Idén újabb lendületet vett a klímaváltozás elleni küzdelem a világban. Egyre több politikus nyilatkozik meg a témában, olyanok is, akiket korábban szkeptikusként ismertek. A klímaváltozás megfékezését sürgette Ferenc pápa is. Egymást követik a klímavédelemről szóló konferenciák, a kisebb-nagyobb klímavédő tüntetések, megmozdulások pedig már-már mindennapossá váltak.
Egyesek néhány évtizedet adnak az emberiségnek, és klímaválságról beszélnek. Mások cáfolják a klímaváltozás puszta tényét is. Kinek lehet igaza? Tényleg ekkora bajban lennénk? Valóban ennyire közel volnánk ahhoz, hogy apokaliptikus állapotok uralkodjanak el a Földön? Vagy mindez nem más, mint a fennálló világrend bírálata a klímavédelem köntösébe bújtatva, illetve a nemzetközi politikai viszonyokban végbemenő változás?
Vitathatatlan, hogy egyre gyakrabban pusztítanak természeti katasztrófák, és az időjárási szélsőségek is egyre gyakoribbak. Ilyen események azonban korábban is történtek, mégsem tapasztalhattunk ilyen erőteljes fellépést. Mi lehet az oka annak, hogy a korábban hátrább sorolt probléma mindössze egy-két év alatt szerte a világon a politika fókuszába került, illetve a nemzetközi szervezetek egyik legfontosabb célkitűzésévé vált a klímaváltozás megfékezése? Miért épp most? Milyen változások következtek be a klímaváltozás, illetve a nemzetközi politika területén? Az alábbiakban ezekre a kérdésekre keresem a választ egy rövid történeti áttekintésben.
A környezetvédelem gondolata a modernkori ember tudatának szerves része. Olyannyira, hogy az ezzel kapcsolatos legalapvetőbb ismereteknek birtokába jutunk már az írás, olvasás elsajátítása előtt. Egyfajta készséggé vált, mely kinek erőteljesebben, kinek gyengébben van jelen gondolkodásmódjában, értékrendjében. Ez azonban korántsem volt mindig így. Arra kérdésre, hogy miként került be a köztudatba a klímavédelem gondolata, az 1960-as években kell keresnünk a választ. Ekkor jelent meg ugyanis Rachel Carson amerikai tengerbiológus, író Néma tavasz című műve, melyben elsősorban a növényvédő szerek káros hatásaira hívta fel a figyelmet. Műve nyomán több, máig ható intézkedés született a környezetvédelemmel kapcsolatban, mint például számos törvény, vagy éppen a Föld Napjának megünneplése. A Néma tavasz megjelenése óta rengeteg nemzetközi konferenciát rendeztek a klímavédelemről, és rendszeressé váltak a klímavédelmi csúcstalálkozók.
Ami a klímavédelem politikai megjelenését illeti, a kezdeti, egyetemes jelleg helyett az elmúlt évtizedekben egyre inkább a baloldali pártok programjának egyik legjellemzőbb elemévé vált, ezáltal jelentősen megnehezítve a klímaváltozással kapcsolatos bármiféle megállapodást. Sokan még magát a klímaváltozás tényét is kétségbe vonják, a problémák enyhítésének módjáról pedig végképp reménytelennek tűnik bármiféle konszenzus kialakítása, ugyanis ennek komoly gazdasági vonatkozásai vannak. Tekintve, hogy a napjainkban uralkodó nézet szerint a túlfogyasztás, illetve a szén-dioxid kibocsátás tehető igazán felelőssé a felmelegedésért, a legtöbb államnak nem áll érdekében a klímavédelmet szolgáló intézkedéseket hozni. A probléma gyökerei és a lehetséges következmények sem egyértelműek. Az éghajlatváltozásról készített előrejelzések csupán jóslás értékűek a legtöbb esetben. Ezen okokból kifolyólag a klímaváltozás témája az egyik legmegosztóbb kérdéssé vált a nemzetközi politikában.
Az elmúlt egy évben azonban éles váltás következett be. A klímavédelem elveszteni látszik hagyományos baloldali jellegét, és inkább a politikai pártokat közös nevezőre hozó tényezővé kezd válni. Már nem a klímaváltozás tényének elfogadása vagy elutasítása, hanem az ellene való fellépés módja jelenti a legfontosabb törésvonalat jobb- és baloldal között a klímapolitika területén. A politikusok általában fontos célnak tartják a környezetvédelmet.
A közelmúltban olyan természeti katasztrófák pusztítottak, felbecsülhetetlen károkat maguk után hagyva, amelyek mellett már egész egyszerűen nem lehet elmenni szó nélkül. A világ számtalan pontján dúló hurrikánok, a lángok martalékává váló amazonasi erdőtüzek olyan sokkoló hatást gyakoroltak a közvéleményre, hogy az emberek válaszokat, ellenlépéseket várnak a politikai vezetőktől. Ebből fakadóan már-már olyan politikai tényezővé vált a klímavédelem, melynek mellőzése akár a hatalmon lévők támogatottságát is jelentős mértékben csökkentheti. 2019 augusztusában a szkeptikusnak tartott Donald Trump amerikai elnök is kifejtette, hogy elkötelezett környezetvédőnek tartja magát. Mindemellett azonban gyakran hangot ad annak, hogy mennyire értelmetlennek tartja a szén-dioxid csökkentésén alapuló klímapolitikát. A vita felizzott más konzervatív pártok által kormányzott országokban is. A legfontosabb véleményeltérés abban a kérdésben van, hogy szükséges-e visszafogni a fogyasztást és a szén-dioxid kibocsátását.
A klímaváltozással szemben az emberiség egyelőre tehetetlennek látszik. A szén-dioxid kibocsátása jelentős hatással van az éghajlatra, de nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy csak és kizárólag ez a tényező határozza meg Föld átlaghőmérsékletének változását. Az elmúlt évtizedek változásait tekintve láthatjuk, hogy származzon bármennyire is megbízható forrásból egy előrejelzés, könnyen lehet téves. Közismert, az 1960-as évek környékén az elfogadott nézet az volt, hogy a Föld jelentősen le fog hűlni. A jövő megérkezett, és mint napjainkban tapasztaljuk, éppen az ellenkezője történik a megjósoltnak. Tény, hogy a jelenleg is zajló felmelegedés hosszú távú, drasztikus folyamat, de felelőtlenség lenne kimondani, hogy egyedül szén-dioxid csökkentéssel lehetne megállítani. A világ valamennyi országa a szénre, illetve a szénhidrogénre alapozza energiaellátását. A szén-dioxid kibocsátásának rövid távú, drasztikus csökkentése beláthatatlan gazdasági károkat okozna. Ez a fajta bizonytalanság hatalmas káoszt teremt a klímapolitikában. Ebből eredhet az, hogy a klímaváltozás egyfajta politikai földindulást idézett elő a világban.
Valamennyi vezető politikus, kutató tisztában van a helyzet súlyosságával, de a megoldási javaslatok különbözőségei és az eltérő éghajlati modellek miatt senki sem tudja egyelőre meggyőzően megtervezni azt a helyes utat, amely a természet állapotának javulásához vezethet. Ha megvan ez a bizonyos út, a klímavédelem kérdése elvesztheti végre politikai színezetét. A klímavédelemnek nem törésvonalnak, hanem közös nevezőnek kell lenni a politikai csoportok között.
