Évtizedek óta az izraeli-palesztin szembenállást tekintik a világ legösszetettebb nemzetközi konfliktusának. Sokak szerint egy független palesztin állam létrehozása lehetne az egyetlen megoldás, ami idővel véget vetne az ellenségeskedésnek. A kétállami megoldás egy olyan terv, amelyben egy zsidó és egy arab állam élne a mai Izrael és Palesztina területén egymás mellett békében és biztonságban. A gázai háború miatt ez a megoldás most távolabb van, mint valaha.
A kétállami megoldás arról a döntésről szól, hogy hogyan lehetne felosztani Izrael és Palesztina területét. Ebben még nem is lenne nehéz az izraelieknek és a palesztinoknak megegyezniük.
Azonban, ha figyelembe vesszük a különböző etnikai és vallási térképeket és a történelmet akkor szembesülünk az igazán nagy kihívásokkal.
Először is, Izrael és Gáza mellett dönteni kell azokról a palesztin területekről, amelyek jelenleg izraeli katonai megszállás alatt állnak. Ciszjordánia, a maga 3 millió lakosával el van vágva a 2 milliós Gázai-övezettől. Utóbbi a háborúnak köszönhetően romokban áll. Ciszjordánia pedig inkább ezer meg ezer különálló palesztin szigetnek néz ki, köszönhetően az izraeli hadsereg megszállásának és a zsidó telepeseknek, akiket Ciszjordániába telepítettek. A nemzetközi jog értelmében egyébként az izraeliek betelepítése a palesztin területekre illegális. Jelenleg 700 000 izraeli telepes él Ciszjordániában és számuk gyorsan növekszik, ami akkor is elképesztően bonyolulttá tenné a palesztin államhoz vezető utat, ha Gázában sikerülne békét teremteni. Ráadásul egy palesztin állam által elismert Izrael esetén dönteni kell a szintén Izrael által megszállt Golán-fennsíkról is, ami hivatalosan Szíria területe. A probléma az, hogy a két állami megoldás nem a határvonalak kijelölése miatt nem jött létre, valójában az egyének jogairól és a történelemről szól.
(Kép forrása: Sky News)
A mai Izrael és Palesztina területéért évezredeken át harcok folytak, a területet különböző ősi királyságok és birodalmak uralták. A modernebb időkben az Oszmán Birodalom részét képezte, azonban az első világháborút követően brit mandátumterületté vált. Az 1922-es népszámlálás szerint a lakosság 78%-a muzulmán, 11%-a zsidó és 10%-a keresztény volt.
Nagy-Britannia már az ellenőrzés átvételét megelőzően is támogatta egy zsidó állam létrehozását Palesztinában. A Balfour-nyilatkozatként ismert levélben (1917) kimondták, hogy a zsidóknak nemzeti otthont ígérnek Palesztinában. Így a magyar Herzl Tivadar által életre hívott cionista mozgalom hathatós támogatást kapott. A zsidókat arra ösztönözték, hogy költözzenek a brit mandátumterület Palesztinába, amit az 1920-as és 30-as években egyre többen tettek meg.
Zsidó menekültek érkeznek az akkor még túlnyomó többségben arabok lakta Palesztinába az 1920-as években. (Kép forrása: My Jewish Learning)
Sokan az üldöztetés elől menekültek a területre. A növekvő zsidó népesség feszültségeket és összetűzéseket okozott a helyi arab lakossággal. Zsidó és arab fegyveres csoportok alakultak, és valójában már ekkor, még a második világháború előtt, Izrael megalakulását megelőzően fegyveres összetűzésekre került sor. Válaszul egy brit bizottság a terület felosztását javasolta. Az ország arabok és zsidók közötti felosztására ekkor még nem került sor.
Azonban a kérdés, hogy mi történjen Palesztinában egyre sürgetőbbé vált. A zsidó haza megteremtésére irányuló nyomás nőtt, különösen a második világháborút és a holokauszt borzalmait követően. 1947-ben a britek felkérték az ENSZ-t, hogy tegyen ajánlásokat Palesztina jövőbeli kormányzására vonatkozóan. Ekkor az ENSZ egy felosztási tervvel állt elő, ami a területek 56%-át egy zsidó államnak juttatná, 43%-át pedig egy arab államnak adja. A fennmaradó 1%-nyi terület, Jeruzsálem és a szent helyek pedig nemzetközi ellenőrzés alá kerültek volna.
Az 1947-es ENSZ béketerv Palesztina felosztásáról. Sosem hajtották végre, mert kitört a háború. ( Kép forrása: Wikipedia)
Az ENSZ Közgyűlésében megszavazták a felosztási tervet, melyet a zsidó vezetők elfogadtak, az arab vezetők elutasították.
A palesztinok kifogásolták a felosztást, mivel ekkor a régióban még az arab lakosság volt többségben. 1948-ban kikiáltották Izrael állam függetlenségét az 1947-es határok mentén. Másnap öt arab állam indított háborút Izrael ellen, melyben Izrael a katonai szervezőképességének, egységének és a külső támogatásnak köszönhetően óriási győzelmet aratott az arab túlerővel szemben, így biztosítva Izrael állam függetlenségét.
A palesztinok a vereséget Nakbának nevezik, amely arabul katasztrófát jelent. A háború során több mint 700 000 palesztin kényszerült elmenekülni lakóhelyéről. Sokan közülük a mai Jordániában, Libanonban és Szíriában kötöttek ki. A palesztin diaszpóra létszáma ezen államokban ma több mint 3 millió főre tehető. Amikor egy palesztin állam létrehozataláról beszélünk, akkor nagy kérdés, hogy az ekkor elmenekült palesztinok és leszármazottaik visszatérhetnek-e oda, ahonnan menekülni kényszerültek. A nemzetközi jog ezt visszatérési jognak nevezi.
Az 1948-as háború után Izrael megtartotta magának a terület 78%-át, ami lényegesen több, mint az ENSZ eredeti felosztási terve volt. A maradék 22% a palesztinoknál maradt, a két különálló palesztin terület közül Ciszjordániát Jordánia, Gázát pedig Egyiptom ellenőrizte.
(Kép forrása: The Palestine Project)
Ezek a határok a zöld vonal néven váltak ismertté, ugyanis ma ezek Izrael nemzetközileg elismert határai, és többé-kevésbé ez az a felosztás, amelyre a politikus a mai napig gondolnak, amikor kétállami megoldásról beszélnek. Azonban 1967-ben jött az újabb, úgynevezett Hatnapos háború, amikor Izrael újabb győzelmet aratott és kiszorította Jordániát és Egyiptomot a térségből, átvéve az ellenőrzést Ciszjordánia, Kelet-Jeruzsálem és Gáza felett, amelyeket katonai megszállás alá vett. Ezen kívül a Golán-Fennsík és a Sínai-félsziget is izraeli fennhatóság alá került. Az újabb katonai vereség nyomán fokozódott a nyomás a palesztinokra, hogy ismerjék el Izrael fennhatóságát a területek 78%-ra, és próbáljanak a maradék 22%-on államot létrehozni.
Izrael által elfoglalt területek az 1967-es háború után. (Kép forrása: BBC)
Az 1970-es években, főleg a Jom Kippuri háborúban aratott újabb izraeli győzelmet követően elkezdett nőni azok száma, akik a 22%-os elképzelés elfogadását támogatták, felismerve, hogy Izraelt katonailag nem tudják legyőzni.
Fordulat
A hivatalos váltásra 1988-ban került sor. Ekkorra már a PLO, a Palesztin Felszabadítási Szervezet képviselte a palesztinok ügyét. A szervezet elnöke, Jasszer Arafat kinyilvánította Palesztina függetlenségét. Noha a nyilatkozat szimbolikus volt, mégis hatalmas jelentőséggel bírt, mert Arafat bejelentésével világossá vált, hogy hajlandó tárgyalni a felosztásról és elfogadja Izrael létezését, tehát az arabok nem Izrael teljes megsemmisítésére törekednek. Ez segített előkészíteni az utat az oslói megállapodásokhoz, amely a békefolyamat kezdetének tekinthető.
Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet elnöke és Yitzhak Rabin izraeli miniszterelnök történelmi megállapodása Bill Clinton amerikai elnökkel a háttérben. (Kép forrása: Al Jazeera)
Történelmi pillanatnak számított, amikor az izraeli miniszterelnök és a palesztin elnök évtizedes harcokat követően kezet fogtak a Fehér Ház gyepén. Kijelentették, hogy elkötelezettek a békében szeretnének egymás mellett élni. Az 1993-as első megállapodásban a két fél hivatalosan elismerte egymást létezését és meghatároztak egy menetrendet, mely szerint az izraeli hadsereg el kezd kivonulni a megszállt területek egy részéről, a palesztinok pedig ezen területek ellenőrzése felett autonómiához jutnak. Véget ért egyes palesztin területek évtizedes megszállása, létrejött a Palesztin Hatóság, ami még nem tekinthető egy független állam kormányának, hanem inkább hasonlít egy helyi önkormányzatra. A Palesztin Hatóság továbbá csak a palesztin területek egy részén működik, mert a második oslói megállapodásban Ciszjordániát három különálló közigazgatási területre osztották fel.
Az oslói megállapodásokat ideiglenes megoldásnak szánták.
Csak 5 évig kellett volna tartaniuk, ami alatt a két félnek meg kellett volna állapodnia az igazán nehéz dolgokban, mint például: hogyan osszák fel Jeruzsálemet, a palesztin menekültek visszatérése, mi legyen az izraeli telepesekkel, biztonsági intézkedések, végleges határok meghúzása.
Az oslói megállapodások nem hozták létre az ígért kétállami megoldást. Az Egyezményt gondosan úgy fogalmazták meg, hogy szó se essen a független Palesztin államról. Ennek ellenére a két fél között rengeteg diplomáciai lépés történt, ami optimizmusra adott okot. A békefolyamat ráadásul nem mindenkinek tetszett sem Izraelben, sem Palesztinában. Mindkét oldalon nagy tüntetések voltak Oslo ellen.
Az izraeli társadalom közel fele azt mondta, hogy nem ért egyet azzal, hogy a kormányuk „terroristákkal” tárgyaljon. Azt gondolták, hogy a megállapodás értelmében Izrael olyan területekről vonul ki, melyek Izrael területének lényeges részét képezik. 1995-ben egy zsidó nacionalista, aki elutasította a békefolyamatot, meggyilkolta Yitzhak Rabin miniszterelnököt.
A békülési folyamat izraeli tárgyaló felét és élharcosát így elvesztették.
A palesztin oldalon is nagy volt az ellenállás: rengetegen nem értettek egyet Arafattal, hogy Palesztinának el kellene ismernie Izrael államot. Úgy gondolkodnak, hogy egész Palesztina a palesztin népé. Ezt Izrael 1948-ban elvette tőlük, és úgy érzik, hogy semmi helye a kompromisszumnak. Utóbbi álláspontot olyan terrorszervezetek képviselik, mint például a Hamász és a palesztin Iszlám Dzsihád, melyek terrortámadásokat hajtottak végre Izrael ellen. A 90-es évek végére az oslói 5 éves időkeret lejárt átfogó megállapodás pedig nem jött létre.
A feszültségek fokozódtak: kitört a második intifáda, a palesztinok hatalmas tüntetéseket rendeztek, támadásokat hajtottak végre Izrael ellen, Izrael pedig katonai erőt alkalmazott a palesztinok ellen. Egy több mint 4 évig tartó intenzív konfliktus vette kezdetét, a béketárgyalásoknak befellegzett.
(Kép forrása: BBC News)
Később többször is megkísérelték a békefolyamatot új síkra terelni, és a kétállami megoldás lett az összes diplomáciai erőfeszítés célja.
Az Egyesült Államoknak is az a hivatalos pozíciója, hogy végső soron egy Palesztina nevű entitást létre kell hozni.
Azonban a zsidó telepesek további érkezése Ciszjordániába, melyek érkezését Izrael még a békefolyamat során is kifejezetten támogatott jelentősen megnehezítette a helyzetet. Az oslói megállapodások zöld utat adtak Izraelnek a települések építésére és bővítésére egyes palesztin területeken. Ezért 1993 és 2000 között megduplázódott a telepesek száma, 200 000-ről majdnem 400 000-re. (Ma körülbelül 700 000 telepes él Ciszjordániában és 27 000 a Golán-fennsíkon)
A 21. században a politika megállapodásra való törekvés már mindkét oldalon hiányzott. Az izraeli politikai szélsőjobboldali fordulatot vett, és egyre kevesebben támogatják a kétállami elképzelést. Azok a politikusok, akik nyíltan az összes palesztin terület teljes annektálását követelik mára már kormánytagok, és Benjamin Netanjahu miniszterelnök az ENSZ-ben tartott beszédében egy olyan izraeli térképet tartott a magasba, amely az összes palesztin területet Izrael részeként ábrázolta.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök beszéde az ENSZ Közgyűlésben, amely óriási felháborodást okozott palesztin kötökben. (Kép forrása: The Times of Israel)
A palesztin oldalon pedig már azt sem lehet igazán megállapítani, hogy ki képviseli őket a diplomáciai kapcsolataikban. Ott van a PLO, amely még mindig nemzetközileg elismert. Ennek elnöke, Arafat 2004-ben elhunyt, utódja a most is hivatalban lévő Mahmúd Abbász.
Azonban a legitimitása körül sok kérdés merült fel már 2023-at megelőzően is. 2006 óta nem rendeztek Palesztinában választásokat. Abbász eléggé népszerűtlen, sokan túl öregnek tartják, a Palesztin Hatóságot pedig azzal vádolják, hogy korrupt és túl szorosan működik együtt Izraellel. Abbász elvesztette a hitelességét, Ciszjordániában szétesőben van, Gáza irányítását pedig átvette a Hamász.
2023 október 7-e. A nap, amikor kitört a Hamász megtámadta izraelt
Hol tart a békefolyamat?
Utoljára 2014-ben, az Obama-kormányzat idején, tehát egy évtizeddel ezelőtt folytak közvetlen tárgyalások a kétállami megoldásról. Az USA-t rengeteg kritika éri, mivel miközben mindig is fontos közvetítői szerepe van, az USA egyben Izrael legnagyobb szövetségese és védelmezője is. Az amerikaiaknak óriási befolyása van Izraelre. Izrael politikailag, gazdaságilag, diplomáciailag, nemzetközileg és katonailag is nagyon mély kapcsolatokat ápol az Egyesült Államokkal.
Joe Biden amerikai elnök többször is a kétállami megoldás mellett foglalt állást az 1967-es határok mentén. Kérdés, hogy a következő amerikai elnök mit fog képviselni. (Kép forrása: WAFA Agency)
Mi a palesztin álláspont?
A kétállami megoldás továbbra is a PLO elsődleges célja.
A Hamász álláspontja egyértelmű: Izrael eltüntetése. Noha a Hamasz 2017-ben kiadott egy dokumentumot, amelyben elfogadta egy palesztin állam megalakulását az 1967-es határok mentén, ami alapján egyesek úgy gondolják, hogy a Hamász nyitott a diplomáciára. De a Hamász soha nem ismerte el Izraelt, és ahogy október 7-én láthattuk, fenntartja a jogot, hogy erőszakot alkalmazzon Izrael ellen. Ami Izrael jelenlegi álláspontját illeti, a miniszterelnök tisztségviselői többször is elutasították a kétállami megoldás gondolatát.
Az oslói paradigma október 7-én és az időszak szörnyűségeit látva teljesen megbukott, új béketervre van szükség. És ahhoz, hogy egy új paradigma jöjjön létre, előbb-utóbb szükség lesz egy önálló Palesztinára.
