Folytatjuk a 20. század meghatározó forradalmainak, illetve puccsainak bemutatását.
Az analizált eseményeket a cikk végén látható táblázatba szedtem, hogy számmisztikus képünk legyen az átalakulások típusairól és egymáshoz való arányairól. A teljes kontextus érdekében érdemes az első cikkel kezdeni.
Az autoriter rezsimváltásnak négy kategóriáját különítetjük el:
Az első a puccs ebbe beletartozik a párton belüli riválisok megerősödése és az ennek folyományaként létrejövő vezetőváltás is. A második az uralkodó halála utáni irányváltás, de ezeket az eseményeket az utóbbi két kategória esetében csak is abban az esetben írtam bele a táblázatban, ha azok a későbbiekben eklatáns reformokkal jártak. A harmadik pedig a népharag/forradalom, ide számítom azokat a békés hatalomátadásokat, amiket a népakarat kényszerít ki, de békés módon zajlanak le. Majd végül van egy külön kategória, amely a közvetlen külső behatásnak van fenntartva.
Magyarország
Magyarország 20.sz-i történelme egyből egy roppant nehezen bekategorizálható eseménnyel kezdődik az Őszirózsás forradalommal. A király Hadik János grófot nevezi ki miniszterelnöknek majd a közhangulat és a forradalmi események hatására lemond és a király kinevezi Károlyi Mihályt miniszterelnöknek. Itt egyfelől egyértelműen nagyon nagy a világháború miatt a külső ráhatás, de végső soron mégsem történik a közvetlen ráhatás a külföldi hatalmak részéről. Ilyen szempontból tartom más kategóriának a tanácsköztársaság bukását, amely esetében a hadsereg és a nép demoralizálódása nagymértékben fakad a Clemenceau jegyzéknek és az utána való román ellenállásnak. Hasonló folyamat játszódik le amikor német nyomásra Horthy kinevezi Szálasi Ferencet vagy éppen Nagy Imre és Kádár kinevezése esetében is, ezért is kerültek ezek az események a 3. kategóriába.
Szintén kérdéses Nagy Imre esete, ahol a forradalom kezdetben csak Nagy Imre kinevezését szerette volna elérni és de ezzel valójában csak egy párton belüli átrendeződés, elitváltás történt volna, nem pedig a népből kiemelkedő rendszer ellenzék ragadta volna meg a hatalmat, ami az én értelmezésemben egy kardinális kérdés. Ennek ellenére a későbbi Nagy Imre politika radikálissága miatt végül mégis inkább a forradalomhoz került beírásra. Szintén kettős értelmezésre ad okot a rendszerváltás, amely a nép nyomásra teret engedett a pártállamtól független formációk megjelenésére tehát beleférhetne az első kategóriába. Ugyanakkor nem lehet elmenni amellett, hogy ez esemény olyan mértékben, illeszkedik be a nemzetközi trendekbe, hogy erősen kérdéses, hogy itt valóban egy autentikus magyar megmozdulásról beszélhetünk-e, vajon valójában a nép kényszerítette-e ki ne pedig a reform elit hatására történtek meg a változások emiatt célszerűnek találtam ezt az eseményt nem bekategorizálni.
A 20. századi magyar történelem folyamatát szemlélve jól látható, hogy a kis államiságunkból adódóan feltűnően sok változást a közvetlen külső ráhatások okoztak, illetve ami nem azok a változások is sok esetben belesimulnak a nemzetközi trendbe.
Olaszország
Olaszország 20. sz-i történelme relatíve eseménytelen az egyetlen puccsszerű esemény amikor a fasiszta nagytanács meneszti Mussolinit és a hatalmat átadja a királynak aki kinevezi Badogliót miniszterelnöknek, aki érezve a háború végét és a harc feleslegességét be akarja fejezni a harcokat. Később még a németek Mussolinit kiszabadítják és létrehozza Észak-Itáliában az “Olasz Szocialista Köztársaságot”, amit aztán rövides időn belül felemésztenek a partizánharcok és a polgárháború. A háború után az olaszok leszavazták a monarchiát és ennek hatására máig a köztársasági államforma van érvényben.
Portugália
Az egykori fényűző Portugália az 20. századra Európa egyik legszegényebb országává válik nem kis mértékben a nem hatékony autoriter vezetésnek köszönhetően. 1910-ben a hadsereg átállt a tüntetők oldalára a király elmenekül és kitör a forradalom. Ezután nem tudták konszolidálni a helyzetet ezt jól mutatja, hogy 1910 és 1924 között 45 kormánya volt az országnak. 1926-ban Manuel Gomes da Costa tábornok államcsínyt követ el, ami hatására lemond a köztársasági elnök. Elnökök jönnek mennek majd 1928-ban nevezik ki Salazart pénzügyminiszternek, aki a sikeres válságkezelésnek köszönhetően 1932-ben már miniszterelnök. 1933-ban új alkotmányt ír és kikiáltja az új államot az Estado Nuovot (ezt a második típusú hatalomátvételhez soroltam be a táblázatban) és innentől egészen 1968-ig az ország tejhatalmú miniszterelnöke. Élete vége fele egészségügyi állapota miatt leváltják, helyére Marcelo Caetano nevezik ki. Sokatmondó, hogy annak ellenére, hogy 68-ban leváltották Salazarral nem merték közölni ezt a tényt és 70-ben azzal a tudattal hal meg, hogy még mindig ő az ország vezetője. Marcelo Caetano azért nem kap helyet a táblázatban a 4. kategóriában mivel tulajdonképpen a Salazar féle politikát viszi tovább egészen 74-ig amikor is a rendszert ellenző katonai vezetők megdöntötték a hatalmát. Ezt az eseményt szegfűs forradalomnak is szokták nevezni és ezután 76-ban új alkotmányt írnak és megindul a demokratizálódási folyamat.
Spanyolország
Az Ibériai-félszigeten tovább haladva Spanyolország történetét szemlélve nem sok az elemzés szempontjából mérvadó eseménnyel találkozhatunk. 1923-ban Primo de Rivera tábornok a királlyal kooperálva puccsal átveszi a hatalmat. Noha a kormányzása alatt számos előremutató reform is történt, ennek ellenére a kor meghatározó diktátoraival ellentétben neki nem sikerül széleskörű társadalmi vagy politikai bázist kiépítenie. Ennek következtében 1930-ban a gazdasági nehézségek hatására a népben lévő ellenérzéseket látva a hadsereg több puccskísérletet is megkísérel majd 1930-ban véglegesen kihátráltak mögüle és ezért lemondásra kényszerült. Itt megint csak kifejezetten nehéz megítélni, hogy inkább egy puccsról volt-e szó vagy pedig egy forradalomról, emiatt az esemény nem kap helyet a táblázatban. 1931-ben az előtte lévő Primo de Rivera diktatúrával való kooperációnak és a világtrendnek köszönhetően 13. Alfonzzal megbukik a királyság. Ezt megint csak nem írnám az egyik kategóriához se mivel a királyhoz kevésbé kapcsolódik egy politikai agenda. inkább egy ilyen jelkép, ami miatt nem illeszkedik a szűken értelmezett témához.
Ezek után a Spanyol történelem alighanem egyik legnagyobb hatású figurája következett Franco tábornok, aki megnyerve a 1936-1939-es polgárháborút egészen 1975-ös haláláig a hatalomban maradt. 1947-ben az országot monarchiává nyilvánította és halála után I. Jakab követte őt a trónon, aki fokozatosan demokratizálta a rendszert. Noha ez az eset sok aspektusból hasonlíthat a 4. kategória eső esetekhez, de kritikus különbség, hogy itt valamiképpen egy dinasztikus jelölt lett behívva és nem a Franco táborából lépett elő valaki reform programmal.
Noha a táblázat nem teljes mégis egészen érdekes tanulságokat le lehet vonni belőle. Jól látható, hogy a 4. kategória a vezető utáni párton belüli reformerpolitika azokban az országokban volt jellemző, ahol a demokratikus hagyományok jószerivel sohasem voltak jellemzőek mint például Kína vagy Oroszország. Az erős vagy legalább is erősebb demokratikus hagyományokkal rendelkező országok esetén az erős vezető halála sok esetben egyfelől okozott pillanatnyi instabilitást, másfelől megindította a demokratizálódási folyamatokat. Szintén ugyanez jellemző a puccsokra. A puccsisták jellemzően akkor tudták megőrizni hatalmukat, ha az országban a demokratikus hagyományok meglehetősen csökevényesek voltak ellenkező esetben a puccsisták jellemzően viszonyultak valami régebbi legitimációs forráshoz, adott esetben királyhoz vagy köztársasági elnökhöz. Szintén jól kivehető, hogy a külső nyomás következtében meginduló reformfolyamatok (3. kategória) kifejezetten a kis államok jellemzője lásd: Magyarország.
Milyen jövőkép várhat ezek alapján Kínára? (Kína jelenlegi stabilitása ne tévesszen meg minket, hiszen Kínában megbukott már a több ezeréves császárság is.) A táblázat precedensei alapján első látásra a forradalmak vannak többségben, de látni kell azt, hogy ezek a királybuktató események a legtöbb esetben a 20. század elején történtek, amikor is a monarchiák elavultnak tűntek, illetve az országok az I. világháború után gazdasági nehézségekkel küzdöttek. Ezek alapján elsősorban a 2., illetve a 4. típusú politikai változások tűnnek racionálisnak, de ezen változások esetén, szemben a forradalmak többségével a társadalom liberalizálása nem feltétlen szükségszerű, sőt a táblázat alapján többségben vannak azok a reformer vezetők, akik kifejezetten nem liberalizáltak, hanem adott esetben még szigorítottak is.
