarty téri vásárt illeti, hogy idéntől bevezetésre került a készpénzmentes vásárlás, a járványügyi kockázat csökkentése érdekében. Nem kell azonban kétségbeesni azoknak sem, akik otthon felejtették kártyájukat, hiszen a vásár területén feltöltőkártya igénylésére is van lehetőség. 

Karácsonyi vásárok, amik biztosan megrendezésre kerülnek Magyarországon:

  • Budapest - Vörösmarty tér, Bazilika (nov. 19. - dec. 31.)
  • Budapest - Óbuda (nov. 26. - dec. 23.)
  • Budapest - Zugló (elmarad)
  • Debrecen - Kossuth tér, Piac utca (nov. 26. - dec 23.)
  • Miskolc - Szent István tér (elmarad, helyette más adventi programokkal várnak)
  • Pécs - Széchenyi tér (nov. 26. - dec. 24.)
  • Győr - Több helyszínen (nov. 26. - dec. 31.)
  • Szeged - Széchenyi tér, Dóm tér (nov. 26. - dec. 24.)
  • Eger - Dobó tér (nov. 26. - dec. 24.)
  • Szombathely - Fő tér (nov. 19. - dec. 23.)
  • Sopron - Várkerület (nov. 26. - dec. 23.)

Európai szinten kicsit bonyolultabb a helyzet, hiszen minden ország egyedi módon próbálja kezelni a kialakult helyzetet. A legtöbb helyen mostanra már lehet tudni, hogy megrendezésre kerülnek-e a vásárok, de olyan városok is vannak, ahol még a jövő héten döntenek a témában. 

73d5719a-55fc-476a-86b9-7b7b0542f74f.jpeg

(Fotó: Muellek Josef/Shutterstock)

Az egyik legbonyolultabb helyzetben Németország van, ahol a fertőzöttek száma folyamatosan negatív rekordokat döntöget. Itt minden tartomány maga dönthet a rendezvények megrendezésével kapcsolatban, és már egészen biztos, hogy a legrosszabb helyzetben lévő területeken elmaradnak az idei programok. Az egyik legfájóbb pont a híres, müncheni karácsonyi vásár, amit sajnos a tavalyihoz hasonlóan, idén sem lehet majd látogatni. 

Ausztria is különleges eset, hiszen az elmúlt héten robbant be a hír, miszerint az osztrák oltatlanokra kijárási tilalom vár. Bár a karácsonyi vásárok egy részét így is megtartják majd, de biztosan érezhető lesz a kiesés az árusok és szolgáltatók számára. Az is kérdéses továbbá, hogy ilyen drámai helyzetben mennyien döntenek majd amellett, hogy önként otthon maradjanak, és saját biztonságuk érdekében inkább nem látogatnak el egy ilyen - járvány szempontjából - rizikós helyre. 

Bár az utazás jelenleg sok szempontból kockázatos lehet, ha rendelkezünk nemzetközileg elfogadott védettségi igazolvánnyal, és mindenképp szeretnénk felfedezni egy-egy külföldi vásárt, akkor van erre lehetőségünk. Szinte minden európai nagyvárosban tartanak idén vásárokat, hol teljes pompájukban, hol egy kicsit csökkentve a befogadóképességen. 

Karácsonyi vásárok, amik biztosan megrendezésre kerülnek Európában: 

  • Bécs - Rathausplatz (nov. 12. - dec. 26.)
  • London - Hyde park (nov. 19. - jan. 3)
  • Párizs - Tuileries kert (nov. 20. - jan. 2.)
  • Berlin - több mint 60 helyszínen találkozhatunk vásárokkal, de közülük sok csak egy napig tart, és még kérdéses a sorsuk
  • Stockholm - Stortorget (nov. 20. - dec. 23.)
  • Prága - Old Town Square (nov. 27. - dec. 23.)
  • Milánó - Piazza Duomo (nov. 26. - jan. 6.)

Reaktor

Facebook

süti beállítások módosítása