Sanghaj egykori francia koncessziós területén áll egy épület, amely mára a város egyik legismertebb és legkedveltebb pontjává vált. A Wukang-épület (Wukang Mansion), avagy korábbi nevén a Normandie jellegzetes, ék alakú formája több környező utca találkozásánál határozottan kijelöli ezt a kis városi teret, és ma is állandó háttere a városról készült fényképeknek, közösségi média posztoknak és előszeretettel bicikliznek vagy sétálnak erre mind a külföldi turisták, mind pedig a helyi sanghajiak. Az 1924-ben készült épület Sanghaj egy csendesebb környékén helyezkedik el, és érdekes magyar vonatkozással is rendelkezik! Eredeti neve Normandie Apartments volt, tervezője pedig Hudec László, magyar származású építész. Jelentősége pedig túlmutat önmagán – egyszerre lenyomata Sanghaj koncessziós korszakának és egy rendkívüli magyar építészeti életút emblematikus darabja is.
Az épület történetének hátteréhez Kína 19. századi helyzetére kell visszatekintenünk: az ország fokozódó külső nyomás alá került, az ópiumháborúk és az azt követő egyenlőtlen szerződések révén a kínai kikötővárosok, így Sanghaj megnyitásához vezetett. Nyílt városként Sanghaj végre elérhetővé vált a külkereskedelem számára, kikerülve a szigorú kínai joghatóság alól és gyors fejlődés indult be a városban, fontos nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi központtá emelve. Ebben a környezetben születtek meg a koncessziós területek: először a britek, majd a franciák, amerikaiak és japánok is leválasztottak egy-egy sanghaji szeletet és saját városnegyedeiket, avagy koncesszióikat alakították ki itt. Kína ebben a geopolitikai kényszerben így kénytelen volt teret engedni a nyugati hatalmak gazdasági és jogi jelenlétének, ám ezzel megelőzhette a komolyabb gyarmatosítást.
A francia koncessziós terület sajátos pozíciót foglalt el Sanghaj városszerkezetében: kevésbé volt ipari és pénzügyi központ, inkább lakó- és kulturális térként fejlődött. Városépítészeti szempontból európai mintákat követett, széles utcák, fasorok, korszerű infrastruktúra és viszonylag rendezett közterek jellemezték és ezek láthatók itt ma is. A jogi és közigazgatási környezet stabilitása miatt a terület vonzó volt nemcsak a francia lakosság, hanem más európai szakemberek, értelmiségiek és vállalkozók számára is, ez a közeg kedvezett az építészeknek is, akik viszonylag nagy mozgástérrel dolgozhattak egy gyorsan növekvő városban.
Hudec László (1893–1958) ebbe a világba érkezett meg az első világháborút követően. Az építész Besztercebányán született, és már gyermekkorától kezdve a nyári szünetekben építkezéseken dolgozott apjával, Hugyecz György építőmesterrel. Tanulmányait Budapesten folytatta a Műegyetemen és 1914-ben építészdiplomát is szerzett, állást kapott egy irodánál és az egyetemen is tanársegédként – ám az I. világháború kitörése után besorozták a fiatal építészt. Egy visszavonulás során orosz fogságba kerül, megbetegszik, így felkerül a hadirokkant vonatra, ám innen megszökik és a besorozástól félve keletre tart egészen Sanghajig jutva 1918-ra. Tiszteletbeli magyar konzul lesz 1942-ben, de ‘44 októberében a magyarországi nyilas hatalomátvételkor lemond és mint a Magyar Egyesület elnöke próbál segíteni menekülő zsidó családoknak. Kínát 1947-ben a kommunista hatalomátvételkor hagyta el végül és telepedett le feleségével és lányával Amerikában, Berkeley-ben.
Hudec Sanghajban elsősorban lakóházakat, irodaházakat, mozikat és szállodákat tervezett, munkáiban a modernizmus és az art deco formajegyei domináltak többnyire. Építészetét nem kifejezetten a látványos formai kísérletezés, hanem inkább a funkcionalitás, a városi környezethez való illeszkedés és a megrendelői igényekhez való alkalmazkodás határozta meg, épületei így visszafogottak, ugyanakkor korszerűek voltak, és jól illeszkedtek a gyorsan modernizálódó Sanghaj városszövetébe. Lehetőségeit származása is meghatározta, mivel Magyarország nem tartozott a Kínával egyezséget kötő, extraterritoriális előnyöket élvező országok közé, a kínai megrendelők tudták, hogy saját törvényeik rá is vonatkoznak.
Ezzel együtt is ő nyerte el Sanghaj első felhőkarcolójának, a Park Hotel tervezését, mely a ma is turistáktól hemzsegő Nanjing Roadon helyezkedik el, Sanghaj híres Bund promenád közelében. A 22 emeletes épület megvalósítása számos műszaki és pénzügyi kihívással járt, azonban mérföldkőnek számított: a város történetében először egy ilyen méretű épület egyetlen centimétert sem süllyedt. A Park Hotel az új kínai burzsoázia modernségre és eleganciára törekvő önképének szimbólumává vált, és évtizedeken át Ázsia legmagasabb épülete volt.
Innen nem messze helyezkedik el a Wukang-épület, Hudec valószínűleg jelenleg legfotózottabb munkája. Meglepetésemre, a kora téli napon, mikor ellátogattam a környékre, a hideg ellenére is rengeteg fiatal külföldi turista készített képeket a magyar építész alkotásával. Az épület egy éles szögű telken áll, több utca találkozásánál, ami komoly tervezési kihívást jelentett – Hudec erre az adottságra pedig tudatosan reagált: az ék alakú alaprajz nem kényszermegoldás, hanem egy építészeti válasz. Ez a városi térformálás erős vizuális fókuszt hoz létre, ami ma is érezhető az itt csoportosuló, érdeklődő turisták tömegeiben.
Története szorosan összefonódik lakóinak sorsával is – az 1920-as és 1930-as években elsősorban külföldi bérlők és a sanghaji kulturális elit tagjai éltek itt; a ház különösen népszerű volt a kínai filmipar szereplőinek körében. Lakói között ismert színészek és rendezők voltak, ám Mao Ce-tung hatalomra kerülésével, a kulturális forradalom megindulásával (1966) az egykori művészlakók politikai üldöztetés célpontjaivá váltak. Az épületet a Vörös Gárda „Anti-Revizionista Torony” névre keresztelte át, több lakóját pedig zaklatás, meghurcolás érte. A kulturális forradalom idején a Wukang-épület, avagy korábbi nevén a Normandie az öngyilkosságok helyszíneként is ismertté vált, ami miatt a köznyelvben „ugródeszkaként” emlegették.
A Wukang-épület tehát lakóépületként funkcionált, ami különösen érdekes a mai ikonikus státusza mellett. Nem reprezentációs céllal, hanem a városi lakók számára készült, korszerű lakásokkal és modern infrastruktúrával. Napjainkban pedig Sanghaj egyik legtöbbet fényképezett épülete, miközben jelentősége nem pusztán esztétikai: az épület a város történeti rétegzettségének is jól érzékelhető eleme lett. Egyszerre idézi fel a koncessziós korszak örökségét és illeszkedik bele a kortárs városi identitásba. Hudec életművében a Wukang-épület bár nem a legnagyobb léptékű alkotás, mégis különleges helyet foglal el: emberléptékű, a városi szövetbe jól beágyazott épület. Ezen keresztül jól példázza azt a szemléletet, amely Hudec munkásságát is jellemezte: a funkció, a kontextus és a forma kiegyensúlyozott viszonyát.
