Elsőként bemutatná a fiatalabb generációnak, pontosan mi is a Rajkó együttes?
Gerendási István: 1952-ig kell visszamennünk, ekkor alakult meg a Rajkózenekar Szigeti Pál és Farkas Gyula vezetésével. A cél az volt, hogy a tehetséges roma gyerekek iskolai keretek között tanulhassák meg és adhassák tovább saját zenei kultúrájukat. Az alapítók vidékre jártak, cigánytelepeken keresték a jó hallású, ritmusérzékkel rendelkező 8-10 éves gyerekeket. Ez egyfajta kitörési lehetőség is volt a mélyszegénységből. Bár kezdetben csak pár évet jósoltak nekik, jövőre már 75 éves lesz az együttes, amely eddig 116 országban szerepelt
Megtalálható Spotify-on és Apple Podcast-en is.
Régen felkutatták a tehetségeket. Ez ma hogyan zajlik?
1990-ben létrehoztuk Magyarország egyetlen olyan művészeti iskoláját, ahol cigányzenét lehet tanulni. Jelenleg az ország 14 pontján közel 800 gyermekkel foglalkozunk alapfokon, a legtehetségesebbek pedig a középiskolánkba kerülnek. Ma már nehezebb a helyzet, mint régen; minden gyerekért meg kell küzdeni, mert a cigányzene népszerűsége csökkent, de a mi feladatunk e hagyomány őrzése és átadása.
Mi az a „fűszer”, ami miatt a Rajkó világszerte elismert márkanév maradt?
Több tényező is van. Farkas Gyula olyan egyedi hangzásvilágot és átiratokat teremtett – például Bartók, Liszt vagy Kodály műveiből –, ami csak a Rajkóra jellemző. Emellett ott van az az érzelmi mélység: ha szomorúak, „sír a hegedű”, ha vidámak, felhőtlenül szórakoznak. Fontos a folyamatos megújulás is: dolgoztunk Markó Iván balettművésszel, szimfonikus zenekarokkal és a Budapest Klezmer Banddel is.
Hogyan lehet egyensúlyozni a tradíció és a megújulás között?
Vannak kötelező repertoárdarabok, mint a Liszt II. rapszódiája vagy a Monti-csárdás, amiket nem lehet elhagyni. De ezek mellett bemutatunk olyan új számokat is, amelyek a mai fiatalokat is megérinthetik.Van-e olyan műfaj, amivel szívesen kísérleteznének még?
Gerendási István: Mindenre fogékonyak vagyunk. Például felléptünk a Sziget Fesztiválon Beton.Hofival ami óriási siker volt a fiatalok körében. Volt közös produkciónk ír sztepptáncosokkal is, ahol a magyar néptánc, a cigányzene és az ír zene találkozott. Nincs lehetetlen, az átjárhatóság nagyon fontos.
Úgy tűnik, mintha az utóbbi években a cigányzene újra népszerűvé válna. Ön is így érzi?
Gerendási István: Igen, a művészetben is visszatérnek bizonyos korszakok. A kormányzati intézkedések, mint a „Zenélő Magyarország” program is segítik, hogy a zenészek éttermekben, szállodákban játszhassanak. A roma muzsikusok nemcsak a cigányzenében, hanem a klasszikus zenében, a jazzben és a táncban is rendkívül tehetségesek.
Tudna említeni konkrét példákat a Rajkóra, mint „kitörési pontra”?
Gerendási István: A legismertebb Mága Zoltán, akit Tiszabőről hoztunk fel, és 10 évig volt a növendékünk. De említhetném Puka Károlyt vagy a néhai Kállai Ernő klarinétművészt is. Több száz neves zenész indult tőlünk.
Milyen tapasztalatot adhat át a Rajkó a társadalomnak az integráció terén?
Nálunk sosem volt kérdés a származás; cigány és nem cigány fiatalok együtt tanulnak és lépnek fel. Az igazi integráció kulcsa a tanulás és a műveltség. Olyan helyekre is eljutottunk, mint a Vatikán, ahol XVI. Benedek pápa előtt játszottunk 70 ezer zarándok előtt . Ez Erdő Péter bíboros segítségével valósult meg, aki hallva minket azt mondta: „ez odavaló a Vatikánba” .
Ön hogyan került az intézményhez?
Véletlen szerencse volt. Szentendrén voltam sorkatona, ahol a Rajkó kísérte a helyi tánckart. 1976-ban, a leszerelésemkor kerestek nevelőtanárt, és én elvállaltam. Ennek már több évtizede. Nekem és a kollégáimnak életcélunk a hátrányos helyzetű gyerekek segítése. Nincs szebb dolog, mint amikor egy nálunk végzett, mélyszegénységből jött zenész gyereke már a Zeneakadémiát végzi vagy japánul beszél.
Mit szeretne látni 10 év múlva?
Gerendási István: Azt, hogy létezik a Rajkózenekar és a művészeti iskola, mert ezek szétválaszthatatlanok. Farkas Gyula a halálos ágyán azt kérte tőlem: „Pista, ne hagyja, hogy a Rajkózenekar megszűnjön”. Ez a mondat mindig a fülünkben cseng. Az a feladatunk, hogy továbbadjuk ezt az örökséget.
