A XX. század nagy történelmi kataklizmái után a magyar államiságnak számos súlyos válságtünettel kellett megküzdenie, melyek egyaránt felölelték a világháborúk következtében elszenvedett geopolitikai-területi veszteségeket, a szocialista tervgazdaság által előidézett elavult gazdasági mechanizmusokat, valamint a modern szükségleteknek megfelelő kutatás és humánerőforrás politikai hiányát is.
Ezen problémák utóhatása számos formában érzékelhető a XXI. század Magyarországán is, azonban a legkevesebb megoldási javaslattal bíró tünetegyüttes a megfelelő innovációs direktíva hiánya, mely számos kisebb megoldandó területet hordoz magában, s a következő évtizedben mindenképpen válaszlépéseket tesz szükségessé.
Mivel a magyar állam az elmúlt évszázad viszontagságainak köszönhetően nélkülözi a földrajzi adottságok által kinyerhető természetes erőforrásokat, s lényeges importra szorul belőlük, továbbá kiugró államadóssági rátánk [1] alapján az ország jelentős befektetőként vagy banki hitelezőként sem képes a közép-európai térségben fellépni, így a svájci szövetségi állam- mint földrajzilag hasonló nagyságú államalakulat - által kialakított, évszázados múlttal rendelkező gazdasági modell sem járható út az ország számára, Svájc turisztikai szolgáltatásainak alapjaként szolgáló adottságait Magyarország pedig szintúgy nélkülözi.
(Forrás:Hold.hu)
Így amennyiben országunk javítani kíván nemzetközi-gazdasági szuverenitásán, valamint befektetni hosszútávú versenyképessége javításába, szükségszerűvé válik egy kevésbé korlátozott erőforrás, a humántőkébe történő befektetés, mely minősége organikusan, tudatos kormányzati politikával fejleszthető, s hosszútávon hozzájárulhatna a magyar állampolgárok globális versenyképességének javításához, valamint az innovatív lehetőségek által az országban megteremthető életszínvonal minősége is kecsegtetőbbé válhat.
A megfelelő innovációs politika s humánerőforrás-menedzsment hiánya három részproblémát, tünetet tár elénk, melyek önmagukban is komolyan problémát jelentenek a kormányzat számára: a kutatás és fejlesztésbe (k+f) történő befektetés nem elegendő mivoltát, az oktatáspolitikát, valamint a tágabb ifjúságpolitika szociális vetületeit.
A kutatás és fejlesztés támogatásának elmaradottsága szorosan nem a szociálpolitikához, mindinkább az ország gazdasági kitettségének kérdéséhez kapcsolódik. A kutatás és fejlesztés kérdésköre jelentős mértékben összekapcsolódik az ország gazdasági modellválasztásával is, mely jelenleg aránytalan módon a német gazdasági befektetések felvevőpiaci szerepére rendezkedett be.
A német szövetségi állam a Szovjetunió összeomlását követően a Helmut Kohl által is képviselt Ostpolitik gazdasági irányvonalán haladva, a gépjárműgyártó vállalatok, valamint a feldolgozóipar támogatása révén sikeresen gazdasági szférájába vonta a közép-európai térséget, legfőképpen a Visegrádi Négyek államait, legszorosabb gazdasági partnerükké Németország vált, s a kommunista tervgazdaság hagyatékaként jelentős importra is szorultak partnerüktől. Ebből kifolyólag a magyar gazdasági fejlődés aszimmetrikussá vált, a munkavállalók bérezése a térségben kifejezetten alacsonyan maradt, valamint a munkajogban szabályozott jogaik és kötelezettségeik a német érdekeknek megfelelően lettek alakítva. Annak érdekében, hogy ezen aránytalan függőségen javítsanak, Közép-Európa egyes államai a kutatás és fejlesztés (k+f) területén tettetek számottevő befektetési lépéseket, országuk magasabb szintű technológiai és gazdasági autonómiája felé törekedve. Ezzel szemben Magyarország (k+f)-re szánt összege jelentősen elmarad a lengyel és a szlovák összegtől.[2]
A megfelelő befektetés elmaradása azonban hosszútávon meglehetősen negatív következményekkel jár a magyar fejlődési irányra nézve. A német gazdasági-technológiai függés szerkezetváltással legalább részlegesen megvalósítható semlegesítése tágabb lehetőségeket nyitna az ország számára a külgazdasági kapcsolatok szélesebb tárgyalási lehetőségének formájában, ebbe beleértve az Európai Unión belüli tényleges mozgásteret is.
A jelenlegi helyzet továbbá a tudományos élet széleskörű fejlődését, valamint a jelenleg tudósgarnitúra fenntartását is hátráltatja. Megreformált állami támogatás nélkül a jelenlegi finanszírozás mértéke nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza az angolszász világ Európára kifejtett „brain-drain”-ként aposztrofált tehetségelszívását, mely jobb minőségű megélhetés és kutatási-infrastrukturális lehetőségek megteremtésével segíti elő a tudóstársadalom kiemelkedő rétegének külföldre távozását, kutatási tevékenységüket itthon csekélyebb minőségben képesek lefolytatni.
(Forrás: azuzlet.hu)
Szükséges továbbá vázlatos formában a közoktatási rendszer hiányosságainak, s azok következményeinek áttekintése. A probléma gyökere az oktatás esetén legfőbbképpen a rendszer megkérdőjelezhető hatékonyságában, valamint az infrastrukturális hiányosságban keresendő. A XXI. század verseny- és teljesítményorientált korszakában a tudásalapú társadalom megteremtésének elengedhetetlen feltétele a fiatal generációk individuális képességeinek kibontakoztatása, a kiemelkedő szellemi képességek fejlesztése, azok érvényre juttatása és rendszerszintű segítése. Ugyan oktatáspolitikailag a különböző oktatási módszerek vita tárgyát képezik, a jelenlegi magyar rendszer uniformizált, s a rugalmas, szubszidiárius helyi oktatási döntéshozatalt lehetővé nem tevő, centralizált modell, mely működési mechanizmusainál fogva nem segíti elő az egyéni képességek kibontakozását, az abban való értékelési rendszer egy izolált, hermetikusan zárt síkon zajlik, az elsajátított tananyag elenyésző módon járul hozzá a fiatal generációk későbbi, piaci szférában való elhelyezkedéséhez, kompetenciáik kifejlesztéséhez.
Megoldást jelenthete a 2020-as Nemzeti Alaptanterv rugalmatlanságának revíziója, mely megteremtheti a lehetőséget a diákok már a középfokú oktatásban megkezdődő specializációra, így felvértezve a diákokat a potenciális felsőoktatási tanulmányokhoz történő gyorsabb alkalmazkodásra, mely teljesen más jellegű, autonómabb képességeket igényel a középfokú oktatás mereven hierarchikus felépítésénél.
(Forrás: hintalovon.hu)
Mindez azonban szükségszerűen csak a megfelelő pénzügyi és finanszírozási feltételek mellett valósulhatna meg, továbbá a pedagógusképzés átfogó felsőoktatási reformjával. A pedagógustársadalom jelenlegi képzésében szinten kizárólagos hangsúlyt kap a tantárgyukhoz kapcsolódó ismeretanyag elsajátítása, meglehetősen kevés helyet hagyva a modern korok igényét jobban kiszolgáló, kreatív gondolkodásmódnak, valamint a pszichológiai ismeretek hiánya is megnehezíti a generációk közötti szakadékok áthidalását. Ahogy az eszmeiség megváltoztatásra is kihíváskánt hárul Magyarország elé, hasonlóképpen elkerülhetetlen elem a személyi apparátus összehangolása a diákság gondolkodásával, mely valódi kooperációt segíthetne elé a kötelező tananyag merev elsajátítása helyett.
A harmadik említendő kérdéskörben az ifjúságpolitika, s annak szociális vetülete foglal helyet. Hatalmas kezelendő probléma a fiatal generációk jelentős demoralizációja a hazai életpályával kapcsolatban, jövőbeli életüket, karrierjüket, családalapításukat jelentős számban külföldön képzelik el, mivel a Magyarországon fennálló életkörülmények, s azok elérése nem kecsegtető számukra. Az OTP Fáy András Alapítvány 2023-ban végzett reprezentatív felmérése alapján a fiatalok 57%-ka képzel el magának külföldi jövőt a következő évtizedben, míg a 805 egyetemistát felölelő, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet, a Nemzeti Ifjúsági Tanács és a HÖOK közös kutatásában végrehajtott felmérés alapján a megkérdezettek szintúgy több mint fele tartós külföldi költözést tervez. Ezen friss felmérések mellett aggasztó képet mutat számunkra Magyarország aránytalan és gyorsuló demográfiai öregedése is, mely szintén a fiatalok elvándorlásához köthető.[3]
A kivándorlás legfőbb indikátorának a bérek mellett a lakhatási válságot is tekinthetjük. Az egyetemisták csekély állami és szociális ösztöndíja elenyésző mennyiség hosszútávú pénzügyi tervek megvalósításához, egy stabil egzisztencia korai megalapozására a jelenlegi állami támogatás nem elegendő, a szellemi tevékenység megfelelő jutalmazása gyenge lábakon áll.
Végső soron konklúziókként kijelenthető: A magyar társadalom és kultúra akkor őrizheti meg egyéni identitástudatát, valamint globális versenyképességét, amennyiben képes a társadalom károsan konzerválódott szöveteinek újraformálására, megalapozva egy tehetséget és újító szándékot jutalmazó országot, mely képes egy fiatal, törekvő fiatal életkörülményeinek előre mozdítására.
(Borítókép forrása:https://www.vallalkozo.info/ado-penzugy/utmutato-a-k-f-tevekenysegek-adokedvezmenyeihez)
[1] A Magyar Nemzeti Bank 2024. május 21-én megjelent, első negyedéves pénzügyi számlastatiszitka alapján a magyar bruttó államadósság a GDP-arányosan elérte a 75.9%-ot.
[2] Magyarország kutatásra és fejlesztésre lakosra bontva csupán 48.1 eurót költött az Eurostat 2024. 08.05-én frissített statisztikája szerint. (GBARD by socioeconomic objectives (NABS 2007))
[3] Lásd: Botos Katalin: Csak a tudásalapú társadalom lesz fenntartható, 2024. 07.17. Mandiner
