79. születésnapját ünnepli az ENSZ, melyben nemcsak tag Magyarország, hanem lassan nyolc éve egy külön ifjúsági küldöttséget is működtet. Brimo Widad Magyarország Senior ENSZ Ifjúsági Küldötte 2024-ben.
Megtalálható Spotify-on és Apple Podcast-en is.
Tagállamként hogyan járulunk hozzá az ENSZ munkájához, milyen hatással van ránk az ENSZ?
Én nagyon-nagyon pozitívnak tartom azt, hogy van egy olyan nemzetközi platform, ahol tulajdonképpen majdnem az egész világ, 193 tagország, tud egymással kommunikálni, és globális problémákat megoldani, illetve megoldásokat találni, kínálni. Beszélhetünk külön Magyarországról is, de az tényleg nagyon fontos, hogy ennyi tagállam jelen tud lenni, korábban azért igen kevés lehetőség volt arra, hogy ilyen szinten kommunikáljanak az államok egymással, és azért a diplomáciának, ami mondjuk nem a bilaterális diplomácia, pontosan ez volna a lényege.
Az ifjúság oldaláról fognám meg a választ erre a kérdésre, az, hogy Magyarországnak van egy ifjúsági küldötti programja, és egyébként a többi ENSZ-es tagállamhoz képest egészen élen járunk abban, amilyen formátumban, és amilyen minőségben tud működni immáron ennyi éve ez a küldötti program, melyben a fiatalok hangját és esetünkben a magyar fiatalok hangját az egész világ hallgathatja, az szerintem egy elképesztő történet. Nagyon sokan félünk attól fiatalként, hogy hiába mondunk bármit, hiába próbálunk cselekedni, nincsen hatásunk a világra, de még nagyon mondjuk a környezetünkre sem, és így ifjúsági küldöttként az, hogy nemcsak nemzeti szinten, hanem nemzetközi szinten is tudunk példát mutatni a kortársaink számára, ez úgy gondolom, hogy szinte egyedülálló dolog.
Mi az a probléma, amit a legnagyobb problémának lehet nevezni a fiatalok körében, mellyel az ENSZ most foglalkozik? Alapvetően milyen a szervezet viszonya a fiatalokkal?
Sokat foglalkozunk azzal, hogy mi a fiataloknak a problémája, mivel ezt feltérképezve tudunk aztán közvetíteni a döntéshozók irányába, és rengeteg probléma van. Kiemelnék egy-kettőt, amivel mi kicsit mélyebben foglalkozunk.
Idén kettő prioritásunk van, az egyik a nemek közötti egyenjogúság, a másik pedig a kulturális párbeszéd. Az ENSZ-nek általánosságban vannak fenntartható fejlődési céljai, ez 17 cél, amit megfogalmaztak, melyeket 2030-ig szeretnének elérni közösen a tagállamok, és ezen célok között van például a nemek közötti egyenjogúság vagy a minőségi oktatás.
A mi munkánk elsősorban ehhez a két célhoz alkalmazkodik ebben az évben, azon belül a minőségi oktatásnál próbáljuk ezeket a kulturális programokat elindítani, hogy elmélyüljön egy párbeszéd a különböző etnikumok között, és kultúrát, művészetet igyekszünk beemelni, hiszen úgy gondolom, hogyha a minőségi oktatásra gondolunk, akkor el kell tekintenünk egy picit attól, hogy csak a hagyományos általános iskolában, középiskolában és felsőoktatásban zajló oktatási rendszerről beszéljünk, mert nagyon jó az, amikor be tudnak emelni plusz elemeket az oktatásba, hogyha eljutnak a fiatalok akár osztályszinten mondjuk egy színházi előadást megtekinteni, elviszik őket múzeumba, rendhagyó történelemórákat tartanak nekik, konferenciákat szerveznek, szóval minden, ami plusz tevékenység az általános oktatáson kívül.
Amiket idén tapasztalunk az országjárásos programunk során, mely program azt jelenti, hogy minél több iskolába ellátogatunk országszerte, igyekszünk határon túli magyarokhoz is eljutni, középiskolákba, egyetemekre, szakkollégiumokba, minél több ifjúsági szervezethez, és amire még nagyon figyelünk, az az, hogy reprezentatívak legyünk, szóval a szegénységben élő fiatalokhoz, hátrányos helyzetű fiatalokhoz, szellemi fogyatékossággal élő fiatalokhoz is ugyanúgy elmegyünk, kikérdezzük őket a problémákról, és azt látjuk, hogy rengetegen mesélnek arról, hogy az oktatást elavultnak érzik. Jó ezekben a beszélgetésekben, hogy tudnak javaslatokat is megfogalmazni számunkra, amit aztán közvetítünk.
Nagyon sokan mondják azt, hogy érdemes volna bevezetni az oktatásba a tapasztalatalapú ismeretszerzést, ne csak frontális oktatás legyen, hanem több csoportmunka, csapatmunka, projektek. Külföldön már több helyen elterjedtebb ez a fajta oktatás, itthon pedig a felsőoktatásban vagy a posztgraduális képzéseknél már működik, de általános iskolában és középiskolában még kevésbé jellemző.
A másik, hogy néhány évvel ezelőtt fiatalokkal kapcsolatos kutatásokat olvasva, tanulmányozva az volt a feltűnő, hogy kézzelfoghatóbbak a problémák. Például mondjuk az, hogy kevés a munkalehetőség, vagy hogy nehéz lakhatást szerezni fiatalon. Most viszont sokkal absztraktabbak a problémáik. Itthon Magyarországon a közösségek hiánya, a pénzügyi nehézségek mind nehézség, de ami talán az elmúlt években a legkiélezettebbé vált, az az, hogy nagyon nagy a bizonytalanság, egyszerűen nem tudják, hogy mit hoz számukra a jövő, bármilyen dimenzióról beszélünk az életnek.
Persze lehet arról beszélni, hogy ezt most mi okozza, de többek között azt szokták mondani, hogy egész egyszerűen amilyen gyorsan változik a világ, és amennyi impulzus ér minket, akármennyire is úgymond ez a mi generációnknak a sajátossága, nehéz ehhez alkalmazkodni, és nem tudják, hogy ez mit fog okozni a jövőben.
Az említett problémákra mik a megoldások? Lehet-e megoldás az ENSZ Ifjúsági Küldött program, pontosan mi a célja eme programnak?
Az ifjúsági küldötti program tulajdonképpen azért jött létre, hogy hidat képezzen a fiatalok és a döntéshozók között.
Mi alapvetően terepmunkát végzünk, amint említettem korábban az országjárás kapcsán, és nemcsak szóban beszélgetünk a fiatalokkal, hanem felméréseket készítünk online kérdőívezéssel, melyből több száz kitöltés után készítettünk egy jelentést. A jelentés egyébként pont a nemek közötti egyenjogúsághoz kapcsolódott, ugyanis az ENSZ-nek márciusban szokott lenni a nők helyzetével foglalkozó bizottságának az ülésszaka, erre készítettünk idén márciusra egy feltérképezést. A fő téma az volt, hogy hogyan lehet a szegénységben élő nőknek a helyzetét javítani, és az intézményrendszereket hogyan volna érdemes átalakítani, hogy ezt a célt jobban szolgálják. Eme jelentést elküldtük, utána pedig márciusban ki tudtam utazni erre az ülésszakra, ahol fel tudtam szólalni a magyar fiatalok és elsősorban a magyar nők képviseletében, itt mondtam el, hogy nálunk milyen problémák voltak.
Például a menstruációs szegénység volt nagyon gyakran emlegetett téma a válaszadók között, és jó gyakorlatot is tudunk ilyenkor egymással megosztani. Azt meséltem el, hogy bevezették nálunk a fenntarthatóságot, mint középiskolai tantárgyat, ami egyre több helyen van jelen a középiskolákban, és idén először lehetett belőle érettségizni, ami azért izgalmas, mert egy picit talán választ ad arra a kérdésre is, hogy hogyan lehet jobban tapasztalat alapú tantárgyakat, vagy oktatási formát bevezetni, mert ez nemcsak környezetvédelmi problémákról számol be. Nagyon sok társadalmi vonatkozása van, és nem csak lexikális tudást adnak át ezen keresztül a tanárok a fiataloknak, hanem tényleg problémákról beszélgetnek jóval elmélyültebben.
A beszélgetés során összegyűjtjük az általuk adott válaszokat, a problémafelvetéseket és a javaslatokat, melyeket eljuttatjuk a döntéshozókhoz itt Magyarországon is. Kapcsolatban vagyunk a Kulturális és Innovációs Minisztériumon belül a fiatalokért felelős főosztállyal, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztériumban az ENSZ főosztállyal, velük folyamatos a kommunikáció. Személyes találkozókat tartunk, minden hónapban küldünk nekik beszámolót, melyeket igyekeznek beépíteni a munkájukba, projekteket indítanak el. Volt már arra példa, hogy tovább irányítottak minket egy másik döntéshozóhoz, egy másik szervezethez, azaz igyekeznek kézzelfogható megoldásokat kínálni. Nyilván ez most már egy picit nehezebb, hogyha maga a probléma sem annyira kézzelfogható, de abszolút nyitottság van a részükről.
Nem mellesleg ez egy olyan folyamat, amit minden ifjúsági küldött az adott évében elindít, viszont soha nem abban az évben fogja látni a hatását, mert ez tényleg egy hosszabb folyamatnak a része és mi a lépcsőfokokat képezzük.
Hogyan működik ez a szervezet? Szenior küldött, junior küldött, szakértők: hány tagot számláltok?
2016-ban, amikor elindult a program, akkor először egy ifjúsági küldött volt. Úgy gondolták, hogy ez lesz a menet, egy évig van egy küldött, utána jön a következő. Idén változás állt elő, a programnak a vezetői ugyanis egy kicsivel több kontinuitást kívántak adni a programnak, mert nehézség volt minden új ifjúsági küldöttnek valamennyi mentorálás után ilyen hirtelen a mélyvízbe csöppeni. Egyrészt nem annyira egyszerű, másrészt azért egy év rövid ahhoz, hogy minden megvalósuljon, amit az ember eltervez, és nagyon sok jó gyakorlatot indítottak már el a korábbi ifjúsági küldöttek is, amiket nem feltétlenül tudtunk továbbvinni, vagy tudtak továbbvinni az előttünk lévők. Ez erre is egy kiváló dolog, illetve most már azért, hogy a küldötti évnek a nyolcadik hónapjában vagyunk, látjuk, hogy mennyivel hatékonyabb az, hogy nem csak egy ifjúsági küldött van.
Én vagyok a senior idén, és van egy küldött társam, a junior küldött, őt Wettstein Annamáriának hívják. Ő az, aki január óta tulajdonképpen mellettem van, és ugyanúgy dolgozik. Még nincs meg pontosan az a koncepció, hogy mit csinál egy szenior, mit csinál egy junior, hiszen mi vagyunk most az új programnak az elöljárói, ezért ő is egyébként nagyon-nagyon aktívan tevékenykedik. Ha csak arra gondolunk, hogy mennyivel egyszerűbb "brainstormingolni", több ötlet, több gondolat, több kapcsolatrendszer, ismeretség, és ezért a kapacitásunk is nagyobb. Éreztük, hogy szeretnénk még többet kihozni a programból, egy jó gyakorlatot elindítani a következő küldött évekre nézve. Július elsejétől öt fiatal dolgozik velünk önkéntesen, őket ifjúsági szakértőknek hívjuk.
(Wettstein Annamari és Brimo Widad a Sándor-palotában)
Tulajdonképpen lett egy csapatunk. Nagyon sokat segítenek nekünk a háttérmunkákban, hogyha találkozunk egy döntéshozóval, akkor utánanéznek az ő előéletének, készítenek nekünk egy összefoglalót róla, hogyha mi készítünk egy interjút, vagy egy panelbeszélgetést, akkor ugyanígy segítenek nekünk összeállítani az anyagot, a közösségi médiára edukatív tartalmakat írnak össze, posztokat szerkesztenek, tartalmakat vesznek fel, merthogy tényleg fontos az, hogy mennyi embert tudunk elérni. Az országjárás nem elég ahhoz, hogy tényleg lefedjük az egész országot, legalábbis egy év alatt. Sok mindenben segítenek, most nyáron főleg kitelepüléseink voltak fesztiválokon, táborokban, ifjúsági szervezeteknek a konferenciáin, előadásain. Ott is jönnek velünk, ott állnak a standunknál, leszólítják az embereket, mesélnek nekik a mi munkánkról, a fenntartható fejlődési célokról, és tulajdonképpen mindenről, amiről mi is tudnánk, de amit korábban említettem, egész egyszerűen sokkal nagyobb a kapacitásunk, és még sokkal többre vagyunk képesek.
Hogyan kezelnek titeket az ENSZ-ben, milyen szerepetek van, hatáskörötök van, mennyire tudnak egyáltalán komolyan venni titeket?
Ez minden államnak a saját hatásköre, a tagállam válogatja, hogy a saját ifjúsági küldötti programját hogy kezeli, és mennyire ad szabad kezet ott az ENSZ-ben való tartózkodásra, felszólalásra. Nálunk Magyarországon igazából nagyon nagy szabadságunk van, és rengeteget segítenek nekünk. New Yorkban az ottani ENSZ melletti állandó képviselet felel a programnak az ottani oldaláért. Korábban említettem, hogy nálunk azért már nagyon előrehaladott és jól beágyazott a program, így a minisztériumi háttértámogatás és az állandó képviseleti háttértámogatás is. Több alkalommal lehetőségünk volt arra, hogy felszólaljunk az ENSZ-ben, nemzeti felszólalás keretében, amikor mondjuk egy-egy nagykövet, diplomata tett volna felszólalást, volt, hogy egész egyszerűen átadták nekünk a lehetőséget, és már megvannak azok az ülésszakok, amikor mondjuk tipikusan sok ifjúsági küldött utazik New Yorkba, és más tagállamok is lehetőséget adnak a sajátjaiknak.
Sajnos nem minden tagállamnak van ifjúsági küldötti programja, de sok más ifjúsági küldöttel ott tudunk találkozni, hisz ekkor próbáljuk megmutatni más tagállamok számára, hogy mennyire jó tud lenni ez a program, komolyan vesznek bennünket, példának okáért külön szerveznek az ifjúsági küldötteknek találkozót mondjuk a közgyűlés elnökével, vagy bizonyos szakosított szerveknek az elnökével, vannak saját kapcsolatépítős események, és mi is kísérőrendezvényeket valósíthatunk meg, ami azt jelenti, hogy a fő ülésszak, a plenáris ülések és minden, ami úgymond ilyen kötelező program mellett rengeteg kísérőrendezvénynek nevezett program valósul meg. Ez lehet egy panelbeszélgetés, lehet egy picit lazább, kötetlenebb esemény, de áprilisban Annamarival együtt, amikor kiutaztunk, akkor mi is tudtunk egy ilyen kísérőrendezvényt szervezni a dán és a máltai ifjúsági küldöttekkel, ami például arról szólt, hogy milyen hatása van a fiataloknak és a fiatal nőknek a békeépítésben.
Mennyire működik kapcsolatépítés, mennyire tudtok segíteni, mint magyar ifjúsági küldött, egy teszem azt szlovák ifjúsági küldöttnek? Voltak erre precedensek, hogy történt ilyen együttműködés?
Igen, abszolút, és érdekes is, hogy pont a szlovák ifjúsági küldöttet említed, mert a nyár folyamán egyébként vele pont volt egy találkozó, egy panelbeszélgetés. Gombaszögre utaztunk Felvidékre a Gombaszögi Nyári Táborba, ami tulajdonképpen egy fesztivál. Őt is meghívtuk, hogy tartsunk közösen egy panelbeszélgetést az ottani résztvevőknek, akik többségében felvidéki magyarok, de voltak szlovákok és külföldiek is. Nekik angolul tartottunk egy panelbeszélgetést arról, hogy mi is ez az ifjúsági küldötti program, és összehasonlítottuk a két államnak a programját, hogy mik a hasonlóságok, mik a különbségek.
Egyébként nagyon erős a közösség, folyamatosan tartjuk online a kapcsolatot. Van egy csoport, amibe belekerülsz, hogy kik abban az évben az ifjúsági küldöttek, van külön alumni csoport, utána is lehet kapcsolatot tartani. Egy ilyen Erasmus-élményhez hasonlítanám, itt tudnak életre szóló barátságok köttetni.
Az együttműködések alatt persze kialakul már egy olyan viszony, hogy muszáj a másikra támaszkodni, például, amikor a kísérőrendezvényt szerveztük a dánokkal és a máltaiakkal, ott egy nagyon jó viszony alakult ki, de hogyha éppen valakivel nem szervezünk rendezvényt, akkor is mindig az ülésszak alatt esténként vannak ilyen networking eventek, közösségi események, vagy csak közösen elmegyünk vacsorázni. Márciusban elmentünk egy stand up show-t megnézni az ifjúsági küldöttekkel, úgyhogy tényleg nagyon erős a közösség, és számítunk is egymásra.
Magyarországon egy kapocs szeretnétek lenni a döntéshozók és a fiatalok között. Erre kifejezetten milyen eszközeitek vannak?
Szerintem mindig van hova fejlődni, én mindenképpen szeretném, hogyha a többi ifjúsági küldött is majd, aki ezután az év után következik, hangsúlyt fektetne arra, hogy minél több emberhez eljusson, és idén erősen azt tapasztaljuk, hogy ha jól működik a közösségi média és a közösségi médiás kommunikációnk, akkor elképesztően sok emberhez el tudunk jutni. Nagyon-nagyon sokan vannak, akik nem ismerik még azt sem, hogy ENSZ, emiatt természetesen azt sem tudják, hogy van ENSZ ifjúsági küldötti program. A személyes találkozások alkalmával mélyebb benyomást lehet természetesen kelteni az emberekben, viszont a közösségi média meg az elérésben segít nagyon, ez mindenképpen egy eszköz a kezünkben. Igény van rá, ebben biztos vagyok, mert soha nem találkoztunk zárt ajtókkal, sem iskolák, sem döntéshozók, sem más partnerek részéről, és minél többfajta típusú eseményt szervezünk, annál több embert tudunk bevonni, merthogy egész egyszerűen egy panelbeszélgetésre nem biztos, hogy ugyanaz a közönség jön el, mint egy kicsit játékosabb workshopra. Ezért próbálunk e tekintetben is nagyon rugalmasak és sokrétűek lenni.
Hogyan ismerted meg ezt a programot, és neked mi a személyes történeted ezzel az egész programmal?
Nemzetközi tanulmányokat tanultam a Szegedi Tudományegyetemen, alap és mesterképzést, illetve most ugyanott vagyok Phd hallgató a jogi doktori iskolában, és már igen régóta érdeklődöm a diplomácia, a nemzetközi kapcsolat iránt. Néhány éve szembejött velem ez az ENSZ ifjúsági küldötti program a social médiában, és elkezdtem követni mindig az aktuális ifjúsági küldöttnek a munkáját, és éreztem egy ilyen késztetést, hogy ez olyasmi dolog, amit szívesen csinálnék, de valahogy soha nem úgy jött ki a lépés, hogy tudjak jelentkezni.
Majd egy panelbeszélgetésre készültem... Nagyon izgalmas, mert tulajdonképpen a panelbeszélgetésnek a témája szinte ugyanaz volt, mint amivel most foglalkozom. A Szegedi Tudományegyetemre látogatott az ENSZ nap alkalmából Bogyay Katalin nagykövet asszony, és ő szerette volna, hogyha ebben a szakmai panelban van egy fiatal, aki a fiatalok szemszögét el tudja mondani, hogy mit gondolnak az ENSZ-ről, releváns-e, miben tud-e a fiataloknak segíteni, vagyis, hogy legyen egy picit ilyen személyesebb vonal is a beszélgetésben.Miközben erre készültem fel, úgy gondoltam, hogy felkeresem az akkori ENSZ ifjúsági küldöttet, ő tavaly 2023-ban Offenbächer Csenge volt, és írtam neki egy e-mailt, hogy kíváncsi vagyok, hogy mik a tapasztalatai, mert természetesen szeretnék hitelesen beszélni ez alatt a panel alatt. Ahogy az ő elérhetőségét kerestem, akkor láttam a weboldalon, hogy újra megnyílt a jelentkezés erre a pozícióra.
Elég impulzívan úgy döntöttem, hogy akkor beadom, és bevallom, már meghosszabbították a jelentkezést, és ilyen utolsó pillanatos enter volt ez nálam, de úgy voltam vele, hogy igazából miért ne. Lehet, hogy behívnak mondjuk a szóbeli elbeszélgetésre, megismernek engem, a kapcsolatépítés szempontjából sem lehet rossz. Veszíteni valóm nincsen, ha felvesznek, ha nem, és behívtak a szóbeli elbeszélgetésre, utána pedig behívtak a döntőbe. Oda négyen jutottunk be, többek között Wettstein Annamarival, és akkor döntöttek a döntő után úgy a zsűritagok, hogy kettőnket szeretnék, elindítván ezt a kettős küldötti rendszert.
Mit hozhat a jövő? Ezt egy ugródeszkaként fogod fel az ENSZ-hez vezető úton??
Mint ahogy nagyon sok magyar fiatalnak, nekem is az a problémám, hogy bizonytalan a jövő.
Nagyon-nagyon szeretnék a diplomáciában elhelyezkedni, még nem tudom, hogy Magyarországon vagy külföldön, nem feltétlenül ragaszkodom ahhoz, hogy mindenáron külföldön éljek, viszont valószínűleg lesz olyan szakasza az életemnek, amikor valahol külföldön fogok hasonló munkakörben dolgozni. Vonz az ENSZ, azon belül az UNESCO, mert érdekel a kulturális diplomácia. Nem vagyok benne biztos, hogy mi az az irány, amibe el tudok menni, a PhD tanulmányaimat mindenképpen szeretném még befejezni előtte.
Tudnál mondani egy olyan pillanatot, ami ebben az elmúlt nyolc hónapodban a legmeghatározóbb volt a küldöttségi programod kapcsán?
Mondok egy hazait, valamint egy ENSZ-eset. Az országjárás alatt, ahogy említettem, igyekszünk minél több csoporthoz ellátogatni, és elmentem egy olyan iskolába, ahol tényleg nagyon nehéz sorsú fiatalok tanulnak. Ez egy gyógypedagógiai módszertani iskola. Bementem, bemutatott engem az intézményvezető a fiataloknak, ki vagyok, mi vagyok, miért jöttem, mit fogunk csinálni. Készültek nekem egy meglepetéssel, ugyanis az egyik tanuló verset mondott nekem. Ez egy olyan vers volt, ami tulajdonképpen arról szólt, hogy nekik milyen nehéz sorsuk van, de annyira, hogy nem volt túlcizellálva az, ahogy mondta. Egyszerűen szavalt, viszont érződött, hogy elképesztően hiteles az ő szájából.
Annyira meghatódtam, hogy bevallom, elkezdtem sírni, és ezután kellett volna nekem akkor felállnom és elkezdenem az előadást. Picit tartottam attól, hogy hogy fogom megtörni a jeget velük, mert féltem, hogy nehogy azt higgyék, hogy jöttem egy furcsa nevű szervezettől, ami teljesen idegen és megfoghatatlan, magas lóról beszélek és a többi. Szerettem volna tényleg kapcsolódni hozzájuk, hiteles akartam lenni, mert így tudom a véleményt úgymond kicsalni belőlük, így tudunk őszinte beszélgetéseket kialakítani. Miután elkezdtem sírni, ezután nem kellett azon aggódnom, hogy hogy fogom megtörni a jeget, mert tényleg nagyon csillogó szemekre és mosolygó arcokra leltem, és tényleg rendkívül jó hangulatban telt az egész előadás. Ez az egyik, ami nagyon-nagyon meghatározó volt.
Egyébként egészen sok hasonló élményem volt, ami megható volt, máskor nem sírtam, de tényleg megannyi megható történettel találkoztam. Az ENSZ-ben pedig az a jellemző, amikor egy ember felszólalást tart, hogy nem mindig hallgatják meg olyan értő figyelemmel egymást az emberek. Ezek nagyon hosszú plenáris ülések, 3-4 órán keresztül ott vannak, és igazából nagyon sokszor azt lehet hallani, hogy ismétlik egymást az emberek.
Pont áprilisban, amikor mindketten kint voltunk Annamarival, akkor következett az én felszólalásom. Elkezdtem beszélni, kettő percem volt, és én nem vettem észre, de utólag Annamari mondta, hogy elcsendesedett a terem, és végighallgatták, amit mondtam, majd megtapsoltak, ami megint csak nem feltétlenül mindig jellemző, úgyhogy én ezt egy nagyon-nagyon pozitív élménynek fogtam fel. Márciusban pedig, mondjuk ott bevallom, nem emlékszem, hogy kaptam-e tapsot, de elkérték a beszédemet utána.
Szóval ez mind olyan dolog, ami azt mutatja, hogy van értelme a programnak, van értelme annak, hogy mondjuk én úgy gondoltam, hogy ez passzolhat hozzám, és azt érzem, hogy hiteles lehetek, mert olyan témával foglalkozom, ami engem személyesen is nagyon érdekel.
(Borítókép és kép forrása: hunyouth.hu/kuldott I sandorpalota.hu/hu/az-ensz-ifjusagi-kuldotteit-fogadta-dr-sulyok-tamas)
