Történeti áttekintés: az állam és az adat
A modern állam igénye az adat iránt nem újkeletű. A 19. században a kataszteri térképek, népszámlálások és költségvetési kimutatások megjelenése tette lehetővé a nemzetgazdaságok tervezését és a közigazgatási rendszerek működését. Az állam onnantól kezdve nemcsak politikai hatalmat gyakorolt, hanem adatot gyűjtött, rendszerezett és felhasznált.
Az Európai Unió 2019-ben új szintre emelte ezt a hagyományt, amikor elfogadta az Open Data Directive-et (2019/1024). A rendelet arra ösztönzi a tagállamokat, hogy minél több nyilvános információt tegyenek újrafelhasználhatóvá, egységes minimumszabályokat határoz meg, és csökkenti az újrahasznosítás akadályait. A végrehajtási rendelet hat nagy értékű adatkategóriát (geospaciális, földmegfigyelési és környezeti, meteorológiai, statisztikai, vállalati és tulajdonosi, valamint mobilitási adatok) határoz meg. Ezeket az adatokat ingyenesen, géppel olvasható formátumban, API-n keresztül és – ahol lehetséges – tömeges letöltéssel kell elérhetővé tenni.
Miért elengedhetetlen?
Az irányelv egyértelműen kimondja: a nyílt adatok társadalmi, gazdasági és környezeti előnyöket teremtenek. A nyilvánosan hozzáférhető adatkészletek megszüntetik az információs monopóliumokat, csökkentik a döntési költségeket és új piacokat nyitnak. A modern gazdaságban a fejlesztők, kutatók és civil szervezetek csak akkor tudnak innovatív szolgáltatásokat létrehozni, ha az állami adat nem PDF-dokumentumként létezik, hanem szabványosított, géppel feldolgozható infrastruktúraként. Az olyan alapadatok, mint a címregiszter, a kataszteri térkép vagy a költségvetési tételek, akkor válnak hasznossá, ha más rendszerekkel összekapcsolhatók, időben frissülnek.
Lengyelország: stratégia és kultúra
A 2024‑es Open Data Maturity (ODM) értékelés szerint Lengyelország az „úttörők” (trendsetters) közé tartozik. Franciaország (100 %), Litvánia (98 %) és Lengyelország (97,8 %) áll az élen. A lengyel kormány 2021–2027 közötti adatprogramot dolgozott ki, amely jogszabályi keretet és konkrét cselekvési tervet ad a nyitásra. A program részeként a Digitális Ügyek Minisztériuma olyan “nyílt adat kézikönyvet” publikált, amely lépésről lépésre útmutatást ad a hivataloknak az adatok megnyitására és újrahasznosítására. A kézikönyv bemutatja a különböző adattípusokat, magyarázza a szabályozási összefüggéseket, és konkrét példákat – például a lengyel adatportált és a kulturális tudásbázist – hoz a jó gyakorlatokra. A program “nyitottsági pilléreket” definiál, ellenőrző listát ad a megfeleléshez, és a 2024‑es jelentés kiemeli, hogy Lengyelország ezzel a reuse-kultúra építésében is élen jár.
1. ábra: A 2024-es Open Data Maturity értékek EU tagországonként (emellett láthatók az értékek a tagjelölt országokra és az EFTA országokra is). Forrás: Explore Open Data Maturity Report
Magyarország: követő pozíció és feladatok
Magyarország a 2024‑es ODM besorolásban a „követők” (followers) csoportjába tartozik. Ez a klaszter olyan országokat takar, amelyek 73–84 % közötti érettségi szintet érnek el, és még több területen szükséges fejlesztésekre utal. A jelentés szerint ide sorolható Finnország, Svédország, Belgium, Hollandia és Svájc is. A magyar helyzet tehát nem elszigetelt, de a régiós élmezőnytől (Lengyelország, Litvánia, Szlovákia) jelentős a távolság.
A hazai rendszer alapja a Nemzeti Közadatportál, ahol több ezer adatcsomag érhető el. Ugyanakkor az ODM felmérések és a szakmai tapasztalatok szerint a magyar adatok zöme továbbra is PDF-ekben vagy heterogén formátumokban jelenik meg, hiányzik a gépi letöltés lehetősége, nem egyértelmű a licencelés, és kevés az automatizált API. Nincs egységes, állami szinten kötelező minőségmodell, a metaadat-sémák eltérőek, és a hatásmérés – vagyis annak követése, hogy hány vállalkozás, kutatás vagy szolgáltatás épül az állami adatokra – gyakorlatilag hiányzik. A 2024‑es jelentés szerint a portál és minőség dimenziója az EU‑27 átlagában is kevésbé fejlett; Magyarország számára ezek különösen nagy kihívást jelentenek.
Mi következik?
A történelmi tapasztalat és az uniós szabályozás alapján a nyílt adatok azon túl, hogy átláthatósági eszközök, a modern állam infrastruktúrájának részei. Lengyelország példája mutatja, hogy jól kidolgozott programmal és gyakorlati útmutatóval néhány év alatt el lehet jutni a trendsetter kategóriába. Magyarország esetében ehhez stratégiai döntésekre lenne szükség: egységes minőségi követelményekre, gépi olvashatóságot biztosító formátumokra, API‑alapú hozzáférésre, az adatkörök prioritásalapú megnyitására és a hatások rendszeres mérésére. A tét tehát az, hogy mégürtjük-e: minél inkább infrastruktúraként kezeljük az adatot, annál kevesebb lesz a döntési bizonytalanság.
