Nagy vihart kavart a hír, hogy Palkovics László, az ötödik Orbán-kormány Technológiai és ipari minisztere az augusztus 20-i tűzijáték elhalasztását követően menesztette az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) két vezető munkatársát. Azóta a miniszter a Mandinernek adott interjújában indokolta meg döntését: a téves előrejelzés korántsem esett akkora latba a döntés meghozatalában, inkább az eddigi működésbéli hiányosságokat és más szervekkel való elégtelen együttműködést bírálta a célkeresztbe került kormánytag. Azonban ez a magyarázat inkább „eső után köpönyeg lett”, nem valószínű, hogy a felháborodott közvélemény számára ennyi magyarázat elég lesz. Palkovics egyébként az interjúban kifejtette a szándékát az OMSZ jövőbeli fejlesztéséről, azonban a tény, hogy két embert elmenesztettek, -miután elmaradt az előre jelzett vihar- szinte biztos, hogy hosszú árnyékot fog vetni.
Palkovics László második ciklusát tölti miniszterként, azonban az ő területe kevésbé tartozik a magyar politikai közélet frontvonalához. Vannak olyan miniszterek, akik jelentős médiafigyelmet kapnak, fontos területük van, illetve megosztó személyek. Nem csoda, hogy ők kerülnek a rivaldafénybe. Náluk sokkal nagyobb kockázata van annak, ha akár egy kis hibát is vétenek. Több évtizedes tudományos múltjával, szakemberi krédójával fontos, de szinte minden látványosságot mellőző tárca az övé, nem tekinthető a kormány „celebritásának”. Azonban ez a személyeket érintő döntése mögött több politikai hiba is fellelhető.
Az első hiba feltérképezéséhez először is képzeljük el, hogy a politikai rendszer egy „fekete doboz”. Ezt a fajta megközelítést nevezi a politikatudomány funkcionalizmusnak, olyan jeles képviselői voltak ennek az ágazatnak, mint például David Easton és Gabriel Almond. Ez a doboz kapcsolatban áll a társadalommal és annak alrendszereivel (sport, oktatás, egészségügy stb.), illetve a külvilággal is, ezt innentől hívjuk a politikai rendszer „környezetének”. A dobozon belül -ahol nem tudjuk pontosan, hogy mi folyik- vannak a politikusok, azon belül is a döntéshozók, akik döntéseket hoznak. Ebbe a fekete dobozba a jönnek a környezet felől az úgynevezett „input”-ok, tehát minden ami alapján a dobozon belüli döntéshozók döntéseket, törvényeket vagy rendeleteket hoznak, tudományos néven „output”-ot. A doboz bejáratánál a pártok töltik be a „kapuőr” funkciót, tehát ők azok, akik a döntéshozók számára kiválogatják a fontos ügyeket, röviden: szelektálnak.
A folyamat végén a kimenő outputra válaszul jön az újabb input a környezet részéről, ami jelen esetben az azonnali hatállyal történő menesztésre való felháborodás. Palkovics a politikai rendszer működésének ezen jellegét nem vette figyelembe, mikor meghozta döntését. Egyszerűen nem számoltak azzal, hogy milyen jellegű lesz a visszacsatolás a környezet részéről. Először felmerült az ügy, hogy „vérfrissítésre” van szükség az OMSZ élén. A folyamat második eleme volt a döntés előkészítése, ahol a különböző tanácsadók feltehetőleg felkínáltak több lehetőséget, hogy mindezt hogyan hajtsák végre. A következő, azaz a harmadik lépés a döntés meghozatala volt, amikor is Palkovics kiválasztotta azt az opciót, hogy nem sokkal augusztus 20 után menesszék Horváth Gyulát és Radics Kornéliát. Utána végrehajtották a miniszter döntését (negyedik lépés), végezetül pedig szembesültek a következményekkel, vagyis a visszacsatolással (ötödik lépés).
Ezek alapján azt lehet mondani, hogy hiba esett a számításba, a „doboz” rosszul mérte fel a körülményeket. Lehet, hogy rossz tanácsokat kapott Palkovics, a jót pedig nem hallotta meg. Az sem elképzelhetetlen, hogy a lehetséges negatív következményeket alábecsülték.
(kép forrása: index.hu)
A következő két hiba szorosan összekapcsolódik, hiszen egyikből következik a másik. Először nézzük át Palkovics azon félreértelmezését, ami a napirendet illeti. A gazdasági helyzetet tekintve, amikor az árak az egekbe vannak, akkor sokan úgy gondolták -főleg az ellenzékiek-, hogy nem érdemes azt az eget 1,3 milliárd forintnyi tűzijátékkal tarkítani. Több ellenzéki és néhány fideszes polgármester úgy döntött, hogy idén elmarad az ünnepi tűzijáték az általuk vezetett településen. Ezek ugyan jóval kisebb költségvetésű önkormányzatok, de mint mondani szokták: kis pénz, kis tűzijáték. Ők inkább félretették a rászorulóknak, hogy kisegítsék őket télire.
Az ellenzéki pártok és politikusok azt akarták elérni, hogy a fővárosi is elmaradjon. Röviden fogalmazva: átpolitizálódott a tűzijáték kérdése, és mivel hosszas huzavona volt, így sokáig napirenden volt. Bár korántsem volt annyira forró, mint mondjuk a rezsikérdés vagy a kata szabályozás, attól még korántsem volt elhanyagolható. Palkovics ennek a kérdésnek az átpolitizáltságát nem vette figyelembe, amikor ilyen elhamarkodottan menesztette el a korábban már említett OMSZ-es vezetőket. A Mandinernek adott interjújában a miniszter elmondta, hogy a menesztésnek nem a téves előrejelzés volt a primér oka, de minimálisan közrejátszott. Ezek alapján azonban felmerül a kérdés:
Miért nem lehetett több héttel később vagy jóval korábban megtenni ezt a személyi változtatást?
A politikai és a közigazgatás szorosan összekapcsolódik egymással, nem lennének képesek egymástól függetlenül működni. Vannak olyan közigazgatási és egyéb intézmények, ahol fontos a politika számára, hogy megbízható emberek legyenek. Nem Magyarország az egyedüli, ahol „megjutalmazzák” a feltörekvő politikusokat egy-egy titulussal. Az Egyesült Államok közigazgatása kifejezetten egy olyan példa, ahol bárki könnyen lapátra kerülhet, sőt; ha elnökváltás van, akkor szinte mindenki. Mindazonáltal el lehet különíteni azokat a pozíciókat, amelyeknél a megbízhatóság nem szempont. Az OMSZ kifejezetten egy ilyen hely kellene, hogy legyen, de egy kormányablak vagy egy okmányiroda sem bizalmi állás. Ha egy minisztert menesztenek, akkor sejthető, hogy valami súlyos dolog lehet a színfalak mögött, nem feltétlenül a szakmai felkészültség hiánya.
Azonban egy ennyire „politikán kívüli” intézmény esetében -mint például az OMSZ- sem lehet megtenni büntetlenül a személyi cserét, ha nem veszik figyelembe a napirendet.
A harmadik, a másodikkal szorosan összekapcsolható hiba az az ügy keretezése/”framing”-je. Ha egy ügy kikerül a napirendre, akkor a különböző politikai felek (gondolva itt a kormányra és az ellenzékre) megpróbálják a saját szájízük szerint megfogalmazni és a saját narratívájukat dominánssá tenni. A hírfogyasztó állampolgárok csak azt a cikket vagy hírolvasatot tudják fogyasztani, amit „elé raknak”. Nem mindegy, hogy a domináns narratívának milyen a keretezése. Képzeljük el, hogy egy pörköltfőző verseny zsűrijének egy zsűritagja vagyunk és két versenyző járul a súlyos asztal elé, ahol ítéletet mondanak a főztjükről. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen a tálalás. Sokkal szívesebben fogyasztjuk el azt a pörköltet, amely egy Herendi porcelántányérba lett kimérve, mint azt, amelyet egy festékes vödörbe mértek ki. Ha csak egy kis különbség is van a két versenyző kosztja között, a Herendivel tálalónak érthetően jobb esélyei lesznek.
Palkovics a döntés meghozatala után elkövette azt a hibát, hogy a framing lehetőségét átadta az ellenzéknek és az ellenzéki hírportálaknak. Szintén a Mandinernek készített interjújában kiemelte az OMSZ létrehozásának a kauzalitására, utalva a 2006-os tűzijáték szerencsétlen eseménysorára, ahol a döntéshozók nem vették figyelembe az előrejelzéseket. 5 ember életébe került a mulasztás. A Fidesz kommunikációját és politikai cselekvését nagyban meghatározza 2006 eseményeihez, illetve a 2002-2010 közötti baloldali kormányzáshoz való viszonyulás. Ebből a premisszából kiindulva egy alapvető kommunikációs panelt hagyott ki Palkovics László. Nagyon könnyen el lehetett volna adni a tűzijáték elhalasztását, mint egy felelős döntést. Ők tekintettel voltak a kockázatokra, Gyurcsányék pedig nem. Ez talán sikeres is lett volna, hiszen megrázó esemény volt, amelyet sokan első kézből is hallhattak volna, mintegy ráerősítve a történtekre.
Azonban ennek a negatív kollektív élménynek a ki nem használása és az utólagos emlegetése komoly versenyhátrány a napirend alakításában.
A rossz időzítés és a megalapozott magyarázat hiánya komoly lehetőséget adott az ellenzéknek, hogy szabadon keretezzék a történteket. Az ellenzéki pártok és politikusok az ötvenes évekig és Rákosi Mátyás totalitárius diktatúrájáig nyúlnak vissza párhuzamokért, ahol az emberért ténylegesen eljöhetett a fekete autó és pár lódenkabátos „úriember”. Részletekbe menően nem érdemes tisztázni, hogy a mostani politikai rendszer mennyivel is másabb a sztálini terrort alkalmazó Rákosi-rendszerhez képest, hiszen nyilvánvaló. Az ötvenes évek internáltjainak szenvedéseit, a politikai foglyok kínzásokkal „színezett” börtönéletét és a koncepciós perek áldozatait relativizálják ezekkel a kommunikációs fogásokkal. Azonban fontos kijelenteni, hogy nem csak a mostani ellenzék élt és él ilyen képekkel. Általában senki sem ódzkodik attól, hogy tömeggyilkosok és gazemberek örökösének állítsa be az aktuális politikai ellenfelét, ezzel eldurvítva a közbeszédet.
(kép forrása: magyarkurir.hu)
A rendszer áldozatai azok, akiknek egy kézen megszámlálható foga maradt bent a szájában, miután, illetve épp csontja maradt, miután „nagy nehezen megvált” a gyárától/kocsmájától/cipőboltjától és hagyta, hogy államosítsák az ötvenes években. A rendszer áldozatai azok, akik nem folytathatták vagy el se kezdhették egyetemi tanulmányaikat, mert „politikailag megbízhatatlanok” voltak. Azok is a rendszer áldozatai voltak, akik bitófán lógtak, akik a sortüzek után nem mehettek haza az ujjaikat tördelő édesanyjukhoz vagy feleségükhöz és gyerekeihez, mert nem hallgattak és maradtak a biztonság illúzióját nyújtó otthonukban, a gluteus maximusukon (a tudományos zsargont mellőzve: a fenekükön). Azonban az átlag hírfogyasztó korántsem biztos, hogy ilyen mélységekben megvizsgálja az ellenzék narratíváját, hanem azt mondja, hogy tényleg erős a párhuzam.
Palkovics esetében három hibát lehet azonosítani. Az elsőt lehet úgy értékelni, mint valami „rendszerműködési zavart”, hiszen a döntés meghozatalánál nem vették figyelembe vagy lebecsülték a döntés kockázatát. Másodszor a miniszter úr nem érzékelte a tűzijátékot körülvevő felfokozott közhangulatot, a téma átpolitizáltságát, alábecsülte a napirendben betöltött szerepét. Ezt a döntést korábban vagy jóval később kellett volna meghozni, ebből a szempontból viszont a lehető legrosszabbkor tette, hiszen még napirenden volt (és lesz). Harmadikként pedig a megfelelő kommunikációs keretezés elmaradását és utólagos pótlását lehet említeni. A 2006-os események állandó viszonyítási pont a kormányoldal számára, ezért is érthetetlen, hogy most miért csak utólag lett felhozva Palkovics által.
Hogy ez a fiaskó a kormánypárti szavazók nem olyan elkötelezett részét milyen arányban fogja elbizonytalanítani: jelenleg nem tudni. Azonban az kijelenthető, hogy elkerülhető lett volna egy ilyen viszonylag kis jelentőségű ügyből elefánt nagyságú, „potenciálisan politikatörténeti eseményt” csinálni. Csak tekintettel kellett volna lenni az időzítésre, számolni a lehetséges veszélyekkel és ragaszkodni az ügy keretezéséhez.
