Eredetileg villámháborúnak tervezték, de ez az álom Moszkva alatt végleg összeomlott. Mindeközben a német katonák soha nem tapasztalt hidegben harcoltak, gyakran nyári egyenruhában – amikor Szibériából újabb katonák érkeztek Moszkva alá. Mik voltak a bukás előjelei?
Két diktátor barátsága
Sztálin és Hitler, bár ideológiájuk ellenségnek tekintette a másikat, sok dologban hasonlítottak – személyiségben és gondolkodásban, sőt még politikai téren is.
Két diktátor azonban, ráadásul két (világ)birodalmi ambíciókra törő diktátor nem fér meg egymás mellett sokáig.
Ez történt Európában is a negyvenes években: bár a két önjelölt messiás 1939-ben megnemtámadási szerződést kötött, majd felosztották Lengyelországot, de Hitler csakhamar megunta ezt a viszonyt, részben biztonsági, részben gazdasági, részben ideológiai szempontok alapján: olajat akart, terjeszkedni akart, emellett a nagynémet ambíciókat fenyegette (hosszabb távon) a szovjet rendszer közelsége, illetve általánosságban zavarta egy kommunista hatalom. 1940 nyarán emiatt úgy döntött, hogy elhalasztja a Nagy-Britannia elleni hadjáratot, és előtte úgy gondolta, megsemmisíti a Szovjetuniót – célja volt ezzel a kétfrontos háború elkerülése is.
A Barbarossa hadművelet céljait végül 1940 decemberében fogadták el: Hitler gyors villámháborút akart, amelyben elfoglalja Leningrádot, Moszkvát és a dél-oroszországi mezőgazdasági vidéket. 1941 május közepén tervezték megindítani a hadműveletet, amely végül öt héttel később, június 22-én történt meg, egyéb politikai és katonai okok (értsd: Balkán) miatt. Ez a késlekedés azt a feltételezést eredményezi, hogy a Moszkva alatti kegyetlen tél esetleg elkerülhető lehetett volna.
Óriási sikerek után megtorpanás
A sztálini tisztogatások során fejét vesztett Vörös Hadsereg, amely egyébként felszereltség tekintetében is a németek alatt maradt, kezdetben nem tudott ellenállni a németeknek, vagyis nyáron fejvesztve vonultak vissza. Augusztus végére – Zsukov szavaival élve – Moszkva felé minden út nyitva volt, viszont
a hadművelet túl sokat akart: nem volt megállapítva fő cél,
a németek három oldalról vonultak, mégpedig északon Ritter von Leeb vezetésével Leningrád – mint ideológiai szülőváros – ellen, középen Fedor von Bock vezetésével Belorusszia, majd onnan Moszkva felé, délen pedig Gerd von Rundstedt vezetésével Ukrajna (Kijev-Fekete-tenget) felé. Egy ilyen, prioritás nélküli, túl sokat akaró hadművelet egyszerűen sok egy ekkora terület ellen, mint Szovjetunió (vagy Oroszország), és az elképesztő véráldozatok ellenére a Vörös Hadsereg kitartott, hiszen a németek arcvonala egyre szélesebb lett, támadásaik gyengültek. A Vörös Hadsereg a hátországból utánpótlást kapott, míg a németek ettől egyre messzebb kerültek, az orosz lakosság pedig bevethető volt, ha más nem, a védelem kiépítésére.
Végzetesnek bizonyult az is, hogy Hitler eleinte inkább Leningrád – mint ideológiai bölcső –, majd Ukrajna felé csoportosította a haderőt, és csak szeptemberben döntött úgy, hogy a központ Moszkvát kellene támadni. Közben a német eszközök egy része bevethetetlenné vált, egyre inkább megtorpanni látszott a hadművelet, de október elején megindultak Moszkva ellen – immár összevonva, Fedor von Bock vezetésével.
Pánik Moszkvában
A Moszkva elleni „Tájfun” hadművelet október 2-án indult el,
három irányból (észak, dél és közép). Guderian vezérezredes, a modern páncélos hadviselés atyja indította el a támadást, és két nap alatt másfélszáz kilométert haladt előre Moszkva felé. Északon eközben elfoglalták Brjanszkot, aminek a hírére Moszkvában általános pánik tört ki, még
Sztálinnak is azt tanácsolták, hogy hagyja el a fővárost – persze erre egy diktátor sose hajlandó,
Hitler is inkább öngyilkos lett ’45-ben. Október közepére úgy tűnt, hogy egy utolsó rohammal be tudják venni Moszkvát, de az orosz vidéken ilyenkor szól közbe az időjárás.
Guderian vezérezredes (jobbra) - forrás: Origo
Az első hó és sártenger
Október elején leesett az első hó, de még nem vált tartóssá, viszont az esőzések miatt járhatatlanná váltak az utak, kvázi
sártenger alakult ki,
ami egy hétre megakasztotta a támadást. Közben a szovjetek Georgij Zsukov vezetésével kiépítették Moszkva védelmét.
A sártenger után megszilárdultak az utak ugyan, de ennek ára volt: a kemény fagy. A villámháborúnak tervezett hadjáratra természetesen nem készültek téli felszereléssel, így a német katonák igen nehezen viselték az olykor mínusz 30 fokhoz közelítő hőmérsékletet. Viszont ez az állapot november közepére állandósult, és közben a szovjetek is léptek: a Távol-Keletről átvezényelt, kipihent egységeket a november 7-i hagyományos moszkvai katonai díszszemle után egyenesen a frontra vitték, ami jelentősen növelte a szovjetek erejét.
Az 1941. november 7-i katonai dísszemle Moszkvában - forrás: Origo
Mindennek hatására a németek hezitáltak, de végül Hitler politikai és Von Bock katonai ambíciói miatt folytatták a hadjáratot novemberben is.
November 29-én a németek már csak mintegy harminc kilométerre voltak Moszkvától,
az egyik lövészezred elérte a németek teljesítményének felső határát, amikor húsz kilométerre álltak a Kremltől, nappal a távcsövekben látva annak tornyait. December 4-én azonban elkezdtek átállni a védekezésre – két napra rá meg is indult a szovjet ellentámadás. Vagyis Moszkvánál a Barbarossa hadművelet megszűnt támadó hadjáratnak lenni, Hitler háborúja végleg elbukott.
Következtetések – mi volt a német vereség oka?
Nem klasszikus értelemben, de stratégiailag mindenképpen vereség volt a moszkvai „harc”, a németeket valójában a tél győzte le. Nagy probléma volt természetesen, hogy többhetes csúszással indult a hadművelet, de talán még így is teljesíthető lett volna. A probléma az volt, hogy három igen jelentős erőforrást igénylő célt fogalmazott meg Hitler, majd amikor jól láthatóan sok lett – mivel nem számolt például a földrajzi adottságokkal, illetve ennek következményeivel –, akkor folyamatosan váltogatta a prioritást. Ismerve az orosz időjárási és földrajzi viszonyokat, ekkorra már menthetetlen volt a hadjárat, a moszkvai ostrom megkezdése egy az egyben felesleges volt.
(A boírtókép forrása: Origo)
