A gázai háború olyan tüntetéshullámot indított az európai városok utcáin, amely nem csitul. A tüntetésekkel járó kihívások, illetve az októberi, muszlimok által elkövetett támadások (például az észak-franciaországi Arras városában található gimnáziumi késelés, vagy a svéd futballszurkolók meggyilkolása Belgiumban) egyrészről idegenellenességet, másrészről pedig egy súlyos biztonsági kockázatot fogalmaztak meg az európai államokban.
A bevándorlás szabályozása, mint központi biztonsági kérdés
Több cikk jelent meg a német nyelvű sajtóban, melyek szerint az iszlamista emberekkel együtt érkező fanatizmus egy új szempont lehet az EU migrációs politikájában. Eric Gujer, az ismert svájci hírlap, a Neue Zürcher Zeitung főszerkesztője érdekes meglátásokat osztott meg a témában. Véleménye szerint, az Uniónak be kell látnia, hogy bevándorláspolitikájában szükség van a paradigmaszakadásra. Gujer főszerkesztő úr úgy fogalmazott, a harmadik világ országaiból Európa irányába történő bevándorlást eddig humanitárius és erkölcsi problémaként kezelték a döntéshozók, a gázai háború egy új szintre vitte a bevándorlással kapcsolatos aggodalmakat. Érdekes megfigyelni, hogy a harmadik világ országai közül a konfliktus sújtotta területről érkező menekültek, bevándorlók mit hoznak magukkal. Az integráció lehetősége vallásonként és kultúránként eltérő lehet, ugyanakkor nem elhanyagolható a menekültek esetében a fanatizmus és a rejtett erőszakvágy. E kettő megjelenésénél pedig a legkisebb inger elegendő lehet ahhoz, hogy a különböző népcsoportok politikai műveletlenségből és a sérülékeny szociális helyzetből adódó ellentétek a felszínre kerüljenek. Amint az többször is megmutatkozott, ez a helyzet már nem visszafordítható pusztán integrációs törekvésekkel, pont a fennálló politikai műveltségbéli hiányok miatt.
Gujer szerint már az sem változtathat a körülményeken, ha fokozatosan megszűntetnék az Európai Unió tagállamaiba kívülről érkező bevándorlást, hiszen a probléma már így is eszkalálódott a tagállamok minden részére. Az eszkalálódást ugyanakkor csak egy szoros összefogással és egységes intézkedések sorozatával lehetne tompítani, ennek azonban egyelőre teljes hiánya érzékelhető.
Hiányként említhető az, hogy a Földközi-tenger országai nem kapják meg a megfelelő forrásokat ahhoz, hogy megakadályozzák a továbbutazást. Szembetűnő még, hogy a nyugat-európai tagállamok milyen megvetéssel fogadják Magyarország és Lengyelország a Schengeni határfalak megerősítésére irányuló kéréseit. Az egység hiánya mutatható fel továbbá a kitoloncolások kérdéskörében is. Olaf Scholz, Német szövetségi kancellár szerint nagyon fontos, hogy a kitoloncolás helyszíne mindenképp egy Európán kívüli ország legyen, akár a britek által emlegetett Ruanda, akár más kooperatív állam, máskülönben a kitoloncolás következményeivel az az EU-s tagállam kell, hogy számoljon, amelyen keresztül beléptek a schengeni övezetbe az emigráltak.
Az európai állampolgárok biztonságának érdekében, Németországnak be kell látnia, hogy a kitoloncolás folyamatába be kell vonni a harmadik világ országait is. Mindezt azért, mert Európa földrajzi helyzete, ami egykor előnynek számított, és sokat tett a kontinens felemelkedéséért, ma már hátrányként fogható fel, legalábbis a migráció szempontjából. A kontinens könnyen elérhető, mind a népességrobbanás és éhínség sújtotta afrikai országokból, mind a közel-keleti, ázsiai válságívekből. Az ismertetett ok-okozati összefüggések miatt, Eric Gujer egy paradigmaszakadást javasol az Unió bevándorláspolitikájában.
Kép forrása: Ludovika.hu
Németország fordulatot vesz: szigorítások a német bevándorláspolitikában
Az átfogó, legfőbb problémákat ismertető Neue Zürcher Zeitungban megjelent médiacikket követően, 2 napon belül, Európa legnagyobb példányszámú napilapja is közzétett egy négy nyelven is elérhető kiáltványt – „Németország, van egy problémánk!” címmel, melyben kimondottan a német alaptörvényt figyelmen kívül hagyó, radikális nézeteket valló közeget szólítja meg. A négy nyelv közül az egyik nyelv arab, mely sejteti, hogy a kiadványnak mely csoport a legnagyobb célközönsége. A probléma nem magát a multikulturalizmust és annak hátrányait jelenti, inkább azon „vendégek” mentalitásának oldaláról közelíti meg, akik nem toleránsak más – különösen a fogadóországuk – kultúráját, szokásait, és legfőképp Alaptörvényét illetően. Az ötven pontot összefolaló manifesztációhoz a német politikai elit nagy számban fűzött reakciókat. Többen (például a Zöldektől) antiszemitizmussal vádolták meg a kezdeményezést, és úgy gondolják, Németországnak továbbra is vállalnia kell történelmi felelősségét. Ennek a tábornak a szószólói nyíltan vallják, hogy a bevándorlás sem jelentős, sem kizárólagos biztonsági fenyegetésenként nem értelmezhető.
Ezekkel az állításokkal szemben az FDP (Német Szabaddemokrata Párt) politikusai hangsúlyozzák, hogy ennek a kezdeményezésnek meg kellett indulnia a könnyebb „együttélés” érdekében, illetve például a Német Rendőrök Szakszervezetnek szövetségi elnöke úgy látja, nincs összefüggésben az antiszemitizmussal, a rend fenntartása érdekében azonban elengedhetetlen.
Ezt a kialakult kettősséget azonban egyértelműen elhárította a szövetségi kormány, mivel megállapodtak a migrációs politika szigorításáról a tartományi miniszterelnökök és a kancellár. A német nyelvű médiában azóta is többször elhangzott, hogy a szigorítások bevezetése szükséges, a gázai háború nyomós indok lehet arra, hogy a többi Uniós tagállam is kövesse Németország példáját.
