Január 27. – 104 éve, ezen a napon hunyt el Ady Endre, a XX. század egyik legjelentősebb magyar költője. Jelen cikkben róla emlékezünk meg.
Ady költészetében igen jelentős szerepet kap Diósyné Brüll Adél, vagy ahogy mindenki ismeri: Léda.
A két szerelmes Nagyváradon ismerkedett meg, itt kezdődött a hosszú éveken át tartó viszonyuk. Kapcsolatuk botrányosnak számított, ugyanis Brüll Adél akkor már férjes asszony volt. Szerelmi életük legkevésbé sem mondható harmonikusnak: konfliktusok dúsították mindennapjaikat, többször szakítottak, de többször újra is kezdték. Tulajdonképpen nem tudtak egymás nélkül élni, de egymással sem.
Léda hamar Ady múzsájává vált, rengeteg versét ihlette, soknak ő a megszólítottja. Most mégis ezek közül hármat választottunk ki, amiket egyszer mindenképp érdemes elolvasni.
1. Mert engem szeretsz
Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy a bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb.
A Mert engem szeretsz című vers Léda asszony zsoltáraihoz tartozik. Nagyon mély érzelmekről tesz tanúbizonyságot: szerelemről, szenvedélyről, érzékiségről. Lédát az egész versen keresztül dicséri: kiemeli a szeme, az ölelése és a szépsége csodáit is, mindezt pedig Léda szerelmével magyarázza: "S mert engem szeretsz: / Te vagy az Asszony, / Te vagy a legszebb". A vers még szerelmük harmonikusságát sugallja – ez egy tisztán szerelmes vers.
2. Héja-nász az avaron
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.
A Héja-nász az avaron már sokkal inkább ambivalens érzéseket kelt bennük: nem az igazi harmonikus szerelmet látjuk benne, sokkal inkább két olyan embert, akik már belefáradtak kapcsolatukba – a sok konfliktusba, veszekedésbe, egymás bántásába. Ady épp ezért él egy ragadozó madár szimbólumával:
akárcsak a héják, ők is „egymás husába” marnak.
Ady már érzi a végét ennek a kapcsolatnak: „Ez az utolsó nászunk nékünk:”.
Kép forrása: kialakito.hu
3. Elbocsátó, szép üzenet
Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.
Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.
És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.
Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.
Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.
Ady ebben a versben véget vet Lédával való kapcsolatának, végleg szakít vele. Itt immár jele sincs a szerelemnek, Lédát semmibe veszi.
Úgy gondolja, hogy Léda addig ért valamit, míg Adyval tartott a kapcsolata, nélküle pedig egy senki: „Általam vagy, mert meg én láttalak / S régen nem vagy, mert már régen nem látlak”.
Érezhető, hogy ebből a szakításból a költő győztesen szeretne kilépni: önmagát magasztalja, míg Lédának az egyedüli létezését is kétségbe vonja.
Kép forrása: stylemagazin.hu
Ezzel a három verssel szerettük volna közelebb hozni az olvasót Adyhoz és az ő verseihez. Ezeken kívül természetesen még számos olyan műve van, amit egyszer az életben mindenképp érdemes elolvasni.
