Bizonyos horrortársadalmakra máig van igény, és a biztos elkerülésüket akadályozza egy kényelmes, gőgös vakság. "2022 van!" - érvel a progresszió megfellebbezhetetlen tautológiával egy újabb hedonista innováció alapértékké emelése mellett. Hasonló magától értetőséggel kellene össztársadalmi hidegrázást kapnunk a tényellenőri szakma megszületésnek álcázott újjászületése kapcsán, ha máshol nem itt, Kelet-Európában.
Születés alatt azt értve, hogy előbújtak Sztálin valagából. Pedig jó pár köbméter betont ráöntöttek a bajszos naftalinos tetemére Hruscsovék, mikor kommunistától karakteridegen babonával biztonságos mélységbe újratemették a Kreml tövében.
Schifferi magány
Schiffer András az öndefiníció szerint liberális értelmiségiek között megint egyedül indul harcba, amikor felhívja a figyelmet, ha sarkítva is, hogy a tényellenőrök ma a szabadság legnagyobb ellenségei.
"Hogyha te eleve ellenszenvvel viseltettél a marxizmus-leninizmussal szemben, akkor pontosan tudtad, hogy amit neked a rendszer felkínál, azzal neked nincsen dolgod. Ehhez képest, amit most látunk, hogy ők nemcsak hogy tényellenőrök, ők független-objektívek, (…) úgy tételezik magukat, mintha ők ideológiailag semlegesek lennének, mintha ők fölötte állnának mindennek. Az ő szájukból nyilvánul meg a tudomány, a művészet a kultúra, és minden, ami emberré teszi az embert, és ők az egyedüli igazságot birtokolják"
úgy van az egész történet maszkírozva, minthogyha csak az létezne. Ők a tény. Csak az létezik a világban, amit ők fölmutatnak, amire rámutatnak, és ami nem az, az nem osztályellenség (…), hanem az nem létezik. Az egy hülyeség. Konteó
Miért van ennyire magányosan? Olyan extrém, amit felvet, hogy minden jóérzésű ember menekül előle? Semmi olyat nem ír le, amit nem igazolna milliók tapasztalata. A valóság azonnal és könyörtelenül igazolja Schiffert annak, aki a tényellenőrök hatalma alatt lévő platformokon renitenskedni mer.
Miért nem érezzük fontosnak az üzenetét? Nem fontos számunkra a szabadság, 1989 le van szarva?
Vagy lehet, hogy a szólásszabadság fontos, de András üzenete félresöpörhető amiatt, hogy a vészharang kongatásakor extrapolál egy kicsit?
Legyünk világosak: azok, akik tényellenőrök (…), kiskorúnak tekintenek minket, elvitatják tőlünk a képességet, hogy mérlegelni tudunk, tényeket, információkat, adatokat, elvitatják, hogy mi ugyanolyan jogon tudunk morális ítéleteket alkotni, mint ők, és meg akarják szabni nekünk, hogy mit gondoljunk. (…) Ezek nem liberálisok, ezek a szabadság ellenségei, ma a tényellenőrök legalább akkora veszedelmet jelentenek a szabadságra és a demokráciára, mint a totalitárius rendszereknek a cenzorai
Sarkos, ez (ellenőrizetlen) tény. Legyintsük emiatt, hogy bolond ez az ember, és fejcsóválva görgessünk tovább?
Egy gondolatkísérlet erejéig vegyük komolyan!
Orwelli-szolzsenyicini horrortársadalom
Legkésőbb a Bonanza Banzai óta mainstream az 1984, nem szorul bemutatásra, ahogy a Gulag szigetcsoport akad egy könyvespolcon, legfeljebb két szomszédra, mindenkinek.
A két szerző földrajzi, kulturális és műfaji távolsága ad egy kellően megengedő tartományt, amin belül ugyanaz van pepitában: a nyugati, disztópikus angol fikciótól a keleti, szláv anekdotáig terjedő spektrumon az egyén szemszögéből megkülönböztethetetlen, lényegi tartalmában azonos horrortársadalom rajzolódik ki, és az azt működtető adminisztrációba is ugyanaz a típus tapossa fel magát; ösztönösen húzva fel az ellenőri karszalagot, amin a pillanatnyi jelkép lényegtelen, amíg az az aktuális, ellentmondást tolerálni képtelen hatalmat szimbolizálja.
Itt véget is érhetne a cikk, mindenkinek nyilvánvaló kellene hogy legyen az első felbukkanásától kezdve, hogy mi a tényellenőr ebben a sztoriban. András mégis árva tüske a magyar liberalizmus tenyerében. Miért hallgatnak a szabadság önjelölt védelmezői, miért ellene prüszkölnek, ha prüszkölnek, és nem mellette, a társadalom pedig miért érdektelen?
A modern ember gőgje
Mai, rohanó világunkban, ahol mindenkinek a zsebében lapul az internet, gőgös szörnyülködéssel, katasztrófaturistaként tekintünk a múltba: az emberek azt hitték, hogy a Föld lapos, nem mostak kezet evés előtt, kukoricacsutával törölték a feneküket, kútról hordták a vizet. Nekünk meg már a falból jön, ahogy a nappali világosságtól az ételfutárig minden egy gombnyomásra.
Hogy léphetnénk mi ugyanabba a folyóba, amibe szerencsétlen, ostoba elődeink időről időre vakon belemasíroztak, katasztrofális eredménnyel?
Az ijedősebb süldő malacok elé nagy csattanással vájúba dobott Hitler-moslékra mindig van vevő: akit nem szeretek, az Hitler. Ennyiben kimerül az intellektuálisan igénytelen, de kétség kívül hatásos történelem visszatértével riogatás. Ezen felül ilyen-olyan okokból nem komolyan vehető, hogy bármi visszatérne azelőttről, hogy rohanó világunkban mindenkinek a zsebébe került az internet.
Orbán Viktor Felcsútról jött, nem a mennyből szállt alá, és ez nem is fog változni. Ettől függetlenül van, aki figyel rá, hogy ez így is maradjon, és ez becsülendő: hiába idegesítő az internetes ateisták arroganciája, valahol az is érték. Önként vállalt kötelességükként aktívan fékezik, hogy a társadalom teokráciába forduljon át, kabócazsizsegésük felhallatszik a szekularizáció legkisebb határsértésénél, ahogy kell. Ingyenes 0-24 őrszolgálatuknak hálásnak kell lenni! A polgárőrt se kell szeretni, attól még lehet hasznos.
Ha ők nem érzik biztosan nyertnek a meccset 2022-ben, én velük vagyok, de sajnos nem vagyunk elegen. Nagyon sokan csak továbbgörgetnek, amikor feltűnik a képernyőn a vörös zászló (mint kommunista jelkép és mint anglicizmus), nem gondolják komolyan, hogy itt mégegyszer az lesz, ami a 20. századi elődeiket sújtotta: modern jóléti társadalmunkat magától értetődően immunisnak gondolják, nincs dolguk vele.
Az önmagát modernnek látó ember arroganciája nem az okostelefonok elterjedésével alakult ki: a Belle Époque társadalma is a progresszió elkerülhetetlenségéből következő utópiákkal kelt és feküdt, aztán egyik reggel vesén rúgva ébresztette az első világháború, majd ráadásként - lakhelyétől, ha csak nem egy lakatlan sziget, függetlenül - néhány évtized társadalmi kísérletezés elszenvedője lehetett, önmagával és szeretteivel gyarapítva a járulékos hullahegyeket. Pol Pot kivételével mind modernebbnek hirdette magát, mint ami azelőtt volt.
Gőgös terpeszkedésünk civilizáció csúcsán nem hogy nem ellenszere az orwelli-szolzsenyicini horror megismétlődésének, hanem hamis biztonságérzetet keltve megkönnyíti azt, hogy a hátunk mögött visszalopakodjon. Ha elég önteltek vagyunk, még meg is tapsoljuk, ahogy ránk teszi a szájkosarat.
Ez nem egy baloldali belügy: hogy a magyar liberális elit érdektelenséggel vagy éppen ünnepléssel fogadja a tényellenőrök megjelenését, az a saját, három évtizedes elhiteltelenedésük szükségszerű végállapota, a szabadság lángjának őrzését épeszű ember már rég nem várja tőlük.
Nekünk kell egyénként felismernünk és elutasítanunk ezt a jelenséget, nem fogja más megtenni helyettünk, eddig sem lehetett minden pofon mellé ombudsmant állítani, és ha lehetne is, ahogy a valóságértelmezést, úgy az egyéni szabadságunk garanciáját sem érdemes harmadik félnek kiszerveznünk, mindkét szakma vonzza a karszalagos embertípust, mert hatalmat kínál mások felett. Vagyunk elég felnőttek ahhoz, hogy kiálljunk saját magunkért, 1989-ben már egyszer ebben egyetértettünk.
De hát én emlékszem 1989-re! - tiltakozik a jobboldali, és már bele is kezdene a jól ismert
Kelet-europai konzervatív féligazságába
Itthon is közkeletű, hogy a Nyugatot az elmúlt évtizedben meghódító cenzúra és eltörlés-kultúra féktelensége annak köszönhető, hogy ők nem tapasztalták meg "a kommunizmust". Ez már önmagában sem állja meg a helyét, mert mi sem igazán, sőt, a mi példánk pont a poszt-61'-es kádári langyos elnyomás emberarca miatt relevánsabb: az explicit, sztálinista rendező pofont nem kell magyarázni, azt a kutya is érti, a puhább, biztonsági szelepeket finoman kezelő önkény rafináltsága viszont már megér egy bulinegyedben elfogyasztott sör hosszúságú bemutatást az arra fogékony turistának.
A féligazság azért sem teljes, mert a Nyugat sem áll precedens nélkül: a közelmúltig féktelenül istenített amerikai alapító atyák már felismerték, hogy nincs feltételes szólásszabadság, csak abszolút, mert a feltételes a feltételt szabó önkényuralmához vezet.
Rengeteg oka van, hogy háttérbe lettek szorítva (szenvedő szerkezet), ami számunkra is releváns az az, hogy a modern ember gőgje is szerepet játszik ebben: nem ismerték a bacilusokat, meg az izzadásgátlót, nem lapult a zsebükben az internet, mit tudhattak ők a 18. század végén? Hitler se volt még nekik, nekünk már igen, az meg visszajön, ha mindenki azt mondhat ellenőrizetlenül, amit akar.
Klímaváltozás sem volt a 18. század végén. Ha a tudománytagadókon múlik, felrobban a Föld, meg elszabadul a koronavírus. Fontos annyira a szólásszabadság, mint a szaros életed? Na ugye, akkor fogja be mindenki a pofáját, akinek nincs érvényes igazolványa a megfelelő pecsétekkel! Vészhelyzeti cenzúra, határozatlan ideig. Nem Én mondom, hanem a Tudomány, az pedig objektív, kizárólagos és megcáfolhatatlan - értelmezi félre a tudományos módszer négy évszázados történelmét a hatalmat kapott, pályaelhagyó bölcsész, igazgatva a karszalagját a tükörben.
Kádár legkeserűbb emléke sem véd meg minket az önjelölt szakértők autoriter ámokfutásától, ne legyünk ebben a tekintetben se gőgösek: ha még iwiw-en lógna a lakosság, és lenne egy vele partner kormány, az elmúlt két és fél év csendes bólogatással telt volna a digitális köztérben, kis kitűzővel hitelesített gondnokok árgus szeme alatt, időnként megszakítva az alkalmi renitens példaértékű meghurcolásával.
Törékeny mázli, hogy parányi szigetünkön, 2022-ben nem ebben élünk. Háborús veszélyhelyzetben is lehet gecizni a miniszterelnököt, sőt, akkor igazán. Ismerjük fel ebben az értéket és becsüljük meg!
Ha unjuk is esetleg a non-stop nácikkal rémisztgetést, legalább az eredményességét ne vitassuk el, színesítsük a 20. század újra bekövetkezésétől rettegést azzal, hogy tudatosítjuk magunkban: az orwelli-szolzsenyicini horrorra vannak még vevők, sőt, önként jelentkező adminisztrátorok.
Nyitókép: fortepan
