Reaktor

Beszélgetés Agócs Mártonnal, az Aurevoir. zenekar oszlopos tagjával népzenéről, a zenekarról, éneklésről és sok minden másról.

Első körben kicsit gyerekkorozzunk, kanyarodjunk vissza kisgyermekkorodra. Amikor olvassa az ember a Facebook-biotokat, akkor akár a Facebook-book-tól, akár a koncertbeharangozókon át, mindenhol az jön szembe, hogy Zsámbéki és Zsámbék környéki fiatalokból álló etnobitzenekar zenei szempontból hogyan képzeljük el ezeket a zsámbéki éveket gyerekként?

Leginkább úgy, hogy én Gyermelyen nőttem fel, a Zsámbék mellett egy falu hat kilométerre körülbelül. Hát a Szűcs, meg a Fejér tesók, ők zsámbékiak, és azért zsámbéki székhelyű, vagy azért mondjuk Zsámbékinak a zenekart, mert az ő szülői házukban, a pincében volt az első próbatermünk, és ott jött létre igazából a zenekar, meg még a gimis zenekarunk is ott próbált.

Első meghatározó élmények hangszerekkel, ha van ilyen, fel tudod idézni? Az első nagy találkozás zongorával, gitárral.

Hát nem nagyon tudom szerintem, mert apám zenész, tehát otthon én mindig voltak hangszerek. Állítólag az első dolog ever, amit a kezembe fogtam, az egy duda sípszár volt, úgyhogy tényleg szinte a születésem pillanatától kezdve a hangszerek az életem részét képezik.

Édesapádról köztudott, hogy zenész: a szűkebb családból, hogyha  kizoomolunk, akkor a tágabb családnak mi volt a hozzáállása a zenéhez? Hogyan fogadták, hogy te ezen a pályán indulsz el?

Örülve és rajongva támogatva a mai napig mindig. Jönnek koncertre, írnak, gratulálnak, nagyon kedvesek. Mai napig jönnek koncertre egyébként.

Következő néhány percben játszanánk. A beszélgetés előtt említettem egy játékot, ez lenne "A pillanat, amikor". Lényege röviden nagyjából annyi, hogy felolvasok élethelyzeteket, 6+1-et egészen konkrétan, amik úgy kezdődnek, hogy a pillanat, amikor... és ha van ilyen pillanat, ami beugrik, akkor azt egyből meg lehet osztani. Ez egy szótól 4-5-6 barokkos körmondatig bármi lehet.

Na, figyelj, jön az első: A pillanat, amikor azt éreztem, hogy van érzékem a zenéhez.

Volt ilyen:)? Talán, amikor megtanultam az AC/DC-től a T.N.T.-t, mármint az intróját, a gitártémát, vagy én legalábbis elhittem, hogy van érzéke hozzá. Az más kérdés, hogy mi lehet az ilyen globális igazság ebben, de egy akkortájt ez igazából az első dal, amit meg tudunk csinálni.

Hány éves Agócs Marciról beszélgetünk?

Tizenhárom, tizenhárom-tizennégy.

Jön a második: A pillanat, amikor a közönség először énekelte velünk a dalunkat.

Szerintem 2016-ban a Müsziben volt egy orosz várkoncert, és akkor a Rejtettelek című dalunkat bevállaltuk, hogy akkor a refrénben kiállunk, és akkor közönségénekeltetés. Persze rettegtünk attól, hogy beégünk, ezt a rettegést rengeteg alkohollal kompenzáltuk, vagy hát próbáltuk így feloldani. És sikerült is. A közönség is énekelt, és mi meg nagyon boldogan és részegen koncerteztünk.

Ez a lényeg! Na figyelj, jön a harmadik. A pillanat, amikor meglepődtem, hogy felismernek az utcán.

Mindegyik a mai napig.

Negyedik lenne a pillanat, amikor majdnem abbahagytam az egészet.

Nem volt ilyen soha.

Az ötödik a pillanat, amikor elfogott a "befutottunk" érzés. Ezt talán lehetne kötni ahhoz, amikor a közönség először visszaénekelte, és akkor egy ilyen kapocsként.

Hát ilyen se nagyon volt. Nyilván ki hogyan értelmezi a befutást, biztos tekinthető a mi pályánk is egyfajta befutásnak, de valahogy én ahhoz kötöm ezt a dolgot, vagyis az én szememben az a befutott zenész, aki tök jól meg tud élni csak a zenélésből. Ez ránk egyáltalán nem igaz, úgyhogy ebben az értelmezésben nem futottunk be.

Akkor érkezik a hatodik, a pillanat, amikor már rutinból oldottam meg a feladatot. Ez lehet éneklés, hangszer, szervezés, bármi.

Ilyen azért van, nyilván amikor egy dalt már évek óta játszol, akkor álmodban is el tudod játszani. Hogy a konkrét pillanat, mikor volt, amikor ezt éreztem. Szerintem egy esküvőn a Fejér tesóknak van még egy rakat testvérük, és a Júlia esküvőjén zenéltünk a nővérük esküvőjén, és miközben játszottuk a számot, amit énekeltem és gitároztam, azon kaptam magam, hogy azon gondolkodtam, hogy remélem, hogy rántott hús lesz a kaja, mert nagyon ennék vacsorára rántott húst, és vajon töltött káposzta lesz-e éjfélkor? Természetesen volt mindegyik, meg szokott lenni az esküvőkön, de éhes voltam valószínűleg ezen a koncerten, és megesküvőn, és mondom a dal felénél tűnt fel, hogy jaj, amúgy éneklek szöveget, meg gitározom a számot, és így működik, és nem esett szét az egész. Mondom, jee! Rántott hús alatt ment az akkordmenet. Persze, hogy hát ez ilyen a 7-es lenne és egyben a záró lenne.

A pillanat, amikor tudtam, megérte elkezdeni.

Ez folyamatos érzés igazából, amióta zenélek, azt érzem, hogy ez a legjobb dolog, ami történhet a világon, legalábbis velem.

Hát akkor a legjobb dologból picit szaladjunk vissza az időben egy nem annyira jó dolog felé, idézzük fel a koronavírus-járvány időszakát. Rögtön tőled idéznék, egyik interjúdban úgy fogalmaztál: Ha egy igekötővel kellene leírni azt az időszakot, akkor az a túl lenne. A végére már tényleg csak túl akartunk esni rajta, vagyis mindenen. Ha nincs COVID és maradj otthon és a többi, akkor valószínűleg feloszlottunk volna." Tényleg ilyen közel álltatok a feloszláshoz?

Legalábbis nekem ez a mostani, nem is tudom, benyomásom, meg megélésem azzal az időszakkal kapcsolatban. Igen, folyamatosan koncerteztünk nagyon kevés pénzért, és egyre több, iszonyatosan sok melót kellett belerakni. Egyrészt egy új lemezen dolgoztunk, akkor meg nyilván van egy csomó olyan egyéb munka a zenekar körül, ami nagyon sok energiát igényel, de senkinek nincs hozzá kedve. Pont ez egy olyan időszak is volt, hogy akkor menedzsment váltásban is voltunk, tehát egy ideig nekünk kellett csinálni mindent, a menedzsmenti részen is, és ez a túlterhelés, meg túltolás, ez kicsit így mentálisan, meg motivációban felőrölte a társaságot.

Érdekes, amit mondasz, mert ehhez képest, hogyha az ember olvasgatott 2020-21 tájékán különböző hírportálokat, akkor ezt hasonlóan leírják, ámbár utána a negyedik lemezetek megjelenésénél már megjelenik egy pozitív hang, hogy mégiscsak itt van ez az album, mégiscsak tökéletes, az Indexen olvastam ilyen jelzőket, hogy a legjobb dolog, meg a legtökéletesebb dolog, ami magyar népzenével történhetett. Ha ma visszatekintünk, akkor mit adott, vagy mire világított rá a Covid?

Talán arra, hogy néha az a legjobb, hogyha nem erőltetjük a dolgokat, és csak elengedjük, meg békén hagyjuk egymást egy kicsit, és igen, az sokkal inkább előre visz. Nem tudom, leckék az életről, gyerekeknek valami ilyesmi volt.

Tulajdonképpen a Covidnak köszönhetitek, hogy egyben maradtatok? Jót tett az a kis spét, az az egy-másfél-két év?

Olyan hosszú azért nem volt szerintem a szünet vagy igen? Na mindegy, nem is ez a lényeg, de jót tett, igen, mindenki otthon tudott lenni, meg tudott saját magával foglalkozni, és szerintem igazából erre volt mindenkinek szüksége akkor nagyon rajtunk kívülálló okokból is, de megadatott ez mindenkinek maximálisan.

A legnagyobb lényeg, hogy egyben maradtatok. Nyargaljunk tovább, szerintem jó néhányan kíváncsiak lennének arra, hogy az alkotói folyamat hogyan néz ki nálatok. Itt alapvetően a dalkezdemények előtti fázisra gondolok, amikor leülök alkotni, mert van egy elképzelésem. Mi ez az elképzelés, miből inspirálódtok?

Engem például a környezetváltozás az tud inspirálni, azt vettem észre magamon, hogyha nem otthon vagyok, vagy nem megszokott környezetben vagyok, akkor sokkal jobban és könnyebben jönnek az ötletek, úgyhogy amikor tehetem, akkor elő is veszem ilyenkor a hangszert. Például fesztivál backstage-ek, amikor van az a senki ideje, van ugye senki földje, meg van a senki ideje, ez a beállás és a koncert közötti időszak. Ez fél óra, de akár 4-5-6 óra is lehet, és nagyon sokszor tényleg nem tudsz mit csinálni ebben az időszakban. Nem tudom, mert körbemész a fesztiválon, akkor az úgy oké, azzal letudtál egy fél órát. Esetleg, hogyha viszel magaddal számítógépet és dolgozol vagy egy könyvet, amit olvasol, akkor az így tök jó, de nagyon másra nincsen lehetőséged, mert nyilván hazamenni nem tudsz, mert el vagy menve, még az ivás nyilván ilyenkor ott van, mint régi jó barát, de azért az sem annyira tanácsos a koncert előtt, legalábbis túlzásba vinni semmiképp. Úgyhogy azt szoktam csinálni általában, hogy fel-alá mászkálok és közben gitározok és bambulok, és tök jó ötletek szoktak ilyenkor születni. Vagy amikor lemegyek Pécsre a bakáékat meglátogatni. Ott is azt vettem észre, hogy ömlenek belőlem az ötletek. Kérdés, hogy milyenek, de mennyiségre, mindenesetre jönnek, és igen, szóval a környezetváltozás az egy nagyon inspiráló dolog tud lenni, meg hát a fájdalom az nagyon idegesítő, hogy minél szarabbul vagyok, annál jobb ötleteim vannak, és annál több. Bezzeg amikor boldog vagyok, akkor egy sort nem tudok leírni. Ezt a kettőt mondanám, a fájdalom és a környezetváltozás. Azt kéne kipróbálni, hogy összetört szívvel utazgatni fel a rá egy gitárral, és lehet, hogy akkor megírnám előre az összes dalt, amit így nem tudom, a 40 év alatt írnék, vagy aki tudja, mennyi alatt.

A klasszikus, "egyszálgitáros" dalszerzés - akkor téged mindenképpen - a zenekar egészét mennyire jellemzi?

Fejér Misi meg én szoktunk így - ahogy említetted - klasszikus egyszálgitáros módon dalokat írni. A többiek inkább a műhelymunkában hisznek, meg az ilyen alkotótábor a zenekarral, amire elmegyünk, és akkor ott mindenki hozza az ötleteit, azt így közösen megvitatva, meg megszavazva megemésztjük, meg átformáljuk, meg megírjuk, úgyhogy igen, nagyjából az a dinamika, hogy a Misi meg én vagyunk, az ilyen egyedül elvonulós dalszerzők, a többiek meg a "jammelős" és műhelymunkás dalszerzők.

Ha prezentáltok egy ötletet, akkor mennyire jellemző a demokrácia, hogy van beleszólás, vagy ezt kész tényként kezelitek, hogy márpedig ebből csinálunk valamit?

Abszolút van demokrácia, mindig mindenki beleszólhat és szóljon is bele mindenbe, mert szerintem minél több vélemény van ütköztetve, annál jobb lesz a végső, nem tudom, konszenzus, vagy szintézis, ami ebből létrejön. Úgyhogy ez amúgy jellemző is a dalainkra, hogy hosszú idő alatt születnek meg, de az biztos, hogy az első ötletnél sokkal-sokkal jobbak a végeredmények. Pont ezért, mert nyolcan vagyunk a zenekarban, és nyolcféle nézőpont és vélemény találkozik, és nagyon nagy idézőjelbe téve vív meg ezeken az alkotói folyamatokon keresztül.

Általában dalaitokat hallgatva vagy te énekelsz, vagy a Misi. A jövőben - a Carson Coma-nál láthattuk, hogy esetleg más is a klasszikus frontemberen vagy a Barni a doboson kívül énekel - terveztek ilyesféle nyitást, hogy akár többen, vagy akár más énekel?

Abszolút nincs ez megtiltva, ha bármikor bárki szeretne, akkor nyugodtan lehet nyomni.

A műfajotok sajátossága, vagy a műfajnak a sajátossága, hogy nem lehet vele, de talán nem is kell több tízmilliós, húszmilliós lejátszást generálni, mivel nagyban eltér a mainstream áramlattól, mégis velem mindig felmerül a kérdés, hogy miként vagy hogyan veheti fel a népzene, vagy a ti zenétek a versenyt a kurrens és populáris műfajokkal. Egyáltalán fel kell-e venni a versenyt?

Nem egy ligában játszik a kettő, a mainstream az általában egy nagyon sekélyes termék. Nem nagyon nevezném zenének, meg művészetnek, a tisztelet a kivételnek nyilván, meg az sem mindegy, hogy a '60-as években gondolkozunk a mainstreamről vagy ma, de most a maira gondolok elsősorban nyilván, nem mintha ne lettek volna borzalmas dolgok a '60-as években is, de zárójel bezárva. Szóval egyáltalán nem egy liga, a kettő, ezért nem is nagyon érdemes versenyeztetni. Az egyik az egy örök élő dolog, a másik meg egy ugyanolyan termék, mint nem tudom, az a műanyag palack vagy ez a cipő a lábamon, ami egy idő után elhasználódik, és kidobjuk a kukába, és jön helyette egy másik. Persze, hogy rövid távon, meg hogyha biznisz szempontból nézzük meg, akkor sokkal jobban megéri, de mindig hittem, meg szeretném hinni továbbra is, hogy vannak ennél sokkal magasztosabb célok és lehetőségek abban, hogy zenélünk, minthogy nem tudom, óriási nézettségünk legyen, meg nagyon sok pénzünk.

Akkor a zenélés mellett azt elmondhatjuk a zenehallgatási szokások terén, hogy te vagy a zenekar tagjai, inkább az ilyen alternatívabb, kevésbé hallgatottabb, kevésbé populáris zenék vagy műfajok, előadók iránt nyittok.

Nehéz erre válaszolni, mert...

Vagy mindenevők vagytok alapvetően?

- Hát figyelj, a Beatles az nagyon is ismert és népszerű, és imádja mindenki a zenekarban, viszont mégsem mondjuk erre a zenekarra gondolunk valószínűleg, amikor felmerül egy ilyen kérdés, vagy amikor az alter vs nem alter kérdéskörben beszélgetünk. Szóval szeretjük a popot is nyilván, meg a nagyon híres és nagyon népszerű előadókat is, tehát ez nem kizáró ok egyáltalán. Maga a mondanivaló, meg maga a zene az, ami alapján zenéket hallgatunk, és e tekintetben meg leginkább a régebbi zenék felé orientálódunk, meg a hangszeres zene felé.

Behoznám azt a szálat, ami a legtöbb zenésznél itt ki is írtam, hogy örök topik, ez pedig nem más, mint a külföldre való kijutás. Ezen gondolkoztatok-e már valaha?

Persze álmodozunk erről mindig, de ez egy olyan dolog, hogy vagy nagyon nagy szerencse kell hozzá szerintem, vagy hát abban az országban kell élni, amelyikben szeretnél befutni. Nyilván, mivel a magyar nyelv nem világnyelv, így azzal nem nagyon van lehetőség globális ismertségre szert tenni. Az angolul éneklő zenekarok, akik Magyarországon működnek, ezeknek a zenekaroknak a tagjai pedig mondták, hogy sajnos innen nem annyira működik ez a világhír dolog, ahhoz muszáj lenne valamilyen, hát a zeneipari nagyhatalmak egyikében élni, mert ott történnek a dolgok, ott történnek a csodák, és hogyha nem vagy a tűzhöz közel, akkor igazából tényleg, ha csak nincs valami isteni, óriási szerencséd, akkor nem annyira van lehetőség a világhírnévre, de persze egyáltalán nem lehetetlen, meg attól, hogy nekem nem sikerült, az nem jelent semmit, de mindenesetre ez a tapasztalatom eddig.

Ennek dacára egy kisebb-nagyobb európai, közép-európai turné van tervben? Tehát visszamenni mondjuk úgy a kezdetekhez, a pár száz fős klubok világába.

Jó lenne nagyon, nagyon nehéz lenne nálunk kivitelezni, mert mindenki dolgozik, a fél zenekarnak családja van gyerekekkel, és így a magánélet, munkahely dolgok miatt nem tudom, hogy el tudnánk-e menni valaha mondjuk egy ilyen három hétre, egy hónapra otthonról. Úgyhogy ilyen egészen földhözragadt akadálya van ennek szerintem. Bár hogyha adódna a lehetőség, akkor lehet, hogy megoldaná mindenki, de hogy is mondjam, ez olyan, hogy nem adódik, mi meg nem kergetjük, pont ezért, mert a realitás az az, hogy tényleg nem tudnánk elmenni ennyire hosszú időre otthonról.

És ha maradunk a realitások talaján, más néven belföldön, akkor mi az a belföldi helyszín, vagy mi az a belföldi esemény, ami mindenképpen még ott szeretnétek lenni, amit még meg akartok valósítani?

Tripla teltház, Aréna!

Feat Azahriah?

Persze, nyilván vannak ilyen gyermeki álmok, hogy az ilyen nagy arénákat megtölteni, és akkor teltház, és óriási rock and roll, sztárság, de igazából már az, ami van, már az is nagyon-nagyon jó, és tök elégedett vagyok vele, úgyhogy úgy szoktam fogalmazni, hogy amit terveztünk, azt már bőven túlszárnyaltuk, úgyhogy innentől minden csak ajándék és mindennek örülünk. Persze azért a Puskásban szívesen játszanék, kedves Puskás Aréna szervezők, nem fogunk sok embert vinni, rohadt nagy bukó lesz, de légyszi, hívjatok meg, köszi!

Amikor indultatok, említetted, hogy az eredeti terveket már túlszárnyaltátok, mik voltak ezek az eredeti tervek anno x éve?

Az volt, hogy legyen 5000 lájkunk a Facebookon, és egy teltházas koncertünk az A38 hajón, ez volt az abszolút elérhetetlennek tűnő álmunk. És aztán egyszer csak sikerült mind a kettő, és természetesen az volt a nagyon emberi reakciónk, hogy még többet akarok. Úgyhogy azóta is ebben vagyunk.

És azóta a Tripla Puskás.

Persze, Wembley! Igen, hogyha személyesen engem kérdezünk, akkor az, hogy az Oasis előzenekara lennék. Természetesen ehhez előbb az kéne, hogy álljanak össze újra. Igazából ha összeállnak, akkor nekem már az is elég, nem kell, hogy az előzenekarokon mindig álljanak össze.

Egyébként fordulópontot érzékeltetek, mint zenekar, amikor valami átkapcsolt? Most nem feltétlen az 5000 like, hanem ami úgy kézzelfoghatóbb.

Az idei nyarat egy ilyennek gondolom, meg így éltük meg. Fölkerültünk nagyszínpadokra, és igazából egész nyáron mindenhol nagyon sokan voltak a koncertjeinken. Ez nagyon meglepő volt, mert korábban is volt már rá példa, hogy egészen nagy tömegek előtt játszhattunk, akár saját jogon is, mármint hogy a saját közönségünk előtt. De azért az volt a jellemző, hogy vannak ilyen kiemelt koncertek, kiemelt fesztiválok, meg budapesti nagykoncertek, amik így nagyon jól működnek, a többinél meg hát ilyen lutri volt, hogy most a teljes érdektelenség és nulla embernek játszás, vagy akár a tömegeknek játszás. És most így nagyon stabilan minden egyes koncertünkön nagyon sokan voltak, és nagyon nagy érdeklődés övezte a kis zenekart. És most tényleg ez volt az első olyan nyár, amikor azt éreztük, hogy Úristen, mi tényleg egy zenekar vagyunk?

Beszéljünk kicsit a népzenéről és annak pozíciójáról így a ma Magyarországán, hogy látjátok a mostani helyzetet belföldön? Milyen lehetőségei vannak? Akár egy népzenésznek, akár a népzenének, mint műfajnak.

Magyarországon elég jó mind a kettőnek a táncházmozgalom miatt, mert több, mint 51 éve van táncházmozgalom. Az egyik legnagyobb szubkultúrája az országnak, és ha szeretnéd, akkor nagyon-nagyon magas szinten tudod művelni Magyarországon a hagyományos kultúrát a táncházmozgalomnak köszönhetően, legalábbis a tánc és a zenei részét mindenképp.

Úgyhogy népzenészként minden adva van ahhoz, hogy kiteljesedj Magyarországon. Szerintem elképesztő mennyiségű felgyűjtött népzenei anyag van Magyarországon, hát konkrétan a legnagyobb az egész világon. Nagyon jó oktatási intézményeink vannak, nagyon-nagyon jó zenekaraink, meg zenészeink vannak, azért rendezvényből sincs hiány, szóval haknizni is el tudsz menni vígan, ha úgy van. Úgyhogy egy viszonylag stabil életpályamodell amúgy a népzenész Magyarországon, természetesen, hogyha jó vagy.

Ennek fényében milyen jövőt jósolsz neki? (A népzenének)

Nagy változást nem tudok elképzelni. Nyilván az lenne a legjobb, hogyha hirtelen az emberek, mármint hogy mindenki elkezdene énekelni, leginkább népdalokat és visszakanyarodnánk ebbe a száz évvel ezelőtti állapotba, hogy van egy ilyen kollektív tudatunk, aminek egy nagy részét teszi ki a népdalkincsünk ismerete és használata, de nyilvánvalóan ez most már a tömegtársadalomban és a modern világban vagy posztmodern, vagy metamodern, szóval a mostani világban ez már nem fog megvalósulni. Az egy érdekes kérdés szerintem ezzel kapcsolatban, hogy ha már éneklés, hogy mikor és miért tűnt el a magyar társadalomból az éneklés, nem is csak a népdalok éneklése, hanem úgy en bloc, az éneklés, mint cselekvés. Mert azért, ha kimész az Oktober Festre, a második sor után már üvöltözik a fiataloktól az öregekig a német népdalokat, meg műdalokat, ami éppen eszükbe jut, de a szlovákok ugyanígy, meg a románok is, az írek, meg az angolok, a szerbek, stb. Magyarországon meg valahogy ez így elveszett ez a dolog. Nyilván én zenész vagyok, és sokat lógok zenészekkel. Ebben a nagyon kicsi szakmában értelemszerűen nem veszett el, de úgy átfogóan, ha a magyar társadalomra gondolunk, akkor nagyon kiveszett az éneklés, de javíts ki, hogyha nincs igazam, de én tényleg azt tapasztalom, megtapasztaltam, hogy tökre nincs már meg ez.

Hát vagy adott szubkultúrákban még?

Igen, hogy egy adott érdeklődési kör iránt érdeklődők köre. Tudatosan műveli ezt a dolgot, hogy éneklés, de pont ez lenne a lényeg, hogy ne tudatosan műveljük, hanem az annyira természetes legyen, mint majdhogynem, mint a levegővétel, vagy az, hogy találkozunk egymással, mert gyárilag közösségi lények vagyunk, és muszáj találkoznunk, mert egyedül boldogtalanok leszünk. Igen, most jól feltettem a nagy kérdést, és nem tudom megválaszolni, csak gondoltam, bedobom a témát, ha van erről véleményed.

Én még olyan általános iskolába jártam, ami abszolút zenei orientációs. Nem feltétlen olyan, hogy Kodály (Zoltán Ének-zenei Általános Iskola), de hogy így maga a körítés, meg a szellemiség az abszolút, én is kórustag voltam másodiktól nyolcadikig, most az egyetemen újjáalakult a Covid után a kórus, tehát azért mondtam ezt a szubkultúrát, hogy szerintem ilyen szigetcsoportok elvétve vannak, tehát én így nem temetném az egészet, de az tény, hogy az összkép...

Tök jó! Ja nem azt mondtam, hogy meghalt az éneklés, és nem lesz, mert természetesen lesz. Vannak erre ilyen jó szakszavak, mint aktívan kollektív műveltségi javak, hogy mint aktívan kollektív műveltségi "jav", ilyen értelemben veszett el az éneklés, és persze mint passzív, passzívan kollektív, úgy létezik, meg létezni is fog. Mindenesetre bocsánat az intermezzoért, ez csak egy kicsit szívfájdalmam, ez az éneklés dolog.

És a jövőben, ha már itt éneklésezünk ennyit, mint mentor, akár mint tanár egy ilyen táncházmozgalom-szerű, most nem feltétlen ekkora keretekben, de mint kiscsoportos foglalkozás, délutános foglalkozás, éneklés, terén gyerekeknek tervezel-e vagy terveztek-e zenekari szinten valamiféle nyitást? Nyilván nem most, hanem egy távolabbi jövőben.

Nem hiszem, hogy amúgy erre fogunk elmenni, nem fogunk efelé szakosodni. Nyilván ez az oktatás, meg az ilyenfajta munka az lehet, hogy ez egy külön életet igényel, hogy eleve megtanuljuk, a műveléséről ne is beszéljünk, de egyszer-egyszer nagyon szívesen és a legnagyobb örömmel csináltunk, meg csinálunk, meg fogunk is csinálni ilyesmiket. Bár egy kicsit az a gondolatom ezzel kapcsolatban, hogy amikor már ilyen hivatalos keretrendszerbe van ez rakva, akkor már pont elvész a lényege, vagyis az előbb, amiről beszéltünk, ez az éneklés nyilván, hogyha ez már szervezett formában történik, az már nem csak úgy van, és ettől még nem értéktelenebb, vagy értékesebb, csak más a funkciója, de azt tudom mondani mindenkinek, hogy ha teheti, énekeljen, mert jót tesz a léleknek, meg lehet, hogy a testnek is valószínűleg, mert rezegnek a testrészeink közben, és mivel erre vannak kitalálva ezek a testrészeink, biztos, hogy az jó nekik.

Kanyarodjunk tovább a Budapest Parkokkal, albumokkal, nem kevés koncerttel kikövezett utatokra: a ti jövőtöknek mi a zenéje? Ezt felbonthatjuk akár úgy is, hogy egyéves távlat, ötéves távlat és tízéves.

Most leginkább kétévesben gondolkodunk, mert 2025-ben lesz 10 éves a zenekar, és nyilván egy nagyon nagyszabású, tízéves születésnapi koncerttel, és egy, hát ha van az a kifejezés, hogy nagylemez, akkor most megpróbálom behozni a nagyon nagylemez kifejezést. Ezt most nem úgy értem, hogy ilyen filozófiai értelemben, hanem tényleg ilyen mennyiségjelzői értelemben, hogy sok dal, meg az eddigi legnagyobb munkánk lesz. Nagyon remélem, hogy el is készül, de csak el fog. Szóval 25-re tervezzük ezt, és 2024-re pedig leginkább az a terv, hogy haladjunk tovább azon az úton, amin 23-ban elindultunk, vagyis amire rákerültünk 23-ban, természetesen lesznek új dalok. idén is egy 3-4-et tervezünk kiadni, és őrületesen koncertezés egyébként a terv. Elfáradás, hogy aztán nagyon sok kedvünk legyen a próbateremben ülni és lemezt írni.

Ez akár lehetne a következő kérdésem, hogyha meg kéne fogalmazni, hogy mi a legfőbb célotok, vagy küldetésetek a próbatermezésen és a koncerteken túl, mi lenne az?

Egészen önző célja is van annak, hogy zenélünk, hogy nekünk jó legyen, de természetesen vannak ennél magasztosabb céljaink is ezzel az egésszel. Például, hogy másoknak is jó legyen, nagyon örülünk akkor.

És ezáltal nektek is jó, bezárul a kör!

Abszolút ez oda-vissza megy, igen. Úgyhogy van egy ilyen egészen filantróp jellegű törekvésünk is, hogy örömet okozzunk másoknak, meg valamennyire egy kis kultúrharc is van benne, nyilván nem azt mondom, sőt, hogy a mi zenénk az egy akkora nagy művészeti alkotás lenne, meg mit tudom én, hogy majd ez menti meg a magyar kultúrát, de egy nagyon picit szeretnénk hozzátenni ehhez a nem is megmentéshez, inkább éltetéshez, mi is a zenekarunkkal.

A végén azt még így zárásképpen feltétlenül meg kell kérdeznem, hogy a Mocsár című szerzeményetekben van az ikonikus, "azt a kutya mindenütt..." sor és ott koncerteken visszatérően üzentek bizonyos személyeknek, itt a Jencinek és Edinának sok szeretettel, majd az akkordlehúzás részre gondolok. Róluk mit lehet tudni, ha már ilyen visszatérő elemek?

Nagyon szeretném tudni én is, hogy ki Jenci és Edina, mert van egy nagyon jó videó a Youtube-on a Dányi Krisztofer nevű roma csávó játssza ezt a népdalt, meg a haverja vokálozik, és elképesztően jól játsszák. Szerintem az egész táncházmozgalom kábé abból a videóból ismeri. Jó, nem, de a fiatalabbak nagyon sokan az biztos, az én korosztályom is.
Dányi Krisztofer azt a kutya mindenit, ezt kell beírni a Youtube-ra, és ott úgy kezdődik a videó, hogy nyomjq az akkordot és játsszák a "Jencinek és Edinának sok szeretettel hoppá: Azt a kutya mindenit... és így tovább, igen. Szóval ez csak egy idézet ebből.

Most "taggelted" a művész urat!

Abszolút, igen. Nagyon-nagyon jó Dányi Krisztofer, hallgassátok! Nevezhetjük vajon gyűjtésnek azt, amikor az adatközlő saját maga teszi közzé az adatot, akkor az nem gyűjtés, hanem az csak közlés, bármit én begyűjtöm tőle, persze, de igazából ez részemről egy sokkal passzívabb és nem nevezhető kutatásnak, mint amikor elment a Bartók Béla falura.

Más típusú gyűjtés, modern köntösben.

De milyen boldog lenne most Bartók, hogy fölmegy az internetre és tele van népzenével, amit maguk az adatközlők töltenek föl. Ülne a gép előtt nagyon boldogan, és elemezné a sok zenét. Milyen jó dolgunk van egyébként!

(Borítókép forrása: facebook.com/aurevoirzenekar)