Reaktor

Mit számít ma a magyarellenes román retorika a nyugat-európai díjak odaítélésekor? Spoiler: nem sokat.

2019 decemberében jelent meg a hír, hogy Klaus Johannis román elnöknek ítélték oda a Nemzetközi Károly-díjat. Ez a hír idehaza még önmagában nem rengette meg a sajtót és a közvéleményt, aminek nyilvánvaló oka, hogy hazánkban nem túl sokan vannak tisztában ennek a díjnak a mibenlétével. Még a nemzetközi hírekre fogékony olvasók egyike-másika is csak némi utánaolvasást követően tudhatta meg, hogy a középkori Frank Birodalom legnagyobb alakjáról elnevezett díj odaítélése történt meg. A második világháborút követően Aachenben alapított kitüntetést alapvetően egy helyi potentátokból (polgármester, rektor, képviselők, egyesületi tagok) álló grémium ítéli oda olyan személyeknek, akik az európai értékek védelmét szolgálják. Nyilván nagy nemzetközi presztízsét a díj nem annak köszönheti, hogy egy 250.000 fős német középváros helyiekből álló csapata dönt a kitüntetettekről, hanem annak, hogy az eddigi díjazottak névsora rendkívül impozáns.

Az 1950-es években az európai integráció kigondolói, beindítói szinte kivétel nélkül megkapták a kitüntetést (Coudenhove-Calergi, Monnet, Adenauer, Schuman stb.) és ebben az évtizedben maga Winston Churchill is elfogadta az elismerést. Ezt követően már sokkal vegyesebb lett a kép, a díjazottak közé bekerültek ma már kevésbé ismert politikusok és diplomaták is, a lényeg, hogy az egyesült Európa megteremtése egyre gyakrabban szerepelt a laudációk szövegében. Valószínűleg a díj szellemisége, célja, valamint az 1990-es kelet-közép-európai rendszerváltások, majd az Európai Unió bővítésének szerencsés együttállása tette a díjat egyre ismertebbé és „relevánsabbá”, hiszen az elmúlt három évtizedben gyakorlatilag csak nagyon magas rangú politikusok, állam-és kormányfők kapták meg, köztük Bill Clinton, Tony Blair, Angela Merkel,  továbbá Szent II. János Pál és Ferenc pápák is (az egyébként német származású XVI. Benedeknek ugyanakkor nem járt az elismerés). Ilyen, az egyébként az európai szellemiségének védelméért, újraegyesítéséért, az európai értékek védelméért valóban kiálló, és azokat előmozdító személyek sorába emelték tehát Aachen városának elöljárói a román elnököt.

Noha nem egyértelmű, hogy Klaus Johannis milyen történelmi érdemeket szerzett működése alatt az európai értékek védelmében (talán majd a díjátadón elhangzó laudációból megtudhatjuk), annyi azonban bizonyos, hogy a díj odaítélését követő négy hónappal emlékezetes nyilatkozatot tett. Csak éppen negatív értelemben. Ekkor történt ugyanis, hogy

a román parlament alsóháza hallgatólagosan elfogadta Székelyföld autonómia-statútumát, ami az államelnökből komoly magyarellenes kirohanást váltott ki.

Élő televíziós bejelentkezésében először gúnyosan magyar nyelven köszöntötte az ellenzéki szociáldemokrata pártot, majd azzal vádolta meg politikai ellenfeleit, hogy ők Magyarországnak akarják juttatni Erdélyt, és feltette a kérdést a párt vezetőjének, hogy vajon mit ígért neki Orbán Viktor a területért cserébe? Nos, bizonyára nem ez volt az a kiemelkedő cselekedet, amit Johannis az európai szellemiségért tett, hiszen ez valahogy mégsem férhet bele egy igazi européer, egy „elkötelezett európai” megnyilatkozásába, gondolhatnánk. A kijelentés komoly tiltakozásokat váltott ki az erdélyi magyarság körében, petíciót is indítottak, míg a román diszkriminációellenes tanács pénzbírsággal sújtotta az elnököt.

A díjat odaítélő grémium vezetője, Aachen egykori baloldali főpolgármestere szerint ugyanakkor nincs itt semmi látnivaló, Johannis ezen kijelentése a politikában néha előforduló túlzások kategóriájába sorolható, a díjazott ettől még „nem lett egyik napról a másikra nacionalista”.

Tehát 2020-ban, az „egyesült Európában” a nyugati véleményvezéreknek simán belefér egy jó kis magyarellenes gyalázkodás a román elnök részéről, sőt, nemhogy belefér, de még díjat is érdemel.

Hol maradt a „mértékadó” nemzetközi média igazságosztó megnyilatkozás-hulláma a rasszista, gyűlöletkeltő beszéd után? Hány korábbi díjazott tiltakozott, hogy nem szeretne közösséget vállalni egy ilyen beszéd után Johannis-szal? Válasz nincs, inkább költői kérdésnek szántam.

Azon a híren pedig már azt hiszem csak mosolyogni lehet, hogy mindezek után idén szeptemberben bejelentették: a 230.000 fős Magdeburg városa által alapított Ottó császár-díjat ebben az évben Klaus Johannisnak adományozzák, az „európai megértés” folyamatában betöltött szerepéért. Európai. Megértés. No comment.

Az amerikai egyetemek mintájára, ahol az intézményben a különböző értékek, tevékenységek köré szerveződő diákoknak külön házuk, külön lakrészük van, a magyar diákság is elkészítette saját, közép-európai prototípusát. A diákság önnön magára vállalt plusz terheit viszont nem teljesen ugyanúgy fogadják itthon, mint Amerikában. Mi is a helyzet valójában?

A magyar szakkollégiumi, öntevékeny vagy versenycsapat körök egy egészen különleges hibrid rendszer.

Megtartották (mert mit tehettek volna) a merev, magasan követelő bolognai rendszert, de elkezdtek egymással új, jutalmazóbb közegben is versengeni.

A két módszer között az az éles különbség, hogy míg a papíron vett egyetemi tanulmányokban mindenki ötösről indul, és hibáról hibára vonnak le egy jegyet, addig az öntevékeny körökben lépésről lépésre értékelnek a társaid, és vagy helyben maradsz a saját szinteden, vagy felemelkedsz a hierarchiában. Míg az első esetben logikusan senkinek nincs kedve dolgozni, hiszen minden megmozdulással vagy semlegesen továbbhaladunk, vagy veszítünk, addig a másik folyamat zárulhat pozitív megerősítéssel is. A közép-európai térségben kiugróan magas a magyar diákok vonzódása az egyetemi kerettanterven kívüli elfoglaltságok felé, akár a szakmájukhoz kapcsolódik, akár nem. A külföldi mintával szemben az a különbség, hogy

míg amerikai társainkat az egyetem bőséggel honorálja áldásos tevékenységükért (ösztöndíj, kredit, támogatás, utazások, kedvezményes órarend), addig a magyar diákság kétségbeesetten (vagy tudomásul véve a helyzetet) beleszuszakolja a pont-nem-a-rugalmasságáról-híres bolognai rendszerbe a mellékszálon futó munkáját.

Miért is csinálják?

A nem-közvetlenül szakmaisághoz csatolható tevékenységekre a magyarázat (szakkollégium, vitakörök, jótékonysági szervezkedések), hogy a magyar diákok kezdik felismerni, hogy már egyáltalán nem azok a lehetőségeik, amiket a tanáraik (tisztelet a kivételnek) kommunikálnak feléjük. Na nem azért, mert bármelyikük is rosszat akarna, csupán nem mindenki tudta lekövetni a generációinkat elválasztó hatalmas történelmi szakadékot. A mostani idősebb egyetemi oktató generáció érájában fordult Magyarország sorsa át azon a történelmi ponton, ahonnan számítva 40 évig ugyanott dolgozni nem dívik, ahonnan a külföldi út ugyanolyan állomása az életnek, mint bármi más, és ahol a speciális tudás mellett már nem lehet elboldogulni naprakész közéleti információk, cseles pénzügyi fogások, perfekt nyelvtudás és komplex (hétköznapi emberek számára fogyasztható) természetudományos tudás nélkül.

Ezeket az ismereteket a beható, nagyságrendekkel több lexikális tudást visszakérő egyetemi rendszerünk nem tudja és nem is akarja megadni,

valahol érthető módon, hiszen ezzel párhuzamosan a munkaerőpiac is nyomást gyakorol a képzett szakembereket kitermelő intézményekre. A szakmailag orientáltabb területeken aktív öntevékeny köröket külső szemlélőként nehéz besorolni. Mint régen a sport vagy a művészetek, ma is (ha nem is válik el élesen), a gazdagok és tehetségesek kiváltsága a verenycsapat részvétel. Aki az ösztöndíjából él ma magyar egyetemistaként, az nem engedheti meg, hogy a tanulmáányi átlagában csökkenés legyen. Aki ilyen szempontból szabadabb, az már dönthet. Tényleg kell ez bárkinek? Tényleg akarjuk mi azt, hogy éjjel 11-kor felállva a könyveink mellől egy jó fogmosás után visszaüljünk, és megint valami szakmai nünükénkkel foglalkozzunk?

Az egyetemi kapacitás korlátos, így pont ahogy a fent említett interdiszciplináris, általános tudást nem tudja biztosítani, ugyanúgy képtelen teret és energiát áldozni a behatóbb szakmai oktatásra.

Nem mellesleg a tudományos felfedezések olyan iramban születnek nap mint nap, hogy szinte képtelenség mindenre sort keríteni a kerettantervben. Nálunk azt szokták mondani, azok fognak legjobban megélni a szakmájukból, akiknek a képzés alatt egy mondat, egy szó, egy „még nem találtuk ki, hogyan lehetne...”-kezdetű mondat mentén bekattan valami, és onnan nem áll meg, utánaolvas, épít, tanul, majd beépíti a szakmai pályafutásába. Míg az elhelyezkedéshez az általános műveltség és a jó referenciák kellettek, a munkába való felvétel után nagyobb hangsúlyt kap a speciális tudás, az apróbb területekre való egyedi, mindenkinél jobb rálátás. A versenycsapatokat azért hozzuk létre, mert egy-egy ilyen kattanás időben többé-kevésbé egyszerre több embernek is megvan. Ilyenkor, legyen akármilyen nehéz a tanulás, nézzenek ránk akármilyen szúrósan a tanáraink, nem tudjuk elengedni a gondolatokat, és még ha egyvalaki el is engedi, a másik öt biztosan újra és újra fel fogja spanolni valamivel.

Nagy előnyünk az amerikai rendszerrel szemben (vagy hátrányunk?), hogy az öntevékeny körök nagyon gyakran pengeélen táncolnak, hiszen mindenkinek az ideje ki van centizve, és egy jegy rontás a tanulmányokban, egy gramm hiba a törékeny egyensúlyban, és elindulunk lefele a lejtőn. Egy jegy külömbség ugyanis több tízezer forinttal kevesebb ösztöndíj, ekkor nemhogy versenycsapatra nincs idő, de sokan elmennek dolgozni, aki pedig dolgozik, általában újabb jegyeket ront. Ha nem segítik egymást a tagok, könnyen lehet, hogy akivel régebben együtt terveztük a hajtóműházat, az a következő szemeszterben már valamelyik recepción mosolyog vissza ránk részmunkaidőben. Szóval vigyáznunk kell egymásra.

Mit értenek azon, hogy a halat nem érdekli, hogy a horgásznak mi a kedvenc étele? Hogyan lett a Cserkészszövetség az egyes számmal bejegyzett civilszervezet? Mit hoznak haza a városba a cserkészek a vadonból? Solymosi Balázst, a Magyar Cserkészszövetség országos elnökségének egykori tagját kérdeztük.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Jó munkát!

Jó munkát!

Így hangzik a cserkészköszönés. De miért dolgoznak a cserkészek?

A jó munkát megtévesztő, mert nem feltétlenül dolgoznak. Ez egy közösség alapú nevelési mozgalom, ami arra épít, hogy a fiúk ígyis-úgyis bandába verődnek. És ha bandába verődtek, akkor értelmes dologgal foglalkozzanak.

Az alapítónk az utolsó üzenetében is egy fontos feladatot hagyott ránk: a világot tegyük jobbá és mindennap tegyünk valami jót, amitől a világ jobb lesz.

Mi, cserkészek, ehhez kívánunk jó munkát, hogy megtaláljuk azt a lehetőséget, hogy ezen feladat szerint végezzük ezt a tevékenységet.

Mikor és hol született a cserkészet?

Az első élmények a második búr háborúban születtek. Az alapítónk egy brit tábornok volt. A Dél-Afrikában folyó harcok közepette egy város védelmét bízták rá, amelyet 216 napig védett. Ebben az időszakban arra jött rá, hogy a kamasz korú fiúk kellőképpen felelősek tudnak lenni, hogyha rájuk bízunk feladatokat. Évekkel később hazaérve Angliába, ezeket a tapasztalatait próbálta beépíteni egy képzési programba, ami részben a hadseregnek szolgált segítségül. Aztán 15 év körüli fiúkat vitt el egy szigetre, egy bő hetes táborba és próbálta őket képezni tudásban, tapasztalásban és közösségi életben, rátermettségben, talpraesettségben is. Ezek eredményeképpen indult el egy olyan mozgalom, ami arról szólt, hogy jó együtt, és ha már együtt vagyunk, csináljunk valami nagyon jó dolgot, ami számunkra vonzó és izgalmas.

Megjelentek a külsőségek is. Például az egyenruha milyen célt szolgált?

Az egyenruha az alapítónk szándéka szerint kifejezi a közösségünket, másrészt eltakarja azokat a társadalmi különbségeket, amelyeket sokszor a ruházatban is láthatóvá tudunk tenni. Az egyenruhánkból nincsen gagyi és nagyon drága, nincsenek olyan különbségek, hogy vajon honnét jöttem ma reggel. Harmadrészt az egyenruhánk fontos információkat hordoz. A bennfentesek számára leolvasható, hogy valaki honnét jött, melyik kis közösségnek, őrsnek a tagja, másrészt, hogy mit tanult, mit tud és milyen tapasztalatai vannak. A tudásról jórészt a próbajelvényeink árulkodnak, a tapasztalásról pedig a rendezvény jelvényeink, hogy valaki hol fordult meg.

A Bi-Pi becenéven ismert alapító legismertebb könyve, a Scouting for Boys (Cserkészet fiúknak) a huszadik század negyedik legolvasottabb könyve volt. Mi a cserkészmódszer sikerének titka?

Az alapítónak van egy érdekes mondása, ami az ifjúságnevelés egyik kulcsmondata: a halat nem érdekli, hogy a horgásznak mi a kedvenc étele. A sikernek a titka az, hogy lehetőséget biztosítunk, kereteket szabunk és ezen belül adunk játékteret. Azzal, hogy felelősséget, lehetőséget kapnak a fiatalok, kipróbálhatják magukat egy bizonyos helyzetben akár többször is, javítva ennek a megoldását. Rájuk van bízva, hogy milyen utakat találnak, de mindig van olyan vezető, aki segíti őket. Ez a vezető nem feltétlenül felnőtt.

A cserkészetben nagyon fontos, hogy a kis közösség vezetői általában egy pár évvel idősebb nővér vagy báty szerepében lévő, reményeink szerint megfontoltabb fiatal és van még egy felnőtt, aki a kis közösség képzési, nevelési programját tudatos felnőttként tudja irányítani.

Hány éves kortól lehet valaki cserkész?

Magyarországon az első osztály megkezdésétől, 6 éves kortól. A közösségtudat kialakulása valahol 6 éves kor körül van és nekünk nagyon fontos, hogy ne az egyéniségében keresse az identitásának a legfőbb pontját, hanem a közösségben megmutatva lehessen az identitásának a fő támasza.

Onnantól kezdve felelősséget kap a nyakába, hogy belép a cserkészmozgalomba?

Igen, de ez nem azt jelenti, hogy egy óriási terhet tennénk a vállára. Az, hogy hogyan viselkedik a kisközösségében, milyen kapcsolatot épít ki, hogyan hajtja végre a rábízott feladatokat klasszikusan az alsó tagozatosoknál egyszerűen csak annyi, hogy a játék után kezet kell mosni, hogy minden nap tiszta ruhát kell venni, ami szülőként megtapasztalva nem magától értetődő egy ilyen korúnak.
Amikor egy középiskolás világtalálkozóra készül, akkor az odajutásban és a táborozás költségeinek előteremtésében neki is van feladata. Keressen támogatókat arra, hogy ő képviselhesse a magyar cserkészetet!

Talpraesett fiatalok lépnek ki a cserkészet keretei közül?

Sokszor azok is lépnek be, és ezt tudjuk erősíteni és segíteni. Akik kilépnek a cserkészet kereteiből – bár izgalmas kérdés, hogy miért lépnek ki, mi azt valljuk, hogy ez egy élethosszig tartó életforma – ők a legtöbbször azt a visszajelzést adják, hogy sok lehetőséget kaptak, kipróbálhatták magukat, megtapasztalták a közösség erejét, a való életben a tudás használatát.
Mert ameddig a kémiaórán elmagyarázzák, hogy az égés arról szól, hogy az éghető anyag, az oxigén és a gyulladási reakció megvan, ehhez képest minden 12 éves fiú elképesztően piromán a nyári tábor össze tűzrakási lehetőségén. Ezeknek a jó összeszövése az, ami a legnagyobb sikerünk.

Tanulhatnak a cserkészmódszerből a civil pedagógusok?

Nagyon sokat tanulhatnak, a 2012-2015-ös időszakban voltak kifejezetten olyan pedagógus továbbképzéseink, ahol a módszertani tárház frissítése, a bevonásra építő tudásátadás, illetve a pedagógus és a diák közti interakcióban segítettük őket. Akár az, hogy egy 45 perces óra az 45 percben elképesztő teher lehet, ezért tegyünk bele valami olyat, amitől ez lazábbá válik, feltölti egy kis energiával a hallgatóságot. Tehát a frontális oktatás sok esetben kiváltható más eszközökkel és módszerekkel, ami esetleg fogyaszthatóbb is a gyereknek vagy kedvesebb számára.

Nagy különbség megnézni a könyvben az ábrát a kísérletről, megnézni egy filmet a kísérletről, megnézni a tanár kísérletét vagy elvégezni a kísérletet.

Mikor érkezett Magyarországra a cserkészet?

Érdekes úton érkezett, mert több párhuzamos ösvény volt, ami idehozta a cserkészetet. Az egyik legromantikusabb, hogy egy középiskolás fiú levelezett egy angliai hasonló korú fiúval, és ő küldött neki egy könyvet, amit izgalmasnak talált. És ez a srác aztán az öccsének csinált cserkészetet.
Közben egy teljesen más vonalon alapvetően lelkészek, papok és tanítók kapcsolatrendszere révén, német területről érkezett hozzánk a cserkészet alapja. Aztán ezek a különböző utakon beérkező impulzusok szövődtek össze 1912 év végén a Cserkészszövetség megalakulásában.

Aztán következett egy szünet 1948-ban, majd 40 év csend után 1989-ben újraindult. Hogyan történt meg az újjáépítése? És mi volt ez a szünet?

1912 után az első világháború egy kényszerű nehézséget hozott az életünkbe, majd 1920 után egy újabb nehézséggel néztünk szembe, hiszen a magyar cserkészek már nem csak a magyar állam területén éltek. Nagyon izgalmas volt azt látni, hogy milyen helytállással vettünk részt abban az országimázs-építésben, amit a trianoni trauma után meg tudtunk tenni. Tudva és akarva nagyon sokan és nagyon sokat jártunk államhatáron túlra táborozni, vagy például Passau-tól Bécsig leeveztünk a Dunán, ami mégiscsak egy izgalmas vállalkozás a 20-as évek közepén.
Egészen odáig jutottunk ebben, hogy a cserkészek négyévente megtartott világtalálkozóját Magyarország rendezhette 1933-ban, ami a negyedik világtalálkozó volt a cserkészet történetében.
A ’40-es évek első felében volt egy eltolódásunk az akkori korszaknak megfelelően, ami ’45 után vissza is csapott, mert ezután nagyon sok olyan vád ért bennünket, ami miatt az irányváltás túl erősre sikerült. Egyrészt levetni az akkor ránk ragasztott cetliket, másrészt az akkori magyarországi berendezésben megjelenő kommunista előretörésben fontos szerepe volt annak, hogy hogyan tudják átvenni az akkor 50 ezer fiatallal foglalkozó mozgalom irányítását. Miközben megjelent az Úttörőszövetség is.
És végül 1948-ban jutunk el arra a pontra, hogy megszüntetik és betiltják a cserkészmunkát. Ez egy izgalmas helyzet, mert mindeközben egy közgyűlésen egyesülünk az úttörőkkel. Közben egy belügyminisztériumi rendelet betiltja a Cserkészszövetséget és mindeközben a leányszövetség önmagát zárja be ’48 év végén, mert róluk elfelejtkeztek menet közben.
Számos-úton módon él tovább a magyar cserkészet. A két legerősebb szála közül az egyik az államhatáron túl letelepülő emigrációban jelenik meg, akik őrzik azt a hagyományt, amit még a 30-as, 40-es évek cserkészetéből vitték ki magukkal. A másik szál pedig a Magyarországon illegalitásban folyó titkos munka, ahol

a magyar cserkészek vezetői úgy döntenek, hogy szívesen kockáztatják saját életüket, egzisztenciájukat azzal, hogy az ifjúságnevelést tovább csinálják.

Ők alapvetően olyan kisközösségbe bújtatják a cserkészetet, ami nem annyira feltűnő. Például tájfutó egyesület, vívó szakkör, ami azért volt könnyen kezelhető, mert a sporttevékenység támogatott volt és az, hogy egy nem túl nagy egyesület egy nem túl nagy tájfutó szakosztállyal elmegy egy edzőtáborba tíz napra, az nem volt feltűnő.

1989-ben gyorsan történt az újraindulás. Ezek szerint volt mihez visszanyúlni?

Több szempontból is volt mihez visszanyúlni, mert nem csak mi gondolkoztunk a Cserkészszövetség újraindulásán, hanem az állampárt is. Azt tapasztalták, hogy a sorkatonaságba beérkező fiatalok rettentően kriplik és az úttörőmozgalom nem váltotta be azokat az álmokat, azokat a reményeket, hogy ott majd klassz táborokban megerősödött fiatalok kerülnek majd be a hadseregbe.
Így aztán az állampárton belül is indult különböző táborok támogatása, hogy vallásos, vagy nem vallásos cserkészetet kéne újraindítani. Közben ment az illegális cserkészet is, bár többször lekapcsolták a 40 év alatt, de mindig újraindult, és közben a pedagógiai és a múzeumpedagógiai munkatársak nyomán született egy kiállítás a cserkészetről 1988-ban. Ami nagyon furcsa, mintha vákuumba fecskendeznénk, hogy nincs semmi, de van valami, amiről kiállítást tartunk.
Ezek nyomán elindult az a folyamat, aminek a vége az lett, hogy amint megszavazta az Országgyűlés az egyesületi törvényt, a magyar cserkészek ott voltak, résen voltak.

Egyes számmal jegyezték be a Magyar Cserkészszövetséget, mint civil szerveződést a rendszerváltozás után.

Minden vagyon az Úttörőszövetséghez került, ez a mai értékén közel 90 milliárd forint. Már nincs ez a pénz?

Biztosan megvan, csak nem tudjuk, hogy hol. Ez a becslésünk onnét származik, hogy a központi nyilvántartásban lévő vagyontárgyainkat szedtük össze, tehát a csapatok vagyontárgyairól semmit sem tudunk. 50 ezer cserkész, 600-700 cserkészcsapatának a vagyonáról beszélünk, ami azért nehéz, mert ezekről nincsen semmilyen nyilvántartásunk. Tudunk dolgokat. A laikus közönség nem is tudja, hogy ahol jár, az kötődik hozzánk.

Milyen jelenségek vannak ma, amikről a hétköznapjaink során nem tudjuk, hogy azok cserkészekhez kötődnek, nekik köszönhetőek?

A magyar vitorlázórepülés kiépülése, a vízitúrázás nagyon sokat köszönhetnek a vízi cserkészeknek, a természetjárás, amely ugyan a cserkészet előtt egy húsz évvel előbb indult el Magyarországon, de mi voltunk a legnagyobb természetjárók. A nomád táborozás történetei az mind hozzánk kötődnek, mert mi csináltuk ezeket.
Vannak olyan szavaink, amiket a cserkészektől vettünk át, például a csajka, mint a tábori étkészletnek a tányérja vagy a dzsembori, ami alapvetően egy afrikai törzsi szó, ami azt jelenti lármás összejövetel, ami a cserkész világtalálkozónkhoz kötődik.
Illetve remélem, hogy a hallgatóság közül is sokan kóstoltak már cserkészkolbászt, ami kifejezetten olyan kolbász típus, ami nem igényel hűtést, és táborozásra teljesen alkalmas ebből a szempontból.

Az MCSSZ, a Magyar Cserkész Szövetség kormányciklusoktól függetlenül civil stratégiai partnere Magyarország Kormányának. Mesélj erről, hogy miről szól ez a partnerség. Mik az eredményei?

A bevezetésében nagyon fontos kitételek vannak. A munkánkat a kormány értékteremtőnek látja és megbecsülését fejezi ki aziránt, amit teszünk a fiatalsággal. A megállapodás másrészt azt is leszögezi, hogy jog szerint semmilyen kárpótlásra nem vagyunk jogosultak.
Az előző kérdésben felvetett pár milliárd forint visszakapására tehát nincsen jogszerű lehetőségünk. Harmadrészt azokon a területeken, ahol ténylegesen van együttműködési lehetőségünk, ott a minisztériumokkal közös bizottságaink álltak fel és működnek. Ez területtől függően több-kevesebb találkozással fut. Ilyenek az oktatáspolitikai kérdések, az együttműködés a Honvédelmi Minisztériummal, a környezetvédelmi együttműködések. Egy olyan civil szerveződés vagyunk, aki önmagával határos, hiszen a határon túli magyar cserkészekkel nagyon szoros és jó viszonyunk van, ezért külpolitikai dimenzióban is vannak együttműködéseink.

Fontos szerepet játszik a határon túli magyarok életében a cserkészet?

Fontos szerepet játszik, és izgalmas, hogy mennyi különböző módon.

Az emigrációban valójában a cserkészet a legerősebb közösségi szerveződés, ami segíti a magyar kultúrában megtartani azokat, akik már odakint születtek.

Amikor egy clevelandi cserkésznapon láthatunk magyar néptáncosokat, vagy amikor a kárpátaljai, az ukrán állam tömegéhez képest valódi kisebbségben létező cserkészeknek ez a legerősebb kötődése a szülőföldhöz, a magyar kultúrához, akkor megmutatkozik, hogy a cserkészet sokkal többet tud adni, mint egy közösség a sok közül.

Milyen értékei vannak a magyar cserkészetnek? Szó volt például az 1933-as gödöllői dzsemboriról. Hogyan tekintenek más nemzetek a magyar cserkészetre?

Ezek az értékeink levezethetőek a cserkésztörvény pontjaiból, a cserkészmódszerünkből. Amikor ugyanis arról beszélünk, hogy valaki cserkész, és a cserkészmozgalom részese, akkor egy egészen pontosan körülhatárolt és jól definiált keretrendszerben képzeli el azt a munkát, amiben részt vesz.
Ez a világ cserkészetében is egységes, de különböző módon éljük meg. Ez talán az egyenruha kérdésében a leginkább kézzelfogható. Az afrikai országok egyenruhájában nincsen túl sok felszerelés, mert az időjárás nem igényli ezt. Ezzel szemben a skandináv országokban nem csak egy ing és egy nyakkendő az egyenruha fontos része, hanem pulóverük és kabátjuk is van, az időjárás ezt követeli meg.
Ma a magyar cserkészet megítélésében a legfontosabbak azok az izgalmas szempontok, amiket jól láthatóan, kézzelfoghatóan képvisel a magyar cserkészet egy világtalálkozón. Nekünk egy napunk zászlószertartással kezdődik, éneklünk himnuszt, imádkozunk, a heti istentisztelet és mise szerves része a programjainknak. Megtanultuk, hogy sok ember mozgatásához az alaki egy nagyon jó eszköz. Ezekkel tudunk jelen lenni. Izgalmas hallgatni azokat a beszámolókat, hogy hányan jönnek egy világtalálkozón a magyar altábor működését fényképezni, filmezni.

Turistalátványosság vagyunk?

Az is, de közben valakit ez jobban érdekel. Izgalmas volt azt látni, amikor a japán csapat vezetősége úgy jött oda hozzánk, hogy szeretnének bekapcsolódni és megérteni, hogy mi folyik itt. Végigjegyzetelték, hogy mit és hogyan csinálunk. Ezek nagyon jó visszajelzések voltak.
Vannak olyan magyar cserkészetre jellemző, egyedi praktikáink, amik a cserkészetünknek szerves részei, és máshol, ilyen formában nincsenek jelen. Ezek annak tulajdoníthatóak, hogy nekünk égető szükségünk volt rájuk. Ilyen például a regöscserkészet, ami kifejezetten a népi kultúra ápolásáért van jelen, ezt más országoknál nem látni. Van, amit látni más országnál is, például a vízicserkészetet, vagy a vadonlakást (az angolszász kultúrában „buschcraft”), ahol arra mennek rá, hogy evezzenek, vitorlázzanak vagy a vadonlakó szakág esetében arra, hogy minél kevesebb eszközzel, a természeti erőforrásokra támaszkodva éljenek, megismerve, hogy mi ehető és hogy miből mit lehet csinálni. Ezek összeérnek a mi kultúránkban.

A Cserkészmozgalom Világszervezetének mik az irányelvei, milyen irányba halad a cserkészet?

Egyrészt a cserkészmozgalomban megfordultak száma elképesztően nagy. Úgy becsüljük, hogy körülbelül 520 millióan fordultak meg a cserkészetben világszerte.

Hány országban?

Hat országban nincsen cserkészet. Ebből öt egyértelműen politikai társaság, tehát alapvetően baloldali diktatórikus országokról beszélünk, mint például Kína vagy Kuba. Van egy, ahol pedig egyszerűen nincsenek gyerekek, ez Andorra, mert az ottani gyerekek elmennek tanulni spanyol vagy francia földre. Mindenhol máshol van cserkész és ma 43 millió aktív cserkész van a világon.
Időnként lehet ezzel nagyon jókat vagánykodni, hogy a Holdon járt tizenkét amerikai űrhajós közül csupán egynek nincsen cserkészmúltja. Itt visszajön, hogy valahol ténylegesen talpraesett embereket nevelünk.

A világ cserkészete ma abba az irányba halad, hogy ha ilyen sikeres és jó ez a mozgalom, akkor a legtöbb ember számára nyissuk ki a kapukat, hogy beléphessenek ebbe a dologba.

Másfelől az elvek megtartásában próbálnak olyan kellően tág kereteket szabni, hogy azok mindenki számára elfogadhatóak legyenek. Mondok egy jól érthető példát. A magyar cserkészetünkben egyértelműen a Szentírás alapjai és a keresztény kultúra az, ami meghatároz bennünket. A világ cserkészetében ezt már úgy mondjuk, hogy a transzcendens valósággal való viszonyunkat kell a helyén kezelni. Mindenkitől elvárt tehát, hogy valamilyen fajta vallásosságban részesüljön, az élete legyen ennek megfelelő. Abban viszont, hogy ő buddhista, muszlim vagy egy törzsi vallás követője, már szabadság van, hiszen az adott helyen kell ezt jól eldönteni.

Miért nehéz közösséget szervezni?

Azért, mert egy közösség élete nem egy egyéjszakás kaland, vagy nem egy egyéves felvállalás.

Egy közösség, ha jól működik, akkor legalább hat évig együtt van. Azzal jár ez, hogy rendszeresen vinni kell oda ötleteket, teret kell szánni rá, időt kell adni neki. A tagokkal személyes kapcsolatot kell fentartani és ápolni, meg kell őket hallgatni. Aztán visszatérünk a horgász és a hal esetéhez: egy közösség attól fog jól működni, hogy a benne lévő tagok az igényeik szerinti válaszokat kapják és örömöt okoz számukra, kielégülést okoz a közösségben való együttlétük.

Te miért lettél cserkész?

A szüleim meghaltak nyolcéves koromban és utána a nagyszüleim egy ismerős család velem hasonló korú gyerekére ráakasztottak, hogy barátok leszünk. Ő vitt el engem egy olyan közösségbe, ami egyfajta illegális cserkészet volt, még ’89 előtt. Aztán amikor legálissá vált és lehetett cserkészközösségben létezni, vele együtt mentem át egy cserkészcsapatba. Nekem a cserkészet egyfajta módon a gyerekkori családom.

Részt vettél a magyar cserkészet vezetőképzésében. Hány vezetőt képeztél ki?

Az összes magyar cserkészszövetségben vettem részt vezetőképzésben. A becslések alapján több, mint ezer cserkész vezetőképzéséhez járultam hozzá.

Mitől jó egy vezető?

Az első főcserkészünk mondása szerint a vezetés elsősorban példa.

Ezt hogyan éli meg egy cserkész?

Hát, hogy ő hogyan éli meg, az jó kérdés. Előttem is vannak példaértékű vezetők, akikhez képest tudom nézni, hogy én hol járok. Egy jó vezető attól lesz jó vezető, hogy önmagával kellően tisztában van ahhoz, hogy képes legyen mások elé állni. Lehet, hogy talál magában olyan hiányosságokat, ami ezt csorbítja, de akkor ennek tudatában tud oda kiállni és tud segítséget kérni. Másfelől kellően hiteles tudásában, életvitelében, vallásosságában, cserkésztudásában ahhoz, hogy vezetőként kiálljon.
Ez a kettő csak akkor lesz teljes, hogyha azzal az alázattal párosul, ami arról szól, hogy azért jöttem ide, hogy az ifjúságnak segítsek. Hogy az ő nevelésükben úgy legyek jelenlévő vezető, szolgálattevő, feladatokkal megbízott ember, hogy az ő javukra fordítsam mindazt, amit kaptam.

Mennyit változott a fiatalok élete pályafutásod során?

Minden korszakban el kell végezniük a fiataloknak azt a munkát magukon, hogy megtalálják a helyüket a világban. Ez egy közös alap. Ami különbség lehet, az az, hogy milyen hatások érik őket, amikben jól kell helytállniuk. Száz éve nem volt ekkora digitális tér, mivel meg kellett volna küzdeni, ellenben sokkal több lehetőség volt arra, hogy olyan helyekre jusson el az ember, ami nem az épülését szolgálta.

A cserkésztábor egy szigorú hely. Miért van szükség a vasfegyelemre?

Azért, mert egy közösség nem fog jól működni, ha nincsen jó összetartó erő. A Pannonhalmi Főapátság ebédlőjében van egy izgalmas festmény. Abroncsait vesztett hordó dongáiból szétfolyik a bor. Ez van a képre festve. Ezek a keretek abban segítenek, hogy a közösségi életünk élhető legyen.

Miközben mozaikszerűvé kezd esni a világunk, aközben józan paraszti ésszel mindannyian belátjuk, hogy a közösségi érdekek és a közösségi jogok sokszor erősebbek kell, hogy legyenek, mint az egyén vágyai.

Ebben kell jól együttműködnünk. Ameddig egy vasfegyelemmel működő cserkésztáborban biztos lehetek abban, hogy nem fogunk elvesztegetni huszonöt-harminc percet egy sorakozóra, addig értelmes dolgokkal tudok foglalkozni huszonöt-harminc perceken keresztül is.

Bárki lehet cserkész?

Bárki lehet, aki az elveinkre nyitott. Ebben benne van az is, hogy a belépéskor senkitől nem vártuk, hogy cserkész legyen. Ez egy 6-24 hónapos együttjárás, aminek a végén kell két igen. Az egyéné is és a közösségé is. Ebben számos izgalmas kérdés van: megéri ennyi időt ideutazni? Ténylegesen azt találtad meg, amit kerestél? A mi értékrendünknek, az önkéntességnek, a politikamentességnek, a vallásosságnak, a cserkésztörvény pontjaiban lévő értékrendünknek képes vagy-e elfogadójává és élettel teli részesévé válni. Ha igen, akkor igen. Ha nem, akkor nagyon szeretünk, de ez nem a te közösséged. A cserkészek ugyanis nem gyűjtenek bélyeget.

Vannak olyan cserkészek, akik gyűjtenek bélyeget, és vannak a bélyeggyűjtők. Ha te bélyeget akartál gyűjteni, akkor inkább oda menjél.

Eljut a rászorulókhoz a cserkészet?

Kik a rászorulók? Ha az a kérdés, hogy azokon a helyeken, ahol tényleg a száz évvel ezelőtti képet látjuk, hogy fiatalok céltalanul lődörögnek és unalmukban kárt okoznak, ott nem.

Alapvetően nem nekik született a cserkészet?

Alapvetően ez egy inspiráció volt arra, hogy a cserkészet megszülessen, de az első táborba nem utcagyerekeket vittek. Ha az a kérdés, hogy őket elérjük-e, akkor azt kell mondanunk, hogy sajnos ebben még vannak hiányosságaink. Mert a cserkészet az elmúlt száz évében sokkal inkább vált egy polgári és urbanizált közegben élő gyerekeknek egy közösségévé, mintsem a kistelepülések vagy akár a paraszti életformát vivők gyerekeinek a közösségévé. Izgalmas kérdés, hogy ebben tudunk-e előrelépést tenni, vagy más utakat kell találnunk az ő számukra megadható közösségi formákban.

A cserkész számára a táborozás nem egy életcél, hanem egy eszköz. Az erdőből és a cserkészközösségekből milyen tudást lehet kivinni a városokba?

A cserkésztábor egyfelől egy nevelési alkalom, a legintenzívebb. Másfelől pedig a cserkésztábor alapvetően a cserkészek önerejéből jön létre. Persze veszünk sátrat, de nem felállított sátrakban, berendezett ágyakra kihelyezett hálózsákba érkezünk táborozni. Azt tanulja meg a cserkész az erdei táborban, hogy ha enni akar, akkor főzni kell. Hogyha valami nem tetszik, akkor azon lehet változtatni. Hogy a nap akkor kerek, hogyha azt értelmesen töltöttük ki. Visszatérve a városi környezetbe azt gondolom, hogy a cserkészeink jelentős része nem fog megijedni attól, hogy meg kell főzni egy vacsorát, attól, hogy fel kell fúrni egy polcot vagy attól, hogy hogy ha egy rendezvényen részt akar venni, akkor annak vannak szabályai és keretei.

Neked mit adott a cserkészet?

Nagyon-nagyon sok kapcsolatot, nagyon sok tudást, nagyon izgalmas kihívásokat és helyzeteket különböző megbízatások mentén. Megtanultam tárgyalni államtitkárokkal, miniszterekkel, amikor a cserkészszövetség elnökségi tagja voltam és képes vagyok egy három napos szigetközi evezős tábort összehozni.

Mire vagy a legbüszkébb?

Azt gondolom, hogy ami a magyar cserkészetben tényleg újdonság és a beletett munkámnak köszönhető nagy lépés volt, hogy a nevelési koncepciónkat össze tudtuk foglalni olyan szinten, hogy egy koherens, összefüggő rendszert alkot és hatéves kortól halálig egy átfogó programot nyújt minden résztvevőnek. Ez egy óriási dolog, azt gondolom.

Az interjút készítette:
Papp Ferenc

Biden fiának és családjának a története kusza, még az USA-ban is nehéz követni, ezt persze elősegíti, hogy odaát altatva és konteóként van kezelve az ügy. Egy kicsit értsük meg mi is, magyarok, hiszen november 3. a mi sorsunknak sem közömbös. Koncentráljunk a család fekete báránya, Hunter Biden laptopjára, vezessen minket ebben a kuszaságban!

Az említett gép - egy MacBook - 2019 áprilisában kerül John Paul MacIsaachez javításra, de végül sosem jön érte a tulajdonosa. Itt a történet zavaros, de a lényeg, hogy a gépet John, megismerve a merevlemez tartalmát, végül az FBI-nak adta (vagy jöttek érte), viszont életbiztosításként csinált róla egy másolatot, amit Rudy Giulianinak adott. Közben van egy kínai disszidens szál is, a nyitóképen lévő fickóval, amit most ugorjuk, azért figyeljük meg a fotó háttérben settenkedő ír alkoholistát, hátha ismerős!

Giuliani a nála lévő e-mailekből szivárogtatott a New York Postnak (Rupert Murdoch tulajdona), akik október 14-én közölik az első merítést, kiemelve az ukrajnai korrupciós szálat. Ez nekünk, magyaroknak megnyugtató, mert ha Joe nyer, tudjuk, hogy mennyi pénzért vásárolható meg az, hogy Washington jogállamként tekintsen ránk, elfér Hunter a MOL igazgatótanácsában, és gond egy szál se!

A gépen nem csak ez volt, Giuliani belengette, hogy tartogat még meglepetéseket. Na de vajon valós-e a gép? Érdemes-e foglalkozni a kiszivárgott információkkal? Vizsgáljuk meg!

Érv, ami arra utal, hogy valós: Hunter Biden ügyvédje egy nappal a sztori megjelenése előtt, október 13-án visszakövetelte a javítóból a laptopot, amit másfél éve hagyott ott. Miért kellene egy idegen laptopja Joe Biden fiának ilyen sürgősen, ha nem az övé?

Érv, ami arra utal, hogy hamis: mert az oroszok műve ez is, vagy mert csak. A Jóindulatú Cenzorok az amerikai birka népet próbálták védeni a putyini dezinformációtól, a Twitter még a Fehér Ház szóvivője, Kayleigh McEnany fiókját is letiltotta, amiért megosztotta a New York Post cikkét.

Eddig döntetlen, menjünk tovább a sztorival, de csak óvatosan.

Sajnos a források ezen a ponton igazán nívótlanokká kezdenek válni, mert még a Fox News (Rupert Murdoch tulajdona) sem akar ezzel a sztorival foglalkozni, arra hivatkozva, hogy a merevlemez valódisága nem bizonyítható.

Finnyásak, bezzeg az ágyba vizelő moszkvai kurvákkal ilyen baj nem volt a 2016-os kampányfinishben.

Sebaj, itt van a Revolver News, ami a megváltozott médiafogyasztási szokások miatt önmagát kiárusító Drudge Report utódjaként aposztrofálja magát!

Október 17-én nem más, mint Steve Bannon adott interjút a laptop tartalmával kapcsolatban, elárulva, hogy bizonyítékok vannak a Kínai Kommunista Párt és a Biden-család korrupt kapcsolatára, valamint van 25000 fénykép, amik között botrányos, kábítószeres felvételek is akadnak. Bannon nem érti, hogy az FBI miért ül majd egy éve a laptopon, tétlenül (múlt novemberben jutottak hozzá), hiszen egy ilyen kompromat egy potenciális amerikai elnök családjával kapcsolatban nemzetbiztonsági kockázat.

Emlékeztet arra is, hogy vannak a laptopon talált levelek között az abban résztvevők által már azonosított lánclevelek, ami ugyancsak ad némi hitelt a merevlemez tartalmának. Egy pont a valósnak.

A New York Post közöl pár privát fotót, amik nem forogtak közkézen, alátámasztva, hogy kinek a személyes tulajdona a laptop. Még egy pont a valósnak.

Kezdjük már valódinak vélni? Nézzünk meg egy nívósabb forrást: a Wikipedia szerkesztői szerint cáfolva lett, és/vagy összeesküvés-elmélet az egész. Nincs itt semmi látnivaló!

Nagy piros pont a hamisnak!

Ha a Wiki mondja, akkor ezt a putyini, laposföld-hívős baromságot felejtsük is el!

Giuliani nem így gondolja: a ZeroHedge - igen, minőségi források - elsőként hozza ma reggel, hogy Giuliani a merevlemez egy másolatát átadta a delaware-i rendőrségnek, mivel

kiskorú lányok is akadnak a képek között,

valamint kiskorúakkal folyatott beszélgetések.

És hogy kerek legyen a szerda, végre az FBI is megszólal, elismerik, hogy a laptop a tulajdonukban van, és azt is igazolják, hogy a merevlemez tartalma NEM orosz dezinformáció. Tegyük hozzá, hogy szerintük.

FBI+DOJ vs Wikipedia+Twitter? Bár tisztelem és félem az utóbbiak gondolatgondnokait, ma estére ezzel a valós felé billent a szkeptikus mérlegem. Mit hozhat a holnap?

Nincs még vége az októbernek, 13 nap a választásokig. Hajrá, Igazság! ��

A távozó amerikai nagykövetet kérdeztük, mit üzenne a felgyorsult világban el-elvesző, önmagukat, vagy pályájukat kereső fiatalok számára.

A válasz így szól:

"Mindig legyen mentorotok, legelőször is a szüleitek, mert rájuk mindig számíthattok, azután egy másik, idősebb, bölcs ember. A második tanács pedig így szól: mindig legyen bátorságotok belefogni valami újba, hagyjátok el a járt utat a járatlanért!"

Új lendületet kaphatnak a lakásépítések az ismét bevezetendő kedvezményes, ötszázalékos lakásáfának köszönhetően

A gazdaságvédelmi akcióterv és a korábban beharangozott otthonteremtési program részét képező intézkedés alapján 2022 végéig ismét ötszázalékos áfatartalommal lehet értékesíteni az addig elkészült új lakásokat. Az idei évben folyamatosan csökkenő építési kedv ellenére lesz mit megépíteniük az építési vállalkozóknak, de a bejelentés szinte az utolsó pillanatban érkezett.

Visszatérhet az elmúlt négy évben tapasztalt lakásépítési lendület az ismét életre hívott kedvezményes, 5 százalékos lakásáfának köszönhetően - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, ami a legfrissebb miniszterelnöki bejelentés kapcsán vizsgálta meg az intézkedés újlakás-piacra gyakorolt hatásait több mint 5700 új ingatlan hirdetése alapján.

Egyszer már bevált, de megint nagy szükség volt rá

2016 elejétől 2019 végéig már korábban is érvényben volt a kedvezményes áfakulcs, és ez nem csak a lakásépítési kedvet erősítette az országban, de a megépült lakások száma is megtriplázódott. 2015-ben ugyanis még csak 7612 új lakást adtak át, 2019-ben viszont már több mint 21 ezer lakás épült. A korábbi évek lendülete azonban 2020 második felére megtört, és idén augusztusban már feleannyi lakóterület építésére adtak ki engedélyt a hatóságok, mint egy évvel ezelőtt. a kiadott építési engedélyek számának csökkenése azt vetítette előre, hogy 2021 után a korábbinál jóval kevesebb lakás épülhet.

A nagyvárosokban elinduló rozsdaövezeti program keretében már eddig is öt százalékos áfakulccsal számolhattak a beruházók, de ez leginkább csak a budapesti építkezéseket segítette.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: “A legújabb bejelentés az országban épülő valamennyi lakásra vonatkozik, így a családi házak és az eladási céllal társasházi lakások építése is új lendületet kaphat.”

Lesz, akinek ez már most több milliós árcsökkenést jelent

Az ingatlan.com szakértője szerint a kedvezményes lakásáfa árakra gyakorolt hatása attól is függ, hogy mennyire növekszik az új lakások kínálata, és a vevők milyen arányban vásárolnak saját vagy befektetési célra. A szakember azt is elárulta, hogy azok a vásárlók, akik az elmúlt időszakban már 27 százalékos áfakulccsal vettek új lakást, már most több millió forintos árcsökkenésnek örülhetnek.

“A 2020-ban történt áfaemelkedésből adódó kockázatok miatt a legtöbb beruházó az ingatlan nettó vételárát és a mindenkor aktuális áfa összegét kérte az előszerződésekben a vevőktől. Az áfacsökkentés miatt viszont így a vevők jóval kevesebbet fizethetnek ezekért az ingatlanokért.” - fogalmazott Balogh László.

Az ingatlan.com kalkulációja szerint egy nettó 40 millió forintos ingatlan bruttó vételára 27 százalékos áfával eredetileg 50,8 millió forint lett volna. Ha viszont 2022 végéig befejeződik az építkezés, akkor a vevőknek csak 42 milliót kell fizetni érte, ami majdnem 9 millió forintos árcsökkenést jelent. A szakértő hozzátette, hogy a most futó építkezések egy részében már 2018 novemberében rendelkezésre állt a jogerős építési engedély, így azokat 2023-ig már eredetileg is öt százalékos áfakulccsal lehetett értékesíteni.

Új egyensúly jöhet a használt lakások piacán is

Az ingatlan.com adatai alapján Budapesten négyzetméterenként átlagosan 872 ezer forintot kérnek az eladók az új lakásokért és házakért. A közel 3000 ingatlant tartalmazó fővárosi újlakás-kínálat egy jelentős részében még 5 százalékos áfakulccsal számoltak az eladók, így 20 százalékos árcsökkenés nem várható. A nagyvárosi új ingatlanok drágulásának azonban véget vethet az általánosan alkalmazható kedvezményes lakásáfa.

Budapesten kívül Kecskeméten kínálják legdrágábban eladásra az új lakásokat és házakat, itt 680 ezer forint az átlagos négyzetméterár. Debrecen a bronzérmes négyzetméterenként 612 ezer forintos átlagárral. Balogh László az árakkal kapcsolatban elmondta, hogyha az eladó új lakásokat sikerülne a lakosság által megfizethető ársávba terelni, akkor az a használt lakások piacán is új egyensúlyt hozhat, akár árcsökkenés formájában is. Az ingatlan.com szakértője szerint megfizethetőbb áraknak azért lehet jelentősége, mert ezek ismét piacra hívnák azokat a vevőket, akik az elmúlt évek lakásdrágulása miatt kiszorultak onnan.

Olcsóbb albérletek országszerte

A magyar albérletpiacon összességében bérlők vannak kedvezőbb helyzetben, a bérleti díjak pedig tovább csökkennek - derül ki az ingatlan.com elemzéséből. Az országszerte kiadó lakások bérleti díjának alakulását bemutató KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint augusztusban 6,4 százalékos volt a csökkenés éves összevetésben. Az országos átlagot meghaladó mértékben tavalyhoz képest 10,2 százalékkal csökkentek a budapesti lakbérek. Pest megyében 3,7 százalékkal, a dél-alföldi régióban 3,6 százalékkal, a Nyugat-Dunántúlon pedig 3 százalékkal mérséklődtek a bérleti díjak, a dél-dunántúli térségben pedig 0,8 százalékos volt a visszaesés. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a Közép-Dunántúl kiadó lakásainál 0,2 százalékos emelkedés történt, az észak-magyarországi albérletekért pedig 2,4 százalékkal többet kellett adni.

Zuhanó albérletárak Budapest belsejében

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “Az albérletpiacot a járvány miatti gazdasági bizonytalanság meghatározza. Ebben a helyzetben pedig a tulajdonosok kénytelenek voltak engedni a díjakból. A legújabb adatok szerint tartósnak látszik a bérleti díjak csökkenése, ám pont a nehezen prognosztizálható kilátások miatt egyelőre nem tudni, meddig tart ez a folyamat.”

A bérletidíj-csökkenés a legerősebb albérletpiaccal rendelkező fővárosban volt a leglátványosabb. A KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint ugyanis Budapesten belül augusztusban a pesti belső kerületekben estek a legnagyobb mértékben a bérleti díjak, 12,7 százalékkal kerültek lejjebb éves szinten. Balogh László hozzátette: “A korábbi években ezek a kerületek - többek között az V., a VI. és a VII. - voltak a legdrágábbak, azaz a magasabb árszintről nagyobb mértékű zuhanás következett be. A szóban forgó sztárkerületekben végbement csökkenésben főszerepet kapott, hogy az ezer főre jutó kiadó lakások száma augusztusban messze ott volt a legnagyobb, ez pedig a bérlőknek kedvez.” 

Lakbérindex csökkenés

A lakbérindex az országszerte elérhető kiadó lakások bérleti díjának változását mutatja.

Az ingatlan.com adataiból kiderül az is, hogy szeptember végén átlagosan 140 ezer forintért lehetett használt lakást bérelni Budapesten. “Ez egyben azt is jelenti, hogy több mint három évvel ezelőtti szintre süllyedt az átlagár. Legutóbb hasonlóan olcsón 2017-ben és korábban lehetett albérlethez jutni a fővárosban” - emelte ki az ingatlan.com szakértője.

Szeptember végén a legdrágább városrészek közé tartozó V. kerületben 180 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, a XIII. kerületben átlagosan 140 ezer forintot kérnek a tulajdonosok. A legolcsóbb a viszonylag szűk kínálattal rendelkező XXIII. kerület, ahol a díj 100 ezer forint körül mozog.

A KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb (augusztusi) összefoglalója a http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/lakberindex_szamitas/2008/index.html oldalon tekinthető meg.

Kiemelt kép: pixabay.com

Mindjárt itt van az amerikai elnökválasztás, és a közvélemény-kutatások többsége, legalábbis azok, amelyek a fősodratú médiában megjelennek, Bident hozzák ki győztesnek.  

Persze, ha az ember republikánus oldalakat is böngész, akkor kiderül, komoly felmérések szerint Trump már jó pár, úgynevezett billegő államban átvette a vezetést Joe Bidentől. 

Főszerkesztő úr észrevett egy nagyon tanulságos posztot Twitteren, amelyet egy MN Jim nevű felhasználó tett ki, válaszul egy bizonyos Benjamin Butterworthnek, aki azt bizonygatta, hogy akkora hátrányból, amekkorát most Trumpnak mérnek Bidennel szemben, még egyetlen elnökjelöltnek sem sikerült nyernie az amerikai történelemben. Erre MN JIM (aki, utánanéztem, egy minnesotai, hardcore, Trump-párti republikánus, civilben ingatlanértékesítő, vállalkozó, az amerikai Nemzeti Fegyverszövetség oszlopos tagja) beidézett neki más jellegű, nem közvélemény-kutatáson alapuló, de abszolút egzakt modelleket alkalmazó előrejelzéseket, amelyek, csodák csodája, mind Trump győzelmét vetítik elő. 

Az első modell az előválasztások eredményét vizsgálva jósolja meg a győztest, méghozzá meglehetősen precízen, a korábbi elnökválasztásokra vonatkozó előrejelzéseik pontosságát tekintve.  Az összetett modell lényege, hogy az a jelölt nyeri meg nagy valószínűséggel az elnökválasztást, aki nagyobb fölénnyel utasította maga mögé azonos pártbéli vetélytársát az előválasztás során. 

 Ennek alapján Trump magasan veri Bident.  

A modell ezen felül azt is számításba veszi, ki nyerte meg és mekkora fölénnyel az ún. korai előválasztási fordulókat.  Itt is Trump a nyerő.  Számításba veszi még az előrejelzés azt is, hogy hány ciklus óta van az adott párt elnöke a Fehér Házban – nagyobb eséllyel nyer az a jelölt, akinek a pártja még csak egy ciklusra adott elnököt, mint akinek a pártja már nyolc éve hatalmon van.  Ez is Trump javára szól. A modell még azt is számításba veszi, hogy azok az elnökjelöltek, akik a kampányuk elején nagyon vezettek, majd ez a vezetés leapadt a kampányhajrában, rendre elveszítették a választást.  Száz szónak is egy a vége:

a modell összességében 91%-osra teszi Trump győzelmének valószínűségét. 

A TrendMacro nevű vállalkozás elnökválasztási előrejelzései makrogazdasági mutatók trendjeit viszgálják. A legfőbb vizsgált trendek a munkanélküliség, az új munkahelyek számának és a nettó bérek alakulását viszgálja.  Na igen, ahogy Bill Clinton mondta egyszer állítólag: “Te hülye, a gazdaság a lényeg.”  Nem meglepő, hogy ez a modell is Trump győzelmét hozta ki.  Ha valahol vitathatatlanul jól teljesített az amerikai elnök, akkor az a gazdaság, mégha a Covid pándémia meg is tépázta kicsit az eredményeket. 

Nagyon érdekes előrejelző tényező az ún. „választói lelkesedés,” amit a választásra regisztrálók számának alakulásából szűrnek le.

Statisztikai tény, hogy azok az elnökjelöltek nyertek általában, akiknek a szavazói nagyobb számban regisztráltak a választásokra, méghozzá főként a kampány utolsó időszakában.

Nos, a demokraták jelenleg a kanyarban sincsenek a Nagy Öreg Párt, azaz a republikánis párt szimpatizánsaihoz képest.  Tehát ez a modell is Donald Trump győzelmét valószínűsíti.

A legérdekesebb szerintem a jóslások közül az, amelyik arra alapul, kiről gondolják többen, hogy győzni fog.  Miközben Trumpról egyelőre kevesebben mondják, hogy rá szavaznak majd, mint Bidenről, a dolog abszolút megfordul, ha azt kérdezik az embereketől az USA-ban, szerintük ki fogja megnyerni az eknökválasztást.  Itt 56% Trumpra, 40% Bidenre fogad, és a republikánusok 90%-a (!) biztos benne, hogy Trump lesz az elnök.  Valószínűnek tartom, hogy sokan egyszerűen nem merik bevallani, hogy Trump szavazók, majd leszavaznak rá, amikor senki sem látja. 

A magyar sajtóban is megjelent az Economist/YouGov felmérés, mely szerint többen gondolják úgy (48%), hogy most jobban élnek, mint négy éve, 36% pedig az ellenkezőjéről tanúskodott.

Állítólag ez az adat is nagy biztonsággal megjósolja a győztest. Hasonlóan megbízható előrejelző az is, hányan keresnek rá a Google-en az elnökjelöltekre a kampány során.  Mondanom sem kell, itt is Trump vezet.

Ennyit a közvélemény-kutatásokról - érdemes emlékezni rá: Trump 2016-ban gyakorlatilag az egész kampány alatt Hillary Clinton mögött kullogott a felmérésekben, majd óriási meglepetésre megnyerte az elnökválasztást. Hogy most hogyan alakul majd a verseny, nem tudom, mindenesetre a fenti modellek dacára nem mernék sok pénzt tenni Trump győzelmére.  De lehet, hogy megint lesz nagy meglepetés!

Stefan Lassnig a cikkében a következő hasonlattal élt - "Ez a járvány olyan mint azok a számítógépprogramok, amik a háttérben rejtőzködve lelassítják a számítógépünket. Ez annyira kimerítő. De ezzel az érzéssel talán nem vagyok teljesen egyedül."

A szerző - és talán sokak számára - most pontosan így fest a helyzet: van valami amit nem tud kiverni a fejéből és ami a háttérben rengeteg energiát és optimizmust vesz el tőle. Az első sokkfázis alatt márciusban még reménykedett, hogy a koronavírus elleni harc egy közös harc lesz. De közben az egész átváltozott: egy verseny lett belőle.

Politikusok, pártok, országok versengenek azon, hogy ki menedzseli jobban a vírust, ki hoz jobb védő intézkedéseket. Egyik sajtótájékoztatót követi a másik, már-már eluralkodott rajta az az érzés, hogy tulajdonképpen több sajtótájékoztató van mint ahány tényleges átgondolt stratégiai lépés történik.

Új árkok

Ez az egész helyzet már az emberek viselkedésén is megfigyelhető: a hangulat felfokozottabb, agresszívebb. Mindenkinek van egy saját teóriája, amelyet sokszor olyan vehemensen véd, hogy az még családi és baráti kiélezett vitákhoz vezet. Új árkok alakulnak ki az emberek között csak ezúttal nem a politikáról, hanem a vírusról alkotott vélemény alapján. Van olyan ismerős a baráti körben, akit azért törölt egy ismerőse Facebookon, mert a koronavírusról alkotott véleményük szöges ellentétben állt.

Ismerősei körében tapasztaltak alapján az kép rajzolódik ki, hogy ez a helyzet a gyerekes családok esetében még komplikáltabb – írja Lassnig. A bizonytalanság, sőt néha már-már káosz, amely az iskolákban és az óvodákban egy ideje tapasztalható, - és ami az elkövetkező hetekben egyre inkább csak fokozódhat, - mindenkit óriási kihívások elé állít. Felvet számos dilemmát: egyfelől helyt kell állni a munkában, de a családi életben is megannyi megoldandó probléma merül fel... Mit kellene egy időre félretenni? Mit priorizálni? Milyen áron?

A szerzőnek folyton az az érzése, hogy vagy túlságosan vagy éppen nem eléggé elővigyázatos. Talán érdemes lenne egy kis lazaságot azért megtartani a ebben a krízis helyzetben is? De vajon mekkora a lazaság ami még megengedhető? Elegek az általa alkalmazott óvintézkedések? Vagy épp ellenkezőleg és túlzásokba esik? Nehéz jól meghúzni a határt.

Mint egy szorgos hangya

Lassnig ezt így fogalmazza meg:

"Mint vállalkozó, eddig még nincs okom keseregni. Más gazdasági szegmenseket és vállalkozókat sokkal keményebben érintett a helyzet. De mit hoz a holnap? Habár a pszichikai terhelés nagy, mégis olyan sokat és annyira intenzíven dolgozok mint előtte még soha, mert ki tudja meddig tart még ez a helyzet. Mint a szorgos hangya aki gyűjtötte az élelmet télre."

Úgy vélekedik hogy a gazdasági sokkhatás – a feketeleves – még hátra van. "Csiki-csuki" helyzet a politikában. Érdekkonfliktus a családi és a szakmai élet között. És még a félelem a megbetegedéstől, legyen szó egy családtagról vagy saját magunkról. Csoda ha belefárad valaki ebbe az egészbe. Ki nem?

Szemlézte: Parajdi Bence

Fotó: pexels.com

Ritkán gondolunk bele fiatalon, hogy a generációk közötti munkamegosztásból nekünk is hathatósan ki kell vennünk a részünket. Amíg az embernek nem születik gyermeke, addig nyilván egész máshogy áll a felelősségvállalás kérdéséhez, szülővé válva azonban napnál világosabbá válik, hogy nem csak körülötte forog a világ. Nem csak saját magunkra, hanem másokra is oda kell figyelnünk. És ez bizony sokszor áldozatokkal, lemondással jár.

A koronavírus-járvány ugyanakkor arra is rámutatott, amit egyébként hazánk Alaptörvénye is tartalmaz, hogy a fiatalok is felelősséggel tartoznak szüleikért, nagyszüleikért. Tudjuk, hogy a Covid elsősorban az idősekre – nagyszüleink korosztályára- illetve a krónikus betegekre különösen veszélyes. Sok ifjú már a vírus tavaszi terjedése idején is vonakodott betartani a védekezést szolgáló korlátozó intézkedéseket, sok összejövetelt tartottak, nem ügyeltek a távolságtartásra, a Nyugat-Európából érkező „koronapartik” híre pedig kis hazánkon is végigsöpört, nem éppen erősítve a járvány elleni harcot.

Ugyanakkor míg tavasszal a fertőzöttek átlagéletkora meghaladta a 60-at, addig most az átlagéletkor 26, vagyis rengetegen fertőződtek meg a fiatalok közül az utóbbi időben.

Ehhez nyilván hozzájárulhattak a horvátországi nyaralások, az ottani bulikban való részvétel, de persze a gólyatáborok, a különböző bulik is táptalaját jelentették a vírus terjedésének.

Pedig, talán nem lenne olyan nagy áldozat lemondani ezekről a tevékenységekről vagy legalább jelentősen korlátozni azokat, maximált biztonsági körülmények között. Különösen akkor nem, ha belegondolunk, hogy szüleink/nagyszüleink milyen áldozatokat hoztak azért, hogy itt lehessünk. Nagyszüleink, még ha gyermekként is, de átvészelték a második világháborút. Szembesültek két idegen megszállással, népirtással, lakosságcserével, nélkülözéssel, a kommunista diktatúra kiépülésével, a terrorral és az erőszakkal - nyilván mindenki más-más módon és formában. Mindezek dacára felnőttek, házasságot kötöttek és gyermekeket vállaltak, a mi szüleinket, akik nagyrészt az az 1950-es, ’60-as években születtek. Ők fiatalon nem kellett, hogy hasonló borzalmakat éljenek át hála Istennek, de a diktatúra mindent átszövő jellege miatt messze nem lehetett olyan felhőtlen gyermek- és fiatalkoruk, mint nekünk, a rendszerváltás környékén vagy után született generációnak. Ők tanultak, dolgoztak, szórakozni pedig mainál sokkal szigorúbb ellenőrző mechanizmusok között mehettek. Meg persze nyári munka a TSZ-ben, építőtábor, felvonulás május 1-jén, meleg sör, hideg virsli, sorkatonaság, piros útlevél, devizakeret. És mindenben a

„Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk” életérzése, a klasszikus magyar narancs, mint a szocialista vívmányok megtestesítője.

Mindezek nekünk meglehetősen idegenül hangzanak. Mi felnőttünk, de már a nagy szabadság korában, ahol senki nem akart minket korlátozni a véleménynyilvánításban, a szórakozásban, nem kellett katonának menni, tömeges egyetemi oktatás alakult ki, na és persze az internet és a mobiltelefon, meg az iPad mindenhova elkísér bennünket. A világ kinyílt, fapadossal ezer és ezer helyre eljuthattunk, egy hétvége Milánóban, nyaralás az Adrián, városi kirándulás Londonban vagy Párizsban, persze Airbnb-vel, elfelejtve a hotelek világát. Nos ilyen helyzetben ért el minket a koronavírus-járvány. Sokan mondhatják persze, hogy mennyi mindenről lemondtak már eddig is – külföldi utazások, elmaradt fesztiválok stb. – ugyan maradjon már meg a „kis létszámú” bulik lehetősége. Egyvalamit azonban nem szabad elfelejteni: ami a fiatalok többségének esetleg pár nap lázzal és kisebb fájdalmakkal járó megbetegedés, az nagyszüleink számára halálos fenyegetés. Ezért fontos, hogy lehetőség szerint minimalizáljuk a személyes kontaktusokat, az elkerülhető kockázatokat pedig kerüljük el, mert ezzel nagyszüleink életét menthetjük meg!

De persze nemcsak az idősek védelme miatt van szükség bizonyos önkorlátozásra! A fiatal korosztályra ugyan kevésbé veszélyes a vírus, de nagyon sok olyan hírt hallani, miszerint 30 év alatti, életerős embereket is ledöntött lábukról a kór, nem egy esetben kerültek lélegeztetőgépre, annyira rossz egészségi állapotba kerültek. Így tehát magunk miatt is, saját egészségünk és jövőnk megőrzése miatt is fontos, hogy betartsuk a szabályokat. Könnyen lehet, és bízzunk benne, hogy a mi generációnk meghatározó negatív történése a koronavírus-járvány lesz, és egy évszázad múlva hasonló cikkekben a mi korosztályunk legfontosabb és legkülönlegesebb nehézségeként a vírust fogja megnevezni a szerző.

Persze furcsa helyzet ez. Láthatatlan ellenséggel küzdünk, de épp olyan halálos, mintha hadsereg támadt volna ránk. Nem hord egyenruhát, nem üzent hadat, nem testesült meg. De mégis itt van közöttünk és egyre szedi áldozatait. A mi fegyvertárunkban jelenleg a legfontosabb eszköz a távolságtartás, a fokozott higiénia és a szabályok betartása. Noha mi nem voltunk sorkatonák, most mégis katonai fegyelmezettséget kell tanúsítanunk. Csak így nyerhetünk, csak így óvhatjuk meg idős szeretteink életét.

Bízzunk benne, hogy az állam jó mecénás! – mondja a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke. Lőrinczy György kultúrafinanszírozásról, a sztárcsinálás titkairól, színházról, a me too-ügyről és családi mániákról is beszélt a Reaktornak.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Mik a jó mecénás ismérvei? Akit érdemes támogatni, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a nyilvánvaló tehetségen túl?

Érdekes kérdés, két dolog is eszembe jutott róla. Az egyik, hogy az igazi mecénások kicsit mintha kiveszőben lennének. Ennek az is az oka, ami egy nagyon pozitív dolog, de talán van negatív hozadéka is, hogy jelenleg a magyar kormány nagyon sok pénzt költ a kulturális életre és ez minthogyha az előadó-művészetben is a Tao kivezetésével kicsit visszaszorította volna a privát mecénásokat vagy a cégeket.

És jó mecénás az állam?

Bízzunk benne, hogy jó. Például az NKA egy nagyon jó modell, független pénzalap. Azt gondolom, hogy jobb lenne, ha az állam egy kicsit kisebb szerepet vállalna. Például az előadó-művészetben nem véletlen, hogy Nyugat-Európában, meg máshol sokkal magasabbak a belépőjegy-árak. Tehát ebben én egy más arányt gondolnék, hogy igenis legyen értéke. Persze emeljük ki, hogy a pandémia alatt egy rendkívüli helyzetről beszélünk a kultúrában is. Én annak a híve voltam, hogy aki megengedheti magának, fizesse meg azt a színházjegyet vagy könyvet. Érdekes, hogy a könyvpiacon megtörtént a rendszerváltás után ez a fajta kereskedelmi látásmód, az előadó-művészetben kevésbé. Szerintem fontos lenne, hogy a nézők is mecénások legyenek.

Hátrányos helyzetű csoportoknak persze lehet ingyen meg nagyon olcsón jegyet biztosítani, de ha ez túlságosan elhatalmasodik az állami támogatásnak köszönhetően, az nem biztos, hogy távlatilag jó egyensúlyt nyújt.

Visszatérve, hogy ki a jó mecénás. Mondta, hogy fogunk a kulturális menedzsmentről is beszélgetni, érdekes dolog, hogy a jó támogatottnak jó ajánlatot kell tenni. Ez már a menedzser oldala. Jó pályázatot, jó anyagot, jó kommunikációt. El kell hitetnie, hogy ő nemcsak tehetséges, hanem menedzseri vagy szervezői oldalról létre tudja azt a produktumot úgy hozni, fel tudja használni a pénzeket, értelmesen tudja felhasználni és a mecénás szempontjából látszata is lesz, akár a közvélemény felé.

Tehát a tehetségen túl, jól kell tudni eladnia magát egy művésznek?

Igen, körülbelül röviden ennyi.

Nemzetközi sztárt hogyan lehet csinálni egy hazai művészből? Érdemes egyáltalán?

Erre nincsenek receptek. Én mindig úgy kezdem a különböző egyetemeken a menedzserkurzusomat, hogy nem hiszem, hogy meg tudom mondani a tutit. Egy ilyen történet van az életemben. Hiszek a konkrét példákban. Menedzseri karrierem ékköve Miklósa Erika pályafutása, akit végigkísérhettem a pályakezdéstől a nemzetközi karrierig.

Ehhez nagyon sok szerencse, alázat kell és biztos, hogy egy nem kooperatív és nem szorgalmas személyiséggel képtelenség ma már nemzetközi karriert csinálni, akármilyen tehetséges az ember.

Az is egy érdekes dolog, hogy a nézők mennyire fogékonyak az önazonosságra. Miközben kicsit mesterkélt világot élünk, azt láttam Oszvald Marikától Szulák Andreáig és Dolhai Attilától Miklósa Erikáig, de más műfajokban is mondhatnék példákat, hogy a nézőnek eredendő érzéke van arra, hogy valaki tényleg önmagát adja-e, érvényes személyiség-e, akár annak bolondériáival, szélsőségeivel, kilengéseivel, vagy valamilyen menedzser által kreált képnek akar nagyon erősen megfelelni.

Tehát a sikert a hálózatok határozzák meg leginkább? Ezt Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató mondta Képlet című könyvében.

Mit értünk hálózatok alatt?

A kapcsolatokat, ismertséget.

Igen, abszolút, ez nagyon fontos. Szoktam mondani, hogy a telefonkönyvem plusz áfát számlázok, amikor egy projektbe beszállok. Az, hogy fel tudok embereket hívni és felveszik nekem a telefont, ez a menedzsernek egy jó ismérve.
Ha tudnánk, hogy mi a megoldás egy dologra, akkor nyilván mindig mindenki azt csinálná. Az biztos, hogy ilyen szempontból a művészvilág sem tér el más területektől. A rendszeres munkát és a mentális „rendben levést” csúnyán fogalmazva semmiféle tehetség nem pótolja hosszú távú karriernél. De a kapcsolatok nagyon sokat jelentenek.

A világjárvány miatti leállásban nagyon fontosak lettek a támogatások. Hogyan tud priorizálni a Nemzeti Kulturális Alap a támogatások megítélésénél?

A Nemzeti Kulturális Alapról azt kell tudni, hogy ez az ötöslottó adóbevételéből működő független pénzalap.

Ez a rendszerváltás utáni egyik legforradalmibb kultúrfinanszírozási rendszer, ami egyébként nemzetközileg is nagyon sikeres és sokszor járunk előadást tartani erről a rendszerről.

Húsz témában, húsz kollégium dönt a pályázati célokról és a támogatásokról. Ezekben a kollégiumokban együtt ülnek az adott szakmát képviselő civil szakmai szervezetek delegáltjai, művészeti területen a Magyar Művészeti Akadémia delegáltjával és az NKA mindenkori elnökével, aki jelenleg Kásler Miklós, ők együtt beszélgetnek. Ez egy nagyon érdekes modell, amit szívem szerint kiterjesztenék más kulturális projektekre és problémákra is.
A támogatási politikán úgy változtattunk, hogy alapvetően alkotói pályázatokat és online megvalósított projekteket támogatunk. Az elnyert pályázatokat időben kitoltuk, a megvalósítást és az elszámolást meghosszabbítottuk, ezen felül bizonyos projekteknél az online megvalósítást is teljesítésnek számoljuk, illetve egy csomó olyan pályázatot írtunk ki íróknak, színészeknek, drámaíróknak, alkotóknak, amik később megvalósulandó projektek.

Hányan jelentkeznek rá és hányan nyerik el a pályázatokat?

12 000 pályázónk van egy évben, amiből nagyjából 8 000 sikeres pályázatunk van.

A 2017-es NKA-s kinevezésekor mondta ezt: „Az eltérő ízlés és a különböző meggyőződés alapján alkotó művészek és szakmai szervezetek együttműködését szeretném erősíteni.” Miért fontos ez, jellemző a bezárkózás?

Azt szoktam erre mondani, hogy már az óvodában is rossz voltam a szekértáborozásban. Lehet azért, mert már ott sem bírtam, ha valaki meg akarta mondani, hogy Zsoltival ne barátkozzam, mert mindig saját alapon döntöttem el, hogy kit és milyen produktumot tartok értékesnek.

Azt gondolom, hogy ez most egy rendkívül komoly probléma a társadalmunkban, de a kulturális életben mindenképp, hogy véleménykartelleken alapuló szekértáborok vannak és képtelenek egy kicsit is meghallgatni azt, ami másképp, a másik olvasatában igaz lehet.

Én karakteremnél fogva ebben nem vagyok jó. Én szeretem mindenkinek megpróbálni az igazságát a saját szempontjából megtalálni, és megvizsgálni.
Az is nagyon érdekes a kulturális életben, hogy ha az ember nem alkotóművész, akkor ez a feladat sokkal jobban megtalálja. Mert egy jó alkotóművész egy erős karakterrel, egy erős világlátással, egy erős ízléssel kell, hogy rendelkezzen ahhoz, hogy sikeres legyen. És ezeket összeütköztetni szerintem nehéz, kellenek emberek, akik megpróbálnak közöttük valamilyen praktikus és jó kompromisszumot létrehozni.

És sikerülni szokott a művész szakmai kérdésekben nem politika mentén dönteni?

Szinte abban a pillanatban, amikor nem elvekről beszélgetünk, hanem konkrét projektekről, akkor tud sikerülni. Amíg elvek mentén beszélünk vagy akár napi politika mentén, akkor nem. Mindig azt hisszük, hogy a művészet az egy kizárólag szubjektív dolog, de ez nem teljesen így van. Mert szerintünk, akiknek ez a szakmánk, igenis egy művészeti alkotásnak van egy objektív szakmai színvonala, és utána jó esetben van egy üzenete, ami az embert vagy megszólítja, vagy nem.
Lehet egy olyan politikai vagy akár társadalmi üzenete egy műnek, ami nekem nagyon tetszik, de látom, hogy egyszerűen silány a megvalósítás és ettől még ez nem jó.

És lehet, hogy van egy olyan színházi előadás, aminek az ember az üzenetével ő maga nem ért egyet, de el kell ismernie, hogy ez dramaturgiailag, látványvilágában és színészi alakításában egy nagyon magas szakmai színvonalat képvisel.

2014-től 2019-ig volt a Budapest Operettszínház főigazgatója, ahol gondolom nem csak a színpadon zajlottak drámák, hanem a színfalak mögött is. Miket tanult az emberi és szakmai kapcsolatokról, a művészet szervezői szakmáról általában. Mik a legfontosabb tanulságai?

Ha az ember egy nagy intézményt vezet, akkor nagyon sok mindent tanul és utána, és van olyan, hogy a megbízó úgy dönt, hogy nem ő folytathatja tovább. Ha az ember nem 20 éves, én már 50 is elmúltam, akkor már volt ilyen az életében és nem gondolja az ember, hogy minden járna neki.
Ez egy fontos dolog. Én a magánszférában dolgoztam 18 évet és megtanultam, hogy egy megbízó mindig dönthet úgy, hogy hiába gondolom én, hogy mindent megtettem, ha mással akar dolgozni. Ezt szívesen adom útravalónak az ifjúságnak, hogy soha ne higgyék el, hogy egy megbízás örökre szól. Nehéz lenne összefoglalni pár percben, hogy mit tanultam. Én ki akartam próbálni magamat első számú vezetőként. Korábban mindig olyan helyzetekben voltam, akár a Tavaszi Fesztivál vagy akár más projektek esetében is, hogy egy nagyon nagy tudású és nagyon komoly szakmai tapasztalttal rendelkező vezető mögött voltam második.
És izgatott, hogy első számú vezetőként tudok-e egy ilyen nagy intézményt elvinni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy drámák fognak történni és ilyen nehéz feladatom lesz. Talán azt tanultam magamról leginkább, hogy tényleg az önazonosság a legfontosabb és a csapatmunka. Őrületesen jó csapat volt ott. Szerintem egy kisebb projektet sem, de és egy nagyobb intézmény vezetését pláne nem lehet összetartó bizalmi emberek nélkül csinálni. A mai napig nem küldök el egy fontosabb levelet, anyagot, vagy nyilatkozatot, hogy legalább egy-két emberrel ne nézessem át.

Nagyon nagy hiba, hogy egyre inkább ezek a „one man show-k” működnek és elfelejtjük a csapatmunkának a fontosságát.

Az embernek van egy gondolat a fejében, amit le akar írni vagy van egy célja, és ez olyan erős, hogy nem látja kívülről. A külső kontroll rettenetesen fontos és ilyen szempontból is fontos csapatban dolgozni. Az is érdekes tapasztalás volt, hogy amíg az ember nem első számú vezető addig nagyon fontos, hogy az ő ötlete menjen át. Ha tanácsadó vagy második ember vagy, akkor az a presztízsed, hogy a főnököt meg tudod győzni róla, hogy az a jó, amit te mondasz.
Igazából én ebben nem is voltam rossz, ez nekem is nagyon fontos volt és azt vettem észre első számú vezetőként, hogy nagyon szívesen elengedtem a saját véleményemet. Például a kommunikációra, ha jött egy fiatal kolléga - mert a kommunikációban nagyon fontos a generációk közös munkája - akkor bár én esetleg nem értettem egyet azzal, amit ő mondott, vagy nem értettem pontosan, hogy mit akart, akkor nagyon szívesen mondtam, hogy próbáljuk ki.

Mit csinál egy művelődésszervező?

Ez egy képzés neve. Régebben, a rendszerváltás előtt népművelésnek hívták, ez a fiatal generációnak már valószínűleg nem mond semmit. Ugyanakkor ennek a népművelésnek van egy szocialista, kommunista felhangja. Egyébként szerintem nem rossz fogalom. Én a rendszerváltás után végeztem az egyetemet. Levelezőn, mert tizennyolc éves korom óta dolgozom és minden képzést munka mellett végeztem. Népművelés szakra nem vettek fel. Később, a rendszerváltás után művelődésszervező szakra nyertem felvételt. Ez tulajdonképpen egy kulturális menedzseri szak. A közművelődési rendszerben, tehát a vidéki művelődési házakban helyezkedik el a legtöbb kolléga.

Hogyan kezdődik az affinitás a pálya felé?

Nálam ennek, mint mindennek gyakorlatias oka volt. Már sok interjúban elmondtam, hogy engem gyerekkorom óta vonzottak a művészetek, én magam néptáncos voltam. A művészi pályán nem voltam igazából sikeres. Illetve ez érdekesen visszakapcsolódik oda, amiről az elején beszéltünk. Azt mondtam, hogy nem lehet jelentős művészi pályát szorgalom nélkül befutni. Viszont tehetség nélkül sem. Lehet akármennyire szorgalmas az ember, ha nincsen benne az a bizonyos vele született tehetség, akkor nem tud sikeres lenni. Én ezt mértem fel. Hiába szerettem volna nagyon művész lenni.
Ezt ugyanakkor nagyon fiatalon eldöntöttem, úgyhogy semmilyen keserűség nincsen bennem. Aztán az amatőr mozgalomban sok mindent kellett szervezni. Sok feladatot kaptam a mesteremtől, Novák Ferenctől. Azt láttam, hogy nekem a menedzselésben, a művelődésszervezésben több a sikerélményem, én is jobban élvezem. Egyébként így is része az ember a művészi produktumnak, jó esetben. Ha az ember olyan művésszel dolgozik, aki meghallgatja a véleményét, akkor nem kell kívülállónak éreznie magát.

Milyen a képzés színvonala ma? Könnyen válhat valaki művelődészszervezővé? Milyenek az elhelyezkedési lehetőségek?

A képzést most nem figyelem, mert én művészeti egyetemeken tanítok, alapvetően menedzsmentet. Egy másik oldalról fognám meg a kérdést.

Még mindig nagyon az aktív művészek kezében van a kulturális világ.

Minden interjúban elsóhajtozzák, hogy mennyire nincsenek menedzserek. Közben pedig nem igazán támogatják a menedzsereket, mert attól félnek, hogy kiveszik a kezükből a művészi döntéseket.

Ez valahol igaz is, nem?

De nem biztos, hogy baj. Nem biztos ugyanis, hogy egy művész jó intézményvezető is lesz, vagy jó szakmai döntéseket tud hozni. Erre mondtam azt, hogy a művész jó esetben a saját igazát látja. Ez így van jól, neki azt nagyon erősen kell látnia ahhoz, hogy jó produktumokat hozzon létre. Meggyőződésem, hogy amellett, hogy egy nagyon zűrös időszak volt az Operettszínház életében, azért nem vihettem tovább az intézményt, mert nem vagyok művész. Egoistán hangzik, de látszott, hogy tudnám vinni. Ugyanakkor szinte példa nélküli, hogy egy ekkora intézményt nem művész vezet.

A művészvilágban talán egy kis félelmet is okozott, hogy bebizonyosodhat, hogy nem művészeknek kellene a nagy intézményeket vezetniük.

Nyugat-Európában szinte kizárt, hogy az intendáns (színházak legfőbb hivatalnoka) művész legyen. Az a modell, hogy van egy menedzser, aki közgazdász vagy jogász, természetesen művészeti affinitással. Ő az intézmény vezetője, és mellette működik egy művészeti vezető vagy egy művészeti tanács.

A tehetség mindig deviáns? A zseniális művészek, akikkel találkozott, tényleg csak az adott területen voltak jók?

Minden ilyen általánosságtól kicsit irtózom. Nem így van. A nagy karriert befutott művészek általában jó szervezők is. Arról is egy külön adásban lehetne beszélgetni, hogy devianciának mit nevezünk. Inkább azt mondanám, hogy az nagyon jó, ha valaki ismeri a saját korlátait. A menedzseri feladatban is fontos, hogy ismerjem a művészt, akivel dolgozom.
Például az Erikával, csak hogy kicsit érdekesebb legyen a műsor, volt egy sztorink. Azt mondta egy szerződésre, hogy nem szeretné megcsinálni, nem írja alá. Én a háta mögött aláírtam a szerződést, mert pontosan tudtam, hogy két hónap múlva meg fogja bánni, és így is történt. Két hónap múlva telefonált, hogy nem lehetne-e azt a Los Angeles-i szerződést elfogadni? Már rég vissza van küldve aláírva, mondtam. Persze ehhez kell húsz év bizalom, és egymás ismerete.

Ha egy Önnek ismeretlen területen kell szerveznie, hogyan zajlik az adott művészeti ág megismerése?

Hát van olyan, hogy nem vállalom. Volt ilyen felkérés. Mindig azt szoktam mondani, hogy az ember akkor tudja, hogy mihez nem ért, ha valamihez ért. Ez olyan, mint a nyelvtudás. Ha egy nyelven jól beszélsz, akkor tudod esetleg, hogy a második nyelved gyengébb. Ha egy nyelvet sem beszélsz jól, akkor nem tudod, hogy mit jelent egy nyelvet jól beszélni, tehát kevesebb a félelemérzeted, gátlásod.
Volt olyan, amikor egy dolgot nem vállaltam el, mert ahhoz a területhez nem értettem. Most például van egy ilyen helyzet az életemben, mert csinálom az Egy a természettel vadászati és természeti világkiállítás kísérőprogramjait. Azért vállaltam el, mert kiállításban, koncertben, fesztiválszervezésben van rutinom. Ugyanakkor itt például nagyon fontos, hogy a természettel, vadászattal foglalkozó kulturális szakemberek véleményét kikérjem a szakmai részekben. Ezt kell ötvöznöm az én szervezői képességemmel, rutinommal, kapcsolatrendszeremmel. Ilyenkor az ember maga mellé vesz valakit a csapatba, aki azt a területet jól ismeri.

Adódhatnak váratlan helyzetek, amikre nem lehet felkészülni. A Me Too-ügyet hogyan kezelte?

Az nagyon kemény volt. Ott is önazonos voltam, úgy érzem, hogy mindig azt mondtam, amit gondoltam az ügyben. El kell mondanom, hogy ez egy nagyon szélsőséges példa, mert még maga a kérdésfelvetés sem volt láthatáron korábban. Itt is a csapatot hangsúlyoznám. Több kommunikációs szakemberrel és színházi emberrel próbáltuk kitalálni, hogy mi az a megoldás, ami igazságos is és kezeli is helyzetet. Őrületesen nagy sajtófigyelem volt, ami egy ilyen szituációban mindig rettenetes nyomást jelent, mert gyorsan kell reagálni, de közben szeretnék végiggondolni a dolgokat.

Ha visszanézzük a színházi metoo-ügyeket, akkor arra mindenképpen büszke lehetek, hogy én vagyok az egyetlen, akit személyében nem támadtak.

Két másik színházban volt ez éles, a Vígszínházban és a Katonában. Bár én sem kaptam meg a színházat további vezetésre, de személyemben nem értek támadások. Talán ez a visszajelzés, hogy jól tudtam kezelni.

Szerepelt a Bihari János Néptáncegyüttes jótékonysági videójában. Utánanéztem, komplex művészeti nevelés folyik ott a népi kultúrán keresztül. A videóban azt mondta, hogy aki ezt az akciót támogatja, ő nem csupán a Biharit, hanem egy szellemiséget is támogat, ami „talán soha nem volt olyan fontos, mint ezekben az időkben”. Mi ez a szellemiség és miért éppen most olyan fontos?

Hát a nyitottság. Ez az, amiről beszéltem a szekértáborok kapcsán. Novák Ferenc együttesébe az akkori mértékadó értelmiség járt a próbáinkat nézni, vagy csak beszélgetni. Nehezen tudok erről meghatottság nélkül beszélni, ez egy hülye természetem. Ott mindig az egymás elfogadása és a közösség volt az érték. Soha nem azt kerestük, hogy miben különbözünk. Ebben most látok rossz tendenciákat. Én a kulturális közbeszédben elterjedt személyeskedéssel és háborúzással egyáltalán nem tudok a saját karakteremben mit kezdeni. Ami még jobban bánt, az az, hogy nem is érzem magamat hasznosnak. Ez a szellemiség, ami arra épült, hogy álljunk nyitottan a világhoz, keressük meg a másikban azt, hogy egy közös célért, akár a néptáncmozgalomért mit tudunk együtt tenni.

Felmenői között sok művészt látni. A lánya filmjét pedig egy filmfesztiválon vetítik. Mi öröklődik az Ön családjában?

A dédapám író volt, de még izgalmasabb az, amivel én egyáltalán nem foglalkoztam régebben. Mert fiatalon jó esetben mindenki evidensnek veszi a családját, nem foglalkoztatják a felmenői, mert éppen magát akarja megvalósítani, és csak egy – idézőjelben – tehernek érzi a családot. Csodálatos családom van, soha nem éreztem tehernek.
Ugyanakkor például a lányom is próbálja a vezetéknevét minél többször eltitkolni, ráadásul az édesanyja is jelmeztervező, tehát nem akart soha színházzal foglalkozni. Egyébként, ami még izgalmasabb, hogy rengeteg kultúrpolitikus és kulturális mediációval foglalkozó ember van a felmenőim között. Dédpapám a Tisza-kormány oktatási- és vallásügyi minisztere, a nagyapám pedig a legendás kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno jobbkeze volt. Tehát a művészi pálya egy vonal, mert a bátyám pedig drámaíró. Vannak családi mániák. Az unokaöcsém jogász, ő egyáltalán nem követte ezt a vonalat.
Azért, ha az ember gyermekként egy ilyen közegben nő fel, akkor annak vagy a teljes beszippantás vagy a teljes elutasítás a vége. Ezt a két utat látom.

A környezetvédelemnél mindig előjön, hogy a nagy szereplők mellett mit tud tenni és mi a felelőssége az egyénnek a bolygó egészségéért. A magyar nemzeti kultúra szolgálatába bárki szegődhet hasonlóan?

A kultúrafogyasztással abszolút igen. Vegyünk kézbe egy könyvet. Otthon ne csak a kábeltévéket kapcsoljuk be, hanem menjünk el egy jó művészmoziba, vagy egy érdekes koncertre. Azt gondolom, hogy a legfontosabb a közönség a választása. Hogyha sikerül a közönséget rávenni, hogy jól válasszon, az értéket válassza és nyitottan álljon hozzá a művészetek befogadásához, akkor közönségként mindenki tesz hozzá. Ez a legfontosabb feladat. Ugye nekem pont az Operettszínházi kinevezésemkor volt egy interjúm, amiért a szakmában nagyon megtámadtak. Ugyanakkor én a mai fejemmel is egyre inkább vállalom ezt.
Az volt a címe, hogy „A hivatásos néző”. Mindig is a nézők voltak nekem a legfontosabbak. Sosem érdekeltek olyan projektek, amik kevés emberhez jutnak el. Az az érdekes, és ez a művelődésszervező legfontosabb feladata is, megtalálni, hogy mi az az érték, amit úgy lehet megfogalmazni akár populárisan is, hogy az sokakhoz el tudjon jutni.

Olyan szempontból is megállja a helyét a párhuzam, hogy a környezetvédelem mellett a kultúránk is a túlélésünk egyik záloga?

Mindenképpen. Ez szerintem evidens. Nekem pillanatnyilag nehezebb visszafordulni egy bevásárlószatyorért és különrakni a PET palackokat. Ebben inkább hadilábon állok, de már fejlődöm ebben is.

2015 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a lánya pedig hallgató. Mikor lesz az egyetemen újra egy élhetőbb, termékeny alkotói közeg?

Nem tudom. Erre utaltam már a korábbi kérdésekben is, hogy azt gondolom: felelős állásban lévőként felelősen kéne ebben megszólalnom, semmi okosat nem tudok mondani. Nyilván az kiderült, hogy nagyon személyesen és érzelmesen állok általában a világhoz. Ez annyira közelről érint, hogy nagyon nehezen mondok ebben okosat.

Bevallhatom, nem látom a megoldást. Biztos, hogy mindenkinek kéne engednie az álláspontjából.

Inkább egy hasonlattal élnék. Beszéltünk már itt a családról. Aki jó családi közegben nő fel, az pontosan tudja, hogy milyen fontosak a családi együttlétek. Nyilván mindenkinek a környezetében létrejött már olyan családi tragédia, amikor a család nem tudott leülni karácsonykor vagy egy születésnapkor egy asztalhoz. Ez nem csak szomorúság, hanem tényleg tragédia. Sajnos előfordulnak olyan mondatok, és olyan sértések, amik után egy kis szünet jön a családi együttlétekben. Jobb lett volna szerintem ezt elkerülni.

Az interjút készítette:
Papp Ferenc