forrás: fortepan.hu
Az elmúlt évtizedben Budapest évről évre egyre több turistát vonz a világ minden tájáról. Erről árulkodnak a vendéglátáshoz kapcsolódó nemzetközi toplistákon elért helyezések, mint például a Michelin-kalauz, amely éttermeket értékel, vagy a Condé Nast Traveller magazin szállodai rangsora, melyek közül mindkettő tartalmaz budapesti egységeket is. A külföldről érkező tömegek érzékeléséhez természetesen akár már egy pár órát is elég eltölteni a fővárosban. Tanulmányok is alátámasztják, hogy a helyi lakosok is észlelik a külföldről érkező, kikapcsolódni vágyó tömegek folyamatos özönlését, és a vendéglátóhelyek java része turistákkal telik meg. Így hát érthető, hogy elsősorban az ő igényeikhez és pénztárcáikhoz vannak szabva a budapesti árak. De mi ezzel a gond?
Vizsgáljuk meg a kérdést a borfogyasztás hazai trendjei, az előző néhány év alatt egyre divatosabbá váló borbárok, és a magyar bor témakörein keresztül!
A borfogyasztás trendjei
Az 1980-as évek környékén még elég nagy meglepetést váltott volna ki egy elegáns, esti randevúra készülő pár, akik a környék legjobb borozóját keresik, hiszen nem éppen kulturális élményként volt elkönyvelve a borfogyasztás aktusa. Az úgynevezett borozók közönségénél inkább az ár és az elérendő állapot volt a fókuszban.
Ezzel szemben ma már akár egy héttel előre is nehézséget okozhat asztalt foglalni szombat estére a fővárosi toplistás borbárok egyikébe, melyek szakszerűen összeválogatott kínálattal várják érdeklődő vendégeiket.
A rendszerváltással megnyílt a lehetőség a magyar borászok előtt, hogy saját pincészeteket létesítsenek, több, különféle borral nemzetközi versenyeken induljanak, és ebből megélhetést teremtsenek maguk számára. Nagyjából ide tehető a fajtaborok megjelenése a magyar termelőknél, hiszen már nem csak a „közös” és „vegyes” szavak határozták meg a folyamatot. Országunk adottságainak köszönhetően, a legendák szerint, már a történelem korábbi pillanatképei is tanúbizonyságot adhattak a magyar bor különlegességéről. Ezek közül talán többünknek eszébe is jut a XIV. Lajosnak tulajdonított kijelentés, miszerint a tokaji aszú „a borok királya, a királyok bora”. De mi köze van ennek napjaink helyzetéhez?
A borbárok kérdése
Ahogy már az egykori francia királynak is felkeltette az érdeklődését, sok külföldi látogató szeretne elmerülni a magyar borkultúrában. E mögött különböző indítékok állhatnak: akár szakértelem, akár kíváncsiság, akár épp az árak, vagy egy bár aktuális nyitvatartása. A külföldről érkezők és a hazaiak között pedig nem csak az a különbség, hogy jellemzően az idelátogató turisták általánosan tehetősebbek a budapesti átlagnál, de mentalitásuk is egészen más. Hiszen nyaralásokon, külföldi utakon sokkal inkább megnő a hajlandóság a költekezésre. Így hát, amikor e növekvő tömeg számtalan indítéka mentén végül eljut egy borbárig, valószínűleg ki fogják szorítani a magyar vendégeket, hiszen minden annyiba kerül, amennyit valaki még hajlandó fizetni érte. Természetesen a budapesti szcéna hazai szereplői között is helyet kapnak a borbárok törzsvendégei, mégsem tudom azt mondani, hogy egy átlagos fővárosi, vagy akár egy egyetemista nyugodt szívvel, csupán érdeklődésből megengedhetné magának a turistákra szabott, 30 eurós borkóstolókat. De hát miért is tenné? Ha egyrészt „ennyiből inkább veszek több üveggel”, illetve „amúgy is ki akar sznoboskodni”?
Ebben a pillanatban pedig megindul a magyar örökségünk egyik fontos részének a fokozatos elhalványulása.
A magyar bor
Hazánk alapvetően kedvező adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy változatos és jó minőségű magyar borok készülhessenek évről évre. Országunknak 22 borvidéke van, 6 borrégióba rendezve. Mindegyikről érkező borokhoz rendelünk tipikus jellemzőket, amelyek az adott vidék természeti tulajdonságaiból tevődnek össze. Ilyen például a Balaton-felvidéki fehérborok ásványossága a kőzetek összetétele miatt, vagy a szekszárdi vörösborok testessége és magas alkoholtartalma, amelyek többek közt a napsütéses órák magas számának köszönhetőek. Szerencsés helyzetünkből kifolyólag tehát kijelenthetjük: a magyar bor különleges, és ez már többször beigazolódott, nemzetközi téren is. Ennek ellenére, ma sokszor hallhatunk olyat, bármilyen korosztályban, hogy a bort megszagolni, a típusok között válogatni felesleges színészkedés, felvágás. Ez pedig abból fakad, hogy sokan nem ismerik a borokat, mert az óriási árréssel dolgozó vendéglátóegységek miatt, az a téves kép él bennük, hogy ezt nem engedhetik meg maguknak. Ami nyilván bosszantja az embert, így már csak azért sem kíváncsi, mi lehet a nagy borőrület mögött. Mindeközben nem is tudják, hogy 4-5 kommersz sör árából már egy üveggel is tudnának venni a jobb kategóriás, hazai borokból.
Mit, miért és hogyan?
A probléma tehát, hogy rendelkezünk egy olyan adottsággal, egy hungarikummal, ami a kifelé történő népszerűsítés közepette egyre eltávolodik azoktól, akiké: a magyaroktól. Nehéz kérdés előtt állunk, hiszen nem követelhetjük a vendéglátóktól, hogy adják olcsóbban a bort, hogy akár a diákok is ki tudják fizetni, ugyanakkor arra sincs lehetőség, hogy minden hétvégén házhoz menjünk a termelőkhöz a legjobb ár-érték arányért. Ennek ellenére sokféle módon javíthatunk a helyzeten. Például, becélozva azt a problémát, hogy sokan már nem is akarnak minőségi bort odafigyeléssel fogyasztani, hiszen az holmi alakoskodásnak tűnhetne, segítene, ha a hétköznapibb hangulatú kocsmák polcaira is felkerülnének a minőségibb tételek. Emellett azon borbárok, melyek kínálnak lehetőséget borkóstolásra, szélesíthetnék a skálát, előállhatnának olyan borsorokkal, amelyeket nekik is megéri akár jutányosabb áron kínálni. Ez csak két ötlet, de számtalan verzió elő tudná segíteni az egyik legfontosabb célt: azt, hogy olyan tudásátadás történjen a magyar bort illetően, amely büszkévé és nyitottá teszi a hazai lakosságot.
Fontos tehát, hogy lássuk, milyen módokon tudjuk kihasználni ezt az adottságunkat ahelyett, hogy rossz szájízzel viseltetnénk irányában. A hibás képeket és következtetéseket meg kell szüntetni, hogy a magyar bor újra mindenkié lehessen, mostanra elért minőségét és népszerűségét megőrizve.
