A legelső kérdésem az lenne: kérlek, mutasd be a laikusoknak, pontosan mi is az a hétpróba?
A hétpróba egy kétnapos versenyszám az atlétikán belül. Az első napon négy számban mérjük össze a tudásunkat: 100 méteres gátfutásban, magasugrásban, súlylökésben és 200 méteres síkfutásban. Másnap távolugrással kezdünk, gerelyhajítással folytatjuk, és végül egy 800 méteres síkfutással fejezzük be a versenyt.
Megtalálható Spotify-on és Apple Podcast-en is.
Hogyan jött a hétpróba az életedbe?
10 évesen mentem el először atlétikaedzésre. Kezdetben hosszútávfutóként indultam, majd 11 évesen kerültem a nevelőedzőmhöz, Adamik Zoltánhoz. Ő maga is többpróbázó volt, és azt az elvet követte, hogy a fiatalokat többpróbázónak kell nevelni. Úgy gondolta, később majd eldől, melyik irány lesz az ideális a sportolónak. Én nagyon élveztem ezt a változatosságot, és gyerekként sikeres is voltam benne. Különösen az ugrószámokban és a gerelyhajításban jeleskedtem, pedig akkoriban még nem tartoztam az izmosabb, erősebb sportolók közé.
Már 10 éves korodtól versenyeztél is?
Valójában már előbb is. Kecskeméti vagyok, és az általános iskolában gyakran vittek minket gyerekversenyekre. Már nyolc éves koromtól indultam teramatlétika versenyeken: 30 méteres futásban és helyből távolugrásban, amiket rendszerint megnyertem. A mezei futóversenyeken is jól szerepeltem. Mondhatjuk, hogy hamarabb kezdtem el versenyezni, mint ahogy tudatosan edzeni jártam volna.
Mi motivált ennyi idősen? A győzelem éltetett?
Visszagondolva, egyszerűen csak nagyon élveztem a versenyszituációt. Alapjáraton volt bennem egyfajta versenyszellem. Nagyon mozgékony gyerek voltam, és ez a két dolog nálam szerencsésen találkozott.
Van sportolói múlt a családodban?
Nem igazán. Egyedül anyukám sportolt, ő voltizsált, ami művészi torna lovon. Ezt versenyszerűen űzte, válogatott is lett. Neki azonban 13-14 évesen abba kellett hagynia a karrierjét. Válogatottként Budapestre kellett volna költöznie edzeni, de ezt a nagyszüleim akkor nem tudták megoldani.
Édesanyád esete miatt a te szüleid már másként álltak hozzád?
Igen, nekik köszönhető, hogy végig támogatni tudtak. Emlékszem, amikor jöttek az eredmények, felajánlották, hogy akár Budapestre is felköltöznek miattam, ha komolyan akarom ezt csinálni. Soha nem éreztem rajtuk kényszert. Amikor fiatalon néha elegem volt, azt mondták: nem muszáj csinálnom, csak azzal foglalkozzak, ami boldoggá tesz. Biztosan közrejátszott ebben édesanyám múltja is, akitől úgymond elvették a sport lehetőségét.
Volt olyan pont, amikor tényleg fel akartad adni?
Nem mondanám, hogy teljesen abba akartam hagyni, de voltak mélypontok. Tehetséges gyerek voltam, kiemelkedtem a korosztályomból. Azonban eljön egy pont, amikor a sok siker után elkezdi az ember megélni a kudarcokat is. Volt néhány évem, amikor nem tudtam áttörni a saját korlátaimat. Nem tudtam, hogyan kezeljem ezt a helyzetet. Ez a tipikus esete annak, amikor valakit kikiáltanak tehetségnek, aztán ha valami nem sikerül, elkeseredik. Végül az atlétika szeretete vitt tovább ezeken az akadályokon.
Mennyire vagy jelen a közösségi médiában?
Próbálok jó tartalmakat készíteni, mert úgy gondolom, a mai világban ez segíthet a szponzorációban és a támogatások megszerzésében. Emellett szeretném népszerűsíteni a hétpróbát is, mert egy nagyon színes versenyszám. Ugyanakkor a rengeteg edzés mellett nehéz erre energiát és időt találni, így ez nálam inkább másodlagos dolog marad.
Meg lehet élni ma Magyarországon az atlétikából?
Szűcs Szabina: Egy bizonyos szint felett igen. Sokáig a szüleim támogatására szorultam. Amikor Budapestre költöztem albérletbe, még két évvel ezelőtt sem kerestem annyit, amiből meg tudtam volna élni. Azóta jöttek az eredmények, és ezzel a helyzetem is javult. Ehhez azonban elengedhetetlen egy magas nemzetközi szint elérése.
Mit tanácsolnál a 10 éves önmagadnak?
Ez nehéz kérdés. Inkább a 17-20 éves énemnek üzennék: kezdjen el foglalkozni önmagával. Kezdje el elfogadni és szeretni magát, mert ebből rengeteg erőt lehet meríteni. Ismerje meg a negatív tulajdonságait, amik gátolják a teljesítményt, és erősítse azokat, amik segítik. Nálam ez a felismerés elég későn, 2023-ban jött el. Akkor értem meg fejben erre a munkára, és onnantól kezdtek el jönni az igazi eredményeim. Hiába voltam ott korábban is minden világversenyen, sosem tudtam jól szerepelni. Megvolt bennem a potenciál, de hiányzott ez a fajta belső egyensúly. Tehát azt mondanám a kicsi énemnek: légy türelmes, mert a türelem és az önismeret meghozza az eredményt.
