Nézegettem, nézegettem a streaming szolgáltatók karácsonyi filmkínálatát, hátha találok valami nézhetőt. Mivel a romantikus gagyiktól már herótom van, belenéztem néhány gyerekeknek is ajánlott moziba, reménykedve, lesz köztük minőségi alkotás. Szembejött velem a 2020-as Karácsonyi krónikák 2, és az idei A fiú, akit Karácsonynak hívnak. Gondoltam, lesz, ami lesz, megnézem őket.
A Karácsonyi krónikák 2 a cuki kategóriába sorolható, és különösen aranyossá teszi, hogy Mikulást és Mikulásnét a való életben is házaspár Kurt Russell és Goldie Hawn játsszák, nagy beleéléssel. Van benne családi konfliktus, tinédzser lázadás, a jó és a gonosz harca, varázslat és humor. A másik film, A fiú, akit Karácsonynak hívtak, zseniális gyerekszínészt, Henry Lawfullt és egy nagyon szerethető, a filmben Ruth nénit játszó Maggie Smithet tudja felmutatni. Az egyébként képi világában és zenéjében is szerintem erősen a Gyűrűk urára hajazó film további erőssége, hogy egy részét csakugyan Lappföldön forgatták, ezért nem csupán számítógépes animációként jelenik meg a varázslatosan havas táj.
Van azonban egy bökkenő mindkét filmmel kapcsolatban. Méghozzá az, hogy mindkettőből teljesen hiányzik a kulcsfigura: Jézus.
Bár mindkét mese állítólag a karácsonyról szól, a karácsonyi történet főszereplője, a Megváltó egyszerűen meg sincs bennük megemlítve. A Karácsonyi krónikákban legalább az kiderül, hogy a Mikulás valójában Szent Miklós, és megjelenik a betlehemi csillag is, mint motívum. Amikor a csillag fénye kihuny, akkor, ha úgy tetszik, szétválnak a felhők, és az égből (mennyből) sugárzik le a mennyei fény, hogy ismét lángra gyújtsa. Ennyi engedményt tesznek az alkotók, merészen, azon régimódiak kedvéért, akik szeretnék az eredeti „sztorit” is legalább nyomokban viszont látni. De arról, hogy pontosan mi is a karácsony, meglehetősen kacifántos történetet adnak elő a filmben, és a gyanútlan gyerekeknek azt a tipikus feel good verziót mutatják fel, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, és lényege, hogy örömöt okozzon az embereknek. A másik film viszont,
A fiú, akit Karácsonynak hívnak, ennél sokkal messzebb megy a karácsonyi történet „jézustalanításában.”
Itt az ersatz karácsony valamiféle dán hygge-szerű életérzés, a kedvesség, jóindulat és szeretet ünnepe, amelyet, ha jól értettem az egyébként enyhén logikátlan történetet, a „messzi északon” lakó manók „találtak fel”, majd az emberek elfeledték.
Értem én, hogy a mesék világa alapvetően nem vallásos, sőt inkább mágikus, pogány elemeket hordozott mindig is. A népmeséktől kezdve a Grimm-testvérek meséin át az Andersen-mesékig azt látjuk, hogy legtöbbször jótündérek, manók, jó és rossz boszorkák, vasorrú bábák irányítják az eseményeket. A hollywoodi karácsonyi mesék is már régóta mindenről szólnak, csak magáról a karácsonyról nem, lásd Reszkessetek betörők és társai. De amikor a karácsonyról szóló mesék értelmetlen zagyvasággá válnak, mert tárgyukat, a karácsonyt „újraértelmezik,” nehogy valakinek szemet vagy fület szúrjon Jézus és Isten megemlítése, az rettentő hiányérzetet kelt.
Hiába kommercializálódott a karácsony, a lényege nem változott. Nem a bevásárlóközpontokban és nem a manók földjén kell keresni.
A modern idők karácsonya kétségkívül már mindenkié – lehet. A külsőségekben mindenképpen: az ajándékozásban, a lakás és a fenyőfa feldíszítésében, a csillogó fényekben, az ünnepi hangulatban az utcákon és az otthonokban. Hívőké és nem hívőké egyaránt. De ez nem jelenti azt, hogy kötelességszerűen ki kell lúgoznunk, vallástalanítanunk, sőt jézustalanítanunk kell a karácsonyt a kultúrában. Bár világi ünneppé (is) vált, a karácsony lényege mégiscsak az, hogy megszületik Isten fia, ahogyan azt az Ószövetségi próféciák is megjövendölték. Az ige Jézus eljövetelével testté lesz. Furcsa, hogy manapság a filmkészítők már nem tartják elég izgalmasnak és trendinek a betlehemi csodát. Nem az igazit, hanem a könnyen fogyasztható, émelyítően édes pótot kínálják, amely sohasem fogja visszaadni a valódi által okozott örömöt.
