A digitális gazdaság térnyerésével egyre több dolgozó választja a platform munkát, ám jogi helyzetük tisztázása továbbra is vitatott kérdés. Sem az államok, sem az Európai Unió, sem a nemzetközi szervezetek nem nyújtottak még egyértelmű iránymutatást arra vonatkozóan, hogy a platform munkások munkavállalóknak vagy egyéni vállalkozóknak minősüljenek. (A platform munkások több, mint 90%-a önfoglalkoztatóként dolgozik.) A kérdés körüli bizonytalanság alapja, hogy a platform munkások olyan helyzetben vannak, amelyben a munkavégzés jellege és a munkaviszony feltételei nem mindig egyértelműek.
Munkavállaló bemutatása általánosságban
A Munka Törvénykönyve (Mt.) nem ad egyértelmű definíciót a munkavállalóra, de az Mt. 42. § (2) szerint
„a munkaszerződés alapján a munkavállaló köteles a munkáltató irányítása szerinti munkát végezni, a munkáltató köteles a munkavállalót foglalkoztatni és munkabért fizetni.”
A munkaviszony jellemzői közé tartozik a más részére végzett munka, szerződés alapján, ellenérték fejében, alárendeltségben és önállótlanságban. Az alárendeltség és az önállótlanság a legfontosabbak ebben az értelemben. A munkavállaló döntéseit nem önállóan, hanem a munkáltató irányítása alapján hozza meg, és egyértelműen gyengébb fél a jogviszonyban. A munkajog célja, hogy ezt az egyenlőtlenséget csökkentse, a munkavállalók védelmét és jogaikat erősítve.
Vállalkozóbemutatása általánosságban
A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szerint
„a vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó tevékenységgel elérhető eredmény megvalósítására, a megrendelő annak átvételére és a vállalkozói díj megfizetésére köteles.”
A vállalkozó maga szervezi meg a tevékenység feltételeit, szerzi be a szükséges anyagokat, és a megrendelő utasításai nem terjedhetnek ki a tevékenység megszervezésére. A vállalkozási jogviszonyban a felek egyenrangúak, a közöttük fennálló jogviszony kereteit közösen, mint mellérendelt szereplők állapítják meg. A közöttük fennálló jogok és kötelezettségek egyenrangú jogviszonyt feltételeznek.
Összehasonlítás
A legmarkánsabb különbség a munkavállaló és a vállalkozó között az önállóság mértékében rejlik. A munkavállaló alárendeltségben, irányítás alatt dolgozik, míg a vállalkozó önállóan szervezi meg munkáját és vállalkozását. A munkaviszony keretjellegű jogviszony, ahol a munkavállaló rendelkezésre áll, és a munkáltató foglalkoztatja, míg a vállalkozási jogügylet egy eredménykötelem, amely előre meghatározott eredmény elérésére irányul.
Platform munkás, mint munkavállaló
A platform munkások helyzete számos szempontból a munkavállalókéhoz hasonló. Alárendeltségi viszonyban vannak, mivel a platformok általános szerződési feltételeit fogadják el, ami megszünteti szerződési szabadságukat. A platformok fizetik ki bérüket, levonva saját profitrészüket. A platform munkások nem választják ki megrendelőiket, és nem szervezik meg saját munkájukat; mindezt a platform végzi helyettük.
Teljesen be vannak tagozódva a platform szervezetébe, amely meghatározza munkarendjüket és munkavégzési körülményeiket. A fogyasztói értékelések alapján a platform befolyásolhatja bérüket és munkakörülményeiket, amely a munkaviszony egyértelmű jele.
Az elhíresült Uber-ügy példája is rávilágít arra, hogy a mennyire kiszolgáltatottak a platform munkások. Az Uber sofőrök esetében a platform megszüntetheti a jogviszonyt, ha a sofőr nem fogad el elég fuvarkérést, vagy ezen fuvarkérések meghatározott százalékát visszamondja. Ez – a munkavállalók esetében ismert – a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésének az esete azzal a különbséggel, hogy itt még csak arra sincsen szükség, hogy a platform munkás lényeges és súlyos kötelezettségszegést kövessen el.
Platform munkás, mint vállalkozó
A rendelkezésre állási kötelezettség hiánya alapot adhat arra, hogy a platform munkások vállalkozóknak minősüljenek. (Hiszen - ahogy fent is leírásra került - a munkavállaló egyik alapvető kötelezettsége, hogy rendelkezésre áll.) Nem kötelező rendelkezésre állniuk, és nincs munkarendjük. Azonban, mivel bérük gyakran a minimálbér alatt marad, kénytelenek minél többet dolgozni, ami korlátozza választási szabadságukat. A platform munkások elméletileg rendelhetnek helyettest maguk helyett, de a munka a saját telefonjukhoz kötött, így ez elméleti lehetőség marad. Munkaeszközeiket saját maguk szerzik be, ami a vállalkozói helyzetre utal, bár ez a különbség elmosódik a változó munkajogi környezetben.
A platform munkások viselik a kockázatot, ha a megrendelő lemondja a fuvart vagy rendelést, ami polgári jogi szerződésre jellemző. A platform munkásoknak nincs meghatározott munkakörük, csak tevékenységük jellege van meghatározva, ami szintén a vállalkozói státuszt erősíti.
Összegzés
A platform munkások jogi státuszának meghatározása bonyolult kérdés, mivel munkájuk jellege sok tekintetben hasonlít a munkavállalókéra, de vannak olyan elemek is, amelyek a vállalkozói státuszra utalnak. A munkavállalók alárendeltségi viszonyban dolgoznak, míg a vállalkozók önállóan szervezik meg munkájukat. A platform munkások esetében ez az önállóság korlátozott, és sok tekintetben alárendeltségi viszonyban vannak, ami a munkavállalói státuszra utal. Azonban a rendelkezésre állási kötelezettség és a munkarend hiánya a vállalkozói státuszt erősíti. Az ügy végleges megítélése jogi és szabályozási kérdés, amely további vizsgálatot és egyértelmű iránymutatást igényel.
Megfigyelhető, hogy nincsen egyértelmű kialakult joggyakorlat a bíróságok ítéleteiben, mindig ügyről ügyre, az adott helyzet sajátosságait figyelembe véve döntenek ebben a kérdésben.
