1996-ban Tommy Suharto, Indonézia katonai diktátorának legfiatalabb fia nekilátott a Timor, egy indonéz nemzeti autómárka megtervezésének. A terv az volt, hogy a dél-koreai Kia Motors autógyártó által gyártott modelleket importálják Indonéziába, majd átnevezik őket.
A Kia hajlandó lett volna az indonézeket megtanítani az autógyártás technikájára, ami a nemzeti autóipar megteremtésével az ország gazdaságának rendkívüli hasznot hajtott volna. Azonban 1997-ben a dél-kelet ázsiai pénzügyi válság megviselte Indonézia autópiacát, 15 000 Timor állt üresen egy parkolóban. 1998-ra a zavargások megbuktatták Indonéziában a Suharto-rezsimet és a kereskedelmi partnerek nyomására a Timort kivonták a forgalomból.
(Kép forrása: VOCKET)
Az indonéz nacionalista eszme, amely a Timort, mint nemzeti autómárkát áthatotta, azonban soha nem tűnt el teljesen. Ma ez a szellem élteti Indonézia „downstreaming” programját, vagyis a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek felé való elmozdulást. Ezt a politikát Prabowo Subainto, az 275 milliós ország frissen megválasztott elnöke is támogatja.
Ennek a politikai elképzelésnek a központi elemét egy ásványi anyag képezi: a nikkel.
A nikkel elengedhetetlen az elektromos járművek akkumulátorainak előállításához, és a nikkelércre az ország kormánya 2020-ban exporttilalmat léptetett hatályba.
Jelenleg Indonézia uralja a globális nikkelbányászatot -és olvasztást. A világ finomított nikkeltermelésének közel felét, a bányászott nikkel kétharmadát pedig Indonézia állítja elő. Mindkét mutatóban az ország részesedése 2020 óta megduplázódott. A feldolgozott nikkel értékesítéséből származó exportbevétel pedig 2023-ban már 22 milliárd dollárt tett ki, ami a teljes export 9%-a, szemben a 2019-es 2%-os értékkel.
Nikkelbányák Indonéziában (Kép forrása: The China-Global South Project)
Ahogy Indonézia piaci részesedése a nikkelpiacon emelkedett, úgy nőtt a politikai elit ambíciója is. Törvényi kötelezettség, hogy a magas hozzáadott értékű termékek előállítása során belföldi alapanyagokat és beszállítókat alkalmazzanak, valamint bőséges adókedvezményekkel támogatják, hogy Indonézia teljes elektromosjármű-ellátási láncot alkosson, azaz az ásványok kitermelésétől az elektromos autók elkészítéséig minden munkafolyamat kizárólag Indonéziában történjen, bármilyen külföldi közbeavatkozás nélkül. Ez eddig csak Kínának sikerült.
Indonézia 2027-re az akkumulátorok és az elektromos járművek gyártásában az első három helyezett közé kerülhet.
Az ilyen becslések nem puszta túlzások. Az ország az elektromos gépjárművek gyártásához szükséges nyersanyagok szinte mindegyikéből jelentős tartalékokkal rendelkezik, a réztől a kobaltig. Ráadásul 2020-ban nem sokan gondolták, hogy Indonézia pár éven belül ilyen jelentősen előretör a nikkelpiacon az új olvasztási technológiának és a kínai bányavállalatok befektetéseinek köszönhetően.
Elektromos álmok
A downstreaming politika elsődleges ambiciózus célkitűzése, hogy Indonézia GDP-je évente 8%-al növekedjen, amit a tisztviselők az exportorientált közvetlen külföldi befektetések (FDI) felfuttatásával szeretnének elérni. Az elmúlt két évtizedben az átlagos növekedési ráta 5% körül volt. További cél, hogy ez a gazdasági növekedés ne csak Jávát, Indonézia központi szigetét, hanem az ország elmaradott területeit is érintse.
További cél, hogy az 1997-es ázsiai pénzügyi válságban jelentősen meggyengült hivatalos pénznemet, az indonéz rúpiát a nagyobb exportteljesítmény révén megerősítsék. Emellett növelni szeretnék az ipar részarányát az indonéz gazdaságban. 2002 óta Indonézia feldolgozóiparának a GDP-hez hozzáadott értéke csaknem a felére csökkent. Végül, Prabowo elnök az ország energiabiztonságára irányuló törekvésének részeként szeretné előmozdítani a hazai elektromosáram-piacot. Indonézia az OPEC olajkartell egykori tagja volt, viszont 2004-ben nettó olajimportőrré vált, miután csökkent a kitermelés, miközben a gazdasági növekedéssel párhuzamosan az ország energiaigénye folyamatosan emelkedni.
(Kép forrása: The Eurasia Magazine)
A nikkelérc exportjának betiltása óta a közvetlen külföldi tőkebefektetések növekednek, főként a Jáva szigetétől távol eső ipari területeken. Közép-Sulawesiben, ahol egy nikkelolvasztó komplexum is található, az export a 2019-es 5,9 milliárd dollárról 2024-re mintegy 21 milliárd dollárra emelkedett. A szegény tartomány, ahol egy főre vetített GDP a jávai átlag alig egyharmadát teszi ki, Indonézia második legkedveltebb FDI-célpontjává vált. A szegényebb Délkelet-Sulawesi tartományban, ahol számos kohászati üzem működik, a feldolgozóipar az elmúlt években a regionális GDP kétszeresével nőtt. A nikkelexport hozzájárult ahhoz, hogy Indonézia kereskedelmi többlete 2022-ben rekordot döntött.
(Kép forrása: Wikimedia Commons)
Az újraiparosítás ösztönzésére tett erőfeszítések azonban kevésbé voltak látványosak. Indonézia EV-ellátási lánc létrehozására irányuló törekvései eddig nem vezettek eredményre. Egyes becslések szerint az ország 2025-ben 10 GWh akkumulátorkapacitást fog előállítani, és 2027-ig további 25-45 GWh lesz a készülőben. Ezzel szemben a globális kapacitás 2023-ban 2600 GWh volt. A világ több mint 400 tervezett vagy működő akkumulátor-gigaüzeméből mindössze kettő található Indonéziában. Hatalmas összegek folynak be az elektromos járművek ellátási láncának egy szakaszába (a nikkelfeldolgozásba), és mindenhol máshol csak kis összegű beruházások jöttek létre.
Veszély! Nagyfeszültség
A politikusok azonban bizakodók, kormány szerint a folyamat időbe telik:
„Ha először az upstream (azaz az ásványi anyagok feldolgozása) és downstream területeket építjük ki, akkor a midstream beruházások is jönnek majd”.
Addig is több százezer jól fizető munkahely jön létre a nikkelolvasztásban.
Azonban még a munkahelyteremtés nem sikerült úgy, ahogy azt várták A közvetlen külföldi befektetések növekedése ideiglenesen munkahelyeket teremtett az építőiparban, amelyek csak addig tartanak azonban, amíg az ipari telephelyek bővülnek. Egy tipikus, kezdetben 30 000 embert foglalkoztató kohászati üzem csak néhány ezer hosszú távú munkahelyet teremt.
(Kép forrása: The New York Times)
Azokban a régiókban, ahol az export ugrásszerű növekedését tapasztalták, nem csökkent jelentősen a munkanélküliség. Konawe-ban, egy 250 000 lakosú vidéki területen, Délkelet-Sulawesiben, ahol egy kínai acél- és nikkelipari vállalat, a Tsinshan tulajdonában lévő ipari park található, a munkanélküliség az exporttilalom bevezetése előtti szint fölött van. A szakszervezetek arról számoltak be, hogy a középfokú képzettséget igénylő munkaköröket Jávából behozott munkavállalókkal töltik be, míg a helyiek alacsonyabb szintű munkaköröket töltenek be, például takarítók.
Indonézia egyelőre az elektromos autók iránti keresletet sem tudta sikeresen bővíteni. Rengeteg adótámogatást vezettek be, hogy csökkentsék az elektromos gépjárművek árát. Kiépül a töltőállomás-hálózat; több mint 1500 töltőállomás működik már. Ennek ellenére egy olcsó benzines autó továbbra is 40%-kal olcsóbb, mint egy hasonló elektromos autó.
Ennek eredményeképpen tavaly mindössze 12000 elektromos autót adtak el, míg az összes autóeladás száma 1 millió volt.
Még a 12000 eladott elektromos autó túlnyomó többsége sem nikkelezett akkumulátorokat használ. A nikkel energiasűrűsége miatt az akkumulátorok hatótávolsága nagyobb, azonban drágább és kevésbé tartós, mint a fő alternatíva, a lítium-vas-foszfát (LFP) akkumulátorok. Indonézia jobban megfelel az olcsó, könnyűszerkezetes, LFP típusú elektromos járművek számára. Ráadásul a globális elektromos jármű-akkumulátor piacon már most is jelentős a túlkínálat. Csak a Kínában 2024-ben legyártott akkumulátorok száma teljes mértékben ki tudná elégíteni a teljes globális keresletet. Délkelet-Ázsia más országai pedig keményen versenyeznek a befektetésekért.
Végül, a downstreamingnek vannak negatív következményei is. A nikkelérc nagy része esőerdők alatt található; kitermelése hatalmas erdőirtásokhoz vezetett. Az Észak-Maluku szigeteken élő halászok arra panaszkodnak, hogy a nehézfémszennyezés megmérgezi a halakat. A kormány megkezdte a tisztítási munkálatokat.
Indonézia a downstreamingnek köszönhetően valószínűleg ki fog alakítani egyfajta EV-ellátási láncot. Ami azonban hiányzik, az a költségek és az előnyök megfontolt mérlegelése. Az a kockázat áll fenn, hogy Indonézia hatalmas állami forrásokat költ arra, hogy egy túlságosan telített iparágból egy parányi részesedést szerezzen, és ezzel szerény számú gyári munkahelyet teremtsen, aminek komoly környezeti költségei lesznek.
