Reaktor

Olasz gasztronómia – a szabályokkal teli csoda

italy_flag_1636213769.jpg

Első olaszországi utazásunk előtt azt gondolhatnánk, hogy csak esszük majd megállás nélkül a pizzát és tésztát, aztán ezzel le is tudjuk az egészet. Persze működhet, ám érdemes néhány szabályt megértenünk, főként akkor, ha az átlagos turistáskodás mellett szeretnénk kicsit tényleg megérteni az olasz gasztronómiát, ezen keresztül pedig az olasz embereket. Lássuk tehát, hogy mire számítsunk, illetve mit hogyan csináljunk a gyönyörű Itáliában! 

Cappuccino – a reggel itala!

2017_ottobre_colazioneitaliana-1024x538.jpg

A tökéletes olasz reggeli (Fotó: SpecialCoffee)

Hosszasan lehetne írni a kávé körüli szabályokról, most azonban elsősorban az egyik legnépszerűbb választásról, a cappuccinóról esik szó. A cappuccino Olaszországban egy reggeli ital, vagyis a késő délelőtti órákat követően szinte lehetetlen helyiek kezében hasonlót látni, az pedig különösen is furcsa tekinteteket von maga után, ha valaki délután mondjuk ebéd közben issza – a kávé ugyanis ahogy végül is hazánkban, úgy Olaszországban sem passzol az evéshez (étel utáni levezetőként igen, de akkor sem cappuccinóként). Fontos lehet még, hogy az országban sem a hideg, sem a nagyon édes, mindenféle ízesítéssel spécivé tett kávék (gondolok itt a Starbucks típusú karamellás, vaníliás, és egyéb hatalmas italokra) nem népszerűek, a legfinomabb kávékat pedig nagyon olcsón (80, 90 centért) az elsőre egyáltalán nem különlegesnek kinéző, átlagos bárokban kapjuk. A bárok pedig a nap során többször is szerepváltáson mennek keresztül: reggelit szolgálnak fel, majd italokat (bor, sör) adnak, az esti órákban pedig az aperitivo és apericena (például Aperol Spritz, Negroni, Campari és különféle harapnivalók) helyszínei.

Ha már reggeli… ne sokra számítsatok!

Én teljesen megértem azokat, akik hatalmas sós reggelik fogyasztásában lelik az élvezetet, én magam sem zárkózom el egy jó angol reggelitől, vagy akár sonkás-hagymás tojásrántottától. Az olasz reggeli viszont nem ilyen, ők reggel ugyanis csak édes, emellett pedig nagyon kevés dolgot fogyasztanak. Mindez a gyakorlatban a már említett cappuccinóban (vagy más kávéban) és egy édes péksüteményben merül ki – ami lehet cornetto (édes kifli), valamilyen briós, piskóta tészta, de akár ropogós keksz is. Mindez persze költséghatékony, hisz egy kávézóban 2 euróért lehet kávét és cornettót fogyasztani, ha pedig valaki otthonra szerzi be ezeket a boltból vásárolva (hatalmas a választék), akkor 2 euróért 8-10 darab lekvárral töltött kiflit, muffint, plumcake süteményt vagy más édességet tud venni, további 2 euróért pedig 8 darab édesített joghurthoz is hozzájut (ami szintén reggeli lehet a kávé helyett, vagy esetleg 1-2 órával utána, ebéd előtti nassolnivalóként). És igen: át lehet szokni, még úgy is, hogy teljesen bizarrnak néztem a szokást, két-három hónap olaszországi tartózkodás után úgy ettem az édes reggeliket, mintha egész életemben így tettem volna.

Félreértett fogások, különösen ha tésztáról van szó

spaghetti-alla-carbonara.jpg

Az igazi római carbonara nagyon sárga, hisz nem tejszín, hanem tojássárga dominálja (Fotó: Fulvio e le sue Ricette)

A tészta nagyon érzékeny téma, akár a készítés folyamata, akár a konkrét ételek tekintetében. Az olaszok például nem teszik bele a tésztát hideg vízbe (hanem előbb felforralják a vizet), nem törik ketté azt főzéskor (nem is kell, idővel minden megfő, nincs szükség aggodalomra), nem főzik túl (hanem al dente módon fogyasztják), nem öntik le a végén hideg vízzel, ahogy olajjal sem (bár utóbbi kettő nem feltétlenül halálos bűn, inkább csak megosztó). A tészta továbbá frissen fogyasztandó, így azt egyrészt egyből összekeverik a szósszal (tehát nem egy adag tésztán áll egy másik adag feltét), másrészt nem tárolják napokig (nem jön a „jó az még, holnap majd ráteszem a szószt és mehet a mikróba” érv). A tészták rendszere amúgy korántsem egyszerű, mert bár bizonyos keveredések történhetnek, alapvetően a fogásokhoz passzoló tészta típusok használandók, bele lehet tehát bukni abba, ha a boltban csak egyszerűen leemelünk egyet kinézet alapján.

Ami pedig a konkrét ételeket illeti, mind nyugat, mind kelet irányába sok a félreértés. Az Egyesült Államokban mindenki által ismert Fettuccine Alfredo Olaszországban szinte nem is létezik (ahogy a húsgolyós tésztáért sem állnak sorba a helyiek), de a Magyarországon rengeteg helyen fogyasztott tejszínes, fokhagymás, hagymás carbonara is valószínűleg szomorúságot okozna egy olasz embernek. Utóbbi (eredeti!!!) alapanyagai a következők: tészta, tojás(sárgája), feketebors, guanciale (olasz szalonna) és pecorino. Ennyire egyszerű, 15 perc elkészíteni, nem kell más hozzá!

Már megint az italszabályok!  

article-how-to-italian-aperitivo-spread-spritz-cocktail-recipe.jpg

Ha ilyeneket eszünk, jöhet az Aperol Spritz... ha komolyabb ételeket, akkor nem (Fotó: PUNCH)

Már esett szó arról, hogy kávé nem passzol az evéshez, ám a különböző koktél szerű italok (a már említett Aperol Spritz, Campari Spritz stb.) sem, ahogy a rövid italok is az étel utáni emésztést segítik (egy finom limoncello például az étteremből való távozás előtt jöhet). Róma központjában sétálva tehát ha valakit látunk vacsorához koktélt inni, az biztosan turista lesz. Az ételekhez értelemszerűen ihatunk nem alkoholos italokat (víz, szénsavas üdítő stb.), illetve bort, ahogy – meglepő vagy sem – a sör sem tabu (különösen pizza mellé, sok olasz pedig egyenesen jobbnak is tartja a sört pizzához). Ami pedig az ivászatot jellemzi, az ország meglehetősen visszafogott, részeg (vagy akár becsiccsentett) embereket ritkán láthatunk, és – Magyarországgal, de akár Németországgal – szemben nem annyira elterjedt, hogy fiatalok sörökkel (vagy akár egy teljes üveg borral) flangáljanak a városban. Persze megtörténik ilyen, arról meg szó sincs, hogy fiatal társaságok ne innának, ám ahogy sok minden máshoz, úgy az alkoholhoz is olasz elegancia párosul, így nem sok büszke tekintetre lelünk majd, ha bebizonyítjuk, igenis képesek vagyunk már a negyedik sört letolni a parkban. Irányadó tehát a mértéktartás, illetve az alkalmas helyeken való iszogatás.

Egyszerűség és kiválóság!

Bár meglepő lehet, az olasz ételek sok tekintetben már-már túlzottan egyszerűek, a fogások pedig – nyilván nem minden esetben, de alapvetően – kevés összetevőből készülnek. Ritkán találunk tehát majd igazán fűszeres ételeket, ahogy a különböző szószok sem örvendenek különös népszerűségnek. Arról nyilván írnom sem szükséges, hogy ketchup nem kerül a pizzára, ám ha már a pizzánál tartunk, érdemes megfigyelni, hogy milyen a tésztára tett paradicsomszósz. Sokkal egyszerűbb ugyanis sok külföldi pizzánál, amelyek esetében oregánótól bazsalikomig, meg fokhagymaszósztól borsig minden kerül rá. Maga a pizza is egyszerű, és itt nem a hawaii pizza ananászos gyalázatára gondolok, hanem arra, hogy igazán jól megpakolt, „fullos” pizzákat nem Olaszországban találunk (nem véletlenül a margherita és marinara az igazi nápolyi pizzák, Rómában meg minden kis pizzázóban néhány feltétes szeletek közül választhatunk majd). De ugyanezt említhetném a bolognai kapcsán, ahogy sok más olasz ételt illetően is, melyeknél sokan fűszerekben gazdag ízekre várnak. Az olasz konyha a friss, (és sok esetben) olcsó alapanyagokat preferálja, azok harmóniájára törekszik, továbbá kerüli a radikális elemeket – még ha bizonyos régiókban meg is jelennek bizonyos különc, például csípős fogások. Az ízgazdagság tehát nem fűszerességet vagy másféle túlcsordulást jelent, így ezek hiányában panaszkodnunk sem érdemes.

70b4aaf4a4964caf830bb1199d08f58a.jpg

A ropogós római pizza (Fotó: TasteAtlas)

Az olasz konyha kétségkívül a világ egyik legjobbja (jó, oké, a legjobbja!), ám a valódi élvezethez annak ismerete is hozzájárul. De elég a szabályokból, azért túlzottan feszengni sem érdemes egy utazás előtt. Maximum ha valamit nem értünk, kérdezzük meg bátran az olaszokat, vidáman fognak (részletesen és sok összefüggésben) mindent elmagyarázni.

Kiemelt fotó: Jurist.org

Reaktor

Facebook

süti beállítások módosítása