A klímaváltozás a mai közbeszéd legmeghatározóbb témáinak egyike. Gondolhatunk akár az Amazonas-medencéjét fenyegető erdőtüzekre, az amerikai elnök klímaváltozás ellenes politikai döntéseire. Vagy éppen a zöld pártok megerősödésére Nyugat-Európában, ami változásokat okozott a politikai erőviszonyokban a 2019-es európai parlamenti választások során is.
A klímaváltozásról nehéz úgy beszélni, ha előbb nem definiáltuk a fogalmat. Ahogy a nevében is benne van, a klímának, méghozzá a Föld klímájának tartós és egyben jelentős mértékű megváltozását jelenti, helyi vagy globális szinten. A klímaváltozás folyamata elsődlegesen az ipari forradalmak és nagy világégések egyik közvetlen következménye. Ahogyan nőtt a kibocsátott termékek mennyisége, úgy nőtt a károsanyagkibocsátás is. A nagy emelkedés a XX. században kezdődött. A Föld átlaghőmérséklete az utolsó egy évszázadban 1 celsius fokot emelkedett.
Jordan Peterson, a Cambridge-i Egyetem professzora szerint, a klímaváltozás megoldhatatlan probléma Janus-arccal. Egyik arca a tudomány, a másik a politika. Az ember okozta, vagy legalábbis gerjesztette káros folyamatok megállítására a tudományos találhat módszereket. Amikor azonban döntést kell hozni és cselekedni, az már a politika területe, és ahogy ezt Peterson is kiemeli, innentől válik nehézzé a továbblépés. A politikai érdekek, a hatalom megtartásának célja ütközésbe kerülhet a közösségi érdekkel: a klímaváltozás megállításával. A döntéshozást ellenőrző politika gyakran letöri a tudományosan alátámasztott, eredmények ígéretét hordozó, de nem sok politikai hozammal kecsegtető, vagy akár érdekeket sértő ötleteket.
Erre az egyik legjellemzőbb példa Donald Trump amerikai elnök klímapolitikája. 2012-ben Twitter így nyilatkozott a klímaváltozásról hogy: „A kínaiak találták ki, hogy az amerikai gyártást versenyképtelenné tegyék.” Később ezt finomította: "Nem hiszem, hogy hazugság. Valószínűleg van valami különbség… Úgy gondolom valami történik. Valami változik, és majd újra visszaváltozik.” Mindezt azzal folytatta, hogy 2017-ben eltörölte Obama volt elnök legfőbb klímavédelmi lépéseit. Ugyanebben úgy döntött, hogy országa kilép a párizsi klímaegyezményből, a klímaváltozás elleni globális összefogást szentesítő egyik legfontosabb nemzetközi jogi megállapodásból. A rendelet közvetlen következménye volt többek közt, hogy ezzel feloldotta az üvegházhatást kiváltó káros anyagok kibocsátásának korlátozását és zöld utat adott a további szénbányászatnak és a hidraulikus technikával történő olajkitermelésnek. Az USA egykori alelnöke, Al Gore szerint Trump a klímaváltozás tagadóival vette magát körül, akik jelentősen befolyásolják a döntéseit. A Nobel-békedíjas politikus, üzletember és környezetvédő úgy véli, a klímaváltozás tényeI kellemetlen igazságoknak számítanak az olajszektor számára, amelynek túl nagy befolyása van a Trump belső körére. Álláspontja szerint az amerikai elnök a szén elleni háború végét ígérte (de ez nem történt meg), elnöksége alatt felfokozódott a gáz- és olajkitermelés, és a sokat bírált Keystone XL kőolajvezeték megépítését is támogatta.
Peterson szerint további nehézséget jelent, hogy a klímaváltozásra vonatkozó előrejelzések megbízhatatlanok, és annál inkább azok, minél távolabbi jövőre vonatkoznak. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás kifejezetten olyan döntések elé állít, amelyek áldozatot követelnek: ha az egyik kezünkkel adunk is, a másikkal el kell vennünk valamit. Peterson Németországot hozta fel példának, ahol bezárták az atomerőműveket, teljesítve ezzel a zöldek egyik fő követelését. De cserébe a németek újranyitották a szénerőműveket, és ezzel nagyobb lett az ország a széndioxid-kibocsátása, mint azelőtt. Peterson úgy becsülte, egy ország lakói akkor kezdenek foglalkozni a környezettel, ha ötezer dollár felett van helyben az egy főre jutó éves GDP. Tehát lehet, hogy a megoldás az lenne, hogy mindenkit gyorsan ki kell emelni a szegénységből - ez viszont a fogyasztás növekedésével jár - mondja Peterson. A professzor humorosan veti föl, hogy akkor: "Ne használjunk szenet! – oké, de mit használjunk helyette (ha a nukleáris eniergiát is leírtuk már)? Fát? Régen ugyanis fával fűtöttek, a szegények még ma is azzal fűtenek."
„Ezek a dolgot hihetetlenül bonyolultak” – figyelmeztet Jordan Peterson, hozzátéve: "A klímaváltozás ügye nem fog minket egyesíteni, sőt igazából nem tudunk vele kezdeni semmit. Mert mit tudnánk csinálni? Nem fűtűnk többé? Nem használunk áramot? Nem használunk ezentúl autót, vonatot, és kikapcsoljátok az iPhone-jaitokat?”"
Felmerül a kérdés: ne is tegyünk semmit, ha ennyire reménytelen az egész? Szerencsére sokan nem így gondolkodnak, köztük az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) sem, amelyik számos projektet valósított már meg és indított el.
A világ vezetői 2015 szeptemberében New York-ban egy történelmi ENSZ-csúcstalálkozón elkötelezték magukat amellett, hogy véget vetnek a szegénységnek, megküzdenek a klímaváltozással és harcolnak az igazságtalanság ellen. Ennek szellemében dolgozták ki a 2030-as fenntartható fejlődési keretrendszert. Ennek célja az emberek milliárdjainak jobb jövőt kínáló bolygó. A 193 ország által egyhangúlag elfogadott 17 fenntartható fejlődési cél (SDG-k) a fejlődés új egyetemes mércéjét állította fel azzal az ígérettel , hogy senkit sem hagynak magára. Ilyen SDG többek között a szegénység felszámolása, az éhezés megszüntetése, a nemek közötti egyenlőség, az óceánok és tengerek védelme, a szárazföldi ökoszisztémák védelme, és nem utolsó sorban a fellépés az éghajlatváltozás ellen. A fenntartható fejlődési keretrendszer egyetemes, a fejlődő és a fejlett országokat is cselekvésre szólítja fel, ahogy az egyéneket is, hogy véget vessenek a szegénységnek, kezeljék az egyenlőtlenségeket és megbirkózzanak a klímaváltozással 2030-ra.
Mindig valami történik, és mindig valami változik. A változás hajtómotorja az emberi tevékenység. A kérdés csupán az, hogy ez a hajó jéghegynek ütközik-e, vagy nem lesz minek ütköznie, és ha nem, akkor mégis minek halad...
