Néhány nappal budapesti találkozónk után, ismét összegyűlt a már jól összeszokott csapat, hogy további élményekkel és tudással gazdagodjunk. Ezúttal felvidéken, Komáromtól nem messze, Martoson találkoztunk, ahol társszervezetünkkel, a Via Nova- a Jövő Szövettsége társszervezetünk látott minket vendégül.
A lélegzetelállítóan szép környezet csak méginkább emelte a színvonalat, itt igazán minden adott ahhoz, hogy egy csapatból közösség lehessen.
A hangsúly itt az "old school" módszereken volt, már ami a közösségépítést és a fiatalok megszólítását illeti. Míg Magyarországon a digitális eszközökről beszéltünk, addig itt az olyan módszerekről, mint a személyes találkozások, a különböző fesztivál és rendezvénykitelepülések, vagy, hogy a helyi kisbolt előtt lézengő fiatalokból hogyan lehet egy erős, összetartó közösség alapja.
Végső konklúziónk a témában egyöntetűen az volt, hogy a két módszer nemcsak megfér egymás mellett, de napjainkban mindkettő szükséges is, csak lokációtól függően más-más mértékben.
Míg egy nagyvárosban várhatóan hatékonyabb a kezdetben erősen digitalizált, később inkább személyes kapcsolaterősítés, addig a kisebb településeken végig nagy hangsúlyt kell fektetni a személyes találkozásokra.
A Martosok készült képek itt megtekinthetőek.
Köszönjük mindenkinek ezt a néhány napot, csodás volt együtt!
Biztosak vagyunk benne, hogy találkozunk még :)
Üdvözlettel,
A szervezők