Mielőtt belevágnánk e jelentőségteljes témába, tegyük meg azt az első lépést, amit számos, magát környezetvédőnek beállító, megélhetési politikus elmulaszt. Vizsgáljuk meg, mi az, amit szeretnénk megvédeni.
„A természeti környezet magában foglalja a Föld minden élő és élettelen dolgát, amelyek természetes módon megjelennek. Ilyenek az élő szervezetek, az éghajlat, az időjárás, a természeti erőforrások, amelyek hatással vannak az emberi életre és a gazdaságra”. (Wikipédia)
Engedje meg a Tisztelt Olvasó, hogy már a legelején tegyek egy személyes kitérőt és papírra vessem, mit is jelent számomra a környezet, ezzel is jelezvén, hogy jelen cikkem nem tanulmányok és általánosan elfogadott tételek megdöntését célozza, sőt, még csak meggyőzni sem kívánok senkit, semmilyen igazságról. Csupán egy olyan témáról szeretnék megosztani néhány őszinte gondolatot, amelyet manapság gyakran méltatlanul áldoznak fel a politika oltárán, mint a pillanatnyi hatalomszerzés érdekében folytatott üres figyelemfelhívás.
Amikor az ember meghall egy fogalmat, egyből asszociál magában valamilyen ahhoz kapcsolódó képre, ilyen a természetünk. De, hogy a konkrét témánál maradjunk, valószínűleg közel 8 milliárd különböző kép él arról, mi is az a környezet. E szó hallatán lelki szemeim előtt mindig „hazánk szíve”, a Balaton jelenik meg. A „magyar tenger”, azokkal a végeláthatatlan ősnádasokkal és páratlan élővilággal, azzal a büszke pompával, ami minden alkalommal elvarázsol, és ami már gyerekkoromban megtanított arra, hogy tiszteljem és óvjam a környezetemet. Minden egyes balatoni naplemente figyelmeztet arra, hogy ezt a csodát én is megörökölhettem és nem lehetek olyan önző, hogy nem teszek meg mindent azért, hogy ebben a gyermekeim, unokáim is részesülhessenek…
Ha körültekintőbben megvizsgáljuk a környezet megvédésének a kérdését, jól látható, hogy egyáltalán nem létezik kidolgozott megoldásterv, sőt a szaktekintélyek is egymástól teljesen eltérő véleményeket vallanak. Még a környezetvédők között is komoly harcok dúlnak.
Jó példa erre a környezet Szküllája, a szén-dioxid és a környezetvédők Kharübdisze, Donald Trump… Mert - és most kapaszkodjon meg a kedves olvasó - akadnak olyan szakemberek, akik nem feltétlenül a szén-dioxidot gondolják a globális felmelegedés egyik fő okának és nem feltétlenül ítélik meg negatívan az amerikai elnök klímapolitikáját. Hangsúlyozom, szakemberekről beszélünk.
És hogy mi ennek a széthúzásnak az oka? A válasz nagyon egyszerű; sok mindent tud az ember, az emberiség, de két dologra nem képes: megjósolni a jövőt és uralni a természetet. Múltbéli eseményekből, tapasztalatokból, jelenlegi adatokból, azoknak a jövőre való kiterjesztéséből bocsátkozhatunk ugyan jóslatokba, de ezek ingoványon mozognak és az emberi tévedés lehetőségét hordozzák.
Ennek kapcsán olvastam egy cikket, amely az extrapolációk - amikor múltbeli ismeretből következtetünk a jövőre - veszélyes és ingoványos világába nyújtott betekintést. Az ember minden hétköznapi cselekménye előtt extrapolál, legyen az egy hétvégi program megtervezése, vagy egy forgalmas úton való átkelés… Gondoljunk csak bele, még ezeknél a jelentéktelen példáknál is milyen jelentős következményekkel számolhatunk, ha akár egy apró hiba kerül az egyenletbe. Hiszen senki nem akarja a szombatra tervezett kirándulását a szobában tölteni, mivel a vasárnapi időjárást vette alapul… Vagy a kórházban kikötni, mert túl optimistán ítélte meg a jobbról közeledő jármű sebességét…
Nem kell ecsetelni, hogy egy hasonló tévedés milyen negatív következményekkel járhat környezetünkre nézve. Jól példázza ezt Thomas Malthus „esete” (extrapolációja), aki 1798-ban azt a következtetést vonta le tanulmányaiból, hogy az emberiséget egyre nagyobb nyomor fenyegeti, ha nem tudja megfékezni a népességnövekedést. Azóta eltelt több mint 200 év, és a föld népessége csaknem megnyolcszorozódott (!), azonban az emberiség soha nem élt még ennyire jól, mint manapság, az átlagembert alapul véve.
Malthus jövendölése csúnyán megbukott, ami három okra vezethető vissza: nem számolt a technika, a gazdaság és az emberi tudás fejlődésével. Mindemellett, persze, a népességnövekedés valóban rendkívül komoly problémákat okozhat.
Sokan a témát végletekig leegyszerűsítve, magát a kapitalizmust nevezik meg az éghajlatváltozás kiváltó okaként. Ez a gondolatmenet azonban több sebből vérzik. Durva általánosítás lenne kijelenteni, hogy csak egyféle kapitalizmus létezik. Nem beszélve arról, hogy ez(ek) miért lenné(nek) rosszabb(ak) a környezet megóvásának a szempontjából például a szocializmusnál, vagy netán egy szaudi feudalizmusnál…
Mások arra figyelmeztetnek, hogy sikeres birodalmak (például a maják, vagy az akkádok) buktak meg a klíma negatív változásai következtében… Azonban ezeknek a példáknak a jelenbe vetítése nem számol az emberi tudás növekedésével és a kreativitás javulásával. A bukás oka, ha így tekintjük, nem a megváltozott klíma volt, hanem a szükséges ismeretek és a technika hiányából fakadó alkalmazkodásképtelenség. Rendkívül leegyszerűsített tehát az a gondolatmenet, amely a jelenkor társadalmát több ezer évvel ezelőtti társadalmakkal vonja párhuzamba.
Ami pedig a közérdeklődésre számot tartó téma politikai vonatkozását illeti: a környezetvédelmet ma már oly gyakran rántják elő, mint egy westernfilmben a pisztolyt. Mindez egyáltalán nem meglepő, hiszen ez is egy olyan érzelmi faktor, amit jól fel lehet használni politikai tőke kovácsolására. A kérdés már csak az, hogy a retorika mögött van-e valós szándék a cselekvésre. Vagy csupán színjáték? A környezet védelme önmagában rendkívül nemes és létfontosságú ügy. Visszaélni vele megbocsáthatatlan bűn.
Egyes baloldali erők ezt a területet a politikai előnyszerzés érdekében egyszerűen kisajátítják, hangsúlyozva, hogy a jobboldal mit sem törődik ezzel a témával. Mindezt gyakran úgy teszik, hogy nekik maguknak semmilyen konkrét megoldásuk nincs a problémára. Pedig a környezetvédelem ügye olyan elsőrendű érték, amelyet soha, semmilyen körülmények között nem volna szabad a hatalomszerzés érdekében feláldozni a politika oltárán.
Ha a klímavédelem jelszavait harsogó politikai tömörülések a fent említett minimum követelményt tiszteletben tartanák, akkor megoldást keresnének a problémára és nem problémát a megoldásra. A tartalom nélküli lázongásból még sohasem születtek nagy dolgok. A demonstrációkon gyakran látunk méltatlan színjátékot, amelynek valódi célja, hogy a megmozdulás dirigálói tisztességtelen politikai előnyhöz jussanak.
Figyelemfelhívásnak kétségkívül jók ezek az akciók, csak nem ez a valódi szándék, hanem a hatalom… A környezetvédelem azonban nem eszköz, hanem cél! Ezt nem tiszteletben tartani nem több, mint nettó önzőség. Hogyan lehetne megfordítani, vagy legalább megállítani a káros éghajlati folyamatokat? Én magam sem tudom. Nem extrapolálok a múltból, hiszen akkor saját gondolatmenetemmel fordulnék homlokegyenest szembe, de az biztos, hogy az összetett probléma megoldása iránti maximális elkötelezettség, a téma iránti alázat és tisztelet, a kizárólag szakmai alapokon nyugvó, külső befolyásoktól mentes hozzáértés, no meg a hatalomvágytól vezérelt érdekpolitikusok kizárása… - mindez már egy egészen jó kiindulópont lenne.
