Reaktor

Ilyen eredményre számítottál-e, amikor reggel megnézted a statisztikákat?

A mazochisták közé tartoztam, én követtem élőben. Arra számítottam, hogy Trump győz, én ezt pont aznap délelőtt, magyar idő szerint délelőtt egy kerekasztalban még mondtam is. Arra is számítottam, hogy a szenátust behúzzák a republikánusok. Amire nem számítottam, hogy az alsóházat is behúzzák. Utólag persze sokan evidensnek veszik, szerintem annyira nem volt az, mert az alsóház még kevésbé kiszámíthatóbb. Nem hiába keveset beszéltek egyébként az amerikai elemzők is, mert sokkal nagyobb merítés. 435 képviselő, két évenként megválasztva, úgyhogy ott alapvetően egy nagyobb kérdőjel volt. Zárójel, már megvan a 218, tehát azt már behúzták. Ez már sejthető volt napokkal ezelőtt is, mindig számolják a szavazatokat, de már megvan a 218 fős többség. Alapvetően én már megosztott képviselőházra számítottam.

Ami nem lepett meg, én erre számítottam, hogy a spanyolajkúaknál és az afroamerikaiaknál kifejezetten jól teljesít majd Trump. Ami egy kicsit meglepett inkább, hogy a fiatalok körében is ez érződött. Tehát ott azért volt egy kérdés. De én azt gyanítom, hogy nem jöttek ki, nem jött ki átfogó elemzés ez ügyben, tehát különböző nagyobb közvélemény-kutatások vannak, a nagyobbat azt úgy értem, hogy országos, de nem elmélyült ilyen elemzések vannak, legalábbis eddig láttam egyet-kettőt. Én azt gyanítom, hogy a fiatalok, tehát a latin, meg a spanyol, meg az afroamerikai, az szerintem teljesen érthető, hogy miért szavazott át, az gyakorlatilag növekvő tendenciát mutatott 2016 óta, tehát 2020-ban is többet kapott Trump egyébként 2016-hoz képest. Szerintem a fiatalok körében ott van egy torzítás, ott nem biztos, hogy több szavazatot szerzett, hanem effektíve sokan szerintem távol maradtak a fiatalok körében. Nem tudom, de biztosan, de én erre gyanakszom. Úgyhogy ez a része egy kicsikét meglepett a fiataloknak az átszavazása, illetve a jobb teljesítménye a Trump-kampánynak a fiatalok körében, tehát 18-29 év közöttiek körében.

Választási időszak után gyakran beszélgetünk okokról, perdöntő tényezőkről. November 5-én itt mit tudunk megnevezni? Magas benzinárak, Kamala nevetése, rejtőzködő republikánus szavazók, mik a főbb tényezők?

Elméletileg ezek közül pont egyik sem szerintem, mert a Kamala nevetést azt letekerték, ott lehetett érezni, például az elnökjelölti vitán, hogy valószínűleg szóltak neki előre a kampánytanácsadók, vagy kommunikációs tanácsadók, hogy ezt inkább ne. Később az elnökjelölti vitát követően ez mégiscsak időnként azért meg-megmutatkozott, de alapvetően erre odafigyelt a Kamala vagy a Harris-kampány.

Alapvetően a fő ok az mégiscsak a gazdasági helyzetről alkotott percepció, ami így közvetve az üzemanyagárra, inflációra visszautal,  3 százalék körül van, és mondhatnánk, hogy a Biden adminisztráció ilyen-olyan eszközökkel, de lenyomta az inflációt 7-ről 3 százalékra az elmúlt két évben. És ugye az a gond, hogy azért aktívan él még sokak emlékében a fejében a Covid előtti időknek az emléke lényegében, vagy hát az embereknek a közérzete egyébként sokkal rosszabb lett az elmúlt években. Ilyen szempontból a percepció az fontosabb.

Halkan megjegyzem, a Biden adminisztráció, gondolom a kampány miatt is, de attól függetlenül is csinált ilyen kommunikációs húzásokat még. Hát nem a Harris kampány részeként, de valószínűleg azt elősegítendő, hogy hát nem magas az infláció, csak úgy érzitek. És lehet, hogy igaza van, objektív számadatok alapján, csak hát igazából a percepció az ilyen szempontból fontosabb, hogy hogy érzik magukat az emberek, és szerintem alapvetően ez volt a fő ok. Ezért volt az, hogy a spanyolajkúak és az afroamerikaiak is átszavaztak. Hozzáteszem, hogy ott azért bejött mondjuk az illegális bevándorlás kérdése is, és fel lehetett fűzni erre a gazdasági helyzetképre. Valamilyen szempontból a külpolitikai szerepet játszott ebben, de nem volt annyira meghatározó, mint mondjuk a gazdaság, ami egy örökzöld téma ilyen szempontból. Én ezt mondanám, egy utolsó gondolat csak ehhez.

Nem véletlen jöttek ki olyan felmérések a korábbi hónapokban, például tavaly, ami igazából azt nézte, hogy jó irányba halad-e az ország. Ilyeneket rendszeresen csinálnak, így RealClearPolitics, meg időnként a Wall Street Journal is csinál ilyen felméréseket. A Wall Street Journal tavaly év végén rákérdezett ilyenre is, hogy az amerikai álom létezik-e vagy nem. Eléggé lesújtó eredmények jöttek ki, mert voltak, akik azt mondták elég szép számmal, ilyen 16 százalék volt, ha jól emlékszem, ami nem tűnik soknak, de mégiscsak azt mondják, hogy tulajdonképpen nemhogy nincs, soha nem is volt. Ilyen szintű elkeseredettség van, vagy lett úrrá sok szempontból a társadalomban.

A demokraták alapvetően próbáltak most önmagukhoz hűen maradva tulajdonképpen a társadalmi igazságosság kérdését napirenden tartani és kiegyenlíteni a társadalmi, gazdasági egyenlőtlenségeket. A probléma az az, hogy ez azt jelenti, hogy nagyobb szerepet kap a szövetségi kormányzat. Ami megint ennek az amerikai álomról alkotott képnek megy neki, mert effektíve az amerikai álom, most nagyon egyszerűsítve lényegében azt jelenti, hogy megvalósítom saját magamat, ami feltételez egy minél magasabb vagy nagyobb arányú egyéni szabadságot.

Mind a hét csatatérállamban az élen végzett Donald Trump. Wisconsinban nem egészen 20 ezer szavazat lett a különbség. Ezen hét győzelem betudható a gazdasági percepciónak vaagy az inflációérzékelésnek?

Szerintem igen, a Wisconsin lepett meg egyébként az államok közül leginkább, Pennsylvania kevésbé. Pennsylvaniában az lepett meg, hogy gyorsan meglett az eredmény. Én attól féltem, hogy itt napokat kell várni, ehhez képest gyorsan meglett. Most függetlenül attól, hogy mi az eredmény az államban. Még a Nevada is érdekes volt, hogy azt is behúzták a republikánusok. Azért államonként figyelembe kell venni a helyi, úgymond partikuláris csoportokat, akik nagyobb lélekszámban élnek az adott államban.

Most Michiganről például átugorva, ott például még muszlim lakosság körében is egyébként voltak, akik Trumpra szavaztak. Ugye ez is érdekes ilyen szempontból, hogy Trump sokkal markánsabban Izrael-barát, mint mondjuk Harris, vagy akár Biden. Ebből a szempontból biztos voltak ilyen társadalmi csoportok, akik helyi szinten eldöntötték, hogy őnekik egyébként a trumpi program, vagy a trumpi karakterrel együtt is a republikánusoknak az ígéretei azok valahogy jobban testhezállnak, mint mondjuk a demokratáké, illetve voltak olyan társadalmi csoportok, amelyek, ha úgy tetszik, nem is feltétlenül érezték magukat megszólítva egyik kampány által sem, vagy úgy rezonálna bármelyik kampánynak az ígérete az ő elképzeléseikhez, de ők képezték a mérleg nyelvét, és mégiscsak valamelyik oldal biztonságosabbnak tűnt. Mondok egy nagyon konkrét példát.

A monolitnak nem tekinthető női szavazó, idézőjelben blokkon belül a fehér nők voltak azok, akik inkább hajlamosak voltak átszavazni Trumpra. '16-ban, '20-ban már nem, '24-ben újra Trumpra szavaztak. Ez ebből a szempontból jelzi például az abortusznak, meg általában a visszatérve a spanyol alku és az afroamerikaiak ügyére vagy helyzetére, az identitáspolitikának, ha nem is a végét, de a határait. Tehát van egy bizonyos pont, ameddig ezt el lehet tolni, és nem fogja egy idő után megszólítva érezni magát az ember, nem feltétlenül azért, merthogy a másik oldalnak a programja kézzelfoghatóbb vagy jobb megoldásokat kínál, hanem azért, mert az identitáspolitika a sérelmeknek a hangoztatására nagyon jó, de egyről a kettőre nem tudja juttatni az adott célcsoportot, vagy úgy általában a társadalmat, és szerintem ez is megmutatkozott kifejezetten például a kertvárosi vagy elővárosi fehér nők esetében.

Sok mindenről lehetett hallani a kampányban már, hogy hogyan fog kinézni a következő négy év, ilyen a Project 2025, vagy a "no tax on tips". Milyen sarokpontjai lesznek a Trump adminisztrációnak? Mit tanult, miben lesz más, mint az első elnöksége?

Valószínűleg, amit tanult, és már többen is beszélnek erről, vagy reménykednek ebben a republikánus oldalon, hogy már felkészülten lép be az elnökségbe, tehát itt jön képbe a Project 2025 a Heritage társainak a gondozásából, hogy tulajdonképpen a szövetségi kormányzatot, tehát az ügynökségeknek, vagy a bürokráciának, akkor fogalmazzunk így, nem, akkor most mély államnak nevezi. A rendes neve a gyereknek az adminisztratív állam, szakirodalom is így hívja, de a bürokrácia az tulajdonképpen a mindenkori elnökhöz hűen, jelen esetben mondjuk a republikánus elnökhöz hűen hajtsa végre az elnöki direktívákat, utasításokat.

Valószínű, hogy ténylegesen lesznek olyan kinevezések, amelyek borzolni fogják a kedélyeket a túloldalon. Ez már megtörtént egyébként pont jelölte Tom Holmant, az úgynevezett határcári pozícióra Donald Trump, ami gyakorlatilag egy keményvonalas bevándorláspolitikát képviselő, az illegális bevándorlóknak a kiutaztatását, vagy az országból való elküldésének egy keményvonalas politikáját képviselő szereplőről van szó. Voltak már efféle kinevezések, vagy ott van például az ENSZ nagykövet, pontosabban az ENSZ-hez különböző amerikai nagykövetnek a személye, aki Donald Trump elgondolt. Egyik republikánus képviselőnő, kifejezetten aktív volt például az izraeli, palesztinbarát izraeli egyetemi tüntetések kapcsán. Vannak markáns húzásai a Trump-adminisztrációnak, ha úgy tetszik, már most mielőtt hivatalba lépett.

Ami kiemelt téma lesz, az kifejezetten mondjuk az energiapolitika. Tehát ha már mondtad itt a különböző szlogeneket, a drill baby drill ez garantáltan lesz. Én azt mondom, hogy ez a top 3 intézkedésben is benne lesz. Valamilyen elnöki rendeletet szerintem hoz majd arra, hogy mondjuk Keystone XL olajvezeték, vagy a rétegrepesztéses gázkitermelésnek a további liberalizálása, pontosabban az engedélyek kiadásának az egyszerűsítése úgy általában. Biztos vagyok benne, hogy ilyen kezdeményezések majd lesznek. Nem az első száz napon belül, az első héten. Energiapolitika, bevándorláspolitika, és valószínűleg Izrael-politika lesz még. Az nem világos, hogy ott például még több támogatást adna Izraelnek, vagy egyszerűen csak csökkentené az Izraelre nehezedő politikai nyomást. Ugye ebben már a szenátorok, meg a képviselők is szerepet kaphatnak majd egyszerűen azzal, hogy nem fogják presszionálni Benjamin Netanjahut, vagy általában az izraeli kormányt. Ezeken a területeken lesznek a fő változások.

Kamala Harris sok millióval kevesebb szavazatot szerzett, mint Joe Biden 2020-ban. Hova tűntek a demokrata szavazók 2020-hoz képest?

Egy részük pedig kifejezetten a fiatalok voltak, akiket érdekelne az identitáspolitika, csak nekik problémájuk van a Biden-adminisztráció Izrael politikájával. Én most kint voltam tavasszal Washingtonban, ott 18 és 29 év közötti korosztályhoz tartozó egyetemisták, meg egyetemista korú fiatalok, tehát ők tulajdonképpen, ha nem is nyilván mindenki, de sokan a Fehér Ház előtt is tüntettek, majdnem lebontották a kerítést, Bident meg gyilkosnak nevezték. Na most ők nem republikánus szavazók.

Félreértés ne essék, biztos vagyok benne, hogy ők potenciális demokrata szavazók voltak egytől egyig, csak emiatt elképzelhető, hogy nem mentek el szavazni idén, mert úgy gondolták, hogy Harris nem győzte meg őket eléggé, hogy továbbvinné vagy változtatna a bideni vonalon. Ugye ez volt az általános probléma egyébként a Harris kampányban is, illetve hát Trumpra meg nyilván nem szavaznak. Ezt a Harris problémát azért érdemes kidomborítani. Tehát a többi szavazó, aki eltűnt 2020 óta, ők alapvetően ennek a sokszínű interszekcionálisnak szokás mondani csúnya szóval, tehát sokszínű demokrata koalíciónak a többi szárnyát képezik. Mindkét nagy párt próbál minél szerteágazóbb, pártként különböző választói csoportokat megszólítani. Ez teljesen normális. A demokratáknál egy minden értelemben sokszínűbb koalíció szokott összejönni. Ez Barack Obama óta, 2012 óta, illetve 8 óta pontosabban egész jól működik, '12-ben is szuperül működött, és azóta igazából a demokraták ezt nem tudták megcsinálni. A 2020 az egy abból a szempontból kivétel volt, hogy nem a választás, de a körülmények abnormálisak voltak a koronavírus-járvány miatt. De emlékezzetek vissza egyébként, hogy pont akkor a BLM mozgalom is egyébként ennek nagyon jó lendületet tudott adni. Az izraelit, nem hiába állítom ki Izraelt, az Izrael háborúja Hamásszal, ugye ebből a szempontból ez a konkrét fejlemény, ez megbontotta már hónapokkal, mielőtt még Harris egyáltalán szóba jött volna, megbontotta ezt a sokszínű koalíciót a Demokrata Párton belül. És egyébként, ha megnézitek a Harris rendezvényeket, kampányrendezvényeket, körülbelül a választás előtti három héten belül én legalább kettő-három olyan rendezvényt tudnék mondani, ahol Harrisnek a beszédét megzavarták különböző bekiabálásokkal, és nem azért, mert ezek republikánusok által pénzelt, vagy republikánus érzületű szavazók lettek volna, akik odamentek bajkeverőként. Nem, ők potenciális demokrata szavazók, csak ez vagy az az ügy, leginkább egyébként Izrael, nem tetszik a Biden, illetve Harris adminisztrációból, és ugye ezt konkrétan szóvá tették a rendezésre. Harris nem tudott vele mit kezdeni. Halkan megjegyzem, senki más sem tudott volna ezzel a helyzettel mit kezdeni. Biden is ebbe belefutott, még mielőtt Harrisnek a neve fel sem merült még a jelölés kapcsán. Tehát ilyenbe rendszeresen belefutott a Biden és a Harris kampány. Trumpnál ilyen probléma, ha visszaemlékeztek, nem volt.

Én nem tudok olyan rendezvényről, ahol mondjuk valaki bekiabált volna egy olyat, hogy miért szavaztátok meg, majd a republikánusok, miért szavaztátok meg mondjuk a támogatást legutóbb áprilisban Ukrajnának. Ilyen nem volt, mert ott is sokszínű koalícióról beszélünk, ott is vannak belső viták, de sokkal fegyelmezettebben összetartott ez a sokszínű koalíció, és egyébként én ezt mondanám zárszóként, hogy a 2016-os elnökválasztásra szoktuk azt mondani, hogy legutóbb Trump behúzott, hogy korábban Trump behúzott, hogy ott nem Trump nyert, ott Hillary Clinton veszített. 2024-ben Trump és a republikánusok nyertek, mert egyszerűen sokkal, de sokkal fegyelmezettebbek voltak.

A vereséget követően általában elindulnak bizonyos mérlegelések a történtekről. Elképzelhető a következő 4-8 évre vetítve egy elitváltás a Demokrata Párton belül? Egy populista fordulat, amely azt mondja, hogy eddig és ne tovább az Obama, Clinton család, Biden-Harris vezette formációval és akár egy Bernie Sanders, Elizabeth Warren típusú, akár egy másmilyen fordulatszerűséget eszközöl?

Egyelőre ez a legvalószínűbb. Erre már voltak kísérletek korábban, nem hiába említetted Bernie Sanders és Elizabeth Warren nevét. Ha úgy tetszik, a baloldali populizmus, ezekről kevésbé szoktunk beszélni, mindig a republikánus, meg jobboldali populizmust szokás hangoztatni, meg a nacionalista populista jacksoni vonalat, ami oké, létezik, de a baloldalon is egyébként megjelent ez a populista jelenet, csak ott azért nem volt annyira feltűnő, mert nem sikerült, ugye Bernie Sanders 16-ban és 2020-ban is alulmaradt. 2016-ban kevésbé, mivell vesztettek, de 2020-ban, amikor megnyerték a demokraták a választást, akkor a Bernie Sanders programot be lehetett építeni a bideni demokrata platformba. Azért nem szoktunk erről annyira beszélni, mert hogy ők, ha úgy tetszik, megbújtak a párton belül, és a párt balszárnya elkezdte balra húzni, progresszív irányba a Demokrata Pártot. Ez szerintem már folyamatban van.

Szóval, hogy alapvetően ez a vonal talán gyengülni fog, de ez akkor lehetséges, hogyha önvizsgálatot tartanak a demokraták. Hogyha ezt nem teszik meg, tehát hogyha úgy teszik, bűnbakot keresnek, úgymond házon kívül a vereségért, akkor viszont elképzelhető, hogy pont az ellenkezője történik, és még inkább előkerül az identitáspolitika. Ezt azért nem tudjuk egyszerűen megmondani, mert ugye sok múlik azon is, hogy ugye most már kormányzatban, ráadásul úgy, hogy a felsőházban, meg az alsóházban is többségük van a republikánusoknak, ők projektmenedzsmenti fájlokat, vagy bármilyen más programot hogyan valósítanak meg, és hogyan jelenik meg ez a sajtóban, fog-e esetleg a 2020-as, nagyon előrerohanok nyilván, de a 2026-os félidős választásokon bármiféle ellenszenvet a választók körében kiváltani, lesznek-e esetleg olyan fejlemények, nemcsak kinevezések, hanem olyan ügyek, botrányok, amelyek mondjuk arra késztetik az alternatív irányzatot, tehát konkrétan a demokratákat, hogy ők újra elővegyék az identitáspolitikának a témáját, de hogyha úgy tetszik, botrány nélkül, tehát higgadtan tudják a republikánusok a következő másfél-két évet kormányozni, meg utána az azt követő kettőt, ugye most az elnök szempontjából nézem, akkor a demokratáknak valószínűleg kint, a demokratáknál igazából házon belül a progresszív irányzatot kell valamilyen szinten, beleértve akár a populista irányzatot letekerniük, mert egyszerűen ez az, ami most nem jött be.

Kamala Harrisre mi várhat? Kitart az ő spiritusza és tüze 2026-ig vagy 2028-ig?

Ez nem szigorú törvényben vett szabály, de azért alapvető. Tudunk ellenpéldát is mondani egyébként mindkét oldalról, hogy valaki újra próbálkozta. Trump is egy ilyen, tehát őt is már leírták két évvel ezelőtt, de nem hiszem, hogy tudna mutatni. Egyszerűen azért, és akkor ez csak egy nagyon rövid gondolat, hogy ez volt a Harris kampánynak a másik nagy gyenge pontja, hogy tulajdonképpen nem tudta megmutatni, nem is a demokratáknak, hanem a bizonytalan szavazóknak, hogy ők pontosan kicsoda. Tehát Ady nagyon jól ment, hogy ő nem Joe Biden, oké, de hogy konkrétan, meg a profil szempontjából minden szempontból lehet látni, hogy teljesen más, de hogy igazából, hogy programját vagy világképét tekintve kicsoda, az nem derült ki, ezt kihasználták a republikánusok. Ezt azért mondom, most nem akarok egyedül a múltról beszélni, csak azért mondom, mert ez mind a mai napig megválaszolatlan. És én nem láttam a kampány vége felé sem komoly szándékot a Harris kampány részéről, hogy ezekbe a potenciális konfliktushelyzetekbe, ahol aztán el kell dönteni, hogy most akkor fekete-fehér, igen, nem, miben mit képviselek, hogy ezt felvállalják. És ugye amíg ezt Harris nem teszi meg, addig nincs egyértelmű profil. Egy Bernie Sandersnél nincs ilyen probléma, akár egy Gavin Newsom-nél sincs feltétlenül egy ilyen probléma. Tehát ezért gondolom azt, hogy Kamala Harris, és mivel nem tartom valószínűnek, hogy más pozícióra úgymond indulna, ezért nem látok olyan kényszerhelyzetet a közeljövőben, ahol neki úgymond ezt a próbá, ezt úgymond ki kellene állnia. Pedig ha ezt nem teszi meg, akkor igazából nem tud érdembeli ajánlattal megjelenni más választáson. Azt elképzelhetőnek tartom, ami Hillary Clintonnál is megtörtént, hogy ő azt mondta, hogy ha a jövőben lesz újra demokrata elnök, akkor ő majd, ha úgy tetszik, nem is a kormány tagjaként, vagy miniszterként, vagy miniszterként, vagy nagykövet, vagy tanácsadóként, de hogyha úgy tetszik, a széleken valamiféle informális szerepkörben támogatták a jövőbeni demokrata kormányt és/vagy kampányt, de inkább az előbbit tudom elképzelni majd négy év távlatában.

Négy év múlva a 82. életévét is betölti már a megválasztott elnök. Republikánus háztájon hogyan néz ki a hatalmi versengés? Ki az, aki szóba jöhet egy esetleges Trump-utódnak? J.D. Vance?

Most igazából csak ő az, aki szóba jöhet, merthogy a republikánus táboron belül sok alternatíva felmerült már a mostani választáson is. Ugye Ron Desantis volt talán a legígéretesebb közülük, de mindegyik jelöltnél felmerült az a probléma, hogy hát itt sarkítók mind Trump köpönyegéből bújtak ki, olyan értelemben, hogy Trump korábban vagy támogatta őket, vagy felkarolta őket. Ron Desantis például Floridában, de lehetne Nikki Haley-t is említeni, akinek nyilván volt karrierje még Donald Trump előtt is, de Donald Trump csinált belőle ENSZ-nagykövetet, Mike Pompeo ilyen, ő Trump csinált belőle CIA igazgatót, aztán külügyminisztert. Azért mondom ezeket a neveket, mert ugye például Nikki Haley és Pompeo esetében, ugye most Trump elkezdte megnevezni a különböző potenciális jelölteket majd, akik a kormány tagjai lennének, vagy akár a nagykövetek, és konkrétan mondta, hogy Nikki Haley, meg Pompeo biztosan nem. Ezt csak azért mondom, mert hogy egy csomó név felmerülhet republikánus oldalon, nagy név, aki ha mást nem, akkor az előválasztásokon megmérettetett, viszont ugye vannak, akik eljátsszák magukat úgymond a trumpi örökségtől azért, mert Trump ellen indultak, vagy Donald Trump által képviselt vonallal ilyen-olyan ponton nem értettek egyet.

Mondjuk január 6-a kapcsán ilyen volt mondjuk Mike Pompeo. Tehát ezért van az, hogy J. D. Wells, aki egyébként korábban szintén volt konfliktusa Trumppal, de amikor ugye válsághelyzet volt, akkor már beállt mögé és kimondottan védelmezte. Meg J. D. Wells abból a szempontból is egyébként nagyon jó karakter lenne, hogy továbbvigye a tanfolyamot, mert egy fiatal, kettő kifinomultabban beszél, mint Trump, és akkor ez egy finom megfogalmazás, merthogy ő konkrétan a Yale Egyetemen végzett, bizonyos szempontból egyébként értelmiséget nevezhető, de nem beleszületett értelmiséget. Ez nagyon fontos az amerikai társadalomban, hogy mobil, meg ahogy te is mondtad, ez a self-made man. Na, ő ennek megfelel. Tehát ő gyakorlatilag mélyszegénységből jött. Ha valaki még nem tette meg, akkor nézze meg a Hillbilly Allegie című filmet, ami online ilyen különböző stream szolgáltatóknál, vagy online médiaszolgáltatóknál megtekinthető.

Tehát gyakorlatilag strukturális munkanélküliség, kábítószerhasználat, családon belüli erőszak, óriási úgymond hátrányból építette fel magát oda a katonai szolgálat, meg egyetemi tanulmányokon át, hogy aztán őbelőle végül szenátor legyen, aztán végül alelnökjelölt. Ő sok tekintetben ezt hitelesebben tudja eladni, anélkül, hogyha úgy tetszik, ő lebeszélne ezekről a rozsdaövezetben élőkkel szemben. Trumpnál sem volt probléma, ugye bizonyos szempontból nem kéne hitelesnek tekintenünk a rozsdaövezetben vagy más területeken, de Trumpnak megvan az a személyiségi jegye, amivel ezt kompenzálni tudta egyszerűen a celeb státuszából adódóan. Tehát ezt nagyon sokan egyébként jó értelemben a számlájára írják, hogy alapvetően jól tud interakciókat folytatni, mint ember más emberekkel.

J. D. Vance szerintem ebből a szempontból egy nagyon jó úgymond adalék egyúttal, de ugyanakkor meg letéteményese is ennek a trumpi. Lehet ezt nacionalista populista vonalnak nevezni, vagy jacksoni vonalnak nevezni, de hogy ilyen szempontból ő ezt nagyon jól tudja vinni anélkül, hogyha úgy tetszik, önmeghasonlást mutatna a karakterében. De hát majd meglátjuk. Nagyon sok múlik azon, hogy a következő négy évben őt fel tudják-e építeni. Tehát, hogy ad-e neki mondjuk feladatokat Donald Trump az elnökségen belül, mert különben alelnökként, ha úgy tetszik, bocsánat a kifejezésért, porfogó lesz. Nyilván ez nem teljesen igaz, de hogyha ad neki Donald Trump különböző szakterületeket vagy feladatokat, hogy na most akkor te felelsz azért, most csak mondok valamit, hogy az európaiakkal te tartod a kapcsolatot, és akkor nyilván én elmegyek azokra a NATO-csúcs, meg egyéb ilyen rendezvényekre, ahol elvárják, hogy ott legyek, tehát nem kérem, hogy mindenben helyettesíts, de bizonyos feladatokat kiszervezek rád, hogyha ott fel tud építeni magának egy profilt, függetlenül attól, hogy ennek milyen a nemzetközi megítélése, az már gyakorlatilag ad neki egy olyan track rekordot, vagy egy olyan múltat, amivel aztán majd tud majd kampányolni négy év múlva, nem csak úgy, hogy na én voltam Trump alelnöke, és én voltam az, aki vártam, mint a jó gyerek arra, hogy a sült galamb a számba repüljön, sarkítok, hanem konkrétan én tettem is itt és itt és itt és itt a Trumpi agendáért.

Na most ebben a helyzetben, azért ő a legesélyesebb erre, mert alelnökként őt a legkönnyebb pozícióba hozni. Mindenki más egyelőre, amíg nincs megnevezve, hogy esetleg kabinettag lesz, addig ezt idézőjelben kívülről követi.

Magyarország kapcsán az elmúlt években az volt a nagy kérdés, hogy lesz-e kétharmad, nem az, hogy ki fog nyerni. Az Egyesült Államokban hatalomtechnikailag nézve mi a jelentősége annak, hogy a republikánus elnök mellett többség lesz mind a szenátusban, mind pedig a képviselőházban. Ezen hármas egységnek van olyan előnye, amit Trump a maga javára tud fordítani a következő négy évben?

Az egyik legalapvetőbb előnye a szenátusban a kinevezések, tehát hogy az elnök és biztonságpolitika az elnök hatásköre, de nemzetközi szerződések, illetve a kabinet főbb tagjai, meg a nagyköveteknek a kinevezése, ő jelöli őket, de a szenátus jóváhagyása kell hozzá. Na most, hogyha ilyen kényelmes többségük van, és jelenleg ez 52 fő a szenátusban, ami még mindig nőhet egyébként, hozzáteszem, hogy meglátjuk, de 52, tehát ilyen kényelmes többségük van a felsőházban, akkor nem lesznek olyan problémák, mint ami például - mondok egy konkrét példát - még az első Trump elnökség alatt volt, volt a Samuel Brown Beck, aki a nemzetközi vallásszabadságért felelős utazó nagykövet volt. Magyarországot említette, ez azért fontos, mert mondjuk a keresztényüldözés például egy kiemelt témaként kezelte. Na most ott például komoly támadás alá esett a demokraták részéről, ott ha jól emlékszem, valami harmadik nekifutásra sikerült az ő utazó nagyköveti pozícióját megszavazni a szenátusban, és akkor is csak azért, mert Mike Pence bement alelnökként, és a szavazategyenlőséget eldöntötte. Na most ilyen helyzetek sokkal kisebb valószínűséggel adódhatnak. Ez az egyik, az alsóház pedig egyébként a felsőházra is igaz ez, de az alsóház főleg a költségvetés szempontjából lehet fontos.

Az Egyesült Államok kormányzata, mármint a végrehajtó ág nyújtja be a költségvetési tervezetet, de ugye erről évente, ez alapján szavaznak a kongresszusban és nyilván, hogyha többségük van mindkét házban a republikánusoknak, akkor könnyebb lesz egy szövetségi költségvetést úgy kialakítani, ahogyan az a republikánusoknak kedvez. Egy probléma merülhet fel potenciálisan az alsóházban, majd meglátjuk, hogyha vékony marad esetleg ez a többség, tehát megálmodjuk, hogy valószínűtlen, de ha megáll 219-nél a többség, akkor ugye nehéz helyzetben lesz a republikánus házelnök, meg az úgynevezett ostor, vagy gép, aki ugye az egységes álláspontért felelős a republikánusok körében, mert az azt jelenti, hogy nyomás alatt van, hogy ő konkrétan egybetartsa a különböző párton belüli frakciókat.

Nincs olyan erős pártfegyelem, főleg a republikánusoknál, mint mondjuk az európai politikai rendszerben, ha esetleg széthúznak a republikánusok az alsóházban, akkor ott ez kimondottan a házelnöknek, meg az említett whipnek jelenthet problémát. De majd meglátjuk, hogyan alakul, annak függvényében, hogy vékony lesz ez a többség, vagy erősebb is. Fontos lesz abból a szempontból még, hogy a következő másfél éven belül várhatóak ilyen nagy változások. Mert ugye most adott minden. 2026 novemberében félidős választások lesznek, ott elképzelhető, hogy az alsóház majd, ha úgy van, akkor fordul. Tehát igazából Trumpnak, meg a republikánusoknak nem érdemes ezt megvárniuk, hanem minél több mindent keresztülvinni még azt megelőzően.

Kissinger-i mondás, hogyha Európával akarok beszélni, akkor kit hívjak fel. Magyarországon sokan Orbán Viktort vizionálták egyből nem teljesen alaptalanul. Mennyit nyomhat a latban a jó viszony akkor, amikor Donald Trump Kína-politika vagy a vámpolitika kapcsán olyan intézkedéseket hoz meg, melyek esetleg nekünk is fájhatnak?

Kettő dolog, egyfelől a Donald Trump és Orbán Viktor közötti kapcsolat az tényleg erős. Ez nem csak egy sajtó által felépített valami, én beszéltem amerikai, meg magyar elemzőkkel is, akik úgymond közelebbről rálátnak ezekre a dolgokra, és tényleg ez létezik. Nem egy ilyen mondvacsinált dolog.

Elképzelhető, hogy problémás ügyek, tehát kifejezetten a bilaterális kapcsolatokban való problémás ügyeket sikerül megoldani. A kínai, ilyen mondjuk adott esetben a kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménynek a belendítése, ami a szenátusnak a játéktere, tehát itt igazából szenátusra kell rászánni, vagy ott kell életet lehelni ebben az ügyben, de így most már ez is adott, tehát ilyen szempontbó, mármint a kedvező erőviszonyok ehhez is ebből a szempontból adottak. Ami a Kína-vonalat illeti, ott azért nehéz erre válaszolni, mert ugye ott nem csak mi vagyunk az egyedüli érdekgazdák.

Ott vannak a nagyobb szereplők, mint például a németek, akikkel szemben Donald Trumpnak a megítélése a magyar száltól függetlenül is kicsit problémás. Szerintem bilaterális értelemben tud javulni a magyar pozíció, főleg bilaterális vonalon, de nem csak arra igaz ez. A potenciális konfliktusterületeknek, vagy konfliktusos kérdéseknek a száma az ugye csökken, és sokkal könnyebb ebből a szempontból valamiféle megállapodást vagy dealt alkut kötni, teljesen mindegy, milyen területen, hogyha egyébként számszerűen kevesebb a konkrét probléma. Én azért nem is biztos, hogy szükség lesz egyébként külön megállapodásra a kínai vonalon, mert mondom, annyi más európai országot érint, hogy itt ezt csak a köztudatban a magyarokat szeretik kiemelni.

Ezt egyébként Trump már az első elnökség alatt mondta, hozzáteszem, tehát Mike Pompeo-nak ez volt az egyik fő üzenete, amikor például Magyarországra jött, meg Európába jött, még 2018-ban, ha jól emlékszem. A kevésbé kockázatosnak nevezhető, akár termékek, akár technológiák esetében, viszont szépen fokozatosan az együttműködés az lehetséges. Most mondanám azt, hogy az akkumulátorgyárak esetében mondjuk bekeményítenek az amerikaiak, de az a helyzet, hogy az európai gépjárműipart demokraták is, tehát az amerikai protekcionista hajlamok republikánusoktól függetlenül is elég jól problémás helyzetbe tudják hozni. Ugye emlékezzünk vissza, és tudom, hogy a régi vesszőparipa, de az inflációcsökkentésről szóló törvényre, azt konkrétan egyetlen egy republikánus nem szavazta meg a komplett szenátusban. Kamala Harris volt a mérleg nyelve, aki ezt végül megszavazta, és egy jelentős része arról szól, hogy nem amerikai származású vagy eredetű elektromos autókat, meg akkumulátorokat tulajdonképpen nem támogatja a szövetségi kormányzat, hogy az amerikaiak megvásárolják Észak-amerikában. Ilyen értelemben nem köze a kínaiakhoz, de konkrétan a kínai, európai, vagy akár magyarországi befektetésekhez közvetlenül nincs érdemben köze. És közben meg egy csomó más módon érdekgazdát érint Európában. Úgyhogy nem hiszem, hogy kifejezetten Magyarország reflektorfénybe kerülne a Trump-adminisztráció alatt.

Egyébként halkan megjegyzem, és az utolsó gondolat, pont itt ebből a szempontból a Trump-Orbán kapcsolat az mondjuk jó lehet, mert mondom, általában a magyarokat szokás ilyen szempontból reflektorfénybe állítani, de egy sor másik országot ez érint. És az már önmagában egyébként egy eredmény lehet szerintem, nyilván nem kielégítő, de végeredmény, de önmagában egy jó előrelépés lehet a jó kapcsolat révén, hogy nem csak a magyarokat helyezik úgymond az első sorba, hanem konkrétan mondjuk más európai országokat, akikkel szemben egyébként Donald Trumpnak egyébként sor másik panasza is van. A németeket például ott konkrétan a védelmi kiadásokat is oda lehetne tenni a CEK-re vagy a számlára, miközben mi egyébként azon a vonalon teljesen jól teljesítünk. Mindenféle politika, minden részrehajlás nélkül lehet mondani. A lengyeleket senki nem übereli, de a magyarok kifejezetten jól teljesítenek ilyen szempontból mind a 2 százalékot illetően, mind az azon belüli 20 százalékos védelmi beszerzési, illetve fejlesztési ráfordítást illetően. Szóval ilyen szempontból szerintem csökkenti, rövid válasz, csökkenti a konfliktusos kérdéseknek a számát, javítja általában a közhangulatot, vagy a hangulatot úgymond a két fél között, ugye itt majd a nagyköveti kinevezésnek is lesz ebből a szempontból szerepe. És én még azt is hozzátenném, hogy mivel a kínai viszony az általában a transzatlanti kapcsolatokat is megterheli, tehát ez nem egy magyar sajátosság, ezért ott például adott esetben azért lesz lehetősége mondjuk a magyar félnek, hogy mondjam, a nemzetközi diplomáciában a korábbi évtizedekhez képest tapasztalt súlyához viszonyítva nagyobb mértékben mondjuk beleszólnia, vagy hatást gyakorolnia arra, hogy ez a transzatlanti megállapodás hogyan fog majd kialakulni.

Hogyha a Project 2025 ilyen nagy elánnal valósul meg, ahogy azt a Heritage és társai beharangozták, akkor egy esetleges Trump-adminisztrációnak kevesebb energiája lesz úgymond "csak" (Közép-)Európával, és egyéb marginálisnak tűnő üggyel foglalkoznia.

Az amerikaiak és kifejezetten a republikánusok nem látnak olyat, hogy Európa, meg olyat sem, hogy Európai Unió. Egyrészt azért, mert általában a szupranacionális koncepciókkal szemben nekik vannak problémáik. Ez az egyik. A másik az az, hogy általában a republikánus értelmiség körében, mármint akik foglalkoznak nemzetközi kapcsolatokkal, ott látják a különbséget Nyugat-európa meg Kelet-közép-európa között. Tehát látnak olyan kulturális, társadalmi, gazdasági, politikai sajátosságokat Kelet-közép-európában, amiket adott esetben mondjuk a demokraták nem látnak meg. Ezt azért mondom, mert ha visszaemlékszünk az első Trump elnökségre, az egy kimondottan baráti volt Kelet-közép Európával szemben.

Trump a legnagyobb külpolitikai beszédét, mármint a legnagyobb hatású külpolitikai beszédét azt Varsóban tartotta. Nem Brüsszelben, vagy Berlinben, vagy Párizsban. Varsóban is egyébként szemrehányást is kapott, hogy ezt miért ott kellett elmondani. Ez alapján a varsói beszéd alapján készült az Európa Stratégia, amit voltak olyan amerikai elemzők, akik pont azért húztak le, mert nagy része Kelet-Közép Európának a viszontbiztosításáról, illetve az Obama alatt megkezdett viszontbiztosításnak a megerősítéséről szólt Oroszország ellenében, de nem szankciókkal, hanem konkrétan mondjuk védelmi együttműködésekkel. Bilaterálisan, meg NATO keretén belül kibontakozó védelmi együttműködés az a Trump-adminisztráció alatt kapott igazán nagy lendületet még.

Ezt azért mondom, mert mivel nem tekinti egységesnek egész Európát a Trump elnökség, elképzelhető, hogy problématérképként is másképp fogja fel Európát. És azt mondja, hogy a kelet-közép-európaiak, ők, ha úgy tetszik, hogy mennyit költenek a saját nemzeti védelmükre, ott, ha úgy tetszik, betartották a házi feladatot, vagy megírták a házi feladatot, míg a Nyugat Európában, vagy adott esetben a mediterrán országokban meg kevésbé, és ott mondjuk kevésbé számíthatnak jóindulatra.

Amit persze csak egy ideig-óráig lehet folytatni, nyilván vannak azok a fórumok, azok az intézményi szereplők, akiket nem lehet megkerülni európai oldalon. De adott esetben mondjuk a kelet-közép-európai országoknál jön képbe ebből a szempontból a magyar kapcsolat. A kelet-közép-európai országokat sokkal jobb politikai értelemben a korábbinál jobb pozícióba tudja hozni. Ez egy régi, hogy mondjam, folyamatosan volt ilyen Kelet-közép-európában, hogy a republikánusokat általában jobban kedvelték, csak a korábbi megoldások erre a régi Európa, új Európa leosztásra, ezek nem voltak fenntarthatók, mert olyan problémák mentén alakultak ki, amelyek tényleg fenntarthatatlanok voltak.