Reaktor

Tehetség, fiatalság, oktatás, szórakozás: az MCC Feszten jártunk

Idén is megrendezésre került a tavaly rajtoló MCC Feszt, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) fesztiválja Esztergomban.

A három nap alatt csaknem 32 ezren látogattak el a fesztiválra, - ami duplája a tavalyinak - hogy részt vegyenek a szakmai beszélgetéseken, a koncerteken és az interaktív programokon. A rendezvényen több mint 50 külföldi szaktekintély részvételével 70 szakmai eseményt valósítottak meg.

Az Edu sétányon 48 szakmai és közéleti szervezet kínált különféle érdekes programokat. Többek között részt vett standdal az Alapjogokért Központ, a Drogkutató Intézet, az MCC intézetei, a Fúzió Hallgatói Közösség, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület, a Joghallgatók Önképző Köre (JÖSZ), a Magyar Cserkészszövetség, a Magyar Diplomáciai Akadémia, a Magyar Honvédség katonai toborzása, a Mandiner, a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram, a Rubicon Intézet, a Richter Gedeon Nyrt. vagy a Migrációkutató Intézet.

 

Képek forrása: Orbán Balázs Facebook oldala, illetve saját képek

Az esti koncerteken pedig fergeteges volt a hangulat, ahol a bulizni vágyók ki tudtak kapcsolódni.

A fesztivál mottója idén: „Hangot adunk a tehetségnek” volt, ami az MCC fókuszpontjára utal, hiszen a szervezet szerint a kiemelten tehetséges fiatalok támogatásának ügye alapvető fontosságú közérdek, ami meghatározó egy ország versenyképességére szempontjából.

A fesztivál csütörtökön kezdődött a megnyitó ünnepséggel és a geopolitikáról szóló vitafórummal. Este pedig olyan előadók léptek fel, mint a Cloud9+, a Brains, a Margaret Island, T. Danny, Punnany Massif, Pixa, Metzker Viktória és Yamina. Tehát elég erős volt a felhozatal a szakmai programokon túl zenei téren is.

A második napon felszólalt William Darlymple, világhírű skót történész, aki az élet értelméről és kihívásairól osztotta meg gondolatait. Csák János kulturális- és innovációs miniszter frissen megjelent kötetét mutatta be a Mindszenty téren, ahol Patrick Deneen, amerikai politológussal beszélgettek.

Emellett az MCC feszten megrendezett Mandiner vita a Magyarország előtt álló politikai kihívásokról szólt. Az Európai Unióval kapcsolatos témákban Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter, Balázs Péter volt külügyminiszterrel vitázott.

Ezen felül a magyar bankrendszer jövőjéről szóló beszélgetésen Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a bankrendszer nemzetközi összehasonlításáról beszélt.

A rendezvény kiemelt szakmai sztárvendége David Coulthard, volt Forma1-es versenyző volt, aki a siker titkaira világított rá fiataloknak szóló előadásában.

Az esti zenei mezőny szintén fergetegesre sikerült, ugyanis fellépett a New Leve Empire, Dzsúdló, Korda György és Balázs Klári és a Kozma Orsi akusztik.

A fesztivál csúcspontja a szombat volt, amikor az esős időjárás ellenére is telt ház volt a helyszíneken.

A sajtószabadság és az újságírói függetlenség témájában tartott, rendkívül érdekes vitán részt vett Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója, a Mandiner lapigazgatója, továbbá Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, Rónai Egon az ATV, valamint Lánczi Tamás, az MTVA műsorvezetője.

A magyar felmenőkkel is büszkélkedő egykori német miniszter és polgármester, Klaus von Dohnanyi online jelentkezett be az MCC Fesztre, ahol kifejtette, a kompromisszumokra jutó, együttműködő és egymás érdekeit tiszteletben tartó nemzetekben látja Európa jövőjét.

A gazdasági és energetikai kihívásokról pedig Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter beszélt több száz érdeklődő előtt Esztergom főterén.

Parázs vitákban sem volt hiány a rendezvényen: Patrick Deneen konzervatív amerikai filozófus és Radek Sikorski, az EU-USA európai parlamenti delegációjának elnöke, korábbi lengyel külügyminiszter az emberiség jövőjéről folytatott beszélgetést.

Az esti koncerteken pedig a három nap legütősebb felhozatala lépett színpadra köztük Király Viktor, a Beatrice, a Follow the Flow, az irie Maffia, Essem, Lotfi Begi, Ando és Willcox.

Reaktor

Facebook

süti beállítások módosítása