Az elmúlt hetek egyik legégetőbb, sokakat érintő ügye a Budapest-bérlet vitája. A Főváros és az Építési és Közlekedési Minisztérium közötti polémia tárgya sokak számára ismert. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni, akkor az agglomerációt a fővárossal összekötő járatokon nem lesz többé elég a Budapest-bérlet felmutatása, vagyis külön jegyet vagy bérletet kell majd váltani. Ez első sorban a MÁV-hoz tartozó HÉV járatokkal, a Budapesten belül is közlekedő és megálló vonatokkal, valamint a Budapest környéki településeken megálló buszokkal közlekedőket érinti.
Tekintve, hogy nagyon sokan ingáznak Budapest és a külvárosi kerületek, valamint a már említett agglomerációs települések között, érdemes áttekinteni a vita lehetséges politikai következményeit. Bár a legtöbb értelmezés szerint mind a két fél (a Fővárosi önkormányzat és Lázár János minisztériuma) valamennyire hibás a vita eldurvulásában, azonban aszimmetrikusan osztozhatnak a "népharagban". Ebben a cikkben azokat a lehetséges politikai csomópontokat és lehetséges következményeket járjuk körbe, amelyek befolyásolhatják az idei önkormányzati választás kimenetelét.
1) A Fidesz (egyelőre) elvesztette az ügy tematizálásának a kontrollját
A kormányzó jobboldal egyik versenyelőnye a baloldalhoz képest, hogy hamar és kíméletlen precizitással tudja a különböző közéleti problémákat úgy keretezni, ahogyan azt szeretné. Ehhez természetesen az erőforrásbéli aszimmetria is hozzájárul; több agytröszt és fórum áll rendelkezésre a jobboldalnak, hogy a számára kedvező értelmezés legyen a domináns. Azonban ami a Budapest-bérletet illeti, egyelőre nem úgy tűnik, hogy valami egységes és erős kormánypárti narratíva kijegecesedne.
Az erősen elkötelezett választókról általánosan elmondható, hogy a véleményével és meggyőződésével ellentétes üzeneteket nem, vagy alig fogadja be; azok jottát sem változtatnak a nézetein. A legelkötelezettebb Fidesz-szavazókat ugyanannyira érinti a Budapest-bérlet problematikája, mint bárki mást; az esetükben viszont nem várható, hogy emiatt megváltozna a pártpreferenciájuk. Azonban az agglomerációban és a külső kerületekben élő, nem annyira elkötelezett (gyakran a bizonytalanokat erősítő) fideszes peremszavazók könnyen lehet, hogy a távolmaradásukkal büntetik majd a kormánypártokat a választásokon.
2) Karácsony Gergely és a harmadik erők helyzete - Ki tud profitálni?
Budapesten az ellenzéki pártok a dominánsak. Senkit sem lepne meg, ha Karácsony Gergely 2024-ben meghosszabbítaná a főpolgármesteri mandátumát. Ez azonban annak is a függvénye, hogy a két nagy blokkon kívül elhelyezkedő ellenjelöltek mennyire tudnak potens alternatívát állítani. Amennyiben erős lesz a két oldallal szembeni proteszt hangulat, akkor a Mi Hazánk, a Jobbik, illetve az LMP (+Vitézy Dávid?) profitálhatnak abból. Karácsony Gergely viszont a "Budapest- és bérlet védő" szabadságharcos imázsával akár eredményes is lehet az ellenzéki szavazók egyben tartásában és mobilizálásában.
Karácsony Gergelynek nem kell különösebben tartania azoktól a kerületektől, amelyek - kis túlzással - átbiciklizhetők; a jelenlegi törésvonalak ismeretében ezeknek a választóknak nem okozna különösebben problémát a Budapest-bérlet érvényességének a beszűkülése. A külső kerületekben a járatok diverzitása miatt viszont Karácsony Gergely és az ellenzéki polgármesterek számára is veszélyes lehet a változás, itt az alternatív jelöltek akár több proteszt-szavazattal is számolhatnak.
3) A 2008-as népszavazás a réme és tanulsága - Sok kicsi sokra megy
A 2002 és 2010 között kormányzó baloldal a neoliberális korszellemnek megfelelően irányította és formálta a magyar gazdaságot. Az osztogató szociáldemokrácia és a neoliberalizmus megszorító tandeme viszont feloldhatatlannak tűnő ellentmondásokhoz vezetett, amely a mai napig beárnyékolja a baloldalt. Medgyessy Péter bukását követően egy kevésbé ismert, milliárdos politikus, Gyurcsány Ferenc emelkedett fel. Gyurcsányra nagy hatással voltak a szociáldemokráciát megújító, harmadikutas politikusok (Tony Blair és Gerhard Schröder).
A kor azt diktálta, hogy a gazdaság irányításának az egyedüli, kizárólagos módja a neoliberális közgazdaságtan gyakorlatba való átültetése. Amennyiben válság van, akkor vissza kell szorítani az állam által finanszírozott közszolgáltatásokat, felgyorsítani az állami cégek privatizálását. Majd a piac láthatatlan keze mindent megold. A harmadikutas reformok egyik állomása a fizetős egészségügy és az egyetemi tandíj bevezetése lett volna.
Hiller István oktatási miniszterként beakarta vezetni a "fejlesztési részhozzájárulást", ami az akkori adatok alapján havi 4300-tól 13 ezer forintig terjedő elvonást jelentett volna bizonyos egyetemisták számára. Az egészségügyet érintő kérdések (vizitdíj és kórházi napidíj) viszont emlékezetesebbek voltak. Az akkori reform értelmében a kórházi befekvés ideje alatt naponta 300 forintot kellett fizetnie a betegnek (kórházi napidíj), illetve a vizitdíj alatt szintén 300-tól 1000 forintig terjedő egyszeri befizetésre került sor a fogászati-, háziorvosi- és járóbeteg-szakellátás során. Az ezen intézkedések eltörlését szorgalmazó 2008-as szociális népszavazás egyfajta kormánydöntő népszavazásként került be a magyar politikatörténetbe, hiszen az eltörlés mellett kampányoló jobboldal mindhárom kérdésben 80+%-os többséget realizált, míg a díjak megtartása mellett kampányoló MSZP-SZDSZ koalíció értelemszerűen veszített.
Az emberek általában nem szeretik (a magyar választók pedig főleg nem), ha többet kell fizetniük, mint addig kellett. Bár nem "egetverő" összegekről volt szó, mégis elemi erejű ellenérzést váltott ki a magyar társadalomból a fizetős egészségügy (és felsőoktatás). A Fidesz a baloldal hibájából megtanulhatta, hogy közvetlenül nem szabad pénzt elvonni az állampolgároktól, mivel az beláthatatlan politikai következményekkel járhat. A Fidesz Budapest belső kerületeivel szemben pont azokban a külvárosi kerületekben és Pest vármegyei településeken erős, amelyeknek a lakosságát ez a mindennapokat érintő, káros patthelyzet a legjobban érintené.
4) Lesz-e kiegyezés?
Az előző hozzájárulásokhoz képest a kormány 1,2 milliárd forinttal kér többet a Fővárostól a közös tömegközlekedési rendszer működtetéséhez. Ez nagyságrendileg 16%-os pluszköltséget jelentene a Főváros számára, ami az elmúlt évek fényében nem irreális. Az ellenzék számára ez valamelyest menedzselhetőbb problematika. Az ő olvasatukban "a kormány megakarja sarcolni Budapestet ahelyett, hogy hozzájárulna a Budapest-bérlet kiterjesztéséhez", tehát Karácsony szabadságharcot folytat a kormánnyal szemben. A kormány számára ez kellemetlenebb, eddig nem igazán sikerült olyan narratívát előállítani, ami dominálná a bérlet körüli közbeszédet.
Amikor elemi erejű elégedetlenséggel és zúgolódással találkozott az Orbán-kormány, akkor rendre korrekcióra került sor. Ilyenre példa a kötelező vasárnapi boltbezárás beszüntetése, a netadó elvetése, illetve legutóbb nyáron a fúrt kutak bejelentési kötelezettségét magába foglaló törvénymódosítás elutasítása. A baloldali kormányok példája is azt mutatja, hogy az ilyen jellegű, sok apró kifizetést jelentő terhek jóval nagyobb ellenérzést váltanak ki, mint azt a hatalmon lévők gondolnák. Ebből a szempontból, ha a kormány hatalom-centrikusan gondolkodik, akkor szükségszerű, hogy a vita vége valami kiegyezés legyen. Amennyiben nem, akkor az súlyosan sértheti a kormánypártok pozícióját a következő választásokon.
