A törekvés, hogy valami épeszű állapotban hagyjuk itt a bolygónkat csemetéinknek, üdvös és egyáltalán nem ördögtől való, ha lehetőségeinkhez mérten próbáljuk legalább a pazarlásunkat csökkenteni (szeretettel ajánlom ezzel kapcsolatban Dorka cikkét Munch-ról). Erre nem egy és nem kettő reklám, kampányplakát és miegymás buzdít minket, és vége-hossza nincsen a jó tippeknek, hogyan tegyük zöldebbé a háztartásunkat, a munkakörnyezetet, vagy az életünk szinte bármilyen területét. Azonban ezekben az anyagokban nincs tér elmélyíteni a praktikákkal kapcsolatos tudást, így nagyon sokszor egy-egy becsületes vállalkozással többet ártunk, mint amennyit használunk. Íme pár dolog, amire érdemes figyelni!
Szatyorszindróma
Azzal hogy ezt a szót létezőnek könyveltem el, hadat üzentem a magyar nyelv megannyi szabályának, de sajnos ez a legmegfelelőbb kifejezés. A műanyag szatyor a környezetvédőknek olyan, mint a reformkonyhának a fehér cukor, soha rosszabbat. Teljesen egyértelmű, hogy egy péksüti nylon szatyra kb. fél percig ha használatos, és ezzel párhuzamosan a leggyengébbek is sok évtized múlva gondolkodnak el a lebomlás lehetőségén. Ezért mind, kik aggódunk szépséges Földünk jövőjéért, egy délután bevásároltunk vászonzsákból, textil táskából, vastagabb műanyag táskából, és elkönyveltük, hogy örök életünk hosszán át mostantól ezekbe a térfogatokba kerül az összes bevásárlás. Ez a valóságban csak a legnagyobb hősöknél van így. Ha 2-3 nagybevásárlás után ezek a nagyon nehezen lebomló (sokkal nehezebben, mint a sima szatyor) anyagok bekerülnek a fiókba, és a munkából hazafele eszközölt bevásárlásnál újfent 5, a pénztárnál kapott nylon zsákban hordjuk haza a betevőt, bizton állíthatom, hogy többet ártottunk, mint használtunk.
A hatalmas, masszív műanyag zsákok jók, de aki biciklivel jár, vagy a munkából hazafele menet (gyalog vagy tömegközlekedéssel) vásárol, azzal fogadok egy csokiban, hogy nem lesznek hasznosak. A laptoptáska szűkös zsebeibe biztosan nem szuszakoljuk őket be, ezek a termékek inkább az autósoknak hasznosak. A pici, zsebbe gyömöszölhetős, kompakt verziók sokkal többször lesznek alkalmasak. Érdemes végig gondolni, hogy ezek a termékek csak akkor használnak bármit is, ha megfigyeljük, kb. hányszor annyi műanyagot használtak el a gyártásukhoz, mint a kisebb, rombolóbb verziókhoz, és önbevallásos alapon felmérni, hogy fogjuk-e legalább annyiszor, de inkább többször használni őket. Ha nem, és egy fióktakarításnál a kukában landolnak, akkor nem nyertünk semmit.
A PET palack
Legnagyobb kedvencünk a PET palack, amit sose dobunk ki, mindig elöblítjük és félretesszük, hogy majd másnap abban visszük a munkába az italunkat. Az elképzelés szuper, és könnyebb is vele hasznosnak lenni, mint a szatyros-témában, hiszen ha csak egyszer használunk egy műanyag palackot újra ahelyett, hogy levennénk egy újat a polcról, már nyertünk. Nem is igazán itt van a probléma, hanem a mosással. Ezeket a palackokat lehetetlen tisztítani, vagy legalábbis nekem gondot okoz a szivaccsal hozzáférhetetlen helyek pucolása (igen, van erre kefe, de olyanba kevesen ruházunk be). Ezt úgy szoktuk kijátszani, hogy 7-8 alkalommal megtöltik vízzel, jól kilögybölik, és ha már nincs szaga, tisztának nyilvánítjuk. Bár a víz fajlagosan olcsóbb, mint a legtöbb üdítő, értékében nem biztos hogy megéri elmosogatni több liter tiszta ivóvízzel egy PET palackot, hogy utána csak egyszer váltsa ki a boltban kapható párját. Nem is beszélve a vegyszer mennyiségéről, amit ilyenkor a környezetbe juttatunk.. Erre jó orvosság a masszívabb kulacs, feltéve, ha megígérjük magunknak, hogy hosszú ideig fáradhatatlanul töltjük újra és visszük magunkkal. Ha erről becsülettel belátjuk, hogy nem fog menni, akkor ajánlott inkább olyan palackokat újrahasznosítani, melyek eredetileg vizet tartalmaztak, hiszen ezekből nem kell vegyszerekkel kipucolni a cukros és szagos maradékot, és nem is akkora katasztrófa, ha csak két-három nap után vesszük elő újra. A víz ugyanis nem rothad bele, szemben a gyümölcslével. Ezeknek csak a száját kell néha mosogatószerrel áttörölni, és kész is a dolog. Ráadásul vizet kortyolgatni napközben egészségesebb, mint üdítőitalokat, ezt megmondta minden orvos, aki valaha élt és mozgott ezen a világon.
A piac
Na a piac az egy nagyon összetett hely, én epedve várom azt a szociológus jelöltet, aki tanulmányt ír ennek a helynek a társadalmi hálójából. Túl azon hogy a mesekönyvekben tapasztalható békének a standok között itt nyoma sincs, a pazarlás veszélyét is magukban hordozzák ezek a helyek. A termelőktől vásárolt élelmiszer a legjobb dolog, hiszen nem utazik annyit, mint egyes boltokban az áru, egészséges, finom, stb. Csakhogy ha pár asztalt körberakunk, kitesszük rá a sok árut, és kiírjuk az árakat, az önmagában még nem termelői piac. És attól, hogy egy ilyen helyen vásároljuk az avokádót, az attól még ugyanúgy embertelenül sok kibocsátott széndioxidot és csomagolóanyagot jelent, mintha a szupermarketből vettük volna. Magyarországon ugyanis nem terem sem avokádó, sem citrom, sem narancs, így tehát ezek a piacról beszerezve is ugyanannyit utaztak, mint a bolti tesóik. De az ilyen helyeknek mégis van annyi előnye, hogy az itt vett citromot legalább nem kell bezacskózni, rögtön mehet a kosárba, nincs koszos futószalag, amitől nylonnal kellene óvni. De ha még be is zacskózzuk az itt vett árut, akkor száz vászontáskás lány szörnyű haragja sújt majd bennünket - s lehet, nem is alaptalanul.
