Marathón
I.e. 490-ben a görög-perzsa háború keretében került sor a marathóni ütközetre, melyben az athéni polisz serege küzdött I. Dareiosz perzsa király hódító hadával. A Perzsa Birodalom uralkodói már évtizedek óta szemet vetettek Hellász gazdag poliszaira, de a perzsák sem Dareiosz király, sem fia, Xerxész idejében nem tudták megszerezni a prosperáló szigetvilágot, hiszen a görög poliszok – egymással való rivalizálásuk és háborúik ellenére – mindig megfelelő időben fogtak össze, hogy megmentsék a hellén kultúrát a Perzsa Birodalomba való olvadástól.
Az ütközet jelentőségét a hatalmas túlerővel szembeni sikeres helytállás adja, hiszen az athéniak Miltiádész zseniális felismerése nyomán a szárazföldön futva – a perzsák meglepetésére – hamarabb a csata helyszínére értek, mint a hajóval érkező támadók. A marathóni síkon aratott görög győzelem hírét egy hírnök vitte Athénba, melyet egy 42 km-es táv lefutásával teljesített. A ’marathóni futás’ az első újkori olimpia megrendezése óta vált híressé.
A marathóni csatatér egy újkori festményen
Forrás: MacCallum
Konstantinápoly bevétele
Konstantinápoly helyén már a görögök is hoztak létre települést, de a várost hivatalosan Nagy Constantin római császár alapította. A város hamar komoly regionális szerepre tett szert és rövidesen a kettéosztott Római Birodalom keleti részének fővárosává is vált. A Nyugat-Római Birodalom 5. századi bukása után a Bizánci Császárság még majdnem ezer évig fennállt. Ugyan Bizánc elgörögösödött és vallási tekintetben is lényegesen eltért a Római Birodalom kezdeti latin hagyományaitól, Bizánc a középkor végéig római alapokra támaszkodva irányította a térséget. A 13-14. században egyre erősödő muzulmán oszmán-törökök a térségben sorra foglalták el a Bizánc fennhatósága alá tartozó területeket, 1360-ban Drinápolyt is bevették, mely az Oszmán szultánok székhelye lett.
A 15. század elejétől Bizánc állandó és súlyosbodó fenyegetettség alá került, de a keresztény európai államok vezetői mindig támogatásukról biztosították a bizánci császárt, így az Oszmánok a város ostromára sokáig nem vetemedtek. 1453-ban azonban, a 100 éves háborúban kimerült európai királyságok már nem voltak képesek érdemben Bizánc segítségére sietni, így a hatalmas túlerőben lévő törökök korszerű faltörő ágyúikkal könnyedén bevették a várost, ezzel véget vetve Bizán évezredes hatalmának a térségben. A császár az utolsó percig Hunyadi János felmentő hadaira várt, melyek azonban nem érkeztek meg, így Európa peremén huzamos időre berendezkedhetett a muzulmán Oszmán Birodalom.
Bizánc bevétele egy középkori metszeten
Forrás: Theophilos Hatzimihail
A Spanyol Armada elsüllyesztése
A földrajzi felfedezések megindulását követő évszázad a Spanyol Birodalom számára prosperáló időszaknak számított. Az Újvilágból Spanyolországba áramló nemesfémek, nyersanyagok és különleges portékák a spanyol uralkodói udvar rendkívüli gazdagságához is hozzájárultak. A spanyol királyok a tengeri dominanciát hatalmas hajóhad építésével és a kereskedelmi hajók védelmével tartották fenn. A korai gyarmatosításban lemaradó nyugat-európai államok pedig, saját kolóniák szűkében a spanyol és portugál gályák kifosztását gyakorolták ’udvari kalózók’ – pl.: Francis Drake – alkalmazásával. II. Fülöp spanyol király az 1580-as évek során rendkívüli veszteségeket szenvedett el a kalózkodás következtében, ezért elhatározta, hogy egy tengeri invázió keretében megtorolja az angol és holland fosztogatást. A Spanyol Armada a kor legnagyobb és legkorszerűbb tengeri flottája volt, mely rettegett haderőnek számított. Az angolok szerencséjére és a spanyolok balszerencséjére azonban a flotta sem a tengeren, sem pedig a szárazföldön nem jelentett veszélyt, hiszen a La Manche csatorna viharos vizén súlyos veszteségeket szenvedett az időjárás viszontagságai miatt. A megmaradt hajók a Brit-szigeteket megkerülve igyekeztek hazatérni, de az angolok rajtaütései és a rossz hajózási körülmények miatt a flotta töredéke tért csak haza.
A Nagy Armada pusztulása megtörte a spanyol dominanciát a világtengereken és megindította a Spanyol Birodalom hosszú, évszázadokon át tartó hanyatlását. Ezzel párhuzamosan azonban, a hatalmi vákuum lehetővé tette más országok felemelkedését, így az angol, francia és holland bekapcsolódást a kolonializmusba. A Nagy Armada pusztulása utána a világtengerek ellenőrzését rövidesen Hollandia, majd a 17. század végétől Anglia vette át. Hollandia rövid nagyhatalmi státuszát és a Brit Birodalom 250 évig tartó dominanciáját tehát a Spanyol Armada pusztulása is nagyban elősegítette.
A Nagy Armada pusztulása egy korabeli festményen
Forrás: ntf.hu
