Reaktor

Háborúról és engedelmességről

thumb_pagespeed_ce_gczp49qfwn.jpg

Május 8. – 1945-ben ezen a napon ért véget a II. világháború Európában. Mindannyiunkban felmerül a kérdés, nem csak ekkor, hanem minden háborúban, hogy mi vezett oda, hogy ennyi férfit, nőt és gyereket is megöljenek?

Mi lehet az oka ennek a sok kegyetlenségnek?

De ebbe a kérdéskörbe akár a holokausztot vagy a Gulagot is bevonhatjuk, ahol szintén különös embertelenséggel végeztek az emberekkel. Jelen cikkben ezt a témát járjuk körül. 

Az a pszichológiai ág, ami ezzel foglalkozik, az nem más, mint a szociálpszichológia. Ettől a tudományágtól mindig is azt várták az emberek, hogy megmagyarázza, különböző társas helyzetekben mitől függ az, hogy hogyan viselkedünk. Nem csoda, hogy a Holokausztban, a Gulagon, a háborúkban tanúsított kegyetlenség ennyire felkeltette a pszichológusok érdeklődését. Nagyon fontos kérdés ebben a témakörben az, hogy hogyan képesek az emberek ilyeneket tenni társaikkal, mi veheti rá őket?

Erre a kérdésre a válasz az engedelmesség. Kurt Lewin, akire a társadalmi pszichológia atyjaként tekinthetünk, azt fogalmazta meg, hogy a porosz jellegű nevelés és iskolarendszer nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az emberek engedelmesen fogadják a parancsokat. Ez volt az oka annak is, hogy Adolf Hitler parancsuralmát ilyen könnyen elfogadták és követték; az lett beléjük nevelve, hogy a hierarchiában magasabban álló személynek mindig engedelmeskedni kell.

letoltes_6.jpg

Az egyik leghíresebb kutatás, ami az engedelmességet vizsgálta, Stanley Milgram amerikai szociálpszichológus nevéhez köthető. A vizsgálatot egy újságban hirdették meg, a résztvevők pénzjutalmat is kaptak érte. Ők úgy értesültek, hogy a büntetés hatását vizsgálják a tanulásra, azt, hogy tudja-e javítani, vagy esetleg rontani a teljesítményt. A kísérletben ők töltötték be a tanár szerepét, az volt a feladatuk, hogy a tanuló rossz válasza esetén áramütést adjanak neki, ezzel büntetve őt a hibáért. A büntetést kapcsoló segítségével tudták adni: 30 kapcsoló volt, mindegyikhez különböző erősségű áramütés volt rendelve, a legkisebb 15 V, a legnagyobb 450 V. A feszültség 15 V-onként nőtt, a kísérleti személyeknek az első hibánál a legkisebb áramütést jelentő kapcsolót kellett megnyomniuk, a következő hibázások alkalmával pedig egyre nagyobbat és nagyobbat. A „tanárok” tisztában voltak azzal is, hogy melyik fokozat mekkora fájdalmat jelent – az eszközön, amin a kapcsolók voltak, ez is fel volt tüntetve.

Természetesen a „tanulókat” nem tették ki ekkora szenvedésnek és veszélynek - őket színészek alakították: az áramütés erősségének megfelelő reakciókat játszottak el. Egy székbe kötözték őket, a „tanárok” úgy tudták, hogy ők a széken keresztül kapják az áramütést, ahonnan nem tudnak elmozdulni, a fájdalom ellen nem tudnak semmit tenni, ki vannak szolgáltatva.

Tehát valójában nem is a büntetés hatását vizsgálták a tanulási folyamatra: mindez csak az álca volt. Arra voltak kíváncsiak, hogy az emberek mennyire engedelmeskednek a vizsgálatvezetőnek akkor, ha tisztában vannak vele, hogy szenvedést okoznak a másiknak.

Ahogy például a háborúban a katonák is engedelmeskednek a vezetőnek, bár tudják, hogy morális szempontból szörnyű cselekvést hajtanak végre.

Vajon a háborúkban tőlünk különböző emberek harcolnának? Akiknek nem jelent ekkora lelkiismereti válságot a másik emberrel való kegyetlenkedés? Vagy ugyanolyanok lennének, mint mi? Hasonló helyzetben lehet, hogy mi is hasonlóan viselkednénk? Ezt a hasonló helyzetet pedig ebben a kísérletben teremtették meg.

Ahogy folyt a vizsgálat, a „tanárok” sorra adták az áramütéseket büntetés gyanánt, hiába hallották a szomszédos szobában azt, hogy a „tanuló” ellenkezik, kiabál; ha elbizonytalanodtak, a vizsgálatvezető biztosította őket arról, hogy nem övék a felelősség, folytassák nyugodtan.

Milgram teljesen megdöbbentő eredményre jutott: az eredeti kísérletben a „tanárok” 65%-a jutott el a legnagyobb áramütésig, a 450 V-ig. Bár vonakodással, de képesek voltak megtenni, ráadásul az összes vizsgálati személy minimum 300 V-ig büntetett.

letoltes_7.jpg

Ezután apró változtatásokat is eszközöltek az eredeti kísérleten. Rájöttek arra, hogy minél közelebbi kapcsolatban van a „tanuló” és a „tanár”, a „tanár” annál nehezebben hajtja végre a parancsot. Például akkor kisebb az esélye, hogy elmennek 450 V-ig, ha ugyanazon szobában vannak mindketten. Ezzel szemben a vizsgálatvezetővel való távolság segíti azt, hogy nehezebben hajtsák végre a parancsot: ha csak telefonon konzultáltak, nagyobb eséllyel nem mentek végig a különböző fokozatú áramütéseken, Előfordult az is, hogy csak hazudtak abban, hogy végrehajtották a parancsot.

Az is nagyon érdekes változat volt, mikor Milgram a konformitást is vizsgálta az engedelmesség mellett. Vagyis azt, hogy az emberek mennyire változtatják meg viselkedésüket annak érdekében, hogy illeszkedjenek a csoport többi tagjához, a csoportnormához. Ennek érdekében két másik „tanár” is ott volt a vizsgálati személy mellett, akik szintén csak színészek voltak, de erről természetesen a vizsgált személy megint csak nem tudott. Egyikük olvasta a szópárokat, amiket meg kellett jegyeznie a „tanulónak”, másikuk állapította meg, hogy helyes vagy helytelen válasz érkezik-e, a kísérleti személynek pedig a büntető áramütést kellett adni. Egyik színész a 150 V-os, másik a 210 V-os áramütés után kiszállt a kísérletből a vizsgálatvezető parancsa ellenére is – ebben az esetben a vizsgált személyek 10%-a vitte végig a büntetéseket.

A tekintélynek való engedelmességet még úgy is vizsgálták, hogy mi történik akkor, ha két tekintélyszemély van. Két vizsgálatvezető volt bent, és összevesztek azon (csak színészkedtek), hogy folytatni vagy befejezni kéne a kísérletet. Ekkor egy vizsgálati személy sem vitte végig a büntetést jelentő áramütéseket. Vagyis úgy tűnik, hogy amikor olyan tekintélyszemélynek is engedelmeskedhetnek, aki jobban megfeleltethető a morális szabályoknak, akkor őt választják.

Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy vannak enyhítő körülmények abban, hogy egy kegyetlen cselekedetben mennyire engedelmeskednek az emberek, de azért az eredeti kísérlet sokkoló tényeiről nem lehet megfeledkezni.

Thomas Blass szociálpszichológus összevetette a világban erre a mintára elvégzett kísérleteket: azok aránya, akik a legnagyobb áramütést is képesek lennének megadni, 61% és 66% között van.

Ugyanakkor Gina Perry arra jött rá, hogy Milgram sok vizsgálati személy eredményét félreértelmezte: nem azért mentek el 450 V-ig, mert ennyire engedelmeskedtek volna annak ellenére is, hogy mekkora fájdalmat él át a „tanuló”, hanem azért, mert ráébredtek arra, hogy ez csak játék, és valójában nem okoznak fájdalmat. Ez pedig merőben megváltoztatja az eredeti lesújtó eredményt.

28825.jpg

Vagyis az tény, hogy az ember úgy könnyebben végrehajtja a parancsokat, ha nem övé a felelősség, de azért nem megyünk el a végletekig. Ez az eredmény természetesen senkit nem mentesít, azok közül, akik képesek voltak annyi embert megölni, de segít jobban átlátni a helyzetüket. 

Reaktor

Facebook

süti beállítások módosítása