2024. december 8-án egy katonai akcióval ért véget Szíriában az Aszad dinasztia fél évszázados uralma. Bassár el-Aszad elnök Oroszországba menekült, az ország irányítását pedig a felkelőket vezető Hayat Tahrir al-Sham (HTS) nevű ellenzéki csoport vette át. Ezzel Oroszország, Irán és a Hezbollah regionális érdekei komoly veszteséget szenvedtek, míg Törökország számára lehetőség nyílt hatalma kiterjesztésére. Izrael szempontjából pedig kérdéses, mit hoz az új szomszédos rendszer.
A hatalomátvétel
Az Abu Mohamed al-Dzsolani által vezetett HTS a 2011 (Arab Tavasz) óta tartó szíriai polgárháború elején, az Al-Kaida terrorszervezettel együttműködésben jött létre. Bár az ultrakonzervatív szunnita csoport 2017-ben hivatalosan elhatárolódott az Al-Kaidától, 2018 óta az amerikai külügyminisztérium terrorszervezetként tartja számon. A polgárháború 13 éve alatt a HTS átvette az irányítást Idlib környékén, Szíria északnyugati részén, és ott alakította ki központját. 2024. november végén innen indították a gyors offenzívát, melynek eredményeként elfoglalták Aleppót, majd két héten belül Damaszkuszt is.
A villám offenzívában a HTS vezetése alatt más felkelő csoportok is részt vettek, a rezsim gyenge és korrumpálódott hadserege pedig alig tanúsított ellenállást. A gyors hatalomátvételt a demoralizált állami hadseregen kívül a rezsim szövetségeseinek — Irán és a Hezbollah — gyengülése, Oroszország figyelmének és érdekeinek Ukrajnára terelődése, illetve Erdogan deeszkalációs kísérleteinek kudarca tette lehetővé. A HTS tehát tökéletesen időzítette az akciót.
"A különböző erők által ellenőrzött területek színnel jelölve: piros: szíriai kormány; sárga: kurdok; világoszöld: a HTS eredeti területei; sötétzöld: a HTS által az offenzíva első napján, november 27-én elfoglalt terület; világos türkiz: Törökországgal szövetségben álló szír lázadó erők; sötét türkiz: további felkelő erők; fekete: ISIL, avagy ISIS; kék: Izrael által elfoglalt Golán-fennsík." Forrás: Al Jazeera
Regionális érdekek Szíriában
Oroszország, Irán, és az Irán által támogatott Hezbollah egyértelmű vesztesei a hatalomátvételnek — Törökország számára azonban komoly lehetőségeket tartogat a rezsimváltás.
A legnagyobb vesztes Oroszország. Az Aszad dinasztia Moszkva legrégibb és legfontosabb arab szövetségese volt és a jelentős orosz katonai jelenléten felül két kulcsfontosságú orosz katonai bázis is van az országban. A szíriai bázisok szerves részét képezik Oroszország globális katonai jelenlétének; a tartuszi kikötő Oroszország egyetlen földközi-tengeri haditengerészeti bázisa, míg a Hmeimim légibázis Moszkva afrikai katonai és zsoldos tevékenységének egyik fő állomáshelye.
A Hmeimim légibázis és a tartuszi kikötő. Forrás: BBC
A Reuters értesülései szerint már meg is kezdődtek a tárgyalások az új vezetéssel a bázisok jövőjéről, és a szíriai orosz katonai jelenlét fokozatos kivonását is megkezdték. Műholdfelvételek és anonim bennfentesek információi alapján a két katonai bázisról is szállítanak el katonai felszereléseket és járműveket, illetve Aszad magas rangú katonatisztjeit is Moszkvába viszik. De nem lehet biztosan tudni, hogy az új vezetés hogy áll majd Moszkvához — az Aszad dinasztia és Moszkva kapcsolata régóta tart, Putyin 2015-ben is segített Aszadnak, amikor a polgárháború a rezsim bukásával fenyegetett, így az orosz szövetség a megdöntött rezsimhez kötődik.
Bár 2024-re Moszkva és Aszad viszonya egyre inkább feszültté vált, mivel a volt elnök nem volt hajlandó eleget tenni Putyin idlibi deeszkalációs törekvéseinek, a decemberi támadások idején Oroszország mégis menedékjogot biztosított számára, és segített neki elmenekülni. Ennek következtében Moszkva és az új szíriai vezetés kapcsolata meglehetősen törékeny alapokra épül, pedig Szíria mint üzemanyag-utántöltő és logisztikai pont elvesztése súlyosan megnehezíti és jelentősen megdrágítja az összes orosz erőfeszítést Afrikában, és elzárja földközi-tengeri bázisától.
Oroszország mellett Irán is jelentős veszteségeket szenvedhet a helyzet következtében, különösen az izraeli háború tükrében. Az Aszad-rezsim fontos tagja volt Irán "ellenállás-tengely" néven ismert informális koalíciójának, és Szíria kulcsszerepet játszott Teherán számára, mivel szárazföldi hidat biztosított Libanon felé, ahol a Hezbollah képviselte Irán érdekeit. Ez a stratégiai rendszer omlott össze a Hezbollah novemberi veresége után, ami után Aszad bukása tovább gyengítette Irán regionális pozícióját. Ennek következtében nemcsak Irán és Izrael közötti erőegyensúly, hanem Törökország és más szereplők közötti hatalmi viszonyok is átalakulóban vannak.
Az ellenállás-tengely koalícióban résztvevő erők. Forrás: Financial Times
Irán 2012-ben kezdte el támogatni az Aszad-rezsimet, attól tartva, hogy a 2011-ben kitört polgárháború megingathatja Aszad hatalmát, ami súlyos egzisztenciális fenyegetést jelentett volna Teherán és az "ellenállás-tengely" számára. Az elmúlt 13 évben Irán hozzávetőlegesen 30-50 milliárd dollárral, hírszerzési tevékenységgel, tanácsadói munkával illetve katonai erőkkel és kiképzéssel is támogatta Aszad rendszerét.
Az utóbbi évben azonban, elsősorban izraeli műveletek következtében, Irán szíriai jelenléte egyre inkább terhessé vált. Izrael damaszkuszi támadásai több kulcsfontosságú iráni személy halálához vezettek, míg a libanoni offenzíva teljesen összeroppantotta a Hezbollahot. Teherán ezt követően Aszaddal is elégedetlenné vált, mivel a volt elnök korlátozni kezdte az iráni katonai jelenlétet és a síita vallási tevékenységeket az országban.
Bassár el-Aszad tehát végül mindkét szövetségesét elidegenítette, akik ugyan katonai segítséget nyújtottak, amikor a HTS Damaszkusz felé indult, de a rezsim hatalmának megőrzéséért nem tettek meg mindent.
Törökország már a polgárháború kezdete óta támogatta a szír ellenzéket. Elűzése előtt Aszad is panaszkodott az iráni vezetésnek, hogy Ankara segíti a HTS rezsimellenes tevékenységét. Törökország fő szíriai szövetségese azonban nem a HTS, hanem a Szíriai Nemzeti Hadsereg, amely teljes mértékben török irányítás alatt áll, és a török érdekeket képviseli Szíria északi részén, különösen a kurd erők visszaszorításában.
Putyinhoz hasonlóan Erdogannál is kihúzta a gyufát, hogy Aszad nem volt nyitott az idlibi helyzet deeszkalációjának megvalósítására. Ankara érdeke egy stabil Szíria, amely mind a menekült kérdést — az elmúlt években 3,5 millió menekült lépte át a szíriai-török határt — mind a kurd problémát kezelni tudja. A forradalmi erők erősödése Idlibben azonban az ellenkezőjét ígérte, így Erdogan végül stratégiát váltott, és a forradalmi erők kezdeti sikerei után egy sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, reméli, hogy a felkelők elérik Damaszkuszt.
A puccs tervezésének körülményeit jól ismerő források arról számoltak be a Reutersnek, hogy Törökországot már fél évvel előre értesítették a hatalomátvételi tervekről. Bár egyelőre nem állítható, hogy Ankara nyíltan támogatta volna az akciót, a források szerint hallgatólagos beleegyezését adta. A rezsimváltás azonban nem garantálja a hosszú távú stabilitást Szíriában, így Törökország sem tekinthető egyértelmű nyertesnek Aszad bukásában.
Hogyan tovább?
Mindössze egy nappal Damaszkusz eleste után az új szíriai vezetés kinevezett egy ügyvezető miniszterelnököt, akinek feladata az ideiglenes kormány felállítása, majd összehívták az első közös kabinetülést az Aszad-korszak minisztereivel. Ezek ígéretes fejlemények az ország stabilitását és jövőjét, politikai átmenetét tekintve, de egyelőre nem lehet biztosan kijelenteni, hogy nem fenyeget egy újabb polgárháború veszélye.
Regionális szinten is kérdéses a helyzet. Bár a HTS korábbi nyilatkozataiban megfogalmazta Jeruzsálem elfoglalásának célját — Izrael pedig válaszul nem sokkal a hatalomátvétel után bevonult a szíriai-izraeli határon lévő demilitarizált övezetbe — Abu Mohamed al-Dzsolani első külföldi sajtónak adott nyilatkozatában azt mondta, Szíria nem lesz többet az Izraelt célzó támadások indítóállomása. Oroszország valószínűleg elveszíti szíriai bázisait, amivel csökkenhet közel-keleti és afrikai befolyása, míg Irán elvesztette a szárazföldi összeköttetést a libanoni Hezbollahhal. Törökország és több európai ország számára lehetőség nyílhat a menekültválság enyhítésére, ha az új rezsim reményeitől vezérelve több millió szíriai menekült tér haza szülőföldjére. Ezek a fejlemények rendkívül előnyösek lennének a nyugat számára, de könnyen visszafordulhatnak, ha a HTS visszatér az Al-Kaidához kötődő gyökereihez.
