Az Egyesült Államok április elején drasztikus vámmal sújtotta a vietnámi termékeket, miközben Kína elnöke Malajziába utazott új gazdasági megállapodásokat kötni. Ez a két, időben egymást keresztező esemény jól példázza, milyen bonyolult geopolitikai mezőben kénytelenek manőverezni Délkelet-Ázsia országai. Egyre élesebb a nagyhatalmi vetélkedés, és a térség államai abban érdekeltek, hogy kapcsolatokat ápoljanak mindkét óriással anélkül, hogy teljes mértékben elköteleznék magukat bármelyik oldal mellett. Ezt a stratégiai kivárásra és többirányú együttműködésre építő diplomáciát nevezzük „hedgingnek”.
A hedging nem újdonság a régióban. Már a hidegháború idején is cél volt a kívülmaradás – az ASEAN 1967-es létrehozása is részben ezt szolgálta. A térség államai mára mesterfokra emelték az egyensúlyozást: miközben szoros gazdasági kötelékeket alakítanak ki Kínával, biztonsági téren együttműködnek az Egyesült Államokkal. Ez a kettős megközelítés lehetővé teszi számukra, hogy csökkentsék a kiszolgáltatottságot, miközben kihasználják a globális rivalizálás adta lehetőségeket.
Néhány példa a „hedgingre”
A Fülöp-szigetek évekig hintapolitikát folytatott, de az utóbbi időszakban egyre markánsabban fordul Washington felé. Az amerikai katonai jelenlét bővítése és a közös hadgyakorlatok jól mutatják ezt az irányt, ugyanakkor Manila óvatosan lavírozik: nem akarja teljesen elidegeníteni Pekinget, amely kulcsfontosságú gazdasági partner. Marcos elnök szavai és tettei is erről tanúskodnak: együttműködés az Egyesült Államokkal, de nem bármi áron.
Kép forrása: Asia Society
Vietnám az egyik legügyesebb „hedger”. Az amerikaiakkal ápolt kapcsolatok látványos erősítése nem zárta ki, hogy néhány héttel később Hszi Csin-pinget is vendégül lássák Hanoiban. Ez a kettős diplomácia azonban nem kockázatmentes. Trump visszatérésével az USA egyoldalú vámintézkedéseket vezetett be Vietnám ellen, amit sokan figyelmeztető jelnek tartanak: a pragmatikus egyensúlyozás könnyen sérülhet, ha egyik fél hirtelen erősebben várja el az oldalválasztást, ami a rivalizálás erősödése esetén elkerülhetetlenné válik. Hanoi tehát kénytelen újraosztani lapjait, miközben megpróbálja megőrizni gazdasági nyitottságát, folytatja védelmi együttműködését az amerikaiakkal, és nem engedi kihűlni kapcsolatait Kínával sem, hogy a lehető legnagyobb hasznot szerezze meg a lehető legkisebb kockázat mellett.
Indonézia külpolitikája mindig is a függetlenségre épült. Az ASEAN egyik legfontosabb tagjaként Jakarta sokáig a semlegesség szószólója volt, és a következő elnök, Prabowo Subianto is ezt a vonalat viszi tovább, legalábbis a jelek szerint. Katonai kapcsolatait Washingtonnal fokozta, ám első elnöki útja Pekingbe vezetett. Ez az üzenet világos: Indonézia nem kíván választani, inkább próbál mindkét nagyhatalommal kapcsolatokat fenntartani, miközben a térség stabilitását tekinti elsődlegesnek. Ugyanakkor a dél-kínai-tengeri viták, különösen a Natuna-tenger körüli feszültségek, időről időre próbára teszik Jakarta diplomáciai rugalmasságát.
Malajzia különösen látványosan igyekszik távol tartani magát a geopolitikai szembenállástól. Anwar Ibrahim miniszterelnök kormánya következetesen hangoztatja a semleges státuszt, és nem hajlandó engedni a két nagyhatalom nyomásának. Amikor Washington újabb vámokat helyezett kilátásba, Kuala Lumpur gyorsan Pekinghez fordult támogatásért. Az új kínai gazdasági megállapodások és piaci lehetőségek azonnali válaszlépésként szolgáltak az amerikai szigorra. Malajzia egyszerre gazdaságilag erősen kötődik Kínához és exportfüggő az amerikai piactól – nem meglepő tehát, hogy mindkettőhöz hűvös barátsággal viszonyul, elköteleződés kerülése mellett.
A 2025-ben második ciklusát kezdő Donald Trump nem kedvezett Délkelet-Ázsia országainak. A multilaterális kezdeményezések elutasítása, az IPEF elhagyása és a vámtarifák kiterjesztése aligha segítik elő a regionális stabilitást. Sőt, egyes elemzők szerint ez a konfrontatív megközelítés arra kényszerítheti a délkelet-ázsiai országokat, hogy állást foglaljanak. Az USA egyre kevésbé tűri a kétoldalú politikát, és nyomást gyakorol partnereire, hogy nyíltan álljanak mellé.
Kína ezzel szemben a diplomácia és a gazdasági ösztönzés eszközeivel igyekszik magához édesgetni a régiót. Bár a retorika továbbra is a közös sorsközösségről szól, a dél-kínai-tengeri katonai kiépítések, az időhúzás az ASEAN-tárgyalásokon, valamint a burkolt fenyegetések azt mutatják: Peking sem tűri, ha elpártolnak mellőle. Mindeközben Kína fokozza befolyását a térség gazdasági hálózatában, például a RCEP révén.
Kép forrása: Amazon
Merre tovább? – A döntés ideje közeleg
A hedging eddig működött, de most új kihívások elé került. A térség országai egyre nehezebben tudják kivédeni a nyílt választás kényszerét. Az elkövetkező évek tétje, hogy sikerül-e finomítani az egyensúlypolitikán, akár más partnerek bevonásával (EU, Japán, India), akár még ügyesebb diplomáciai koreográfiával.
Délkelet-Ázsia számára a béke, a stabilitás és a szuverenitás megőrzése nem csupán cél, hanem túlélési stratégia, ezért a versengés keményedése, hidegháborús jellege megnehezíti a dolgukat. Azonban egy dolog biztos, amíg lehetséges kitartanak az egyensúlyozó „hedging” politikájuk mellett, hogy a profitot maximalizálják és a kockázatokat minimalizálják.
