Nagyon úgy fest, Amerikában egyetemi és kutatói körökben is felütötte a fejét a pedofília, mint szexuális irányultság pozicionálásának a mételye. A Twitteren már lehetett erről itt-ott olvasni, de Ayaan Hirsi Ali cikke az Unherd portálon részletesen foglalkozik a témával, arra is kitérve, hogy már a többnejűséget is pozitív, de legalábbis elfogadott jelenségként próbálják egyesek beállítani.
Ayaan Hirsi Alit főként az iszlám radikális bírálójaként ismerhetjük. Az engedetlen és A hitetlen című, magyarul is megjelent könyveiben leírja saját menekülését a muzulmán családja által rákényszeríteni tervezett kényszerházasság elől, majd politikusi pályafutását Hollandiában. Hirsi Ali, aki egyébként Budapesten is beszélt tapasztalatairól és az iszlámról vallott nézeteiről az MCC 2019-es migrációs ó konferenciáján. A folyamatos rendőri védelem alatt élő Hirsi Alit nem lehet megveszekedett konzervatívnak nevezni. Ahogy ő maga is megemlíti írásában, „fundamentalista szólásszabadság-védő,” és mint szomáliai származású holland, majd amerikai állampolgár, mindig kiállt az elnyomott vagy egyenesen üldözött kisebbségek, így a homoszexuálisok jogai mellett is.
Csakhogy a kétgyermekes szerző meglátása szerint is túl messzire mennek az amerikai egyetemi szféra progresszivitás-bajnokai, amikor nekifogtak normalizálni a pedofíliát. „A pedofília nem progresszív” című cikkében kifejti, hogy bár a sokszínűség és elfogadás jegyében divatossá vált mindenféle hajlam és vonzódás tolerálása a nyugati világban, valahol mégis húzódni látszott egy határ a között, ami helyes és helytelen.
Mára azonban erősödnek azok a törekvések, hogy gyakorlatilag semmi se legyen „stigmatizálható,” még akkor is, ha ezzel a társadalom szövetét kezdik is ki.
Hirsi Ali felidézi, hogy az Old Dominion egyetemen tanító Allyn Walker, aki már 2017-ben megírta a „A kiskorúakhoz vonzódó személyek túlélési stratégiáinak megértése” (!) című doktori értekezését, melyben megalkotta az MAP betűszőt (minor-attracted people, azaz kiskorúakhoz vonzódó emberek), a nyáron megjelentetett egy újabb gyöngyszemet, „A hosszú, sötét árnyék: A kiskorúakhoz vonzódó emberek, és a méltóság iránti vágyódásuk” (A Long, Dark Shadow: Minor-Attracted People and Their Pursuit of Dignity) című könyvet. A könyv, fülszövege szerint, „kulcsfontosságú betekintést enged az e rejtett populáció által megélt tapasztalatokba.” A könyv Hirsi Ali szerint valójában nem szól másról, mint a pedofília döbbenetes mentegetéséről. Persze nincs min meglepődni: Walker a négy évvel ezelőtti PhD disszertációjában is megírta már, hogy
„több elmélet is született arra nézve, hogy a gyermekpornográfia valójában egy sérüléscsökkentő technika, amely az MAP-k által használt, a kiskorúakkal történő szexuális kontaktus elkerülése érdekében alkalmazott stratégiák egyike.”
Vajon a gyermekpornográf anyagokat hogyan állítják elő? Azokért a gyerekekért nem kár, akiket egyébként szexuálisan abuzálnak, nyilván a jó cél érdekében, hogy az MAP-k ne abuzáljanak más kiskorúakat?
A könyv megjelenése kapcsán Walkert egy online interjúban arról kérdezték, miért használja az MAP kifejezést a pedofil helyett. Walker így felelt: „Szerintem fontos, hogy olyan terminológiát használjunk minden csoport tagjaira, amilyen terminológiát a csoport tagjai szeretnének, hogy használjunk velük kapcsolatban. Ez kevésbé stigmatizáló, mint az olyan szavak, mint a pedofil.” Azaz, fakad ki Hirsi Ali, „nehogy megsértsük a pedofilok érzékenységét!”
A könyv kiverte a biztosítékot az egyetemi diákság egy részénél. Ők petícióban követelték Walker elbocsátását. Több mint 14,000-en írták alá a követelést, hogy az egyetem váljon meg a tanártól, és leszögezték, hogy
„a pedofíliát nem lehet szexuális preferenciának tekinteni.”
A tömeges tiltakozás ellenére az egyetem vezetése csak november 15-én döntött úgy, hogy szabadságra küldi Walkert. Hirsi Ali szerint ráadásul az esettel kapcsolatban kiadott egyetemi nyilatkozat is „semmitmondó és rövid volt,” és nem ítélte el egyértelműen az oktatót. De még ez a vérszegény kritika is sok volt Walker szerint, aki kijelentette, hogy az egyetem lépése „egy összehangolt kampány része volt az LMBTQ közösség és a tanszabadság ellen.”
Ayaan Hirsi Ali rámutat, hogy jellemző a progresszív szélsőségesekre, hogy a tágabb társadalmi igazságosság és a homoszexuálisok jogaival takarózva próbálnak szélsőséges hajlamokat vagy gyakorlatokat normalizálni. Ez történik mostanában a poligámiával is az USA-ban a szerző szerint. Utah Államban (amely a mormonok fellegvára, akiknél, bár nem hivatalosan, és csak bizonyos közösségekben, de még mindig dívik állítólag a többnejűség)
tavaly az állam szenátusa olyan törvényt hozott, amely átminősítette a poligámiát, és olyan csekély büntetési tételt írt elő a többnejűség vétségére, amely gyakorlatilag egy közlekedési kihágáséval egyenértékű Hirsi Ali szerint.
Egy Laura Bosstyck nevű influenszer pedig a több mint 1 millió követővel rendelkező Instagram oldalán nemrég arról értekezett, hogy szerinte a poligámiával „semmi baj sincs, ha senkinek sem ártunk vele, és bejön az embernek.” Bosstyck kijelentette, ő „a szabad választás híve.” Hasonlóan érvelt két gyakorló többnejű egy a közelmúltban a New Yorkerben megjelent riportban, idéz fel Hirsi Ali. Kijelentették, hogy „bárcsak mindenki olyan elfogadó lenne velünk, mint mi vagyunk mindenki mással.”
Hát igen, ez az, amikor a szappanos lejtőről a szakadékba zuhanunk, vonja meg a mérleget a szerző. Most már a pedofilok és a többnejűek is üldözött kisebbségnek állítják be magukat, akiknek „rossz hírét keltik”, akiket marginalizál és semmibe vesz a társadalom. Ayaan Hirsi Ali szerint a taktikájuk, úgy tűnik, működik: „a társadalmi igazságosság-mozgalom meghallja a hívó szavukat.”
Mindez azt példázza, hogy a nyugati civilizáció normái és értékei támadás alatt állnak a szerző szerint. „Lemondtunk arról a felelősségünkről, hogy erkölcsi ítéletet mondjunk bármiről, s ezzel megengedtük, hogy beszivárogjon a gonosz,” zárja cikkét Ayaan Hirsi Ali.