Újra tömegek vándorolnak. A falvakból a megyeszékhelyekre, a megyeszékhelyekről Budapestre, Budapestről Nyugatra. Mit nyerünk, mit vesztünk, és mihez kezdjünk vele?
A folyamat régi, de az utóbbi években új erőre kapott, régi-új problémákat vet fel és sokat beszélünk róla. Európa nem először él meg belső vándorlási hullámot a második világháború óta. 1945 után Európa nyugati államaiba tömeges bevándorlás indult meg a vendégmunkás-programok miatt. Ekkor még az átköltözés célja többnyire a jobban fizető munkához jutás és az állampolgárság megszerzése volt. A 70-es években a gazdasági világválság lelassította a folyamatot. A 90-es években indult meg újból egy erőteljes hullám a szocialista országok megszűnése és átalakulása, illetve a délszláv háborúk miatt.
A vidék gazdasági bázisa hagyományosan az élelemtermelés. A kommunista rendszer összeomlásával jelentkező gazdasági problémák az életszínvonal csökkenéséhez vezettek Európa keleti felében, és gyengült a mezőgazdasági termékek iránti fizetőképes kereslet is. A magyar gazdaság jelentős exportpiacokat veszített el.
Az európai folyamatokra kedvező hatással volt a Római Szerződés 1958-as elfogadása. Ez olyan gazdasági motivációkra épült, amelyek segítették az európai államok egymáshoz való közeledését. A munkaerő szabad áramlásának elve belekerült az Európai Unió működéséről szóló szerződésben is. A 2000-es évek óta azonban egyes tagállamok politikája megváltozott, és már a munkaerő elvándorlásának megfékezésére irányult az ösztönzése helyett. Sokan az illegális migrációhoz hasonló súlyú problémának tartják az Unión belüli munkaerőelszívást, mivel családokat szakít szét és a kivándorlókat kibocsátó országokban munkaerőhiányt okoz.
A munkavállalók máshová költözését tekinthetjük természetes folyamatnak is, de nem mindegy, milyen léptékű. A városi foglalkoztatási lehetőségek már egy évszázadnál is hosszabb idő óta tömegesen vonzzák a vidékieket. Miután ez a folyamat a múlt században felduzzasztotta a nagyobb városok népességét, tömegek életkörülményeire járt súlyos következményekkel, amikor a rendszerváltozás környékén sok nagy és kisebb vállalat megszűnt, vagy a tönk szélére került a városokban. Például Miskolc, Ózd, Sajgótarján lakói közül sokan kerültek nehéz helyzetbe, és még hosszan folytathatnánk a sort.
Magyarországon évi átlagban a munkaerő egy százaléka talál külföldön munkát, ami magas aránynak számít. A KSH adatai szerint tavaly év végén 73 ezer betöltetlen állás volt az országban, ami az előző évhez képest több mint 30 százalékos emelkedést jelent. A magyar munkavállalók Németországban és Ausztriában vállalnak a legszívesebben munkát, pedig gyakran szembesülnek bürokratikus nehézségekkel.
A munkaerőelszívás problémáját vizsgálhatjuk a vidék, a városok és a főváros , illetve a hazai régiók viszonylataiban, és az országok közt. Az országhatáron belül maradva megfigyelhető, hogy a kelet-magyarországi munkahelyek jellemzően nem tudnak versenyezni a nyugat-dunántúli bérekkel. Az osztrák és a német bérektől azonban elmaradnak. Egyre nehezebb feladatnak minősül a szakképzett munkaerő megtartása a külföldi ajánlatok elszívó hatása miatt, egyes régiókban különösen. Békés megyét például 2000 és 2011 között több mint 14 ezer munkavállaló hagyta el. A Nyugat-Dunántúl vállalatai úgy igyekeznek megfogni az országhatáron belül a keletebbről megindult elvándorlást, hogy a kedvező bérek mellett lakás- és albérleti támogatásokat is ígérnek.
A munkaerőt vesztő régiók potenciális gazdasági aktivitása csökken. Például az elvándorlók által hazautalt pénz ugyan ennek ellenkező hatásokkal is járhat, az elvándorlás más előnyei azonban földrajzilag máshol jelentkeznek.
A fejlett gazdaságok munkaerőszükséglete a munkaerő szabad áramlása révén elégíthető ki.
A munkaerőnyereség növeli a fogadó országok nemzeti jövedelmét. A fogadó országoknak gazdaságilag előnyös a külföldi munkavállalók foglalkoztatása, ha olyan pozíciókban foglalkoztatják őket, amelyek nélkülük betöltetlenek, vagy helyiekkel nehezen betölthetőek lennének. A növekvő foglalkoztatás által az állam bevételhez is jut jövedelemadó, nyugdíjjárulék formájában és egyéb áttételes csatornákon. A befogadó állam szempontjából további pozitívum lehet, hogy ha a munkavállaló fiatal, akkor hozzájárul az elöregedő társadalom ellátásához.
A küldő ország szempontjából, ha a munkavállaló visszatér az adott országba, akkor külföldön szerzett szakmai, tudományos és technológia tapasztalataival segítheti az ország előrehaladását és hasznos kapcsolati hálót hozhat be. A visszatérő képzett munkavállalók ösztönzőleg hatnak a külföldi működő tőke beáramlásra, az innováció fokozódó versenyképességet teremt és segítheti új munkahelyek teremtését.
Magyarország nem az egyetlen ország, ahol problémát jelent a munkaerő elvándorlása. Közép-Európa országai jellemzően munkaerőkibocsátók (bár például Lengyelország jelentős számban vonzott is munkavállalókat Európa még keletibb vidékeiről, főleg Ukrajnából). Nem csak a városiak vándorolnak el: a vidék lakói közül is sokan elhagyják az otthonukat a magasabb munkabér reményében, ami gátat szabhat a vidékfejlesztési törekvéseknek is. A migráció egyelőre nem vezetett általános munkaerőpiaci válsághoz, de egyes szektorokban fájdalmas hatásokkal járt.
Ezeket a problémákat nem lehet egyik napról a másikra megoldani. A több évtizedes gyökerű strukturális bajok megoldása hosszú és körültekintő tervezést igényel. Ezért születtek olyan hazai és nemzetközi vidékfejlesztési programok, mint a SAPARD, az első jelentősebb fejlesztési program, amely az EU pénzügyi támogatását élvezte. Magyarország EU csatlakozását követően két vidékfejlesztési terv indult, az NVT és az AVOP.
Kiemelt figyelmet érdemel a Magyar Falu Program, ami a kistelepülések népességmegtartó erejét növeli az életminőség javításával.
A programnak olyan szegmensei vannak, mint a falusi CSOK, az állami utak felújítását célzó programok és a helyi életminőséget javító intézkedések. A segítségével többek közt orvosi rendelőket építhettek, vagy korszerűsíthettek, közösségi tereket hozhattak létre.
Ezek a programok remélhetőleg megmozgatják a vidéki embereket és ez megnyilvánul a településükért való tenni akarásban, a környezetük értékeinek megóvásában, a vidék gazdasági lehetőségeinek a kihasználásában.
