Reaktor

Polanski és a Green Party előretörése

A brit politikai életet évszázadokon át a vörös és a kék határozta meg. A Labour (Munkáspárt) és a Tory (konzervatívok) váltott kormányra kerülése olyannyira természetesnek tűnt, hogy kevesen hitték volna, hogy a brit politikának lesz valaha harmadik, és most úgy tűnik negyedik „főszereplője” is.

A Reform felemelkedése után az egykor a periférián mozgó Zöld párt is egyre gyorsabban szerzi a szavazókat, újabb mérések alapján úgy tűnik Londonban már elsők, megelőzve a Labourt .

2025-re a Green Party of England and Wales, élén Zack Polanskival, olyan lendületet vett, amire már nem lehet legyinteni. A zöldek nem csupán környezetvédelmi mozgalom, hanem a társadalmi elégedetlenség, a gazdasági egyenlőtlenségek és a politikai kiábrándultság új gyűjtőpártja.

A Zöld Párt hosszú évekig megmaradt a „lelkiismeret hangjának” szerepében. Parlamenten kívüli akciók, helyi kampányok, szimbolikus jelöltek és néhány önkormányzati mandátum, ennyi volt a párt max teljesítménye. A 2010-es években a Green Party leginkább a Labour balszárnyáról kiábrándult szavazókat próbálta megszólítani, miközben a brit választási rendszer rendre a két nagynak kedvezett. Egészen apró lépésekben nőtt a befolyásuk: Brightonban például már egy évtizede stabil önkormányzati jelenlétet építettek ki, és 2024-ben négy képviselőt juttattak a parlamentbe, amely történelmi pillanat volt a párt történetében.

Ám a párt igazi áttörés 2025 nyarán következett be, amikor Zack Polanski lett a párt új  vezetője. Polanski vezetővé lépésekor a párt alig 70 ezer tagot számlált. A csoda innen indult: hét hét alatt ez a szám megduplázódott, több mint 140 ezerre nőtt, megelőzve ezzel a Liberális Demokratákat és meglepetésre újabban a Konzervatívokat is. A zöldek nemcsak szervezetileg, de politikailag is új pályára álltak.

2232755813.jpeg

A zöldek vezetője, Polanski. Kép forrása: YouGov

Zack Polanski: „zöld-populista”

Polanski politikai pályája nem a megszokott irányokat vette. Színészként és közösségi színházi aktivistaként kezdte, mielőtt a környezetvédelmi és társadalmi igazságosság mozgalmaiban találta volna meg új hivatását. 2017-ben csatlakozott a Zöld Párthoz, majd 2021-ben bekerült a londoni közgyűlésbe, ahol környezetvédelmi bizottsági elnökként szerzett ismertséget. Zsidó, meleg, és büszkén vállalja, hogy politikáját személyes tapasztalatai formálták, a kisebbségek iránti empátia, a társadalmi egyenlőtlenségek elleni harc és a szolidaritás iránti elkötelezettség jellemzi.

Vezetői kampányában Polanski „eco-populistának” nevezte magát, ez a címke egészen tökéletesen összefoglalja politikai stratégiáját. Szemben a korábbi, óvatos, kompromisszumkereső zöld vezetéssel, ő kifejezetten konfrontatív stílust hozott: „Ha Reform a kétségbeesés politikájával tör előre, mi a remény politikájával fogunk visszavágni” – mondta bemutatkozó beszédében.

Közösségi médiában és a hagyományos sajtóban egyaránt intenzív kampányt folytatott: alig két nappal megválasztása után már 61 interjút adott, podcastja a brit politikai toplisták élére ugrott, és videói milliós nézettséget hoztak. A „Let’s Make Hope Normal Again” című videója több mint 11 milliós megtekintést ért el az X-en (Twitteren).

Polanski tudatosan használja a Nigel Farage-féle „provokatív médiafigyelem” receptjét, csak éppen a másik oldalon. Szembe megy a status quóval, konfliktusokat vállal, és nem riad vissza a kényes témáktól: nyíltan támogatja a transzneműek jogait, a gazdagokat sújtó vagyonadót és a Brexit újragondolását. Mindez egyszerre hoz rajongókat és ellenségeket, de láthatóvá teszi a Zöld Pártot, amit korábban senki sem tudott elérni.

A Polanski-féle fordulat lényege, hogy a Green Party túllépett a „környezetvédő mozgalom” sztereotípiáján. A párt ma már gazdasági igazságosságot, társadalmi egyenlőséget és a közszolgáltatások megerősítését hirdeti, mindezt a klímaválság elleni küzdelemmel összekapcsolva. Polanski szerint „a gazdasági és környezeti válság ugyanannak a rendszernek a tünete: annak, hogy a vagyon és a hatalom néhány kézben összpontosul”.

Ennek jegyében javasolta az egyik fő kampánycéljává vált vagyonadót: 1% adó a 10 millió font feletti vagyonokra, 2% az egymilliárd fölöttiekre. Az intézkedésből évente 15–25 milliárd font bevételt várnának, de Polanski szerint nem is ez a lényeg: „Nem a bevételről szól, hanem az igazságról. Az egyenlőtlenség a társadalmi bizalmat rombolja szét.”

Ez a retorika különösen vonzó a fiatalok és a nagyvárosi középosztály körében. A legfrissebb YouGov-felmérés szerint a 18–24 évesek 36%-a a Zöld Pártot tartja a legszimpatikusabbnak, több mint kétszer annyian, mint a Labourt. Londonban pedig a zöldek már megelőzték a munkáspártot a kedveltségi listán.

A Labour árnyékában

Polanski sikere nem értelmezhető a Labour hanyatlása nélkül. Keir Starmer kormánya, nem tudta beteljesíteni a 2024-es választási ígéreteket. A gazdasági stagnálás, a növekvő lakhatási válság és a fiatalok elvándorlása miatt egyre többen érzik úgy: a Labour sem alternatíva többé, csupán a status quo új arca.

Kritikusok szerint Starmer taktikája a Reform szavazatok visszaszerzése, amely egy baloldali alapokon nyugvó párttól több egészen konzervatív policy-t eredményezett, ezért a Green Party rengeteg baloldali, korábbi Labour szavazót szipkázott el, Labourral való értékrendi összeférhetetlenség miatt. Mintha a Labour egyetlen célja a Reform szavazóknak valü megfelelés lenne, a korábbi történelmet és értékrendet hátrahagyva.

A Green Party ezért nemcsak szavazókat, hanem politikusokat is elszív tőlük. Az elmúlt hónapban három korábbi Labour-képviselő csatlakozott a zöldekhez. Polanski nyíltan kijelentette, hogy nem kíván szövetségbe lépni a Labourral, le akarja váltani őket.

Reform vs Green – a brit politika új törésvonala

Miközben a Reform UK Nigel Farage vezetésével a jobboldali populizmus zászlóshajója lett, Polanski a zöldeket pozicionálja a másik pólusra. A brit politika új tengelye tehát nem a konzervatív–liberális, hanem a Reform–Green, jobboldali és baloldali populizmus köré kezd szerveződni.

maxresdefault_6.jpg

Reform UK, Farage vezetésével. Kép forrása: Reform

Farage a bevándorlást, a „nemzeti szuverenitást” és a brüsszeli bürokráciát tette központi témává, Polanski ezzel szemben a „gazdasági igazságosságot” és a „remény politikáját” hirdeti. A két párt kommunikációja hasonlóan egyszerű, érzelmekre ható és erősen személyiség-központú csak éppen ellentétes irányban.

A stratégia működik: a zöldek vidéken is növekednek, még a hagyományosan konzervatív körzetekben is. North Shropshire-ben például a párttagság Polanski megválasztása óta 50%-kal nőtt, és a vidéki szervezetek szerint a „remény üzenete” ott is rezonál. Polanski még a Reformtól is tudott szavazókat elhúzni az újabb közvéleménykutatások szerint, mivel politikájában erősen hangsúlyozza, hogy az ország gazdasági problémáit nem a migráció okozta, hanem az elhibázott kormányzati döntések, és így migrációellenességgel- ami a Reform egyik fő eladási pontja nem is lehet megoldani.

A Green Party eddig kiválóan mozgott a médiában, de a politikai siker mércéje végső soron a választási eredmény. A 2026-os önkormányzati és walesi választás lesznek majd az első igazi teszt, céljuk, hogy 900 önkormányzati mandátumot szerezzenek, valamint áttörjenek a walesi Seneddbe is ahol az arányos választási rendszer most először ad reális esélyt a zöld képviseletre.

Egy korszak vége, egy új kezdete

A brit politika kétpólusú rendszerét most két, egymástól ideológiailag távol eső, de hasonlóan populista logikájú párt feszegeti: a Reform és a Green.

Zack Polanski színrelépésével láthatjuk, hogy a baloldali populizmus is tud ugyanolyan gyorsan momentumot szerezni, mint a baloldali és ezekből az eredményekből láthatjuk, mennyire nagy bajban van Nagy-Britannia, hogy az emberek a hagyományosban már nem bíznak, mind a konzervatívok mint a munkáspárt történelmi low-ban van. Az emberek egyre nehezebben fizetik ki a lakhatást, az élelmiszert és a politikától válaszra várnak. A refrom ezeket a válaszokat a migráció korlátozásában, a brexitben látja, míg a zöldek a gazdagok megadóztatásában és szciális rendszer javításában látják.

süti beállítások módosítása