Kevés olyan politikatörténeti személyünk akad, akire mindkét politikai tábor, bal- és jobboldal, kormány és ellenzék saját önmeghatározásán gyakorta túlmutatva, tisztelettel tekint, sőt, példaképként hivatkozik.
Kéthly Anna és Slachta Margit épp ilyen emberek, akik összehozzák a Karácsony-Kövér skálán, azaz a progresszív-patrióta tengelyen a legkülönbözőbb gondolkodású aktorokat.
Korunk általános vélekedése, hogy a magyar politika polarizált, a szekértáborok átjárhatatlanok, a kompromisszum és a konszenzus helyett véleménybuborékok polgárháborúja dúl. Akárcsak jelenünk, múltról alkotott képünk sem nevezhető konfliktusmentesnek. A magyar emlékezetpolitika telis-tele van kérdőjelekkel, a jelenben tapasztalható blokkosodás kivetül a múlt megítélésére. Az eredmény végtére ugyanaz: kis túlzással, amíg adott politikatörténeti szereplő egyeseknél megkérdőjelezhetetlen hős, addig másoknál minden rossz kútfeje.
A kiegyezés utáni második évtizedben született Kéthly és Slachta egyaránt megtapasztalták a 20. századi magyar történelem boldog békeidejét, majd valamennyi vérzivataros periódusát. Életük a magyar történelem négy egymástól merőben eltérő korszakát öleli fel: a Monarchiát, Horthy kormányzását, az 1945-1956 és a forradalom utáni időszakot.
Életüket hajlíthatatlan értékrend, bátorság és példamutatás jellemezte, pályájuk során végig tetten érhető a globális gondolkodás és a lokális cselekvés egysége. Míg Kéthly édesapja foglalkozását tekintve villanyszerelő szakmunkás, családja munkáscsalád, addig Slachta Kálmán a Kassai Takarékpénztár vezérigazgatója volt. Nem mellesleg, a slachta lengyelül nemest jelent.
A trianoni trauma éveiben, mindketten az I. kerületben lépnek fel a politika nagyszínpadára. Slachta előbb mozgalmat alapít Keresztény Női Tábor (KNT) néven, majd 1920-ban indul a nemzetgyűlési választásokon, ahol 5471 szavazattal, a voksok 53,7%-át megszerezve válik hazánk első női képviselőjévé. Budapest I. választókerületében a rövidéletű Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának jelöltjeként indulva három férfit utasított maga mögé, köztük a korábbi népegészségügyi minisztert, Csilléry Andrást. A 164 tagú nemzetgyűlésben ugyanúgy ő volt az egyetlen női képviselő, ahogyan a későbbi 219-ben.
Kéthly két évvel később 1922-ben – a választáson Slachta már nem indul – a korábbi miniszterelnök Peidl Gyula és Baticz Gyula után kap helyet az I. kerületi szociáldemokrata pártlistán. Peidl budai-szegedi kettős győzelmének köszönhetően övé a budai mandátum, mellyel megkezdhette parlamenti munkáját, gyakorlott politikussá válását. Ekkor – 1917 óta – ötödik éve tagja a pártnak. Hosszú ideig Kéthly Anna a magyar parlament legtöbb ciklusban megválasztott női képviselője: 1922-től 1948 áprilisáig minden ciklusban ott találjuk, közel ezer felszólalás fűződik a nevéhez.
A ’30-as években mindkettőjük kétségek közepette tekintett a náci ideológia térnyerésére. „Óriási munkát kell végeznünk, hogy függetlenítsük magunkat a korszellemtől”, „gyakoroljuk magunkat az elvhűségben”, „hitünk igazságait át kell vinni a gyakorlatba” – tanította Margit nővér. A zsidótörvényeket mindvégig ellenezték, Kéthly tucatnyi alkalommal szólalt fel ellenük. A II. világháború hajnalára megfogyatkozott SZDP frakció tagjaként egyik beszédét (1939. március) prófétai módon így zárta: „az ártatlanok üldözése előbb-utóbb megbosszulja magát […] ez a bosszú nem a zsidótörvény szellemi szülőit fogja érni, hanem az ország népességét, annak minden dolgozóját, és ennek a veszedelemnek elhárítása végett tiltakozom a törvényjavaslat megszavazása ellen.
Slachta a német megszállás alatt összesen tizenöt városban és faluban helyezte el védenceit. Az 1923-ban alapított Szociális Testvérekkel a vészkorszakban ezer embert bujtatott, nem egyet a vidéki gettóból, sőt, a vagonból megszöktetve. Közülük a legismertebbek Gyarmati Fanni, Heltai Jenő és Márkus Anna festőművész. Ezen időszakban Slachta a svédekkel és a nunciatúrával közösen, vállvetve segíti az üldözötteket.
A világháború után mindketten képviselők, Kéthly ráadásul parlamenti alelnök.
1947-ben főleg Slachta Margit részéről tekinthető bravúrnak a mandátumszerzés. A leszerepelt kisgazdák és a hírhedt kékcédulák ellenére a szavazás eredménye megmutatta, hogy a magyar társadalom elsöprő többsége elutasítja a kommunista diktatúrát, mindhiába. A szociáldemokratákkal való drasztikus leszámolást 1950 tavaszán kezdte meg a kommunista vezérkar. Nem tettek különbséget azok között, akik helyeselték, sőt elősegítették az SZDP-nek az MKP általi bekebelezését (Szakasits Árpád, a későbbi „buci Gyuri”, azaz Marosán György és társaik), valamint azok között, akik aggályoskodtak és ellenezték azt. Kéthlyvel együtt mintegy 30 000 személyt zártak ki az SZDP-ből, ebből 20 000 főt Budapesten.
Élete nagy törése a kékcédulás választások utáni évek; ne feledjük, ekkor már több, mint három évtizede tevékeny tagja a Szociáldemokrata Pártnak. Kéthly, mint jelentős szociáldemokrata vezető (ítélet nélküli) politikai fogoly lesz, szabadulása után a forradalom idején Nagy Imre államminisztere, majd az emigránsok harmadik hullámában érkezik Nyugatra. „Lassan belejövök azért az angol nyelvbe, mint kiskutya az ugatásba […]” – írja „Drága Zsebikém” felütésű levelét Potoczky Máriának 1957 februárjában. Érkezése új lendületet ad a szociáldemokrata emigrációnak, melynek vezéralakjává válik. 20 évnyi kintlét és küzdelem után 86 évesen, 1976-ban a belgiumi Blankenbergeben hunyja le szemét. Slachta még 1949 júniusában szénásszekérbe rejtőzve hagyja el az országot. A kint tornyosuló missziós ügyek intézésének céljából, de végig a hazatérés reményével indult Bécsbe, majd a tengerentúlra. Ahogy Kéthlyt, úgy őt is megviseli az emigrációs lét, az öregség súlya és szerettei halála. A New York állambéli Buffaloban 89 éves korában tér meg teremtőjéhez.
"5 konszenzusos pillanat"
- Kéthly Anna u., Szombathely – Az utca átnevezéséről 24 igen, 0 nem, 1 tartózkodás ellenében döntött az SZDSZ-es polgármester vezette város (1993).
- Rakpart-átnevezések, Slachta Margit rkp. – A Fővárosi Közgyűlés 66 képviselőjéből 56 igennel voksolt (2009).
- Kéthly-szobor, Olimpiai park – Kövér László leplezte le Kéthly első egészalakos szobrát. Az avatáson részt vett Gurmai Zita, akkori Európai Parlamenti képviselő (MSZP) (2015).
- NSZI (Nemzeti Szociálpolitikai Intézet) – Ellenzéki javaslat kormányzati támogatással. Az országgyűlés 155 igen és 10 DK-s tartózkodás mellett ellenszavazat nélkül szavazta meg, hogy az NSZI viselje Slachta Margit nevét (2021).
- Zuglóban Karácsony Gergely szobrot, Horváth Csaba és a szocialista városvezetés pedig parkot nevezett el Slachtáról, utóbbit éppen a Szociálpolitikai Intézet mellett (ld. kép).
Kövér László Kéthlyről: „Lelkében magyar, eszméiben szocialista, értékeiben demokrata, azaz magyar szociáldemokrata volt”
Karácsony Gergely Slachtáról: „XX. századi magyar történelem egyik legcsodálatosabb embere", „Zugló igyekszik valamit törleszteni abból az adósságból, mellyel az utókor, a mai Magyarország tartozik hazánk első női képviselőjének.”
Összegzés
Kéthly és Slachta hosszú évtizedekben mérhető pályája megmutatja, hogy a nemzetben gondolkodó szociáldemokrataság és az egalitárius jobboldaliság nem ellentmondások, hanem egymás kiegészítői. Kettejük konszenzusos mibenlétét bizonyítja, hogy valamennyi baloldali, jobboldali, liberális vagy éppen zöld párt példaként hivatkozik rájuk. Kiemelendő a jelenlegi főpolgármester Slachta Margitról, valamint Kövér László házelnök Kéthly Annáról alkotott képe, mely tiszteleten és elismerésen alapszik. Pályájukra és tetteikre sokan jó szívvel emlékeznek. Bátran állíthatjuk, hogy a két politikus köztiszteletnek örvend az Országházban és a főpolgármesteri hivatalban, a Magyar Nemzet és a Népszabadság hasábjain, jobb- és baloldali vezetésű kerületekben, valamint a szellemi holdudvarokban.
A kisebb-nagyobb politikai viták felett megtalálható egy „közéleti kályha”, melyhez bárki odaülhet, melynél biztosan közös hősökre, eseményekre, szimbólumokra lelhet. Eme szféra nagysága és az, hogy kik tekinthetőek konszenzusos politikai szereplőnek egyértelműen vita tárgyát képzik. Az viszont kétségtelen, hogy Kéthly Anna és Slachta Margit – képletesen szólva – ott ül a tűz körül.
Legnagyobb küzdelmeikben alig volt, ami elválasztotta volna őket, melyet többen kiemelnek. Ilyen Novák Tamás Hősnők c. filmje, melynek egyik központi motívuma a diktatúra kiépülésével párhuzamos közeledésük. Nem ellenségek, ellenfelek voltak. Az idő múlásával a napi politikán és a részletkérdéseken túl már-már szövetségesek. A szabadság, a valódi demokrácia és a hétköznapi emberek szövetségesei, a szélsőségek, a banális és a jezabeli gonosz elleni küzdelem élharcosai.
Schmidt Mária szavaival: „Hiába volt egyikük mélyen hívő apáca, másikuk ateista, hivatásos szociáldemokrata politikus, mégis nagyon hasonlóak voltak”.
Minden bizonnyal a totalitárius rendszereknek való ellenállás, az erre való emlékezés összekapcsolja az egymástól alapjaiban különböző világokat. Ahogyan Kéthlyt és Slachtát, eltérő családi háttérrel, más prioritásokkal összehozta az embertelen idők elleni fellépés, úgy ér össze a rájuk való emlékezésben kormányoldal és ellenzék. Ez az „egyesítő emlékezet”, mely a vitákon és a hangoskodáson túl vékony, de stabil hidat képez a folyó két partján elhelyezkedő táborok között.
A rivalizálás, a cselszövés és az ellenségeskedés mellett (melyek a politika alapvető összetevői) vannak „közös hősei” történelmünknek. Szilárd katolicizmusa ellenére Slachta egalitarizmusa (a vészkorszak során tanúsított kiállása) és szociális érzékenysége hivatkozási ponttá tette őt a baloldalon. Hasonlóképpen, az agnosztikus Kéthly hazafias szociáldemokrata alapállása tiszteletre méltó jobboldali körökben. Határozottan állíthatjuk, hogy a magyar közélet és az összeszólalkozások-jellemezte emlékezetpolitika rendelkezik konszenzusos politikai szereplőkkel. Ők a mi közös hőseink, akik a totalitárius diktatúrák, a nácizmus és a kommunizmus alatt is hűek maradtak értékeikhez.
Akikre büszkeség emlékezni!
(Borítókép forrása: Országház Filmműhely -
