Az embereket nagyon régóta foglalkoztatja a személyiség kérdése. Hogyan alakul ki? Mi az oka annak, hogy egy ember különbözik egy másik embertől nem csak fizikálisan, hanem személyiség és lélek szempontjából is? Számos különbség van közöttünk, de vajon megállapíthatunk hasonlóságokat is? Ha ezek a hasonlóságok tényleg léteznek, az nem csupán a véletlen következménye? Besorolhatjuk az embereket személyiségük alapján különböző kategóriákba? Elképzelhető egy olyan egységes rendszer, amiben meg tudjuk ragadni ezeket a hasonlóságokat és különbségeket?
Ezekkel, és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozik a személyiségpszichológia.
Egy teljesen egységes rendszert még a mai napig sem sikerült kidolgozni, viszont tökéletesen megmutatja azt, hogy az embereket mennyire érdekli a személyiség. Nagyon sokan próbálkoztak már személyiségelméletek felállításával, a témát többféleképp megragadva. Az elméletekben vannak hasonlóságok, ugyanakkor különbségek is – éppen ez az oka, hogy ezeket nem sikerült beolvasztani egy egységes rendszerbe.
Az elsők között volt Hippokratész és Galénosz, akik a személyiséget próbálták megragadni. Hippokratész egy ókori görög orvos volt, aki Empedoklész (ókori görög filozófus, orvos, csodatévő vallási tanító) tanításait követte. Úgy gondolták, hogy az ember a négy alapelem keveréke: a tűz (meleg és száraz), a víz (hideg és nedves), a föld (hideg és száraz) és a levegő (meleg és nedves). Egészséges emberekben ez a négy elem egyensúlyban van, ennek felborulása okozza a betegségeket. Emellett Hippokratész úgy gondolta, hogy a személyiség a testnedvek működésétől függ. Ezek a testnedvek a szív által termelt vér, az agy által termelt nyálka, a máj által termelt sárga epe, valamint a sárga epe által termelt fekete epe. Ezek egyensúlya pedig szintén az egészséget jelenti.
A személyiségek elméletének kidolgozását Hippokratésznak és Galénosznak köszönhetjük. Nem ugyanakkor éltek, viszont ugyanarra az elméletre támaszkodtak. Szerintük a korábban felsorolt tulajdonságaik alapján a négy alapelemet összekapcsolhatjuk a négy testnedvvel. A tüzet a sárga epével (chole), a vizet a nyálkával (flegma), a földet a fekete epével (melaina chole), a levegőt a vérrel (sangvius). Azonban ennek az elméletnek már az az alapja, hogy magát a személyiséget az a testnedv adja, amelyik a legnagyobb arányban található az emberben. Ez az uralkodó testnedv határozza meg az emberek testalkatát, gondolkodását, világlátását, érzelmi életét.
Ennek megfelelően négy személyiségtípust állapíthatunk meg: kolerikus alkat, flegmatikus alkat, melankolikus alkat, valamint szangvinikus alkat.
A kolerikus alkatnál a tűzzel azonosított sárga epe van túlsúlyban. A köznyelvben is szoktuk használni az “epés” kifejezést azokra az emberekre, akik mérgesek, idegesek, hamar kijönnek a sodrukból, valamint „epés”, keserű megjegyzéseket is tesznek. Hippokratész és Galénosz olvasatában egy kolerikus ember arcszíne sárgás, epés, testtartása magabiztos és határozott, magatartása tettre kész, nagyon öntudatos és büszke. Érzelmeit tekintve lobbanékony, indulatai hirtelen feltámadhatnak, és ezek nehezen is csillapodnak le.
A flegmatikus alkatnál a vízzel azonosított nyálka van túlsúlyban. A mindennapokban azokat az embereket tekintjük flegmának, akik félvállról válaszolnak, lenézik a többi embert. A flegmatikus alkatnak teljesen közömbös kinézete van, testtartásáról, arckifejezéséről a közönyösség, nyugodtság, egykedvűség süt. Érzelmei, indulatai nagyon lassan és nehezen élednek fel. Ha ez mégis sikerül, nagyon könnyedén lecsillapodik.
A melankolikus alkatnál a földdel azonosított fekete epe van túlsúlyban. Köznyelvben azt az embert tekintjük melankolikusnak, akire egy általános szomorkás, búskomor hangulat jellemző. A melankolikus alkat gesztusaiból és testbeszédéből kiindulva egyfajta gondterheltség, lehangoltság figyelhető meg. Hiányzik belőle az életteliség, élénkség, aktivitás. Érzelmei, indulatai könnyen lassan támadnak fel, és azok hosszú ideig tartósak maradnak. Főként igaz ez negatív érzéseikre, például a bánatra és szomorúságra.
A szangvinikus alkatnál a levegővel azonosított vér van túlsúlyban. A vért az élettel azonosították, a szangvinikus alkatnak pedig nem meglepően ez egy teljesen egészséges megjelenést biztosít. Arca húsos, pirospozsgás. Nagy az életkedve, általában a pozitív hozzáállás jellemző rá. Szeret aktív és élénk lenni. Érzelmei, indulatai könnyen feltámaszthatók, de nagyon könnyen le is tud csillapodni. Természete pedig kedves, barátságos, nyitott, bizakodó.
Bátran kijelenthetjük, hogy az ókorban azt tartották a legelőnyösebbnek, ha valakinél a vér van túlsúlyban, így az elképzelés szerint alkata szangvinikus.
Természetesen később ezt az elméletet sokan felülbírálták. Ahogy múlt az idő, egyre bonyolultabb rendszereket alakítottak ki a személyiség meghatározására.
Nagyon fontos azonban, hogy Hippokratész és Galénosz több fontos tényre is rávilágít, köztük az öröklődés fontosságára, valamint a testi és lelki élet összefüggéseire.
