Az euró bevezetése gyakran tárgyalt téma a közéletben, hiszen mellette és ellene is számos érvet tudunk felsorakoztatni. Sokan határozottan állást foglalnak a kérdésben, annak ellenére, hogy a bevezetés kritériumait és a bevezetéssel járó lehetséges következményeket csak kevesen ismerik. Az Európai Unióhoz való csatlakozást követően az Eurózónához való csatlakozás elméletileg kötelező, ennek ellenére erre Magyarország esetében 2004. óta nem került sor. Cikkemben ennek okait szeretném feltárni.
A monetáris unió kialakulása
Már a második világháborút követően megfogalmazódott az igény Nyugat-Európa országaiban egy olyan közös monetáris rendszerre, mely a háborúban eladósodott országok fizetőeszközeinek gyengülését ellensúlyozza és a dollár nemzetközi dominanciáját mérsékelheti. Az 1960-as évektől a kezdeményezést támogatóországok intenzív párbeszédbe kezdtek és körvonalazódtak az Európai Monetáris Unió (EMU) tervezett felelősségi körei és funkciói. A tárgyalások szűk két évtizeden keresztül folytatódtak, megállapodás csak 1979-ben az Európai Monetáris Rendszer megalapításával született. A monetáris unió létrehozásának terve szorosan összekapcsolódott az európai államok gazdasági és politikai integrációjával, mely már az 1950-es években komoly eredményeket ért el. A gazdasági integrációt politikai integráció követte, melynek csúcspontja Maastrichti Szerződés volt, az Európai Unió létrehozásáról.
A szerződés aláírása előtt két évvel kezdődött az a 10 éves folyamat, mely az ún. Delors terv keretein belül egy monetáris uniót előkészítő gazdasági intézkedéscsomag volt. A terv fontos mérföldköve az Európai Monetáris Intézet (EMI) 1994-es megalapítása volt, mely az Európai Központi Bank elődjeként annak feladatköreit látta el. A Delors terv végrehajtásának végső állomása az euró 1999. január elsején történő bevezetése volt. A fizetőeszközt azonban a bevezetést követő három évben még csak számviteli célból és elektronikus fizetések során lehetett használni, az euró bankjegyeket és érméket csak 2002. január elsején helyezték forgalomba. Ez az átállás a történelem legnagyobb készpénzcseréje volt.
1999-ben 11 tagállam - Finnország, Hollandia, Franciaország, Írország, Belgium, Spanyolország, Németország, Luxembourg, Portugália, Olaszország és Ausztria - csatlakozott az Eurózónához, melyeket 2009-ig Görögország, Szlovákia, Málta, Ciprus és Szlovénia, 2023-ig pedig a Balti államok és Horvátország követett.
Napjainkban az EU 20 tagállamában fizethetünk euróval, de ezeken kívül négy európai miniállam rendelkezik hivatalos megállapodással, Montenegróban és Koszovóban pedig unilaterális adaptáció történt. Az EU tagállamok számára az euró bevezetése kötelező, de szigorú kritériumokhoz kötött.
Az eurózóna tagállamai 2023-ban Forrás: Commons
A konvergencia kritériumok
A maastrichti kritériumoknak is nevezett előírások négy gazdasági és egy jogi követelményt fogalmaznak meg az EU tagállamokkal szemben, melyeket teljesítve az adott ország jogosult az euró bevezetésére.
Az árstabilitás egy inflációt érintő kritérium, mely kimondja, hogy az adott országban az infláció nem haladhatja meg több, mint 1,5%-kal az EU legjobban teljesítő három tagállamának inflációs átlagát. Ennek az előírásnak Magyarország 2013 és 2016 között felelt meg. Napjainkban a belső inflációs nyomás miatt, mely többek között az energiaárak meredek emelkedése miatt jelentkezett, hazánk távol áll az előírás teljesítésétől.
Az Európai árfolyam-mechanizmus (ERM II) rendszerben való minimum kettő éves részvétel is követelmény, melynek célja, hogy a nemzeti fizetőeszköz stabilitásáról számot adjon egy ország. Ha a valuta értéke egy adott intervallumon belül ingadozik, az előírás teljesítettnek tekinthető.
Az adósságkezelés is fontos vizsgálati szempont, melyben az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60%-át és a költségvetési hiánynak a GDP 3%-a alatt kell lennie. Az államadóssági kritérium akkor is teljesíthető, ha a tartozás stabil, csökkenő tendenciát mutat. A magyar államadósság és költségvetési hiány is a kívánt tartományban volt 2012 és 2019 között.
A gazdasági követelmények mellé jogi előírás is társul: a tagállamnak rendelkeznie kell olyan központi bankkal, mely a pénzügyi rendszer stabilitását függetlenül képes szavatolni és a törvényhozás, valamint annak intézményi háttere ebben a tevékenységben támogatja.
A felsorolt szempontok nagy részének Magyarország EU-s csatlakozása óta rövidebb-hosszabb ideig megfelelt, de mindegyik előírást egyidejűleg nem tudta teljesíteni. Kérdés, hogy kiemelt célja volt-e az országnak az euró bevezetése és ha nem, milyen érvek szólnak ellene.
A magyar infláció alakulása 1988 és 2028 között, Forrás: Statista
Miért nem vezettük be az eurót?
Az euró bevezetését ellenzők szinte minden esetben a független monetáris politika feladását emelik ki ellenérvként, mely ugyan növelhetné az árstabilitást, de árfolyamkockázatot és hosszú távon az árszintek drasztikus emelkedését eredményezné. Magyarországon 2010-ig az euró bevezetése kiemelt kormányzati cél volt, 2008-ban átfogó stratégiát is kiadtak (Nemzeti Átállási Terv), mely azonban folyamatos halasztások miatt máig sem valósult meg. 2011. után az adaptáció kritériumainak teljesítése kikerült a legfontosabb gazdaságpolitikai irányelvek közül és a bevezetés legkorábbi dátumának 2020-at jelölték meg. Az euró, mint nemzeti fizetőeszköz a pénzügyminiszter szerint a 2008-as válságidőszak után elveszítette vonzerejét, melyet 2015-ben Orbán Viktor több beszédében meg is erősített. A miniszterelnök szerint akkor áll majd készen Magyarország az euróövezethez való csatlakozásra, ha gazdasági mutatói elérik az osztrák szintet (ennek kitűzött céldátuma 2030., majd 2034. lett).
Napjainkban az euró bevezetésének rövid- és középtávú realitása igen alacsony, Nagy Márton gazdaságfejlesztése miniszter 2022-es nyilatkozata alapján: „Jelenleg nem opció.” A konvergencia kritériumoknak a magyar gazdasági adatok 2019. óta nem felelnek meg, a politikai szándék pedig sokkal régebb óta, nagyjából a 2010-es évek eleje óta hiányzik. Az euró bevezetése mindezek következtében minden bizonnyal még jó néhány évig várat magára, annak ellenére, hogy a társadalmi igény jelentős – a magyarok többsége, politikai preferenciáktól függetlenül támogatná a közös európai fizetőeszköz adaptációját.
