A homo sapiens felemelkedése és az emberi civilizáció kialakulása párhuzamosan zajlott a Föld biodiverzitásának szűkülésével és a különböző állat-és növényfajok visszaszorulásával, kihalásával. Yuval Noah Harari izraeli professzor szerint az állatfajok kihalása szükséges, de nem elégséges feltétele volt az emberi faj történelmi fejlődésének, így nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a fauna pusztítása és nagy mértékű átalakítása nélkül a ma ismert civilizációnk nem létezne.
Az őskori pusztítás
Ugyan napjainkban többnyire a közelmúltban kihalt és kihalástól veszélyeztetett állatfajokról beszélünk, fontos megjegyezni, hogy az elmúlt kétszáz évet megelőzően is nagy mértékű volt a bolygó biodiverzitásának pusztítása és már az ősemberek idejében is szép számmal akadtak olyan fajok, melyek az emberi tevékenység miatt tűntek el a Föld felszínéről.
Az őskorban minden kontinensen lejátszódott a megafauna kihalása, melyet egyértelműen a vadászat és az a preventív tevékenység hozott, mely az emberi törzsek biztonsága érdekében szisztematikusan pusztította el azon fajok egyedeit, melyek valamilyen formában veszélyt jelentettek rájuk. A megafauna kifejezés általában az állatok nagy tömegére vonatkozik, de más jellegzetességeik is vannak. A megafauna fajok populációja jellemzően stabil és a reprodukció lassú. Ugyan nincs sok természetes ellenségük – az emberen kívül – de adaptációs képességük rendkívül rossz, így bármilyen környezeti változás nagy mértékben befolyásolhatja a populáció alakulását. Az őskori megafauna több olyan nagytestű állatfajt takar, melyeknek mára már létezését is kérdőre vonják. A barlangrajzok és a fosszíliák azonban legtöbb esetben nem hazudnak, így biztosra vehető, hogy a homo sapiens terjeszkedése idején halt ki a 6 méter magas és 4,5 tonnás óriáslajhár, az óriásfarkas, a masztodon vagy a legtöbbek számára ismerős mamut is. Utóbbi azért ismerős jobban a korábbiaknál, mert a gízai piramisok építésének idején még javában mamutok mászkáltak az északi féltekén.
Méretarányos óriáslajhár egy illusztráción
Forrás: blogcdn
A megafauna csoportjába csupán néhány tucat tartozik, ennek ellenére az állatok mérete és a biodiverzitásban betöltött fontos szerepük miatt jóval gyakrabban emlegetjük őket annák a sok ezer fajnál, melyek szintén az emberi tevékenység miatt haltak ki. Rovarok, madarak, halak, hüllők és számtalan növényfaj tűnt el a Földről az elmúlt évezredekben, de a biodiverzitás csökkenése napjainkban sem hagyott alább. Az állatvédő szervezetek leginkább azzal kívánják felhívni a figyelmet a fajok pusztulásának súlyosságára, hogy a még vadonban élő példányok sokkolóan alacsony számával példálóznak. Ez hatásos is lehetne, azonban mivel a legtöbb ember a veszélyt már csak utólag érzékeli és amúgy sem világos, hogy mennyire drasztikus szám a 300 a vadonban élő szibériai tigrisek tekintetében, a zöldszervezetek ritkán érik el a kívánt célt ezzel a módszerrel.
Alternatív megoldást jelenthet a már kihalt élőlényekkel kampányolni, hiszen a drámai hatást itt már nem árnyékolhatja be a politikai tőkecsinálás vagy a ’klímahisztéria’ vádja. A kihalt állatok sorában emellett számtalan faj közül választhatunk. A leggyakrabban azon fajok kerülnek a közbeszéd fókuszába, melyek a közelmúltban tűntek el végleg, hiszen jóval könnyebb a környezetvédelemre buzdítani 50-60 évvel ezelőtt kihalt fajok bemutatásával, mint olyanokéval, melyek már Amerika felfedezése előtt sem léteztek.
A témában megjelenő írások napjainkban a következő állatokat szokták bemutatni: erszényesfarkas, mely Ausztráliában volt őshonos és 1936-ban pusztult el a faj utolsó egyede.A kvagga a zebra egyik alfaja volt és egészen a 19. század második feléig vadászták húsáért. Amikor kiderült, hogy a különleges állatfajta nem azonos a zebrával, már túl késő volt, ugyanis az utolsó példány az amszterdami állatkertben halt meg 1883-ban.
A kvagga-n jól látszik, miért tartozik a zebrafélék családjába
Forrás: Equus
A kistermetű jávai tigrisek kizárólag az Indonéziához tartozó Jáva szigetén éltek, de a mezőgazdasági célú erdőirtás és az illegális vadászat a 20. század közepére a kihalás szélére sodorta a fajt. A tigriseket megpróbálták állami védelem alá vonni, de a populáció pár egyede nem volt képes a reprodukcióra, így 1972-re kihalt.
Jávai tigris egy állatkertben az 1950-es években
Forrás: closte.com
A pinta-szigeti teknős is a kihalt fajok leghíresebbikei közé tartozik, de a mauritiusi dodó méltán nevezhető az állatvédelem jelképének, hiszen már a 17. században elindította az emberi környezetkárosítás mérséklését célzó mozgalmak létrejöttét.
Az óriáslajhár, a jávai tigris vagy a dodó megmentésére már nem kínálkozik lehetőség, de az a több száz faj, mely napjainkban is a kihalás szélén áll összefogással és emberi felelősségvállalással még megmenthető. Ha az emberiség közös céljává emeli a biodiverzitás védelmét, akkor jó eséllyel megállhat a fajok pusztulása, mely az őskortól jellemzi bolygónkat.
