A 2022 február 24-én kezdődő orosz támadás következményei nem csak Ukrajna sorsát változtatták meg, hanem az orosz hadsereg képességeit is alapjaiban próbára tette. A négy évnyi folyamatos háború során az orosz hadsereg alkalmazkodni kényszerült az új típusú harctéri kihívásokhoz, és beépíteni tapasztalatokat az újjáépítéshez. Az orosz katonai vezetés továbbra is egy olyan hadsereg kiépítését tűzte ki célul, amely képes szembeszállni a NATO-val, ám a 2022 óta eltelt időszak során a stratégia és a struktúra folyamatosan alakult a harctéri tapasztalatok és a logisztikai kihívások hatására. Cikkünkben az ISW és az IISS adatai alapján vizsgáljuk, milyen képességekre tett szert, és milyen korlátokkal küzd ma az orosz haderő a négy éves folyamatos háború után.
A háború árán Európa megtanulta, hogy az oroszokat sem alábecsülni sem túlbecsülni nem szabad. A The Guardian átfogó cikke szerint 2021-22 telén az európai nemzetbiztonsági szolgálatok nem hittek a CIA-nek, sem pedig a brit MI6-nek arról, hogy Putyin meg fogja támadni Ukrajnát, és mindezzel megborítja a megszokott világrendet, pedig az amerikaiak hónapokkal a támadás előtt összerakták, hogy lesz támadás, a kérdés csak az, hogy mikor. Maga Zelenszkij elnök sem volt hajlandó elhinni, sőt elzárkózott tőle, és arra hivatkozott, hogy háborúval fenyegetik és ijesztgetik a népet, ami árt az ukrán gazdaságnak. Ám gyorsan kiderült, Putyin komolyan gondolta a tervét. Bár azt fontos megjegyezni, hogy nem épp az elképzelés szerint alakult, a gyors lerohanás helyett, a döntés egy elhúzódó háborút eredményezett.
Az orosz hadsereg az ukrajnai invázió kezdetén nem tudta megvalósítani azt a gyors, tervezett lerohanást, amely pár hét alatt kivívta volna a győzelmet. Hamar felszínre kerültek a személyi állomány és főként a tisztikar képzettségi problémái, a parancsnoki lánc lassúsága, valamint a hadműveleti szintű koordináció hiányosságai. Ezek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a kezdeti offenzíva nem érte el stratégiai céljait, és a konfliktus gyors győzelem helyett elhúzódó, állásháborús küzdelemmé alakult.
Persze ehhez az orosz hadseregnek gyorsan kellett alkalmazkodni, mindezt a folyamatot pedig Valerij Geraszimov tábornok vezette, akit Putyin 2023. január 11-én nevezett ki az ukrajnai támadó erők főparancsnokává. A változások a rugalmasnak szánt, azonban sérülékeny hadviselést szervezetileg és taktikailag is egy elhúzódó, állásháborús konfliktushoz kezdték igazítani, mivel egyértelműen ez rajzolódott ki egy évvel a konfliktus kezdete után. A hadsereget lassú, felőrlő-támadó műveletekre optimalizálták, magas veszteségek árán elérhető korlátozott előretörésekkel. Ez a megközelítés képes volt kisebb hadműveleti sikerekre, azonban nem tette lehetővé a gyors, nagyszabású manővereket, amelyek nagy sikereket mutatnának a harctéren. A mai napig ezt látjuk, az oroszok haladnak, de nagyon lassan és rengeteg áldozattal.
Tehát láthatjuk jelneleg Moszkva terveztt hadsereg modernizációja, újjáépítése egy már jelentősebben gyenge, állásháborúra optimalizált haderőből indul ki, nem pedig a 2022 előtti, tervezett képességekből. Az orosz katonai vezetés deklarált célja egy NATO-léptékű konfliktusra is alkalmas haderő felépítése, azonban ennek ütemét és koherenciáját alapvetően meghatározza, hogy mennyire képes a jelenlegi, állásháborúban kialakult struktúrákra reálisan építeni, és azokat meghaladni.
Mik lehetnek a tervezett újjáépítés fő irányai?
Az ISW szerint az orosz haderő várhatóan nem a 2022 előtti struktúra újrafelhasználását veszi elő. Egyrészt Moszkva törekedni fog a harckocsik tömeges bevethetőségére és manőverező képességének továbbfejlesztésére, másrészt természetesen a drónokra való építkezés, harmadrészt pedig ismét előtérbe kerülhet a nagy hatótávolságú precíziós csapásmérő képességek fejlesztése.
Érdemes megvizsgálni a jelenlegi ezsközkapacitást és a várható fejlesztéseket ezek szerint is, hiszen a háború a személyi állomány mellett a technikait érinti leginkább.
A szárazföldi haderő az ukrajnai veszteségek ellenére alkalmazkodott a háborús körülményekhez, és az eszközállomány tekintetében akár már el is érhette a 2022 előtti szintet. A jelenleg rendszerben lévő alakulatok technikai és személyi hiányosságai legkésőbb 2027 eleje körül kiegyenlíthetők lehetnek. Amennyiben a felújítási és gyártási ütem fenn tud maradni, a tervezett kibővített szárazföldi haderő teljes felszerelése 2030–2035 közötti időszakra tehető.
Moszkva pedig azt is bizonyította, hogy képes jelentős mennyiségű haditechnikai eszközt és lőszert külföldről beszerezni, többek között iráni drónokat vagy észak-koreai tüzérségi lőszereket és rakétákat.
A haditengerészet terén már vegyesebb a kép. A Fekete-tengeri Flotta komoly veszteségeket szenvedett, ugyanakkor a Balti Flotta lényegében érintetlen maradt, ahogy az Északi Flotta is, amely Oroszország stratégiai rakétahordozó képességének jelentős részét biztosítja. A baltikum, így a NATO szempontjából Oroszország A2/AD képességei jelenthetnek veszélyt, amelyekkel zavarhatja a partokat.
Oroszország veszteségeket szenvedett a harci helikopterek, csapásmérő repülőgépek és egyes nagy hatótávolságú bombázók terén, ugyanakkor a teljes légierő-képesség összességében továbbra is jelentős maradt. Nagyon fontos haladás, hogy külön fegyvernemi ágat hozott létre a drónok számára, és várhatóan tovább növeli a számukat és persze a fejlesztésbe is tetemes összegeket öl.
NATO számára a legfontosabb megfontolandó dolog az ISW elemzői szerint, hogy nem szabad abból indítani a NATO-ra vonatkozó előrejelzéseket, hogy Oroszország Ukrajnában nagyon lassan halad. Az ukrán fegyveres erő immár többéves, intenzív harctéri tapasztalattal rendelkezik, védelmi állásait folyamatosan fejleszti, és a harci tapasztalatokat folyamatosan értékeli, ezáltal olyan technológiai–taktikai integrációt valósított meg, amelynek jelenleg nincs közvetlen megfelelője a NATO keleti-szárnyán. Éppen ezért félrevezető lenne pusztán az ukrajnai lassú orosz előrehaladásból arra következtetni, hogy Oroszország rövid távon nem jelenthet komoly kihívást a szövetség keleti tagállamai számára.
Ráadásul mozgosítás terén is érzékelhető a fenyegetés, a 44. hadsereg megalapításával mely Kareliaban a finn határhoz közel állomásozik. Továbbá légvédelmi és elektronikus hadviselési rendszerek folyamatos telepítése is folytatódott a baltikum határvonalára. Itt az oroszok fő profilja a szürke-zónás műveletek és a hibrid hadviselés. A német hírszerzés szerint 2029-re, az IISS becslései alapján 2035-re az orosz képességek teljes kapacitást fognak tudni produkálni az ukrán háború ellenére is.
Mint látható az oroszok tanultak a harctéri tapasztalatokból és szépen lassan visszaépítik képességeiket. Ezért fontos, hogy a NATO minél inkább késleltesse ezt a folyamatot, ha már akadályozni nem képes. Európának minél inkább érdeke, hogy az orosz hadsereg ne tudja visszanyerni a kapacitásait, hiszen egy esetleges baltikumi fenyegetés katasztrofális lenne. Márpedig az orosz hadsereg tanul, és fejleszt, ezért valódi fenyegetést okozhat akár már 2029-2030 körül.
