Reaktor

Én olvastam ezt a tanulmányt, ami igazából ennek a kutatómunkának az összefoglalása, és ezt úgy kezditek, hogy a kiindulópont az volt, hogy ti kaptatok két áldozati lista névsort. Aztán ebből találtátok ki, hogy pontosan mit is fogtok csinálni. Mesélj erről egy kicsit, hogyan is kezdődött ez az egész?

Hát igazából ez egy nagyon nagy ívű koncepciónak a része volt, amelyet Vári Katalin, az Összefogás Testvérvárosok Egyesületének a vezetője talált ki. Ő hívott meg minket erre a projektre, hogy a holokauszt 80. évfordulójára egy ilyen emlékprojekttel tisztelegjünk. Az apropó az volt, hogy az I. kerületnek Regensburggal van szorosabb testvérvárosi kapcsolata, és Regensburg maga is érintett ebben a témában. Regensburg környékén több láger, munkatábor volt, és ilyen módon nagyon sok magyar áldozattal is számolni kell.

Az ötletet ezeknek az áldozatoknak a listái adták, amelyek már korábban összeálltak különböző kutatásokból. Így több lista is rendelkezésre állt, például a Regensburgtól pár tíz kilométerre lévő flossenbürgi táborból is.
Ezek a listák azonban mindegyike hiányos. A bennük szereplő adatok vagy pontatlanok, vagy képlékenyek. Sok szempontból középiskolásokkal feldolgozni ezeket nagyon nehéz. Típustörténetet létrehozni, vagy bármilyen következtetést levonni szinte lehetetlen, hiszen legfeljebb demográfiai adatokat látunk bennük, jó esetben. Ezért kezdtünk el azon gondolkodni, hogy mit lehetne mégis kihozni ezekből, ami középiskolások számára is izgalmas, amit fel tudnak dolgozni, elő tudnak adni. Így jutottunk el oda, hogy egyetlen biztos pont van ezekben a listákban: a sorszám. Esetünkben ez a 47808-as szám.

Ez volt az, ami biztosan köthető volt egy emberhez. Elkezdünk azon gondolkodni, hogyan lehetne ebből a meglehetősen szikár, szívtelen adatból valami emlékezésre méltó, az emlékezést segítő dolgot létrehozni. Így kezdtük el keresni, ki az a személy, akiről legalább valamit el tudunk kezdeni személyes szinten kikutatni. Ki az, akiről van esélyünk kideríteni valamit? Így jutottunk el ehhez a számhoz, és a mögötte rejlő névhez: Dr. Szemere Tamás. Ez azért is volt különösen érdekes, mert a név többször már nem szerepelt a listában – ez már önmagában segítette a kutatást.
Volt egy előneve is: a „doktor”. Ez sejtette, hogy merre kell keresnünk a korábbi életpályáját. Láttuk, hogy területileg is közel van az első kerülethez – budapesti. Ez alapján kezdtünk el kutatni. Tulajdonképpen így állt össze a kép számunkra. Kicsit úgy, mintha a kabáthoz varrtuk volna a gombot. Volt egy listánk, amelyben semmi igazán biztos nem volt. De ha találtunk valami olyat, amit akár csak egy kicsit is ki lehetett bontani, akkor azt elkezdtük kibontani. Így kezdtük el Dr. Szemere Tamás történetét kutatni.

És milyen forrásokat tudtatok egyébként használni ennek során?

Hát nagyon sok mindent. Például az első, amit felütöttünk, egy telefonkönyv volt. Abból indultunk ki, hogy ha Dr. Szemere Tamás, akkor ő vagy orvos, vagy ügyvéd – ez volt a valószínű feltételezés. Láttuk, hogy budapesti, tehát a budapesti telefonkönyvben kezdtük keresni a Szemeréket. Nem is őt találtuk meg először, hanem Szemere Sámuelt, az apját. Ez még egy bizonytalan pont volt, de elindultunk ezen a szálon: a Frankel Leó utcában lakott. Megnéztük, hogy ezen belül találunk-e valamilyen más, ráutaló elemet. Elkezdjük a digitális archívumokban az újságokat átnézni, illetve a különböző iskolai anyakönyveket.
Így kiderült, hogy Szemere Sámuelnek volt egy Szemere Tamás nevű fia, aki a helyi gimnáziumokban és általános iskolákban tanulóként is megtalálható volt. Voltak metszéspontok is: például volt olyan időszak, amikor ugyanabban az iskolában tanított Szemere Sámuel, ahol Tamás tanult. Innentől kezdve már egy kicsit egyszerűbb volt. Láttuk, hogy Szemere Sámuel nevű embernek Tamás nevű fia volt, akiről tudtuk, hogy hol lakott. Elkezdett kibontakozni a kép.

Azonosítottuk a korosztályt is. Mivel doktor lett, biztosan egyetemre járt. Ebből következik, hogy jogi vagy orvosi egyetem jöhet szóba. Így rákerestünk az egyetemi regiszterekben, és kiderült, hogy orvosi egyetemre járt. Innentől kezdve már összeállt a kép. Rá tudtunk húzni konkrét találatokat is: például gyermekorvosi magánrendelésre utaló hirdetések, vagy egyéb, gyermekorvosi praxisra vonatkozó adatok Szemere Tamás nevével kapcsolatban.

Mielőtt rátérnénk Szemere Tamás életére, még egy utolsó kérdés magához a kutatási projekthez: hogyan nézett ki ez a gyakorlatban? Tehát mondod, hogy ezt középiskolásokkal dolgoztátok fel. Mi volt a munkamegosztás?

Nagyon fontos dolog volt a munkamegosztás, hiszen egyértelmű volt, hogy valamerre haladnunk kellett. Nem tudtunk mindig ezzel foglalkozni, így nagyon szigorúan be kellett osztani, hogy ki milyen részfeladatokat hajt végre. Először csináltunk egy szabályos kutatási tervet. Táblára írtuk, lefotóztuk, mindenkinek elküldtük. Ezután felosztottuk, kinek mi lesz a feladata. Nagyon sokféleképpen kezdtük el megközelíteni a kihívást.

Ennek kapcsán tartottunk előadást az első kerületben, megemlékezésként. Ehhez készítettünk egy Canva-videót, egy komplex előadással. A gyerekek hárman előadták. Készült egy rövid verzió is, amit Regensburgban mutattak be a gyerekek a testvérgimnáziumokban. Készült egy tanulmány, és ehhez kellett sokféle megközelítés. Például ennek kapcsán melléktermékként született egy Wikipédia-oldal is. Szemere Tamásnak van – igaz, hogy egyelőre csak próbaoldal –, de működik. Ezt is a gyerekek hozták létre. A feladatok beosztása állandó előregondolkodást igényelt. A fakultációk során nem mást csináltunk, mint megbeszéltük az eredményeket, és kiadtuk a következő feladatokat.

Én a tanulmányban azt néztem, hogy igazából ti az életét nagyjából három részre osztottátok: a gyermekéveire, fiatalkorára, illetve a praktizáló orvosi életére, valamint végül a halála idejére és az azt megelőző folyamatokra. Szóval az első kérdésem az lenne ezzel kapcsolatban, hogy milyen közegből jön Szemere Tamás? Ugye itt már említetted az édesapját – milyen családi körből került ő ki?

Hát ő egy nagyon izgalmas családi háttérből származik. Éppen ezért válik az ő élete sok szempontból beszélővé és példaértékűvé. Egy klasszikus, dualista polgári karrierrel indul, hiszen az édesapja egy nagyon-nagyon neves, sok alapfilozófiai művet fordító személy volt. Ő a magyar filozófiai irodalom megkerülhetetlen figurája, aki abszolút self-made man – egy felemelkedő szatócs gyermeke. A dualizmus polgári világának tipikus képviselője. Nagyon érdekes a mama is, Szemere Tamás édesanyja. Egy igazi emancipált nő: nem veszi fel a férje nevét, doktorátust tesz irodalomból, önálló tanári karrierben jeleskedik. Egy igazi, mondhatni, korát messze meghazudtoló személyiség. Ebben a kifejezetten polgári közegben nevelkedik fel Tamás. Ez adja a történet megdöbbentő ívét: filozófiai tanulmányok, magas szintű zongoratudás. Olvastuk, hogy 14 évesen Mozartot értően interpretált a zongorajátékával, sok helyen zongorázott. Ebből a kulturált, értelmiségi közegből vezet az út a flossenbürgi koncentrációs táborba – és a halálba. A pusztulás poklába. Így válik ez a történet annyira tanulságossá: a diák meg tudja nézni ezt az ívet, miközben kutatja, és aki elolvassa, rádöbben a tragikumra. A dualizmus polgári világának értékei, amelyek olyan sokat hoztak a magyar kultúrába, végül mégis milyen tragikus végkifejletbe torkollanak.

Említetted, hogy ő viszonylag szorongó, maximalista ember volt, és a tanulmányban is van egy eset, amikor elsőéves orvostanhallgatóként az egyik vizsgája nem sikerül. Ekkor öngyilkosságot kísérel meg. Miért tartottátok fontosnak ezt a részletet beletenni?

Egyrészt ez önmagában egy izgalmas, már-már bulvárszagú történet. Feldobja az előadást, segíti a gyerekek történetmesélési képességét. Másrészt személyiségszempontból is érdekes. Mekkora kudarcként élte meg azt, hogy meg lehet bukni egy vizsgán. Ugyanakkor ebből a kudarcból feláll. Talpra áll. Egy nagyon emberi történetet látunk, egy szerethető emberi gesztust. Ha úgy tetszik, az eminens tanuló lefejeli a kapufélfát – de nem a világot hibáztatja, nem hagyja abba. Új főnixmadárként újrafogalmazza magát. Ez egy tökéletes kis példa a nagy példázaton belül.

A tanulmányban egy viszonylag hosszabb részt szenteltek annak, amikor az akkori Magyarország polgári középosztályát osztjátok ketté, és ezeknek az elhatárolását magyarázzátok. Erről egy kicsit tudnál mesélni?

Tulajdonképpen a polgári középosztály pont arról szólt, hogy nagyon nem volt homogén. A megosztottságából fakadt a konfliktus. Ezt sokan nem veszik észre, semelyik oldalról sem. Például Szemere Tamás édesapja, Samu kifejezetten úgy értelmezte a helyzetét és szerepét, hogy felekezeti különbség ide vagy oda, ő alapvetően a magyar középosztályhoz tartozik. Ilyen formában számára valószínűleg felfoghatatlan – nem is annyira elfogadhatatlan, inkább értelmezhetetlen – volt az a közeg, amely a két háború között egyre élesedett, egyre inkább diszkriminálta és megkülönböztette őt. Holott ugyanolyan hazafias érzelmekkel volt magyar, mint bárki más. Ezt nagyon sok márciusi megemlékezésen elmondott beszéd, illetve más dokumentum is alátámasztja. Egy lelkes honfiú története ez – Sámuelé, Tamásé, az egész családé. És ilyen módon számukra ez a különbségtétel teljesen értelmezhetetlen lehetett. Ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy miért nem menekültek. Egyszerűen nem értették, hogy miért kellene menekülniük, miért kerülnek megkülönböztetett helyzetbe.

Azt említitek a tanulmányban, hogy az akkori orvosi egyetem, a Pázmány, kifejezetten antiszemita közeg volt, még a többi egyetemhez képest is. Erről találtatok valamilyen forrást?

Igen, a Csaba Testvériség például. Ez egy érdekes eset: a Turul Szövetségen belül létrejön egy kimondottan antiszemita felhanggal működő csoport. Ez megdöbbentő történet. Elvileg a magyar polgári középosztály krémjének gondolkodásáról lenne szó – és mégis ez történik. Ez azért is megdöbbentő, mert mennyire nem képes ez a társadalmi réteg a valódi kérdésekre koncentrálni. Egyetlen témára szűkítik le a diskurzust: hány százalék zsidó az egyetemen, és ezt ráadásul faji alapon kezelik.Miközben szakmai közegről van szó. Az lenne a lényeg, hogy ki mennyire jó orvos, ki csinálja jobban.Ez nagyon furcsa, és a gyerekek számára is megdöbbentő volt, hogy mennyire a felszínen tartották ezt a témát. Ennek nem volt valódi értelme – sem társadalmi, sem oktatási szempontból. De ott volt, és ezt érdemes volt a diákoknak is megmutatni.

Most, hogy már beszéltünk Szemere Tamás gyermekkoráról és fiatal éveiről, a következő kérdésem arra vonatkozna: azt tudjuk már, hogy kik voltak a szülei, de volt-e felesége vagy gyermeke?

 Igen, ez egy nagyon szomorú és tragikus, számunkra is részben homályos történet. Az életének utolsó időszakáról találtunk néhány dokumentumot. Offner Lea Ágnes, aki a gyermekkórházban ápolónőként dolgozott, valószínűleg a felesége lett 1944-ben. De erről már nem találtunk hivatalos dokumentumot. Fotókat viszont igen – három nagyon szép, bensőséges képet, amelyeken egymást nézve, szerelmes párként szerepelnek. Tulajdonképpen ennyit tudunk az „élő párról”. A „holt párról” viszont többet. Offner Lea története egészen drámai. Az auschwitzi rámpáról van róla az utolsó szóbeli beszámoló. A vele együtt deportáltak visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy állapotos volt. A deportálás alatt, a vagonban megindult a koraszülés, elvérzett, és a gyermek is meghalt. Ez a történet drámai fordulata. Az is rejtélyes, hogyan kerülhetett Szemere Tamás Flossenbürgbe, míg Offner Lea Auschwitzba. Nem tudtunk erre magyarázatot találni. A halotti dokumentumokban viszont már férj és feleségként szerepelnek. Így az ő történetük egy nagyon fájdalmas szerelmi történet. 1943–44-ben élik meg az idillt, a kiteljesedést pedig már a megszállás és a deportálás árnyékában. A haláluk után válnak igazán „teljessé” mint pár.

Ez a leirat egy rövidített kivonata a teljes beszélgetésnek. A teljes beszélgetés linkje megtalálható a cikk tetején.