A skót Cumbernauld városközpontjának látványa olyan meghökkentő egyesek számára, hogy a közösségi médiában joggal jelent meg az a hozzászólás, mely szerint kinézete Csernobilt Szemiramisz függőkertjévé teszi. Persze magyarként eleget pillanthattuk és pillanthatjuk a szovjet brutalista építészet alkotásait, ám a brutalizmus úgy tűnik máshol is felütötte a fejét, igaz, Cumbernauld esetében a búcsúzás ideje jön. Lássuk most ezen furcsa brutalista szörny történetét.
A különleges megastruktúra
A Glasgowtól körülbelül 21 kilométerre található Cumbernauld új városrészének megépítése az 1950-es években merült fel azon célzattal, hogy enyhítse a régi iparváros túlzsúfoltságát, és jobb, egészségesebb életet kínáljon a lakók számára. Ekkor született meg a rendkívül innovatívnak és utópisztikusnak számító megastruktúra ötlete, mely első szakasza 1963 és 1967 között került megépítésre,
a várakozások szerint pedig emberek tízezrei élhettek volna egy „ragyogóan logikus” környezetben úgy, hogy aluljárók és hidak által soha többé nem kell áthaladniuk az úton, nem találkoznak autókkal, nem áztatja el őket az eső, illetve meglehetősen rövid idő alatt tudnak elérni mindent a tökéletes rendszerben kialakított központban,
ahol üzletek és kikapcsolódási helyszínek, irodák, lakások, könyvtár és több penthouse is található. A városközpontot értelemszerűen a funkcionalitás és a rendkívüli kényelem ígérete járta körül, ám mint azt az alábbi fotók is mutatják, a végeredmény sok tekintetben mást hozott – és talán nem erős a kijelentés, hogy még véletlenül sem az egészséges környezet érzete árad belőle.
Fotó forrása: Barnabas Calder
A Tanács a földdel tenné egyenlővé, az emberek is
Amint azt a Skóciában nevelkedő, majd 10 évig posztszovjet országokban is élő Daniel Kalder említi, meglátása alapján Cumbernauld az a fajta város, amelyen az ember áthalad, de soha nem áll meg. „Fiatalkoromban a busz ablakából sokszor megpillantottam a szívében lévő furcsa betonszerkezetet. De fogalmam sem volt arról, hogy a hatvanas évek brutalizmusának ez a tipikusan komor példája kulturális és történelmi jelentőségű épület” – mondja Kalder, aki nemrég jött rá erre a tényre, azt követően hogy értesült North Lanarkshire tanácsának szándékáról, mely Cumbernauld városközpontjának megvásárlását szorgalmazza. A szándék azonban a központ tekintetében nem feltétlenül kecsegtető, hisz a Tanács célja nem más, mint idővel azt a földdel egyenlővé tenni. Érkeztek is persze reakciók, többek között egyes építészettörténészek részéről, akik a korábban radikális kísérletként megszülető városközpont megőrzését kérik, illetve gyáva és buta döntésnek tartják a Tanács szándékát.
Úgy tűnik azonban, hogy az ilyesfajta hangok háttérbe szorultak, a tömegek pedig még véletlenül sem kezdtek el megmozdulni a megvédése érdekében, habár ez nem bizonyult meglepőnek, hisz az 1967-ben létrehozott központ már fénykorában sem volt túlzottan népszerű – az ott gyerekként élő Craig Ferguson komikus például egy olyan modernista kísérletnek nevezte, ahol tudatlan várostervezők lelketlen lakhatást biztosítottak munkásoknak –, 2005-re pedig az ellenszenv olyan erőteljessé vált a cumbernauldi központ kapcsán, hogy egy 10 ezer fős felmérés alapján ez volt az a helyszín, amelyet a legjobban utáltak az emberek, illetve amelyet a legtöbben szerettek volna leromboltatni az egész Egyesült Királyságban.
Cumbernauld „fénykora”
De ha tényleg egy ilyen szörnyűségről van szó, hogyan is jöhetett létre? A képet árnyalja, hogy a 60-70-es évek során Cumbernauld egyfajta futurisztikus jövőképet szimbolizált, egy olyan helyszínt, amelyet még maga Margit brit királyi hercegnő is mesésnek nevezett 1967-es látogatása során.
Cumbernauld építészeti díjakat is nyert – egyes kritikusok mérföldkőnek nevezték a tervezést, mások Leonardo da Vinci típusú víziókat láttak az építészekben
–, sőt, Kalder nagyszülei és nagynénje is a városban éltek, véleményük pedig korántsem volt negatív róla, ahogy a lakók egy része is kedvelte a brutalista helyszínt.
Az évek azonban nem voltak kegyesek a központhoz: a sok beton zordnak bizonyult (később fehérre festették a nagyobb világosság érdekében), a sétálóutcák szélcsatornákká alakultak, mindenhol graffitik jelentek meg, pénzügyi nehézségek miatt az eredeti tervek soha nem készültek el teljesen, az ismert és minőségi üzletláncokat pedig olcsó vállalkozások váltották a komplexumban – így például a 2007-ben hozzátoldott új bevásárlóközpontban híres vállalkozások helyett található tetováló és szemöldök szalon, ahogy öngyilkosság-megelőzési központ is. A 2000-es éveket követően igyekeztek a belső tereket átalakítani, így az utópisztikus hangulat a struktúra egy részéből teljesen eltűnt. Eredeti formájában maradt viszont a napközi és a könyvtár szintje a maga komorságával, ám még ennél is több a kivetnivaló a külső látvány kapcsán, a városközpont ugyanis egyszerűen úgy néz ki, mintha valaminek a háta lenne, az ablakok teljesen hiányoznak róla, bár azok hiányát bőven „kompenzálja” a csövek és vezetékek sokasága.
Az új városrész bevásárlózköpontja (Fotó forrása: Ed Webster)
Az idegen környezet fokozottan jellemző a hidakra és az aluljárókra is, melyek bár meglehetősen funkcionálisnak bizonyulnak, rendkívül kellemetlen közeget teremtenek: „A munkásosztálynak nyilvánvalóan nem volt szüksége a szabadságra, a szépségre vagy a változatosságra: meg tudtak boldogulni néhány fával” – írja le érzéseit Kalder, aki szerint a Cumbernauldba való látogatása előtt nyitott volt a városközpont megmentésének gondolatára, ám a tapasztalata teljesen elvette a lelkesedését, hisz úgy látja, Cumbernauld nem is nevezhető igazán brutalistának. A posztszovjet térségben töltött ideje során ugyanis nem egy jól felépített brutalista városrészt látott – különösen Közép-Ázsiában, ahol a betonszerkezetekbe keleti motívumok kerültek, így mind a lakóházak, mind az egyetemek vagy könyvtárak egyedi karakterrel bírtak –, a háború utáni brit városvezetők utópisztikusságából viszont teljesen kimaradt az ilyesfajta elkötelezettség.
Épp emiatt, bár a központ létrejötte akkoriban sok ember számára jelentett előrelépést – a kis, egyágyas szobákkal és közös fürdőkkel rendelkező lakások helyett a családok extra hálószobákat, nappalit és fürdőszobát kaptak –, Cumbernauld összességében maximum egy egyedi és furcsa szereplője lehet a városok szélesebb evolúciós folyamatának, melyet most egy újabb építészi elképzelés valósága vesz át, talán több sikerrel. Így tehát ha valaki meg szeretné még tapasztalni az igazi skót brutalizmust, akkor itt az ideje az utazást terveznie...
Kiemelt fotó: Barnabas Calder
