Reaktor

Okos otthon - mindenre elég egy gombnyomás?

9e63773e-d37f-487b-bd4c-27f4b64c218f.jpeg

 

A technika gyors fejlődésével az eddig különleges, és csak a felső tízezer számára elérhető okos otthoni kiegészítők már nem számítanak ritkának, így akár mi is beruházhatunk egy-egy olyan darabba, ami nem csak a kényelmesebbé teszi a mindennapokat, de az energia fogyasztásunkat is csökkenti. Miért jó ötlet okos otthonba fektetni, és milyen készülékeket érdemes beszerezni, ha alacsonyabb keretből szeretnénk gazdálkodni?

 Okos konnektor

Az első, és talán az egyik legegyszerűbb eszköz az okos konnektor, mellyel nem csak energiát takarítunk meg, de hatalmas biztonságérzetet is ad. Csak be kell dugni a konnektorba, és máris egy applikáción keresztül irányíthatjuk azt. Nem kell többé pánikolni, hogy bekapcsolva hagytuk-e a vasalót, hiszen a telefonunkon bármikor ellenőrizhető az adott áramforrás, és bárhonnan ki és be kapcsolható. 

 Okos világítás

Az okos izzók egy új szintre emelték az otthoni kényelmet, hiszen többé nem kell felkelni az ágyból ha elfelejtettük lekapcsolni a lámpát lefekvés előtt. Az applikációval, egy távirányítóval, vagy akár a hangunkkal is könnyen tudunk változtatni a fényerőn, és bizonyos modelleknél még színes hangulatvilágítást is csinálhatunk, akár 16 millió választható színnel. Ezeknek az izzóknak az életideje kb. 15 ezer óra körül mozog, ami jóval magasabb egy hétköznapi izzónál, a környezetre is kevesebb terhet rovunk és az energiafogyasztásunk is alacsonyabb lesz. Ezek az izzók már akár 2-3 ezer forinttól megvásárolhatóak, így jó kiindulási pont lehet az okos otthon felé vezető úton. 

52b34641-10eb-49ce-921f-180ccdb47acf.jpeg

 Okos érzékelők

A saját, és családunk épségénél nincs fontosabb, így az okos érzékelők elterjedésével mi is nagyobb biztonságban tudhatjuk szeretteinket. Legyen szó a betolakodók elleni védelemről, vagy a házunk épségéről, már szinte minden kategóriában találunk egy okos berendezést. Mozgásérzékelőt, vízérzékelőt, biztonsági kamerát, vagy akár füstérzékelőt is válaszhatunk okos verzióban, melyek azonnal jelzik az esetleges problémát, és mi akár azonnal tudjuk értesíteni a hatóságokat - még akkor is, ha otthonunktól távol vagyunk. 

 Okos takarítás

Talán az egyik legnépszerűbb okos eszköz, amiről valószínűleg mindenki hallott már, az a robotporszívó, ami képes a lakásunk feltérképezésére, felporszívózására, és bizonyos modellek esetében akár felmosására is. Egy applikáció segítségével könnyen időzíthetjük, és irányíthatjuk a kis segítőnket, ami viszonylag alaposan, és gyorsan végzi el helyettünk a házimunkát. Emellett már léteznek okos levegőtisztító berendezések, illetve mosó- és szárítógépek is, melyekkel tényleg rengeteg időt takaríthatunk meg, energiát spórolunk és még a környezetünk is élhetőbbé válik.

 Okos konyha

Aki szeret főzni, és sok időt tölt a konyhában, az tudja mennyire fontos a jó időzítés, illetve, hogy mennyi idő el tud szaladni egy-egy recepttel. Nincs ok a pánikra, hiszen ahogy az élet szinte minden területére, így a konyhára is kitaláltak egy seregnyi okos eszköz, melyek a főzés élményét hivatottak megnövelni, a villanyszámlát pedig csökkenteni. Ilyen például az okos vízforraló, vagy kávéfőző, melyeket hőfokra pontosan be tudunk programozni,  így ha a reggelt egy csésze forró teával vagy kávéval indítanánk, akkor akár már az ágyból is elkészíthetjük azt. Emellett van már okos indukciós főzőlap, rizsfőző, vízszűrő, levegő sütő, mixer és még megannyi konyhai kisgép, melyek akár egyazon appon keresztül is irányíthatóak. 

 1aaf658e-f190-4653-8699-bfee51d138a3.jpeg

 Okos termosztát

Végül, de nem utolsó sorban szót kell ejtsek az egyik leghasznosabb okos “ketyeréről”: a termosztátról, ami teljesen megreformálja a fűtés szabályozásról alkotott képünket. Percre pontosan beállíthatjuk, hogy mikor, hány fokra, és meddig fűtsön az adott fűtőtest, így a téli hónapokban sosem kell hideg lakásra hazaérni, de az éjszaka közepén sem kell arra kelni, hogy túl meleg van. Ha huzamosabb ideig távol vagyunk a lakásunktól, akkor is bárhonnan bekapcsolhatjuk és leállíthatjuk a fűtést vagy a klímát, de akár olyan opciónk is van, hogy csak bizonyos szobákban kapcsoljon be a rendszer. 

Az okos otthonok kialakítása és a fenntartható hulladékkezelés együttesen járulhatnak hozzá a környezetvédelemhez és a körforgásos gazdaság elveinek megvalósításához. Az okos otthon technológiák lehetővé teszik az energiahatékonyság növelését, a fogyasztás optimalizálását és a hulladék minimalizálását, létrehozva egy összefüggő és fenntartható rendszert.

Okos Eszközök Az Energiahatékonyságért:

Az okos otthonokban használt eszközök és rendszerek lehetővé teszik az energiafelhasználás intelligens és hatékony szabályozását. A hőmérséklet-szabályozók, okos világítás és energiatakarékos háztartási eszközök automatikusan alkalmazkodnak az igényekhez, csökkentve az energiafogyasztást. Ez nem csak a költségeket csökkenti, hanem az energiatermelés és hulladék kezelés környezeti hatásait is mérsékli.

Okos Hulladékkezelés és Újrahasznosítás:

Az okos otthon technológiák segíthetnek optimalizálni a hulladékkezelést és újrahasznosítást is. Intelligens hulladékgyűjtők és komposztáló rendszerek lehetővé teszik a hulladék pontos mennyiségének és típusának követését. Ez segíthet hatékonyabban tervezni a hulladékgyűjtést és elősegítheti az újrahasznosítást, minimalizálva a lerakókra kerülő hulladék mennyiségét.

Fenntartható Anyagok és Termékek:

Az okos otthonokban a tervezés során figyelembe vehetjük a fenntarthatóságot és a körforgásos gazdaság elveit. Az okos otthonokban használt anyagok és termékek tervezése során előtérbe kerülhetnek az újrahasznosított, újrahasznosítható vagy tartós anyagok. Az intelligens vásárlási rendszerek figyelhetnek azokra a termékekre, amelyek könnyen újrahasznosíthatóak vagy újrahasznosítható anyagokból készültek.

Az okos otthon és a fenntartható hulladékkezelés összekapcsolása nem csak az egyéni életmódra van hatással, hanem hozzájárul a társadalmi és gazdasági fenntarthatósághoz is. A fejlett technológia lehetőségei segíthetnek elérni a körforgásos gazdaság célkitűzéseit, minimalizálva a hulladékot és maximalizálva a nyersanyagok újrahasznosítását. Az okos otthonok és fenntartható hulladékkezelés kombinációja egy új dimenziót nyit meg a fenntarthatóság felé vezető úton, és segíthet létrehozni egy környezettudatosabb és hatékonyabb jövőt.

 Bár sok került említésre, még mindig rengeteg egyéb okoseszköz van a piacon, aminél néha csak pislogunk - már ilyen is létezik? Vásárolhatunk például már okos hajszárítót, biciklit, rollert, pirítót, ventillátort, párásítót, olvasólámpát, nyomtatót, mérleget, pumpát, nyílászáró szenzort, zseblámpát, kancsót, fogkefét, borotvát, hangszórót illetve zárat is. A határ a csillagos ég, és véleményem szerint már nem kell sokat várni, hogy a háztartásokban ezek a tárgyak már megszokottá váljanak. Sokaknál ez már most is így van…

Reaktor

Facebook

süti beállítások módosítása