Reaktor

Jonas Gahr Støre norvég baloldali, munkáspárti miniszterelnök a 2021-es választásokat követően került egy koalíciós kormány élére a Norvég Királyságban, a világ egyik legfejlettebb országában, amelyről sokaknak először az északi fény, a hatalmas fjordok és a gyönyörű tájak jutnak eszébe.

Az északi ország azonban sok más dologban is kiemelkedő: gazdag történelemmel és kultúrával rendelkezik, amelynek középpontjában a vikingek és a skandináv mitológia áll. A gazdaság erősen támaszkodik a tengeri olaj- és gázmezőkre, ami Norvégiát a bolygó egyik leggazdagabb országává tette. Emellett Norvégia híres békés és demokratikus társadalmáról, valamint magas életszínvonaláról is. Az ország a téli olimpiák éremtáblázatán az első helyet foglalja el, továbbá a Nobel-békedíjakat is Osloban, Norvégia fővárosában osztják ki.

Jonas Gahr Støre, norvég miniszterelnök beszédet mond a Stortingban Kép forrása: Flickr

Støre kormánya a beiktatása óta folyamatosan válságban van. Mindössze két és fél év alatt Norvégiában annyi miniszter mondott le valamilyen botrányból kifolyólag, mint az azt megelőző tizenhat év alatt összesen. Legutóbb április 19-én Ingvild Kjerkol egészségügyi miniszter, veterán pártpolitikus.A norvég kényszerült plágiumvádak miatt lemondani, kevesebb, mint 3 hónappal azután, hogy a felsőoktatási miniszter is ugyanezen okból távozott. Ha ez mind nem elég, akkor a 2021-es választások óta kétszer is lecserélték a munkaügyi minisztert, a kutatásért és felsőoktatásért felelős minisztert, a halászati minisztert. De le kellett mondania az elmúlt két és fél évben külügyminiszternek, a védelmi miniszternek, a környezetvédelmi miniszternek, az önkormányzati miniszternek, az energiaügyi miniszternek, a kulturális miniszternek, a kereskedelmi és iparminiszternek, az oktatási miniszternek és a mezőgazdasági miniszternek is.

Nem meglepő tehát, hogy Støre miniszterelnök kormánya a közvélemény-kutatásokban jelentősen visszaesett, a balközép Munkáspárt történelmi mélyponton van (17-20% közé mérik), a jobbközép Konzervatív Párt pedig már közel 10%-kal vezet, és a jobboldali Haladás Párt is zárkózik, már egyértelműen a harmadik legerősebb párt az országban a maga 15% körüli támogatottságával. Ebben a cikkben a norvég politika közelmúltbeli eseményeit vesszük majd szemügyre. Miért népszerűtlen a jelenlegi kormány? Miért fordulnak a jobboldali pártok felé a választók?

Közvélemény-kutatások Norvégiában. Jól látszik a piros vonalon a Munkáspárt csökkenése. Kép forrása: Response Analyse

A norvég belpolitika megértéséhez két alapvető dolgot érdemes tudni. Először is, a norvég választásokon egy tisztán arányos választási rendszert alkalmaznak az ország régiókra való felosztásával és alacsony, 4%-os (2025-től 3%-os) parlamenti küszöböt állapítottak meg, ami azt jelenti, hogy általában rengeteg kis párt jut be a norvég a parlamentbe, a Stortingba (legutóbb 9 párt jutott be) és semelyik, a választáson győztes párt nem tud önállóan kormányt alakítani. Utoljára 1957-ben tudott a Munkáspárt akkorát nyerni, hogy a 48%-os szavazatarányával többségi kormányt alakítson. A szavazatok több mint 50%-át utoljára egy párt 1900-ban (124 éve!) tudta megszerezni.

A Storting összetétele a 2021-es választást követően. Kép forrása: Groupe d'études géopolitiques

Másodszor, a norvég belpolitikát hagyományosan a Munkáspárt (Arbeiderpartiet) dominálja, amely a világ egyik legsikeresebb baloldali pártja. A Munkáspárt 1887-ben jött létre, először 1894-ben (a választójog kiterjesztésével) jutott be a parlamentbe. Több mint 97 éve, 1927 óta folyamatosan az első helyen végeztek az összes választáson, tehát a legnagyobb párt a Stortingban. 16 éven keresztül, 1945 és 1961 között abszolút többségben egyedül irányították az országot, létrehozva a skandináv jóléti állam modelljét.

Ezt követően Norvégiát a 20. század hátralévő részében munkáspárti koalíciós kisebbségi kormányok és konzervatív jobbközép koalíciók irányították. Összesen 19-szer vett részt a Munkáspárt a kormányalakításokban és 11 miniszterelnököt adtak az országnak. Nemzetközi szinten is rengeteg ismert és befolyásos politikus kezdte karrierjét a pártban, mint Trygve Lie norvég igazságügyi és külügyminiszter, később az ENSZ első főtitkára, Gro Harlem Brundtland miniszterelnök, később a WHO főigazgatója, Thorbjørn Jagland miniszterelnök, aki 10 éven át az Európa Tanács elnöke volt és Jens Stoltenberg is miniszterelnök volt, mielőtt a NATO jelenlegi főtitkárává választották volna.

Jens Stoltenberg korábbi norvég miniszterelnök, jelenlegi NATO főtitkár a Fehér Házban, 2023 Kép forrása: Mirage News

A Munkáspárt 2001-ben a második világháború utáni legrosszabb választási eredményét érte el, ami a jobboldali Haladás Párt által támogatott koalíció létrehozásához vezetett. Ezt követően 2005 és 2013 visszatért a Munkáspárt a hatalomba, amikor a Konzervatív Párt meggyengülésével a jobboldalon a Haladás Párt vált a legerősebb politikai formációvá. A Progresszív Párt ezután 2013-ban koalícióra lépett a konzervatívokkal, és a konzervatív Erna Solberg lett két ciklusra a miniszterelnök mielőtt a jelenlegi miniszterelnök, Støre 2021-ben kisebbségi munkáspárti kormányt alakított a választás után.

Két és fél éves kormányzását követően azonban Støre kormányának nevéhez egy sor botrány, gazdasági nehézségek kötődnek. A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint ha ma tartanának választásokat, akkor a jobboldal a szavazatok többségére számíthat, míg a jelenlegi baloldali koalíció a szélsőbaloldali pártokkal kiegészülve sem menne 35% fölé.

Tavaly szeptemberben a Munkáspárt 99 év után elvesztette a helyhatósági választásokat, köztük a főváros, a hagyományosan baloldali fellegvár Oslo irányítását is. Több munkáspárti politikus katasztrofálisnak nevezte a párt eredményeit, és elismerték, hogy a párt hatalmas válságban van.

Miért tolódik jobbra a norvég politika?

A miniszterelnök gyenge vezetési stílusa, a zöld átmenet, az olajkitermelés kérdése, valamint a bevándorlás témája áll a jobboldal megerősödésének hátterében. A kormány miniszterei botrányok és összeférhetetlenségek egész sorába keveredtek az elmúlt időkben plágiumtól kezdve a korrupcióig. A kormány folyamatosan kapkod és kiszámíthatatlan intézkedéseket hoz, ami a közbizalom csökkenéséhez vezetett. Októberben Støre hét minisztert váltott le a kabinetből, köztük a külügyminisztert, és úgy döntött, hogy az olaj- és energiaügyi minisztériumot átnevezi energiaügyi minisztériumra a Norvégia hatalmas olajtartalékaival kapcsolatos viták elkerülése érdekében. Ezek az intézkedések azért érintik értzékenyen a norvég választókat, mert felmérések szerint Norvégiában a legmagasabb a közbizalom az állam felé a világon, ezért nagyon magas mércét állítanak norvégok a saját politikusaik felé. Egészen más tehát az északi országban a politikai kultúra, mint például Kelet-Európában.

Støre-t a norvégok egy intelligens politikusnak tartják, azonban látszólag a vezetési készségekben és a kommunikációs képességekben hiányt szenved. Ő az a fajta politikus, aki külügyminiszterként remekelt, azonban idegen tőle a miniszterelnöki pozíció. Støre kiszámíthatatlansága aláásta a Munkáspárt legfontosabb értékét, ami miatt az elmúlt 100 évben minden választást megnyert: „Trygg Styring” vagyis biztonságos kormányzás.

A norvég kormány 2021-ben. Kép forrása: Wikipedia

A norvég üzleti élet is ezt az irracionális politikát okolja a norvég valuta, a korona értékvesztéséért. Noha a közvélemény a jobboldal irányába tolódik el a Munkáspárttól, a Konzervatív Párt sem mentes a botrányoktól. Tavaly év végén Erna Solberg konzervatív vezető és volt miniszterelnök részvénykereskedelmi botrányba keveredett, bár ellene egyelőre még nem emelt vádat az ügyészség.

A politikai átrendeződés másik oka az energiapolitika. Az 5 milliós Norvégia a világ nyolcadik legnagyobb kőolaj- és földgázexportőre, ami közel 170 000 embernek biztosít megélhetést az országban. Ráadásul Norvégia óriási hasznot húzott abból, hogy Európa megpróbál leválni az orosz kőolaj és földgázról. 2022-ben megelőzték Oroszországot és Norvégia lett Európa legnagyobb földgázszállítója. Becslések szerint 170 milliárd dollárral többet keres az ország évente az olaj- és gázbevételekből, mint a háború előtt. Erre jön csak az rá, hogy az orosz-ukrán háború miatt elszálltak az energiaárak, ami Európa egyetlen energetikailag teljesen független országa és legnagyobb energiaexportőrének óriási többletbevételeket juttatott. A jobboldali Haladás Párt ebből politikailag hasznot is húzott, mivel nagyon erősen támogatják Norvégia olajiparát. Érveik szerint a több olajkitermelés jót tesz az ország gazdaságának, garantálja Norvégia energiabiztonságát, és segít abban, hogy Európa teljesen függetlenedjen az orosz földgázszállítástól.

Olajfúrótornyok Norvégiában Kép forrása: Life in Norway

Ugyanakkor a váratlanul jött norvég extra olajprofit konfliktusokat okozott a baloldali koalícióban: a Munkáspárt és koalíciós partnere, az agrárképviseletet ellátó Centrumpárt általában olajpártibb, míg a Zöld Párt és a progresszív Szocialista Baloldali Párt minden új olaj- és gázkitermelés leállítása mellett kampányolt a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozva. A Munkáspártot azzal vádolják, hogy noha választási programjában a zöld átállás ígéretével lépett fel, valójában olyan zöldnek tűnő, de valójában hatástalan intézkedéseket hajtott végre, mint például az olajfúrótornyok villamosítása.

Støre továbbá konfliktusba került Észak-Norvégia őshonos, autonómiát élvező Számi kisebbséggel is. A számik hónapok óta tiltakoznak egy hatalmas szélerőműpark megépítése ellen, melyet a kormány az őshonos területükre, az Oslo-tól mintegy 450 km-re északra fekvő Fosen körzetben kíván megépíteni. A legfelsőbb bíróság döntése szerint ez sérti az őslakosok autonómiáját. A kormányt továbbá az ellenzék bírálja az emelkedő villamosenergia-árak miatt is, hiszen az országban előállított olcsó energia nagy részét más európai országoknak adják el, így még Norvégiát sem kerülte el az energiainfláció.

Végül, a norvég jobboldal erősödése egy szélesebb körű skandináv trendbe is beleilleszkedik, ugyanis a szomszédos Finnországban és Svédországban is jobboldali kormányok kerültek hatalomra az elmúlt két évben, a Finnek Pártja és a Svéd Demokraták vezetésével. Mindkét párt különösen népszerű a fiatal szavazók körében. Hasonló folyamatok zajlanak Norvégiában is, ahol a Haladás Párt rengeteg fiatal szavazót csábított át a baloldali, liberális pártoktól. A tavalyi helyhatósági választásokon a fiatal, 18-30 év közötti szavazók jobboldali pártok felé történő elmozdulása volt a döntő tényező a Munkáspárt vereségében. Az is világosan látszik, hogy a Munkáspárt a fiatal szavazók körében a radikálisabb baloldali pártok kárára is háttérbe szorult.

Közeledik a 2025-ös választás

Støre megerősítette, hogy a 2025-ös választáson is vezetni kívánja a Munkáspártot. Mindazonáltal, a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint Støre előtt hosszú és kanyargós út áll, mivel egy újabb munkáspárti vezetésű kormány jelenleg elég valószínűtlennek tűnik.