Igencsak jelentős esemény volt a mostani, nyár végi BRICS-találkozó, ami az átalakuló világrendet illeti, hiszen a közös valutáról való diskurálás mellett - ami egyértelműen mélyítene az együttműködésen - jelentős bővülésen fog majd keresztül menni a Nyugat-ellenes gazdasági társulás. De mitől különleges a mostani BRICS-csúcs? Valóban olyan komoly alternatívája lehet a nyugati gazdasági, katonai és politikai szövetségi rendszernek? A BRICS célja a fejlődő országokból megszervezni a globális többség (ami a demográfiát illeti) szövetségi rendszerét, amellyel kikezdhetik azt az amerikai hegemóniát, ami napjaink világrendjét (még?) jellemzi.
Ahogyan azt már egy korábbi cikkünkben kifejtettük, a jelenlegi világpolitikai folyamatok csak egyre szövevényesebbek lesznek, hiszen a különböző érdekek mentén tapogatózó nagyhatalmak megpróbálják a szövetségi rendszereiket kibővíteni, illetve a riválisokat kiszorítani akár komplett kontinensekről. Kína extenzív gazdasági kapcsolatai már olyan jelentősek, hogy Afrikában és Dél-Amerikában már letaszította az Egyesült Államokat, mint első számú kereskedelmi partnert;
az Egy Övezet Egy Út projekt keretén belül pedig a Közel-Keletet és Közép-Ázsiát szabályosan "bekebelezte" magának.
A BRICS alapvetően perifériás/fél-perifériás országokból áll. A világrendszer hierarchikus rendjében azok tartoznak az előbb említett kategóriákba, akik a fejlett centrumországokhoz képest kevésbé fejlett gazdasággal és társadalommal rendelkeznek, fontos felvevőpiacát képezik a fejlett országok iparának; a technológiáért cserébe jellemzően alacsonyan megmunkált termékeket vagy nyersanyagokat adnak. A centrum és a (fél)periféria között állandó kölcsönhatás van - az azonban világos, hogy ebben a munkamegosztásban vannak az előnyök és a hátrányok nem egyenlően oszlanak meg. A mostani világrendben egyértelműen Nyugat-Európa és Észak-Amerika számít a centrumnak - mint a történelem során általában mindig -, a BRICS ezt szándékozik ellensúlyozni, korrigálni.
Az egyik fő téma a közös BRICS-valuta bevezetése, azonban megállapítható, hogy van egyfajta szakmai konszenzus arról, hogy ez a valuta nem fog létrejönni, annak kilátásait szkepszis övezi. A nemzetközi kereskedelemben a dollárnak egyértelmű hegemóniája van, az euró pedig leginkább egy olyan gazdasági (és egyre inkább politikai is) integrációban működik, amely mögött sok-sok évtized áll. Az Európai Uniónak (és jogelődjeinek) rengeteg munkába, koordinációba és konfliktusba tellett, mire bevezették a közös pénznemet. A BRICS ezzel szemben csak közel másfél évtizede létezik, földrajzilag messze vannak egymástól a tagok és olyan fontos, stabilizáló faktorokat nélkülöznek, mint a stabil jogállamiság.
Ami nem azt jelenti, hogy hosszútávú stratégiaként nem gondolhatnak valamiféle BRICS-valuta létrehozásában.
A centrum-félpreiféria-periféria viszonyok nincsenek kőbe vésve, a világrendszerben gondolkozók szerint ez egy olyan hierarchia, amely nincsen egyik irányba se lezárva, tehát a BRICS országok fáradozhatnak (fáradoznak is) azért, hogy akár egy kétcentrumú világrendszert kialakítsanak, ahol Kína lenne a másik centrum. Kína és a többi BRICS-tag bizonyára nyitott erre az új szerepre, illetve van is rá érdeklődés, hiszen a gazdasági tömörülés Argentínával, Iránnal, Szaúd-Arábiával, Egyiptommal, Etiópiával és az Egyesült Arab Emírségekkel fog bővülni a szervezet. Emellett arról is érdemes megemlékezni, hogy több másik fejlődő ország adta már be a jelentkezését formálisan vagy érdeklődött a lehetőség iránt.
A legújabb trendek alapján megállapítható, hogy a Nyugat gazdasági hegemóniáját egyre jobban megkérdőjelezi a Kelet, illetve ehhez megpróbálja behálózni a Globális Délt. Dél-Amerikából már két (erős) taggal számolhatnak, ráadásul a Latin-Amerika-Európai Unió csúcstalálkozó megmutatta, hogy a volt gyarmattartókkal szemben vannak fenntartásai a latin-amerikaiaknak. Afrikában hasonló attitűdök léteznek, azonban ott a volt antiimperialista szövetség Oroszországgal már nem olyan erős, nem elég a közös történelem; itt is Kína tűnik a befutónak, akárcsak Dél-Amerika esetében.
Kérdéses viszont, hogy az egyes tagországok mennyire bizonyulnak majd áldozatkésznek, mivel ez a fajta elköteleződés ugyan kinyithat egy ajtót, de több másikat meg becsukhat (a Nyugat részéről). Hiszen míg Kína és Oroszország erőteljesen Nyugat-ellenes érzésekkel rendelkeznek, addig például India és Brazília nem; arról nem is beszélve, hogy a mélyülésben és a taglétszám növelésében is előfordulhatnak árnyalatnyinak tűnő, de nem jelentéktelen nézeteltérések.
Jelentős vállalkozásba kezdett a BRICS, ez tagadhatatlan, de képes lesz-e a több évtizede működő nemzetközi rendet drasztikusan megváltoztatni? Vajon mit tud mindezzel kezdeni a Nyugat? Kell-e valamit kezdenie vele? Hogyan kellene viszonyulnia a jelenséghez a nyugati döntéshozóknak? Minden kétséget kizáróan ezek lesznek a Kelet-Nyugat reláció jövőjének legégetőbb kérdései.
