A húsvéti ünnepkör a keresztény egyház egyik – ha nem a – legfontosabb időszaka. Ezen időszak előtt tisztelegve emlékezünk meg mi is röviden a nagyhét eseményeiről, arról, mi történt Jézussal ezekben a napokban.
Virágvasárnap
A húsvét előtti vasárnap, a nagyhét kezdete. Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe. A nép Messiásként üdvözölte Jézust: az emberek a felsőruházatukat, pálmaágakat a földre terítették Jézus előtt, aki szamárháton vonult be a városba, célja a jeruzsálemi templom volt.
A katolikus liturgia virágvasárnap ünnepélyes bevonulással kezdődik, valamint ekkor szokták a barkát is megszentelni. Rengeteg körmenettel emlékeznek meg ezen a napon Jézus bevonulásáról.
Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: „Ki ez?” A tömeg pedig ezt felelte: „Ő a Próféta, Jézus, a galileai Názáretből.” (Mt 21, 11.)
(forrás: https://turul.info/napok/viragvasarnap)
Nagyhétfő
Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok. (Mt 21, 22.)
Ezen a napon Jézus elátkozta a fügefát az alábbiak szerint:
Az út mentén látott egy fügefát. Odament, de nem talált rajta egyebet, csak levelet. Erre így szólt: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” A fügefa azon nyomban kiszáradt. (Mt 21, 19.)
Ezen a napon történt a templom megtisztítása is, amikor Jézus, ostorral a kezében, kiűzte onnan a kereskedőket és a pénzváltókat. Jézus tettét a legjobban talán Ézsaiás próféta magyarázza meg; a templom nem egy piac, hanem az imádság háza, és ezt a kettőt nem lehet összekeverni.
(…) Mert az én házam neve imádság háza lesz minden nép számára. (Ézs 56, 7.)
Nagykedd
Ezt a napot Jézus a jeruzsálemi templomban töltötte, ahol példázatokat mesélt híveinek.
Azonban nem csak hívei vannak jelen, hanem farizeusok is. Ők tőrbe akarták csalni, de Jézus elmarasztalta őket.
Ekkor a farizeusok elmentek és kitervelték, hogy hogyan csalják őt tőrbe szóval. Odaküldték hozzá tanítványaikat a Heródes-pártiakkal és azt mondták neki: »Mester! Tudjuk, hogy igazmondó vagy és az Isten útját az igazság szerint tanítod, nem törődsz senkivel, mert nem nézed az emberek személyét. Mondd meg tehát nekünk, mit gondolsz: Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?« Jézus azonban felismerte gonoszságukat és így szólt: »Miért kísértetek engem, ti képmutatók! Mutassátok meg nekem az adópénzt!« Azok odahoztak neki egy dénárt. Ekkor megkérdezte tőlük: »Kié ez a kép és a felirat?« Azt felelték neki: »A császáré.« Erre azt mondta nekik: »Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.« Azok ezt hallva elcsodálkoztak, otthagyták őt és elmentek. (Mt 22, 15-23.)
(forrás: http://erdelyikeresztyenek.network.hu/blog/erdelyi-keresztenyek-hatarok-nelkul-hirei/nagyszerda)
Nagyszerda
Erről a napról szólnak a legkevesebbet az írások.
Jézus valószínűleg ezt a napot is a templomban tanítva töltötte, amíg nem messze tőle kidolgozták az ellene való összeesküvés részleteit.
Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak és mit hirdessek. S tudom, hogy parancsa örök élet. Így amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta.” (Jn 12, 49-50.)
Nagycsütörtök
Ettől a naptól már sokkal ismertebbek a nagyhét eseményei. Nagycsütörtökön két igazán jelentős dolog történt: Jézus megmossa tanítványai lábait, valamint megtörténik az utolsó vacsora is.
Emellett ezen a napon, az utolsó vacsora közben felfedi Júdást, az árulót. Vacsora után a tanítványokkal kimegy a Getszemáni kertbe, ahol elkezd imádkozni. Miközben imádkozik, a tanítványait többször is elnyomja az álom, akik még virrasztani sem tudnak mesterükkel. Mielőtt megkezdődik a nagypéntek, még meggyógyítja Málkust, akinek az egyik tanítvány levágta a fülét, amikor az el akarja fogni Jézust. Ezután azonnal megtörténik az elárulása és elfogják.
Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. (Mt 26, 26-29.)
Elég volt. Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, induljunk! Íme, közeledik hozzám az áruló!” (Mk 14, 42.)
(forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/leonardo-da-vinci-festmenyenek-digitalizalt-masan-jezus-labai-is-megtekinthetok)
Nagypéntek
Jézus szenvedésének és halálának a napja.
Ekkor a zsidók, majd a rómaiak is kihallgatták, közben végig megalázták, bántalmazták.
Péter apostol háromszor tagadja meg Jézust.
Pilátus először nem akarta keresztre feszíttetni, de a nép erősködött.
De újra elkezdtek ordítani: „Halál rá! Halál rá, keresztre vele!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” De a főpapok tiltakoztak: „Nincs királyunk, csak császárunk!” 16Erre kiszolgáltatta nekik, hogy feszítsék keresztre. (Jn 19, 15-16.)
Saját maga vitte fel a keresztjét a Golgotára, ahol keresztre feszítették.
Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét. (Jn 19, 30.)
Ezt követően eltemették Jézust.
Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt ide temették Jézust. (Jn 19, 41-42.)
(forrás: http://magyaroknagyasszonya.dnyem.hu)
Nagyszombat
A gyász napja.
Krisztus teste végig a sírban van.
(Borítókép forrása: https://ma7.sk/kavezo/a-nagyhet-szokasai-es-hiedelmei-zoldcsutortoktol-nagyszombatig)