A nyelv és a gondolkodás kapcsolata évszázadok óta vita tárgya, és ma a nyelvészet, pszichológia és idegtudomány érdekes válaszokat kínál a témában, amelyekből most egy pár összegyűjtésre került. Következzen tehát több olyan gondolkodási terület, amelyet befolyásol, hogy a ma beszélt 7000 nyelv közül melyiket használjuk.
A Sapir–Whorf-hipotézis (nyelvi relativitás)
Ez az elmélet azt sugallja, hogy a beszélt nyelv befolyásolja, hogyan érzékeljük és gondolkodunk a világról.
Például egyes bennszülött nyelvekben nincsenek külön szavak a „balra” és „jobbra” fogalmakra. Helyette égtájakat használnak (észak, dél, kelet, nyugat). Az ilyen nyelvek beszélői sokkal jobb tájékozódási képességekkel rendelkeznek, így míg az egy előadóterembe lévő nézőközönség tagjai közül senki sem tudta egyből megmutatni merre van délkelet, addig a Kuuk Thaayorre törzs ötéves tagjai valószínűleg könnyűszerrel rávágják.
Idő és tér
A különböző nyelvek eltérően keretezik az időt: Az angol inkább vízszintesen ábrázolja („a jövő előttünk van”, „a múlt mögöttünk”). A mandarin kínai viszont függőlegesen („fent” a korábbi események, „lent” a későbbiek). Ez befolyásolja, hogyan rendezik el mentálisan az eseményeket a beszélők.
Nem és tárgyak
A nyelvtani nemmel rendelkező nyelvekben (például spanyol vagy német) a tárgyak férfi vagy női kategóriába esnek. Ez hatással lehet a társításokra: például a „híd” szó németül nőnemű (die Brücke), spanyolul hímnemű (el puente). A kutatások szerint a németek a nőnemnek köszönhetően a hidakat gyakran olyan melléknevekkel írják le, mint „szép” vagy „elegáns”, míg a spanyolok a maszkulinitásra asszociálva inkább olyasmivel, hogy „erős” vagy „masszív”.
Emlékezet és figyelem
A nyelv formálhatja, mire figyelünk:
Angolul azt mondjuk: „She broke the vase.” („Ő eltörte a vázát”). Japánban vagy spanyolban inkább az eseményre helyezik a hangsúlyt: „Eltört a váza.”
Ez hatással van a memóriára és a felelősség megállapítására—az angol anyanyelvűek inkább emlékeznek arra, ki okozta a balesetet, míg más nyelvek beszélői magára az eseményre koncentrálnak, hogy baleset folyamán tört el a váza, ez pedig befolyással lehet például tanúvallomásokra is.
Érzelem és identitás
A nyelv nemcsak a gondolatainkat formálja, hanem az érzelmeinket és önkifejezésünket is. A kétnyelvű emberek gyakran arról számolnak be, hogy „más embernek érzik magukat” attól függően, melyik nyelvet beszélik—néha formálisabbak, máskor érzelmesebbek.
Nyelv és színek
Az emberek biológiailag hasonló módon érzékelik a színeket, ám a nyelv, amelyet beszélünk, nagyban befolyásolhatja, hogyan kategorizáljuk és különböztetjük meg az árnyalatokat. Az orosz nyelv például két alapvető szót különböztet meg a kékre: goluboy a világoskék, siniy a sötétkék. Ennek következtében az orosz anyanyelvűek sokkal gyorsabban észreveszik a világos és sötét kék árnyalatai közti különbséget, mint az angol anyanyelvűek, akik mindkettőre ugyanazt a „blue” szót használják. Más nyelvek, mint például a namíbiai himba nyelv, másképp rendszerezik a színeket: náluk a zöld és a kék nem külön kategória, hanem egybe tartozik. Érdekes módon a himbák sokkal gyorsabban észlelik a különböző zöld árnyalatokat, de nehezebben különítik el a kéket a zöldtől, ami jól mutatja, hogy a nyelv hogyan formálja a vizuális érzékelést.
A nyelvek történetileg hasonló sorrendben alakítják ki a színneveket: először a fekete-fehér árnyalatok, majd a piros, később a zöld és sárga, végül a kék kerül a nyelvi kifejezések közé. Az olyan nyelvek, mint a japán, még érdekesebb példát nyújtanak: a kék (青, ao) hagyományosan magába foglalta a zöldet is, ezért a mai napig a közlekedési lámpák „zöld” fényét gyakran ao-nak nevezik.
Összességében tehát, bár biológiailag ugyanazokat a színeket látjuk, a nyelv, amelyet beszélünk, meghatározza, hol húzzuk meg a határokat az árnyalatok között, és mennyire gyorsan, könnyen vesszük észre a különbségeket.
Határok és rugalmasság
Fontos azonban kiemelni: a nyelv nem zár be minket. Képesek vagyunk olyan dolgokra gondolni, amelyeket nehéz szavakba önteni, és új nyelveket tanulva új világképeket fedezhetünk fel. Ugyanakkor a nyelv irányítja a figyelmünket, a gondolkodási szokásainkat és a kategóriákat, amelyekkel a valóságot rendszerezzük.
Összefoglalva tehát a nyelv nem pusztán kommunikációs eszköz, hanem olyan, mint egy lencse, amely finoman alakítja az érzékelést, a memóriát és a gondolkodást. Az adott nyelvben elérhető szavak és szerkezetek befolyásolják, mit veszünk észre, hogyan kategorizáljuk a világot, sőt, még azt is, hogyan érzünk.
