A magyar borfogyasztás nagyjából 50 éve mutat csökkenő tendenciát, annak ellenére, hogy az alkoholfogyasztás nem mérséklődött számottevően. A 1970-es években a bor számított a legkedveltebb alkoholos italnak, azonban napjainkban a legtöbben inkább a sört választják. Mi vezethetett a hazai borok népszerűségének csökkenéséhez?
Borfogyasztás a múltban
A társadalom egésze számára elérhető tiszta, vezetékes víz megjelenéséig az ivóvíz gyenge minősége és ritkasága miatt valós alternatíva volt a borfogyasztás. Nem olyan formában ahogyan elképzeljük - hiszen évszázadokkal ezelőtt is problémás lett volna napi 1-2 liter alkoholt inni – hanem a mai fröccsökhöz hasonlóan, víz és bor elegyeként. Ezekben az italokban jellemzően a víz dominált (természetesen nem extra dús szénsavas vizet használtak), de a bornak is fontos szerepe volt, hiszen az etanol fertőtlenítő hatását kihasználva biztonságosan lehetett a vizet folyadékpótlásként alkalmazni. Az alkoholos italok bódító hatását már évezredekkel ezelőtt felfedezték és a történelem során gyakran élvezték is, így az egészségre már nem ártalmas vezetékes víz sem vezetett az italgyártás hanyatlásához. Az italozás a modern korban, mint társasági program minden társadalmi réteg számára elérhetővé vált és kortól, földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül épült be mindennapjainkba.
A magyar bortermelés
Az italgyártás nagy igazága, hogy minden nép abból készíti el nemzeti italát, ami az országban megtalálható. Ennek megfelelően Magyarországon kihasználva a kedvező éghajlati viszonyokat, már nem sokkal az államalapítás után megjelentek szőlőültetvények, melyeken legendásan jó minőségű bort termeltek. A történelmi borvidékek fontos részét képezték az ország külkereskedelmének és a középkorban a bor az egyik legjelentősebb exportcikké vált. A tokaji borok az átlagosnál is kelendőbbek voltak külföldön, így a Hegyalja megkerülhetetlen kereskedelmi csomóponttá vált, ahonnan évente sok ezer hordó bort szállítottak, elsősorban észak felé, Lengyelországba.
Tokaj egy középkori metszeten, Forrás: Világszép
Nem a tokaji azonban az egyetlen jelentős bortermelő térség hazánkban, Magyarország számos híres borvidékkel büszkélkedhet. A történelmi országterület ugyan meghaladja a jelenlegi országterület háromszorosát, ennek ellenére a legnagyobb kiterjedésű és terményhozamú borvidékek a trianoni országterületen találhatóak. Badacsony, Villány, Sopron és Eger mind nemzetközileg elismert és közkedvelt bortermelő települések, melyek vonzáskörzetében évszázadok óta foglalkoznak szőlőtermesztéssel.
Az évszázados tradíciókon alapuló, jellemzően családi alapon szerveződő borászatok rendszere hosszú ideig adott keretet az iparág hazai képviselőinek.
A szakértelem és a saját tőke nagy mértékű bevonása számos pincészetet kiemelt a szesziparban tevékenykedők közül, így idővel kialakultak olyan borászdinasztiák, melyek egy-egy borvidék domináns bortermelőivé váltak.
A piac koncentrációja ellenére a kisebb, pár hektáron gazdálkodó vállalkozások is életképesek maradtak, hiszen a helyi lakosság az esetek nagy részében elegendő piacot jelentett számukra, exportra, vagy az ország más területein való értékesítésre nem volt szükség. Ez a rendszer a 20. század közepén, a második világháború lezárása után változott meg gyökeresen, mivel az 1947-es kékcédulás választásokat követő években a bortermelőket is elérte a gazdaság valamennyi szektorában jellemző államosítás és beszolgáltatási rendszer. A családi munkamegosztáson, vagy tőkés vállalkozások bevételeiből működő birtokokat nagy, állami tulajdonban lévő szervezetekbe olvasztották be, ahol a termelés minőségi kritériumai háttérbe szorultak, az évszázadok alatt összegyűjtött tapasztalatok és tradíciók helyett a tömegtermelés, mennyiségi mérőszámoknak való megfelelés került a középpontba.
A szocializmus évtizedei alatt a borok korábban megszokott színvonala csökkent, a szakértelem másodlagos szerepet kapott a termelésben, azonban a lakossági igény a borok felé ennek ellenére sem csökkent. Épp ellenkezőleg, a magyarok egyre több bort ittak, igaz, a borfogyasztás kisebb mértékben növekedett, mint a teljes alkoholfogyasztás. A trend az 1960-as évek végéig volt jellemző, amit egy rövid stagnálás, majd lassú csökkenés követett, mely napjainkban is tart. A csökkenő borozási kedvet a rendszerváltás után visszarendeződő, piaci alapon működő szeszipar és a borok átlagos minőségének javulása sem változtatta meg. De miért nem iszunk annyi bort?
Az okok
Fontos leszögezni, hogy nem csak a borfogyasztás, hanem a teljes alkoholfogyasztás is csökkenő tendenciát mutat hazánkban, amely azonban nem magyar jelenség, a fejlett országok nagy részét érinti. Az egy főre jutó alkoholmennyiség visszaesése minden bizonnyal az egészségtudatos életmód elterjedése és a táplálkozáskutatás, gasztroenterológia fejlődésének köszönhető. A gyakori italozás társadalmi percepciója az utóbbi évtizedekben egyre negatívabbá vált. A széleskörű tájékoztatás szociális kampányok keretében valósul meg, de az italfogyasztást jogszabályi úton is – például az alkoholvásárlás időbeni korlátozásával – mérsékelni kívánják.
A magyar borfogyasztás 2010 és 2021 között, Forrás: Statista
A borok népszerűsége az alkoholos italok csoportján belül is kiugró mértékben csökkent, amit más italok fokozódó népszerűségével magyaráznak. A kézműves sörök és különleges röviditalok számos oknál fogva hatékonyan helyettesíthetik a borokat a közösségi eseményeken. A népszerűségvesztés kedvezőtlen hatással van azokra a kis-és közepes vállalkozásokra, melyek első sorban hazai piacra termelnek és nem képesek megfelelő üzleti partnerekkel (kiskereskedelmi vállalatok) szerződéseket kötni. Az alkoholfogyasztás általános visszaesése és a szesziparban érdekelt cégek közti intenzív verseny – kiegészülve a változó lakossági preferenciákkal – az utóbbi években - a bortermelők legnagyobb bánatára - a hazai borfogyasztás jelentősen mérsékelte. Hogy a trend hosszú távú-e, maguk a borászok sem tudják.
