A Reaktor Alapítvány és a Klímapolitikai Intézet közös szervezésében került megrendezésre a Zöld Tusa sorozat vitaestje, melyben Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke, és Dr. Hortay Olivér, a Századvég üzletágvezetője ült asztalhoz. A téma igen aktuális: hogyan tovább, mit tegyünk az orosz földgázzal?
A COVID járvány egy elég súlyos energiaválságba taszította az európai közösséget -kezdte Litkei Máté, a beszélgetés moderátora. Fel sem tudtunk igazán lélegezni, mikor is kitört az orosz-ukrán háború. Első kérdéssel máris a válaszlépéseket, az európai szankciókat érintettük: Hortay Olivér elemzései szerint például a globális energiaár növekedéséhez nem csak a fegyveres konfliktus járult hozzá, hanem európai oldalról a szankciók belengetése is. Melyik az igazi felelős?
Hortay Olivér szerint a kérdés könnyen mérhető a tőzsdei árak alapján a földgázpiacon: a februárban kirobbant háború, előtte a holland gáztőzsdén 80 euró/kWh körül mozogtak az árak. A háború kitörésének másnapján az unió vezetői bejelentették, hogy nem lesznek energiaszállításokat érintő szankciók, rögtön azon a napon 92 euró/MWh összegen zárt a gáz. Körülbelül ekkora áremelkedésen árazta be a háborút, mint kockázatot a piac. Azonban a következő hetekben beindult a szankciók belebegtetése, valós félelemmé vált az európai szankciók bevezetése, és ezt a piac úgy honorálta, hogy a bejelentések után 345 euró/MWh-án állt a földgáz. Az elemző szerint a március óta tartó energiaár-emelkedés nagyrészt a szankciók felvázolásának köszönhető. Érdekes tény: Oroszország éves árbevétele tavaly a gáz és kőolaj energiahordozó exportjából 50 milliárd dollár volt, ebben az évben az áremelkedésnek és a szankciók ötletének köszönhetően el fogja érni a 40 milliárd dollárt.
Kanász-Nagy Máté elméletibb síkon közelítette meg a kérdést. Szerinte a jelenlegi világrend válságban van, ez évszázadok óta kódolva van a kapitalista társadalomban. Arra alapoz, hogy az energiaforrásainkat kizsákmányolja, majd a végén hulladékot képezzen. Eközben a köztes folyamatokban ki jobban jár, ki rosszabbul jön ki. Európa olyan helyzetben van, ami függőségen alapszik, mégpedig az energiahordozóktól való függésen. Mivel egyre több az igényünk, emiatt egyébként is emelkedik a kőolaj, a szén és a földgáz ára. Magyarországra a földgáz 80%-ban Oroszországból érkezik. Talán a leginkább orosz energia függő ország Magyarország, és ezt a függést a politikus szerint tudatosan építették ki. Erre jön rá a háború.
A Századvég elemzője pontosította Kanász-Nagy Máté kijelentését, statisztikailag nem hazánk a legnagyobb orosz-energia függő, előkelő helyünket a top 3-ban is pusztán a földrajzi helyzetünknek köszönhetjük. Az pedig, hogy az ilyen jellegű függésünk az elmúlt 10-15 évben nőtt volna, tényszerűen nem igaz: a szilárd tüzelőanyag-függést egész Európa növelte, csak Magyarország csökkentette. A kőolaj és a földgáz esetében is csökkentettük a függésünket.
Jó kérdés persze, hogy veszélybe kerül-e az ellátásbiztonságunk, ha függetlenedünk az orosz energiahordozóktól?
Hortay Olivér szerint nincs olyan forgatókönyv, ami szerint elvágva az orosz energia csatornákat ne kerülne veszélybe az energiabiztonságunk. A tagállamok elkezdtek versengeni a függetlenedés sebességében, holott a pragmatikus céloknál kellene maradniuk, mert a gyors és hirtelen lemondás a keletről jövő energiáról drasztikus következménnyel járna. Ennek következményei nem összeegyeztethető azoknak az embereknek az érdekeivel, akik az EU döntéshozóit megválasztották.
Elindult a találgatás is: vajon a mostani embargós rendszer segíti vagy hátráltatja a megújuló energiára való átállást?
Az LMP társelnökének véleménye egyértelmű: abszolút kedvez. Amikor függésről beszélünk, a politikus ide sorolná az atomenergia-kérdést is. Amikor elvárásokról beszélünk, ott képbe jönnek a morális és etikai dimenziók: egy állam megtámadott egy másik államot, majd az EU vásárolni kényszerül abból a fosszilis készletből, ami nélkül az orosz gazdaság egyik napról a másikra összeomlana. Nyilván mi is összeomlanánk, de attól még a morális kérdések felett nem szabad elsiklani.
A társelnök ellenfele szerint ellenkezőleg fog történni: rövidtávon a klímavédelmi törekvéseket gátolja a szankciócsomag: például ha a blokkolt csővezetékes gázt LNG-ből pótoljuk, ahogy azt az EU szeretné, az az eddiginél környezetvédelmileg sokkal rombolóbb. Közép-hosszútávon viszont valóban hozhat gyorsulást az átállásban. Az EU-nak egyszerűen nincs lehetősége teljesen függetlenedni, hiszen az alternatív, megújuló energiatermeléshez is szüksége van például import nyersanyagokra (pl. akkumulátorok fémjei, szabályozók, stb).
Az ukrán elnök szerint " aki orosz olajat vásárol, az ukrán véren keresi a kenyerét". Ugyanakkor arra kéri az Unió tagországait, hogy ne szankcionálja a gázszállítást, illetve az Északi Áramlat I.-en keresztül érkező gázt vásárolják az ukrán földön átmenő vezetékekből, mert onnan a tranzitbevételt Ukrajna kapja. Lehet-e akkor morálisan dönteni az energiapolitikában?
Hortay Olivér kijelentette: nem biztos, hogy összeomlana Oroszország, ha nem tudna nekünk exportálni. Az IMF vezetője maga mondta, hogy az embargó nem megoldás, mert gond nélkül választják helyettünk felvevőpiacnak Kínát vagy Indiát a kőolaj esetében, a világpiaci árnövekedés miatt pedig végeredményben még nőni is fog Oroszország bevétele. Ellenben az EU egy embargó esetén a szakadék szélére kerülne. Tévhit továbbá, hogy Ukrajna nem vásárol keleti szomszédjától gázt: csupán arról van szó, hogy lengyel és magyar vezetékekből vásárolja az orosz gázt. Azaz Ukrajna pontosan ugyanannyira függő, mint a környező országok, ezért értelmezhetetlen az embargós kérésük.
Az LMP társelnöke újra visszakanyarodott kezdeti gondolatához: a gazdasági válsági paradigma fogyasztásra kényszerít, ami fenntarthatatlan. Az a baj, hogy paradigmán belül keressük a megoldást. A kényelme, kellemes, boldog élethez nem kell ennyi javadalom. Boldogan élni lehet kevesebb energiával is: nem kell ennyit fűteni, és nem kell ennyit közlekedni (legitim vita, hogy hány fokban érdemes a háztartásokban élni). Szervezhetnénk például úgy a városainkat, hogy ne kelljen kiköltözni az agglomerációba, vagy ha már kiköltözött, ne kelljen visszajönnie, találjon a maga helyén oktatási, kikapcsolódási, sportolási lehetőséget.
